Germánia 12 csillagozás

Publius Cornelius Tacitus: Germánia Publius Cornelius Tacitus: Germánia Publius Cornelius Tacitus: Germánia Publius Cornelius Tacitus: Germánia

Csaknem kétezer éves leírás és beszámoló a mai Nyugat-Európa szívét alkotó Németország egykori lakóiról, szokásaikról, életükről, kapcsolatukról a római birodalommal, és továbbélésükről mai helyneveinkben, legyen az város (pl. Köln), folyó (pl. Fuse), ország (helvétek), népcsoport (illyrek), földtani kor (raeti, szarmata). Olyan kultúrtörténeti csemege ez, mely arra figyelmeztet, hogy gyorsan változó korunk alapjaitöbb ezer évesek, s aki meg akarja érteni a mát, annak ismernie kell a több ezer éves múltat is.

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Klasszikus írások · Magyar könyvtár

>!
Digi-Book Magyarország, Budaörs, 2019
40 oldal · ISBN: 9789634747932 · Fordította: Csiky Kálmán
>!
Phoenix Könyvek, Budapest, 1943
80 oldal · Fordította: Rózsahegyi Zoltán
>!
38 oldal · Fordította: Tonelli Sándor

Várólistára tette 2

Kívánságlistára tette 11


Kiemelt értékelések

Lunemorte P>!
Publius Cornelius Tacitus: Germánia

„A szomjúsággal szemben nem ilyen mértékletesek. Ha kezük ügyébe adván, amennyit megkívánnak, kiszolgálod részeges kedvüket, nem kevésbé könnyen győzik le őket hibáik, mint a fegyverek."

Gyakran szóba került Publius Cornelius Tacitus neve óráimon és sokan is hivatkoztak rá. Most volt egy kis szabadidőm és elolvastam ezt a viszonylag rövid írást. Nem bántam meg, hiszen megismerkedhettem a germánok néhány szokásával, öltözködésével, sőt még azt is leírta a szerző, hogy rendszeresen mosakodtak is, tehát egyáltalán nem negatív színben tünteti fel őket, amit nagyon értékelek. Az ókori kultúra és a germánok iránt érdeklődőeknek szeretettel ajánlom ezt a kiadványt.

gybarbii P>!
Publius Cornelius Tacitus: Germánia

Egyetemi órámra kellett elolvasnom Tacitus művét, ami rengeteg hasznos és érdekes információt tartalmaz a germán népekről. Aki érdeklődik az északi kultúra iránt, annak javaslom, érdekes olvasmány lehet.

8 hozzászólás
pikkupilvi P>!
Publius Cornelius Tacitus: Germánia

„Maradjon meg – ezért könyörgök – e népeknél, ha nem is az irántunk érzett vonzalom, de legalább egymás közt való gyülöletük; mivel most, mikor a birodalom végzete felé siet, nem nyújthat a sors nekünk ellenségeink viszálykodásánál nagyobb segítséget.”

Róma, te dölyfös, te manipulatív, te imádott!

A valahai latin faktos könnyezik bennem a gyönyörűségtől, hogy milyen jó lehet ezt a szöveget magyarra fordítani! Még az is lehet, hogy fordítottunk belőle részleteket, ki emlékszik már arra.
Olvasmányos, informatív könyvecske a germánokról, mint gyűjtőfogalomról, aztán az őket alkotó törzsekről, akikről eddig durván elnagyolt tudásom volt. A megjegyzésben még sok kiegészítő, helyenként Tacitust korrigáló infó szerepel.

Hanging_Moss_9102>!
Publius Cornelius Tacitus: Germánia

Tacitus jó, de a germánok még jobbak. Miért volt az az érzésem, hogy mi, európaiak vagyunk az akkori rómaiak, és a jelenlegi „menekültek” (az idiotizmus Európájának semmitmondó fogalma, helyesebb „jelenkori” szó használattal: migránsok, Tacitus korabelivel: barbárok) Afrikából meg Ázsiából meg kitudja még honnan korunk germánjai?
A civilizációk jönnek mennek, végül is csak nekünk őshonosoknak szomorú a történelem menete, migránsainknak csupán egy új honfoglalást jelent. Nagyon érdekes volt, mikor felveti Tacitus, hogy ki menne Germánia földjére Afrikából vagy Ázsiából, vagy Itáliából. Érdekes, hogy mindössze 2000 év alatt mennyit változott a történelem. A népvándorlás megfordult, s a szerepek is változtak: akkor a germánok mentek nyugatra, keletre és délre (még Afrikába is eljutottunk, Tunézia területén vandál királyság is létezett, akik germánok voltak, Spanyolországban Andalúzia, szintén vandálok, longobárdok-Lombardia, tehát Itália, gepidák nálunk, osztro gótok pedig Oroszországtól egészen a Balti-tengerig, a burgundok a Rhone völgyében, markomannok,alemannok és vízi gótok, az anglusok, frízek, jüttek, szászok pedig a mai angolok ősei (Jütland, Fríz-szigetek, az anglusok meg valahonnan az Enns és Elba folyók között élhettek.). S ne felejtsük el a szkír Odoakert, aki 476-ban átveszi az uralmat. Pikáns, hogy egy germán adta meg a szimbolikus véget is Rómának.
Tacitus szomorúan jegyzi meg, hogy Germánia meghódítása közel 200 évbe telt, s számos kiváló római hadvezér életébe került a határok stabilizálása…hát már akkor is Róma szintű birodalmak kellettek a germánok kifüstöléséhez. Tacitust olvashatták volna gyakrabban a történelem későbbi pancser alakítói.
Kár, hogy ilyen rövid ez a könyv.

hellodorie>!
Publius Cornelius Tacitus: Germánia

Így, kétezer év távlatából baromi vicces könyv ez, pedig valószínűleg nem humor vezérelte Tacitust, mikor lejegyezte. Bemutatja, amit a korban tudni lehetett erről a furcsa, koszos, erőszakos, barbár népségről, akiket egyfelől lenéz, mert hát hogyan máshogy tekintsen egy római a barbárokra, akik még csak meg sem mosakszanak coitus után*, másfelől viszont lenyűgözte rőt hajuk és pálmafához hasonlatos magasságuk. Ír a germánok földrajzi elhelyezkedéséről, életmódjukról, társadalmukról úgy általában, majd a különböző törzsekről számol be kicsit részletesebben. Ma ez az egyik legfontosabb forrásunk erről a korszakról. Azt mondjuk érdemes hozzátenni, hogy Tacitus személyesen sosem járt ezeken a területeken, nem személyes tapasztalás után írta le, hogy mennyire koszosak vagy nem koszosak ezek az emberek, hanem más utazók beszámolói, germán rabszolgák, papnők elmondása alapján készítette el feljegyzéseit.

*Őszintén szólva ezt a részletet most éppen nem találom, pedig nagyon szeretném idézettel alátámasztani. Valószínű, hogy nem Tacitusnál olvastam, hanem Caesar feljegyzései között, viszont Tacitus visszautal Caesar ezen feljegyzéseire, szóval talán ez a kis csúsztatás most elfér itt a humorfaktor miatt.

DDia P>!
Publius Cornelius Tacitus: Germánia

off
Az első században íródott ugyan, és nehéz volt megszokni a nyelvezetet, de mire belerázódtam, már élvezettel olvastam. Részletes, vizuálisan is tudtam követni az ismereteket, és nagyon érdekes, hogy abban az időben mennyi információt tudtak összegyűjteni egy másik népről, vagy éppen mennyire közel állt a képzeletük a valósághoz.
Természetesen érződött, hogy a kor rómaija írta. Erősen felsőbbrendűbbnek gondolták magukat mindenkinél, ami gyakorlatilag igaz volt, de szerették kinyilatkoztatni és éreztetni ezt. Ez nem von le semmit az élvezeti faktorból. Minden történelem rajongónak szeretettel ajánlom! :)

Niki4>!
Publius Cornelius Tacitus: Germánia

A minusz fél pont azér van, mert kissé rövid. Nagyon szórakoztató, hogy úgy ír a germánokról, ahogy később ők írnak az afrikai törzsekről. Említ pár ismert népet is, mint a longobárd, vandál és a markoman. Ha tudta volna Tacitus, hogy ők ássák meg Róma sírját…

thuki>!
Publius Cornelius Tacitus: Germánia

Különösen szeretek ókori történetíróktól olvasni (igaz, még elég sok pótolni valóm van e téren) talán ezért is tetszett ennyire a Germánia. Érdekes olyan emberektől olvasni, akik 2000 éve írták meg az általam olvasottakat, van egy egyedi stílusuk, amiknek a lényegét talán nem is a mai szemléletmóddal szembeni eltérések, hanem sokkal inkább a hasonlóságok adják meg.
Egy kultúra, idegen népek iránt érdeklődő ember gondolatai valahogy mindig is kortalanok maradnak, relevanciájuk nem változik akárhány ezer év is telik el.

Megvan itt minden: az idegen germánok fura, és talán a civilizáltabb rómaiak számára néha taszító szokásainak bemutatása, kis lamentálás a múlt tragédiáin, sőt még bizonyos fokú értékítélet meghozása is (ez talán még szimpatikusabb is a maival összehasonlítva, hiszen hiába próbálunk sokszor az objektivitás mögé bújni, azért ma se sikerül az maradéktalanul), persze természetesen csak mértékkel.

A lábjegyzetek pedig legalább olyan hasznosak voltak mint maga a főszöveg, sőt lehet még hosszabbak is, az ilyeneken mindig jól szórakozom.

Folytassuk is az Agricolával


Népszerű idézetek

Lunemorte P>!

Egyébként az égiek nagyságával összeegyeztethetetlennek tartják, hogy az isteneket falak közé zárják, vagy akármilyen emberi vonások hasonlatosságára formálják: ligeteket és berkeket tisztelnek, mint szent helyeket, és istenek nevével nevezik azt a titokzatosságot, amelyet csak áhítatban látnak.

1 hozzászólás
hellodorie>!

A hagyomány szerint akárhány, helyéből már kivetett és megingó csatasort az asszonyok állítottak helyre állhatatos kérlelésükkel, keblük feltárásával és a fenyegető fogság mutatásával.

1 hozzászólás
pikkupilvi P>!

A suionok után folytatólag következnek a sitonok törzsei. Egyebekben hasonlók lévén, abban különböznek, hogy asszony uralkodik fölöttük. Ennyire elfajultak nemcsak szabadság, hanem még a szolgaság dolgában is.

FORTUNATA P>!

Ott ugyanis senki sem nevet a bűnön, s a vesztegetést és a megvesztegethetőséget nem mondják korszellemnek.

Lunemorte P>!

Amint felébrednek a többnyire délig elhúzódó alvásból, tüstént megmosakodnak, általában meleg vízzel, mint olyan nép, amelynél igen sokáig tart a tél.

Lunemorte P>!

A szomjúsággal szemben nem ilyen mértékletesek. Ha kezük ügyébe adván, amennyit megkívánnak, kiszolgálod részeges kedvüket, nem kevésbé könnyen győzik le őket hibáik, mint a fegyverek.

pikkupilvi P>!

Maradjon meg – ezért könyörgök – e népeknél, ha nem is az irántunk érzett vonzalom, de legalább egymás közt való gyülöletük; mivel most, mikor a birodalom végzete felé siet, nem nyújthat a sors nekünk ellenségeink viszálykodásánál nagyobb segítséget.

thuki>!

"..biztonságban az emberektől, biztonságban az istenektől, a legnehezebb dolgot érték el, azt, hogy még vágyakozásra sincs szükségük.”

Hanging_Moss_9102>!

Én azoknak a véleményéhez csatlakozom, akik Germania törzseit más népekkel házasságok által el nem korcsosodott, sajátos, tiszta és csak önmagához hasonló népnek tartják.


Hasonló könyvek címkék alapján

Gaius Suetonius Tranquillus: A Caesarok élete
C. Plinius Secundus: A természet históriája
Gaius Suetonius Tranquillus: Suetonius összes művei
Velleius Paterculus: Róma története
Caius Plinius Secundus: A természet históriája
Lucius Annaeus Seneca: Játék az isteni Claudius haláláról
Henryk Sienkiewicz: Quo vadis?
Mika Waltari: Az ország titka
Kosztolányi Dezső: Nero, a véres költő