Vergilius ​eclogái 6 csillagozás

Publius Vergilius Maro: Vergilius eclogái Publius Vergilius Maro: Vergilius eclogái

Ennek a könyvnek nincsen fülszövege.

>!
Magyar Helikon, Budapest, 1963
92 oldal · Fordította: Lakatos István · Illusztrálta: Kass János

Enciklopédia 2


Várólistára tette 2

Kívánságlistára tette 4


Kiemelt értékelések

>!
Arianrhod MP
Publius Vergilius Maro: Vergilius eclogái

Csodás költemények, nagyon élvezetes fordítás. És ehhez a kötethez viszont egyáltalán nem ártalmas mitológiai lexikonnal közeledni, ha értelmezni akarja az ember a sorokat. Szerelem, természetszeretet, békevágy süt a költeményekből, és a költészet magasztalása. Nem egyszer olvasós darab, ám akárhányszor megéri, mindig megnyugtató, idilli hangulatba ringatja az embert.

>!
lzoltán IP
Publius Vergilius Maro: Vergilius eclogái

Vergilius eclógái viharos időszak szülöttei, amely költemények a hatalomra törekvés elleni tiltakozást jelentették, jelentik, mindazt, ami embertelen: a háború, az öldöklés, a nyomor, és szinte végeláthatatlan ez a sor. Az eclógák főszereplői egyszerű pásztorok, akik a rájuk bízott állatokat éltetik (etetik), miközben saját életük a nehézségről és az örömről is szól. Olvasás közben bevillant Mórus Tamás nagyszerű megállapítása az Utópia című művéből: „…az uralkodónak arra kell gondot viselnie, hogy népe legyen meg jól, nem pedig önmaga: miképpen a pásztornak is az a tiszte, hogy nyáját legeltesse, ne saját magát, hiszen azért juhász!”, amely értelmezhető úgy is, miszerint hajlandóság mutatkozik arra, hogy elfeledjük a ránk rótt, de valójában vállalt(!) „szerepünk”.
És milyen volt ez a pásztorélet a Római Birodalomban? A mindennapok nehézsége, a hatalom általi kiszolgáltatottság; az állatok iránti felelősség; és azok a pásztorénekek, amelyekkel egymás között vívták meg „harcukat”, tükrözik, hogy a szó a legerősebb és egyben a legsimogatóbb „fegyver”. Ami egyszer halált okozhat (ítélet), máskor örömteli szerelmet vallhat.

A könyv utószavát jegyző Ritoók Zsigmond mélyebb elemzéséből egy idézet:

„Vergilius is írhatta volna a sorokat:

Oly korban éltem én e földön,
mikor az ember úgy elaljasult,
hogy önként, kéjjel ölt…

mikor besúgni érdem volt…

s Radnóti nem véletlenül Eclógákban fejezte ki elborzadását egy, még a római polgárháborúk koránál is sokkalta embertelenebb kor barbárságai felett. Elborzadását is, tiltakozását is, de epedő reményét is egy eljövendő szebb korban.”

>!
Magyar Helikon, Budapest, 1963
92 oldal · Fordította: Lakatos István · Illusztrálta: Kass János

Népszerű idézetek

>!
lzoltán IP

Ám az idő mindent elemészt, elménket is; ifjan,
jól emlékszem, a dal naphosszat ömölt ajakamról:
most alig egypárat ha tudok; jaj, Moeris, a hangod,
elhagy az is; Moerist megpillantotta a farkas.

57. oldal, IX. (Magyar Helikon, 1963)

Kapcsolódó szócikkek: farkas
2 hozzászólás
>!
lzoltán IP

     Ám a talaj teneked, te fiú, eleinte a termést
adja magától még: vizibabba keverve peszercét
és a buján kusza repkénnyel bűbájos akanthuszt.
Bőtejü tőggyel tér, hívás nélkül, haza kecskéd
és a hatalmas oroszlántól nem ijed meg a jószág.
Míg fölibéd maga sarjaszt majd bölcsőd üde rózsát.
Pusztul a kígyó is, pusztul minden hamis, ártó
nadragulya; s teli lesz asszír balzsammal a környék.
     Hogyha pedig már tudsz olvasni atyád meg a hősök
nagyszerü tetteiből, értvén, mi a férfiderékség,
szőke, szelid buza nő lassan szántóidon akkor,
parlagi csipkebokorról csügg bíborszemü szőlő,
míg érdes tölgyfák törzsén mézharmat aranylik.
Ámde nyomokban az ős vétek még néhol előtör
s űz Thetis áradatát hasogatni hajón, vagy övezni
fallal a városokat s a talajba bevágni barázdát.

27. oldal, IV. (Magyar Helikon, 1963)

Kapcsolódó szócikkek: repkény
>!
lzoltán IP

„(…) Mondom a verset már, mire vágyódtok – ti a verset,
ez meg, emitt, kap egészen mást.” Avval dala zúg is.
És ütemes táncot kezd, lám, a vadállat, a faunus,
majd a merev tölgyek, meg-meghajtván koronájuk;
hogy Phoebusnak a Parnassus nem örül soha jobban,
s ily nagyon Ismarus és Rhodope se csodálta meg Orpheust.
     Mert a dal arról szólt, hogy a végtelen űrben a földnek,
tengernek, légnek csírái a tiszta tüzekkel
mint keveredtek rég; hogy minden az ős-elemekből
kelt hajdan, maga zsenge világunk is, meg a mennybolt;
majd, hogy kérge szilárdult már s a habokba huzódott
lassan Nereus is, mint formálódtak a testek;
s mint bámulta a föld, hogy' kezd lángolni a napfény,
és az esőt a magasba szökő felhők hogyan öntik,
míg a pagony legelőször hajt lombot s a gyanútlan
dombokon itt-ott megjelenik pár kósza vadállat.

37-38. oldal, VI. (Magyar Helikon, 1963)

>!
lzoltán IP

THYRSIS

Kertekben legszebb a fenyő, ligetekben a kőris,
nyárfa a víz fövenyén, jegenyék a magas hegyek ormán:
ám ha te gyakrabban nyitsz rám, gyönyörű Lycidasom,
elsápasztod a kerti fenyőt, a ligetben a kőrist.

45. oldal, VIII. (Magyar Helikon, 1963)

>!
lzoltán IP

MENALCAS

Engem Phoebus igéz; Phoebus számára babérgally
s bíbor szép hyacint – nálam van mindig ajándék.

21. oldal, III. (Magyar Helikon, 1963)

>!
Arianrhod MP

Hallhattad, hire járt; de hiába, a vers, a mi versünk,
Mars dárdái előtt, Lycidás, épp oly tehetetlen,
Mint cháóni galamb, amidőn, mondják, a sas űzi.

>!
lzoltán IP

CORYDON

Repkény nem ragyog úgy, nem oly édes a hyblai mézfű,
mint Galatea, a Nereus-lány, ez a hószinü hattyu;
ó, gyere hát hozzám, amidőn hazatér teli hassal
jászlam elébe a nyáj, ha ugyan szereted Corydonod.

44. oldal, VIII. (Magyar Helikon, 1963)

Kapcsolódó szócikkek: repkény
>!
lzoltán IP

LYCIDAS

S néked a cyrnusi fenyveket egy méhed se keresse,
teljék inkább tőgye herén füvelő tehenednek,
ámde, ha mit tudsz, kezdd! Mivel engemet is dalosukká
kentek a pieridák, és van pár versem: a pásztor
látnokot, azt lát már bennem; no, hiszem sohanapján.
Hisz Variushoz, Cinnához méltót sose zengtem,
csak, liba, gágogok és a dalos hattyúk csapatában.

56. oldal, IX. (Magyar Helikon, 1963)

>!
lzoltán IP

MENALCAS

Nyájamból a tiéd ellen fölajánlani félek;
mert vár otthon atyám, vár mostoha durva szülémmel:
az gödölyéim, a nyájt számlálják ketten is egy nap.
Ellenben teszek én fel olyat, ha bolond vagy egészen,
mit magad is méltán becsesebbnek itélsz, a kiváló
Alcimedon két bükk-poharát, művészi faragványt:
rajtuk ügyes késsel repkényt remekelt, halaványat,
s fürtje fölé a borostyánnak boruló venyigéket.
Míg közepén két ábra: Conon, meg a bottal a teljes
Föld kerekét feliró – de hogy is hívják: ki a görnyedt
szántók és aratók legjobb idejét kijelölte?
Ajkamhoz nem is értek még, jól rejtve csak őrzöm.

20. oldal, III. (Magyar Helikon, 1963)

Kapcsolódó szócikkek: repkény
>!
lzoltán IP

DAMOETAS

Ó jaj, e rét be kövér, de bikám mégis mi sovány rajt'!
Egy szerelem tüze mar marhát, marhák terelőjét.

23. oldal, III. (Magyar Helikon, 1963)


Hasonló könyvek címkék alapján

Rutilius Claudius Namatianus: Rutilius Claudius útleirása
Publius Cornelius Tacitus: Sorsfordulatokban gazdag kor
Lucius Annaeus Seneca: Seneca prózai művei I-II.
Gaius Suetonius Tranquillus: A Caesarok élete
Quintus Horatius Flaccus: Ódák és epódoszok
Baranyi Ferenc (szerk.): Fond rám karjaidat
Ferenczi Attila: Vergilius harmadik évezrede
Horatius Flaccus Quintus: Horatius összes művei Bede Anna fordításában
Horatius Flaccus Quintus: Horatius Noster / Magyar Horatius
Havas László – Tegyey Imre (szerk.): Bevezetés az ókortudományba II-V.