Vergilius ​összes művei 7 csillagozás

Publius Vergilius Maro: Vergilius összes művei Publius Vergilius Maro: Vergilius összes művei Publius Vergilius Maro: Vergilius összes művei

Vergiliust két erénye jelölte ki a nagy alkotásra. Az egyik magas és gáncstalan művészete. A másik a világ sorsán, Róma hivatásán csüggő törődése. A nagy szándék egyúttal nagy élmény lehetett ennek a költőnek. Ilyen szándék még nem volt a világon. Homérosz nem akart nemzeti eposzt írni. Ő egyszerűen hősöket énekelt. A hősök egyének: semmi más. Egy egész nemzetet szimbolizálni egy reprezentatív ősben, egy nemzet sorsát egy ember végzetében: ez Vergiliusra várt. Az Aeneis az első nemzeti eposz a világon…
A gyengéd, szelíd költő, anyagtalan édességű versek zenésze, pásztorok, parasztok, szőlők és méhek és jámbor daliák poétája, aki legharciasabb jeleneteibe is bájos kisgyermekek, felejthetetlen holdas éjszakák és szerelmes asszonyok képeit szövi be: a világot átfogó római politika prófétája lett.

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Bibliotheca Classica, A világirodalom klasszikusai, Helikon klasszikusok

>!
Európa, Budapest, 1984
510 oldal · ISBN: 9630729555 · Fordította: Lakatos István
>!
Magyar Helikon, Budapest, 1973
598 oldal · Fordította: Lakatos István
>!
Magyar Helikon, Budapest, 1967
558 oldal · Fordította: Lakatos István, Szabó Kálmán

Várólistára tette 8

Kívánságlistára tette 4


Kiemelt értékelések

>!
mmária
Publius Vergilius Maro: Vergilius összes művei

Vergilius érdekes olvasmány. Megalkotta a rómaiak nemzeti eposzát, az Aeneist. De a kötetben találunk olyan nagyszerű műveket, mint a Georgica vagy az Eklogák gyűjteményét. Fantasztikus művek. Míg a Georgica tankölteményből megismerhetjük a földművesek munkáját. Fő műve, az Aeneis pedig a trójai háborúval kezdődött és Róma alapításának történetét írta le. Megismerjük Augustus nemzetségtörténetének eredettörténetét is.
Igényes mű, érdekes olvasmány.

>!
thuki
Publius Vergilius Maro: Vergilius összes művei

A Vergiliustól ránk maradt olvasmányok már változatosságuk miatt is kifejezetten érdekfeszítőek, emellett pedig egy olyan stílussal rendelkeznek, ami elentősen eltér a manapság megszokottól, tehát egy élmény találkozni a régi mester újszerű alkotásaival.
Az Eklogákból megismerhetünk egy idilli, bukolikus életmódot, a Georgicábl tanulhatunk a földművelésről, míg az Aeneis gyakolatiag egyenlő a „Trója visszavággal”.

Pont az Aeneis volt tlán az, amit a legidegenebbnek éreztem, hiszen manapság nem „divat” a szereplőket gyakorlatilag mások (jelen esetünkben Róma istenei) bábjaként feltüntetni: hiszen Aeneas erényeit képességeit nagyon sokszor nem lehetett megkülönböztetni más hősökétől, mindeyiküknek rettentő kelevéze volt imos jobbjában, hatalmas paizsok feküdtek széles hátaikon, a csatában pedig mindenki rendületlenül ontotta a vért és osztotta a halált.
A végén is csak a Jupiter által elrendelt végzet következtében lett Aeneas a győztes, és maradt alul Turnus, anélkül valószínűleg a végletekig vetekedett volna egymással Venus és Juno a két oldal pártját fogva.
Azonban kell ennél több? Mi bizonyítaná jobban Róma legitimációjat mint az istenek és a sors támogatása? Hiszen a Birodalom végzete az istenek által elrendelt dicsőség, és ebből kifolyólag nem az számít, hogy a trószok isteni segítséggel győztek, hanem hogy emberi nagyságukkal, és vitézségükkel kiérdemelték nemcsak azt, hanem az utána következő korok dicsőségét is.

Ezért is volt egy élmény olvasni Vegiliust, mert arra késztet, hogy kicsit belegondoljunk a múlt észjárásába is, ráébreszt arra, hogy aváltozások ellenére, a klasszikus művek nem hiába klasszikusak, az irodalmi nagyság fennmarad.


Népszerű idézetek

>!
Beja

Títyrusom, ki a sátras bükk hüvösén heverészel,
Erdei múzsádat leheled lágyhangu sipodba,
Míg mi hazánk édes mezeit s e határt odahagyjuk.

(első mondat)

>!
Beja

Ősi királyról, boldog aranykorról ki ne hallott
volna, mikor magvat nem szórtak a megzabolázott
földbe, s vad gyomtól sem védve jövő eleséget,
mégis a csűr esztendőnként telt új aratással,
s Bacchus meztélláb sajtolt szőlőt, falevélről
méz csorgott, s a kövér pallasi olajfa bogyói
nedve folyamként ömlött (volt becse még a mezőnek,
senki azóta se ismert még oly boldog időket)?
Colchisról s ős-ifjak harcáról ki ne szólna?
Trójáért ki ne sírna, amint ég argosi lángban,
s látva gyerek-holttestekkel megrakva az asztalt,
s elfordulni a napfényt, s sárkányfog veteményét?
Kit nem bánt a hazug gályának csúnya csalása,
hogy Minos lányát a sivár parton tovahagyta,
s mind ami régi? Be elcsépelt mese már! Ma merészebb
verset, még nem próbált művet tervez a szívem:
hogy mi irányít ekkora munkát, mely örök okból
lobban a láng a sürű masszában s lök föl a mélyből
szörnyü robajjal nagy tömeget, mindent a közelben
tűzbe boritva tovább, ez lesz tartalma e versnek.

Aetna

>!
thuki

Alcathous – egyike azoknak a számtalan hősöknek, akiknek az eposzban az égvilágon semmi szerepük nincs, és csak azért bukkannak fel, hogy valaki megölje őket

430. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Bion bukolikus költeményei
Franyó Zoltán: Évezredek húrjain
Ritoók Zsigmond: A görög énekmondók
Franyó Zoltán – Botár Emma (szerk.): Ősi örökség
Marcus Valerius Martialis: M. Valerius Martialis válogatott epigrammái
Falus Róbert (szerk.): Apollón lantja
Acél Zsolt: Orpheus éneke
Lykophrón: Alexandra
Lukianos: A görög sport
Dión Chrysostomos: Tróját nem vették be