Tacitus ​összes művei 10 csillagozás

Publius Cornelius Tacitus: Tacitus összes művei Publius Cornelius Tacitus: Tacitus összes művei Publius Cornelius Tacitus: Tacitus összes művei

Tacitus ​életműve a római történetírás csúcsteljesítménye, máig eleven kincsesháza, s nemcsak azért, mert páratlan értékű forrás, mert lapjain megelevenedik Tiberius, Nero és Agrippina sorsa, a római birodalom kisebb-nagyobb alakjainak története, a győzelmes és véres hadjáratok-harcok, mert a krónikás alaposságával tudósít idegen népek, s különösen a germánok társadalmáról, szokásairól, erkölcséről, hanem azért is, mert ez a ragyogó, kritikus és keserű szellem a latin széppróza utolérhetetlen remekét alkotta meg. Egy-egy mondata is az ábrázolt alak egész egyéniségét képes megragadni, egy-egy szava is tettek mögé világít, egy-egy sorban viharos drámákat tud megjeleníteni. Sokszor a talányosságig tömör stílusa arányos formába fogja a túláradóan gazdag tartalmat, a bölcs elmélkedéseket. Nem könnyű olvasmány Tacitus még magyarul sem, de aki belemélyed, aki figyelmesen követi az események és a gondolatok szálait, a világirodalom egyik nagy alapművét hódíthatja meg, járhatja be egyre… (tovább)

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Bibliotheca Classica

>!
Szukits, Szeged, 2001
516 oldal · keménytáblás · ISBN: 963939372X · Fordította: Borzsák István
>!
Szukits, Szeged, 1998
516 oldal · keménytáblás · ISBN: 9639151483 · Fordította: Borzsák István
>!
Európa, Budapest, 1980
1086 oldal · keménytáblás · ISBN: 9630715759 · Fordította: Borzsák István

1 további kiadás


Enciklopédia 52

Szereplők népszerűség szerint

Augustus · Britannicus · Claudius · Nero · Vespasianus · Arminius · Galba · Julius Caesar · rómaiak · Tiberius

Helyszínek népszerűség szerint

Róma · Capitolium


Kedvencelte 4

Most olvassa 3

Várólistára tette 7

Kívánságlistára tette 15


Kiemelt értékelések

>!
kaporszakall 
Publius Cornelius Tacitus: Tacitus összes művei

’Sine ira et studio’ kívánta megírni történeti könyveit az ókor egyik legkiválóbb szerzője, Tacitus. Ám megszegte a saját szabályát: írásaiban leplezetlenül megmutatkozik köztársaságpárti szimpátiája, és dühödten ostorozza a császárok kegyetlenségét és – talán néha igazságtalanul – ostobaságát.

Mindemellett remek stílusú, tömör és szenvedélyes írásai a korai császárkor legjobb krónikái. Számtalan mai szerző jutott csinos jogdíjakhoz olyan regényekkel, amelyekben alig tett egyebet, mint fölvizezte Tacitust…

Külön sajnálom, hogy a harmincas évek krónikája Tiberius uralkodása idejéből – gondolom nem véletlenül – elveszett. Így nem olvashatjuk Tacitus beszámolóját a korabeli júdeai eseményekről, és helytartó-kollégája, Pilátus működéséről…

Tacitus nem könnyű szerző, de szerintem megéri belevágni. Ne csak az epigonjait olvassátok!

>!
mmária
Publius Cornelius Tacitus: Tacitus összes művei

Érdekes, de nehéz olvasmány volt. Az Annalesek olyan ismereteket közvetítenek, amelyeket ilyen hitelesen szinte máshol sehol nem találhatunk meg. Olvashatunk a császárkori Róma mindennapjain kívül a „ellenfelek” szokásairól és hagyományairól is.

>!
Katherine_Grey
Publius Cornelius Tacitus: Tacitus összes művei

Elolvasni igazi kihívás, de minden alkalommal új izgalom. Nemcsak kora érdekes, és az események, amelyekről ír, de maga a történetíró stílusa is. Ha Tacitus írói kívánalma a sine ira et studio, akkor ennek bizonyosan nem felelt meg, hiszen műve helyenként csak úgy hullámzik és feszül az érzelmektől. De épp ettől érdekes és élő a szöveg, ellenére még az avatott, de a latin szerkezeteket és és az eredeti mű körmondatos bonyolultságát rendre érzékeltető fordításnak is..

>!
Alfrodulson
Publius Cornelius Tacitus: Tacitus összes művei

Akit érdekel az ókori Róma, annak kötelező darab, hiszen olyan tudásanyag található a könyvben, ami másutt nem feltétlen fordul elő, és bár nem könnyű olvasmány, azért megcsillan benne Tacitus sajátos írói stílusa és erénye.


Népszerű idézetek

>!
Sli SP

Antonius levelei, Brutus beszédei hamis gyalázkodásokat szórnak ugyan Augustusra, de erősen maró éllel; Bibaculusnak és Catullusnak a Caesarokat ócsárló verseit ma is olvassák: de az isteni Iulius, az isteni Augustus tűrte és hagyta mindezt, nem is könnyen mondanám meg, mérsékletből-e, vagy bölcsességből, mert a megvetett dolgok elenyésznek, az indulatoskodás viszont az elismerés látszatát kelti.

272. oldal, Évkönyvek - IV. könyv (Szukits, 2001)

Kapcsolódó szócikkek: Augustus · Caius Valerius Catullus · elismerés · Julius Caesar · megvetés · vers
>!
Norpois

Bűnök közt telvén a nap, végső rosszként az öröm következett.

Korunk története, I. könyv

>!
Sli SP

Alsó-Germania legiói a január elsején szokásos eskü letételével mégis hűséget fogadtak Galbának, de nagyon habozva és csak az első sorokból hangzott fel ritkán kiáltás: a többiek némán mind szomszédaik merészségére vártak, hisz már csak ilyen az emberi természet, buzgón folytatja azt, amit átall elkezdeni.

79. oldal, Korunk története - I. könyv (Szukits, 2001)

Kapcsolódó szócikkek: emberi természet · Galba
>!
Sli SP

Vedius Aquilát, a tizenharmadik legio legatusát, meggondolatlan félelme vetette oda a katonák haragjának. Még fényes nappal ért be a sánc mögé, a zendülők és megfutamodók lármája zúgja körül; sem gyalázkodástól sem tettlegességtől nem türtőztetik magukat; szökevénynek s árulónak szidják, bár személyében semmi vád nem érhette, de a tömeg szokása szerint ki-ki másnak hányta szemére a maga bűnét.

103. oldal, Korunk története - II. könyv (Szukits, 2001)

Kapcsolódó szócikkek: bűn · tömeg
>!
Sli SP

Az atyák úgy határoztak, hogy könyveit az aedilisek égessék el, de megmaradtak elrejtve és később kiadva. Annál inkább mosolyognunk kell azok ostobaságán, akik úgy hiszik, pillanatnyi hatalmukkal kiolthatják az utánuk következő kor emlékezetét is. Mert éppen ellenkezőleg: a büntetéssel sújtott tehetségnek nő a tekintélye; s az idegen királyok, vagy akik hasonlóképpen kegyetlenkedtek, nem értek el mást, mint szégyent maguknak, amazoknak pedig dicsőséget.

272. oldal, Évkönyvek - IV. könyv (Szukits, 2001)

Kapcsolódó szócikkek: könyv · könyvégetés · tehetség
>!
Sli SP

(…) a régi írókat ritkán ócsárolják, és senkit nem érdekel, hogy a pun vagy a római sereget magasztalják-e lelkesebben, de sokaknak, kik Tiberius uralkodása alatt büntetést vagy gyalázatot szenvedtek, még élnek utódaik, vagy a családok már kihaltak ugyan, mégis akadnak olyanok, kik erkölcseik hasonlatossága miatt azt hiszik, hogy mások gonosztetteit nekik hányják a szemükre. A dicsőségnek és az erénynek is vannak ellenségei, mert mindkettő túlságosan közelről világít rá az ellentétére.

271. oldal, Évkönyvek - IV. könyv (Szukits, 2001)

Kapcsolódó szócikkek: erkölcs · író · Tiberius
>!
Sli SP

De míg az írók kegyhajhászását könnyű elutasítani, az ócsárlás és az irigység figyelmes fülekre talál, hisz a hízelgésen rajta tapad a szolgalelkűség rút bélyege, a rosszindulaton pedig a szabadság hamis látszata.

63. oldal, Korunk története - I. könyv (Szukits, 2001)

Kapcsolódó szócikkek: hízelgés · író · rosszindulat · szabadság
>!
Sli SP

(…) Nero (…) újra a fővárost kereste fel, de a keleti tartományokat, elsősorban Egyiptomot, titkos képzelgései közben újra meg újra elővette. Majd kiáltványban bizonygatta, hogy nem sokáig lesz távol, és az államban minden ugyanúgy rendületlen és szerencsés marad, és elutazása ügyében felment a Capitoliumba. Itt imádkozott az istenekhez, és miután Vesta templomába is bement, hirtelen minden tagjában remegni kezdett, akár az istenség ijesztett rá, akár tetteinek emléke nem hagyta sohasem félelemtől mentesen. Letett kezdeményezéséről, azt mondogatva, hogy valamennyi vágya alábbvaló a hazaszeretetnél. Látja polgártársainak szomorú arcát, hallja titkos panaszaikat, amiért ily nagy útra akart vállalkozni, ő, akinek még a közelbe való kivonulásait sem viselik el, mert megszokták, hogy a véletlen sorscsapások ellen a princeps látásában találjanak enyhülést. Tehát, mint ahogy magánviszonylatokban a legközelebbi zálogok a leghathatósabbak, úgy neki a római nép jelent legtöbbet, s engedelmeskednie kell a tartóztatásnak. Az efféle dolgok a nép óhajtása szerint valók voltak, mert szórakozásokra vágyott, és – ami legfőbb gondja: – Nero távollétében a gabonaellátás szűkösségétől félt. A senatus és az előkelőségek nem tudták, távol- vagy jelenlétében tartsák-e szörnyűbbnek, és ezután – már csak ilyen a nagy félelmek természete – azt hitték rosszabbnak, ami éppen történt.

378. oldal, Évkönyvek - XV. könyv (Szukits, 2001)

Kapcsolódó szócikkek: Capitolium · félelem · Nero · Róma · rómaiak
>!
Sli SP

Mikor Claudius ott ült a cirkuszi játékokon, és előkelő fiúk a trójai lovasjáték bemutatására vonultak be, köztük Britannicus, a császár fia, és Lucius Domitius, kit örökbefogadással nemsokára az uralkodóház tagjává és a Nero név viselőjévé tett, a népnek Domitius iránt erősebben megnyilvánuló rokonszenvét jósjelként értelmezték. Azt is beszélték, hogy gyermekkorában kígyók őrködtek mellette: mesés és idegen csodákhoz idomított koholmány, hiszen még ő maga is, bár semmiképpen sem kisebbítette önmagát, csak egy kígyót emlegetett, amelyet szobájában láttak.

307. oldal, Évkönyvek - XI. könyv (Szukits, 2001)

Kapcsolódó szócikkek: Britannicus · Claudius · kígyó · Nero
>!
Sli SP

E hónapok alatt, míg Vespasianus Alexandriában a nyári szelek meghatározott napjaira és a biztonságos tengerre várakozott, sok csoda történt, ami az égiek kedvezését és az isteni hatalmaknak Vespasianus iránt való bizonyos jóindulatát mutatta. Egy világtalannak ismert alexandriai közember a térde elé vetette magát, és Serapis isten intésére, kit ez a babonáknak hódoló nép leginkább tisztel, vakságának orvoslásáért esengve s nagy siránkozás közepette könyörgött az uralkodóhoz, hogy arcát és szemgödrét méltóztassék bekenni szájának váladékával. Egy másik, béna kezű, ugyanannak az istennek a sugallatára azt kérte, hogy tapossa őt meg caesari lábával. Vespasianus először nevetve tiltakozott; de mikor amazok állhatatosan kérlelték, egyfelől tartott ugyan a hiábavalóság hírétől, másfelől viszont az illetők esedezése és a hízelgők biztatása reményt keltett benne: végül az orvosok véleményét kérte, hogy ilyen vakság és bénaság leküzdhető-e emberi segítséggel. Az orvosok különféle módon nyilatkoztak: az egyiknek nem apadt ki, tehát visszatérhet a látóképessége, ha elhárulnak az akadályok; a másiknak kimarjultak az ízületei, de gyógyító erő alkalmazására rendbe jöhetnek; talán ez az istenek akarata, és az isteni szolgálatra az uralkodó van kiválasztva; végezetül is a sikeres gyógyítás dicsősége a Caesarra, meghiúsulásának csúfsága a nyomorultakra hárulna. Vespasianus tehát abban a meggyőződésben, hogy az ő szerencséje előtt minden nyitva áll, és már semmi sem elképzelhetetlen, ő maga derűs tekintettel, az ott ácsorgó sokaságnak pedig nagy figyelme közepette megteszi, amit kértek. Tüstént használható lett a kéz, és a vaknak felvirradt a napfény. Mindkettőt most is emlegetik, amikor már semmi ára a hazugságnak.

175. oldal, Korunk története - IV. könyv (Szukits, 2001)

Kapcsolódó szócikkek: csoda · gyógyítás · Isten · vakság · Vespasianus

Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Gaius Suetonius Tranquillus: Suetonius összes művei
Velleius Paterculus: Róma története
Caius Plinius Caecilius Secundus: Panegyricus
Iulius Caesar: A polgárháború
Titus Livius: Róma története a Város alapításától (I-XX. könyv)
Julius Caesar: A gall háború
Petronius Arbiter: Trimalchio lakomája
Caius Plinius Secundus: A természet históriája
Henryk Sienkiewicz: Quo vadis?