Aeneis 75% 61 csillagozás

Újraolvasás vége.
Ha az Odüsszeia a világ első és legnagyobb fanfictionje, hát az Aeneis se sokkal marad el mögötte, legfeljebb időben, de Vergilius nem tehet arról, hogy később született. :) Cserébe megkapta elődei összes tapasztalatát, és fel is használja őket, hogy aztán csakugyan pontosan olyan fogásokat alkalmazhasson, mint a mai fanfiction-írók.

Aeneas (az Íliász-ból mellékszereplőként ismert Aineiasz) önálló történetében hol új szereplőkkel és helyszíneken ismétlődnek meg az Íliász és az Odüsszeia jelenetei, hol konkrét helyszínek, szereplők bukkannak fel a két nagy eposzból, de a helyük és a jelentőségük megváltozik. (Pl. Kirké szigete mellett elhajóznak, épp csak hogy nem integetnek, később a latinok üzenetet kapnak Diomédésztől, és persze Aeneas is elmeséli a trójai falovat, csak ő nem örül neki.) Tudta Vergilius, hogy mit csinál: írt tizenkét éneket, ebből hatot az Odüsszeia mintájára utazósnak, hatot az Íliász mintájára kardozósnak.* Meg persze az egészet vergiliusosnak. :) Elegánsnak, lágyságában is szigorúnak, gyakran melankolikusnak, máskor hirtelen ijesztően szomorúnak.

Továbbiak a blogon:
https://gyujtogeto-alkoto.blog.hu/2020/03/06/publius_ve…

Annak idején, mikor ifjú fejjel olvastam a homéroszi eposzokat, az Odüsszeiát kifejezetten élveztem, s bár az Iliászt is végigolvastam, az nem hagyott bennem olyan mély nyomokat. Most egy kissé jobban megszenvedtem Vergiliusszal. Az első fele még úgy-ahogy működött, de az Iliászra emlékeztető második felénél eléggé megfeneklettem. Az sem segített, hogy az antik korral kapcsolatos emlékeim jócskán megkoptak az idők során, s bár eleinte folyamatosan hátralapoztam a jegyzetekhez és a névjegyzékhez megnézni hogy ki kicsoda, de egy idő után letettem róla, annyira elvesztem benne. Ettől még ez persze egy remek mű, de nekem kissé már nehézkes volt olvasni.

Hát nem állítom, hogy könnyű olvasmány, számomra valamivel nehezebb volt, mint az Íliász és az Odüsszeia, viszont kárpótolt cserébe Vergilius utánozhatatlan, gyönyörű stílusa, amivel megírta ezt a művet. Ráadásul kapcsolódik az előbb említett homéroszi eposzokhoz, hiszen azon kívül, hogy ihletforrásként szolgált számára, több ismerős szereplő és helyszín is visszaköszön. Nagyon tetszett.

Mindenekelőtt nagy respect Vergiliusnak, aki mesterien keverte a kártyát, hogy a feltehetően 1250 évvel korábbi eseményekből – i.e. 29-19. között írta ezt az eposzt „főnöki” (Augusztus császár) felkérésre – a homéroszi és más művekből ismert történeteket úgy folytatta, mintha tényleg szerves része lenne az azóta létező trójai mondakörnek. Pedig ez a műfaj, az eposz, akkor már idejét múlt irodalmi műfaj volt! A gyanútlan olvasó még azt is hiheti, hogy tényleg onnan, Trójából eredeztethető a Római Birodalom :)! Oké, hidd azt, és csodálkozz rá, hogy most akkor honnan is hallottál, olvastál a trójai falóról? Hm? Az Iliászban Hektor holttestének visszaadásával ér véget a történet, Akhilleusz még él, Trója falai állnak, a falónak se híre, se hamva (még) – bár baljós jóslatok előrevetítik Trója romlását :)!
S mily gonosznak van ebben a műben beállítva Odüszeusz, alias Ulysses, Ulyxes :D Ez nálunk a gimiben ajánlott volt, de érdekes volt most újra elővenni!
Azért az csúnya lett volna, hogyha Vergilius végrendeletének megfelelően megsemmisítik az Aeneis több mint 10 évig készült kéziratát… Augustus császár utasítására viszont a végrehajtó ezt az utolsó akaratát a halott Vergiliusnak nem teljesítette… Így kell egy kezdetben kis nép nagy tetteinek dicső és isteni alapjait lerakni=államilag igényelt és elvárt történelem „összeállítása”. Töriből tudjuk, hogy a későbbi évszázadokban is megcselekedte már ezt több nép itt Európában :) Ez volt a minta, ami egyébként nagyon jól sikerült…! :D

A történelmi emlékezet szerint, mikor Vergilius halálán volt, végrendeletében kikötötte: égessék el az Aeneist. Befejezetlennek, szégyellnivalónak tartotta művét, amit jobb elpusztítani, mielőtt a nagyközönség elé kerül. Mindannyiunk szerencséjére, Augustus Caesar időben közbelépett, meggátolva a hátrahagyott iratok megsemmisítését. Utasítása nyomán, változatlan szöveggel adták ki, bizonyítva Vergilius tévedését, hiszen az, az antik irodalom klasszikusává vált, akár csak Homérosz alkotásai. Ez még akkor is így van, ha engem annyira nem nyűgözött le.
Ez van, valószínűleg az Odüsszeia és az Iliász után harmadjára már unalmas az eposzi jelleg, és az sem segít, hogy a karakter ábrázolást Vergilius gyors huszárvágással fordítja vissza az Iliászban megismert izomagyakhoz. A legtöbb főszereplő ismét ostobán bátor, idegesítően hősies, és az egész Dido szállal a hamisítatlanul római hímsovinizmus is tiszteletét teszi.
Ezt is hangoskönyvben hallgattam, és itt már szinte semmi sem gátolt meg az elábrándozásban, amihez a felolvasó kellemes orgánumban dörmögő hangja csak hozzájárult. Így fordulhatott elő, hogy mint utólag rájöttem, a tizedik éneket bár meghallgattam, teljesen kiesett. Később mikor utánanéztem a fejezet tartalmának, meg is lepődtem, spoiler.

Nagyon megszenvedtem vele. Annyira sok a név, hogy nehéz követni. Sokszor csak kapkodtam a fejem, hogy ki kivel van. Az eddig olvasott eposzok közül ezzel szenvedtem meg a legjobban, pedig az értékelések között pont azt olvastam, hogy ezt a legkönnyebb olvasni. Lehet, rosszkor álltam neki.

Elismerem, hogy Vergilius tökéletesen szerkesztette meg e maradandó alkotását, és igazából nem is tudok felhozni ellene semmilyen vádat. Csupán én nem vagyok az eposzok szerelmese, és így sajnos, nem az az olvasó vagyok, amilyet ő megérdemelne.

Az öreg Vergilius komoly munkával megírta, Augustus „kérésére” a nemes rómaiak eredet történetét. Itt is fülön lehet csípni a klasszikus római bekebelezést. A görögöknek volt eposzuk, legyen nekik is. Achilles kapott pajzsot ? Aeneas is kap egyet.
Még gimnazista koromban Latin órán fordítottunk a műből, vannak benne jó részek.

Ez nagyon ókori, kicsit nehezen lehet ráhangolódni, de ahogy olvassa az ember egyre közelebb kerül az akkori világhoz.

Az általam olvasott 4 nagy eposz(2 Homérosz + Zrínyi) közül ez tetszett legkevésbé, bár a császárkori Rómát mindig is imádtam. Talán már túl öreg vagyok az ilyesmihez. A csataleírások különösen fárasztottak. A sok alliterációt nagyon bírtam. Az utószó jobban tetszett, mint a mű.