A ​pokolbíró 88% 32 csillagozás

Kínai klasszikus novellák – de mennyi mindenben rímelnek a népmesei hagyománnyal! Itt vannak ezek a taoista szerzetesek, akik ismerik az illúzió hatalmát, és móresre tanítják a kapzsit meg a könyörtelent – ők mintha a garabonciások megfelelői lennének. Vannak továbbá természetfeletti lények (szellemek, démonok, rókatündérek, pokolbírók), akik a vesztünkre törnek, vagy épp – ha olyanjuk van – mesebeli gazdagsággal ajándékoznak meg. Jó, hát van itt jó sok transzhumán szex is, ami viszont nem rémlik a Magyar népmesék sorozatból. Meg a szerencsétlen pacákból kivágott, majd visszapakolt belső szervek se. De nem állítom, hogy ártottak volna az olvasási élménynek.

A fordítót meg külön dicsérjük meg: egyáltalán nem érezni a szövegen azt a pár száz évet, nem járókerettel döcögnek a mondatok, hanem csak úgy röpülnek. Ez, gondolom, neki is köszönhető. És hát ez a kiadás, ez olyan cukkermukker, hogy meg kell enni. Pici, belső zsebben kényelmesen elsüllyeszthető, majd onnan elővarázsolható, és komfortosan el tud feküdni a maga tenyérnyi mivoltában a markunkban. Egy merő gusztaság az egész.

Sok ezer kilométerre feltáruló egzotikum, több mint háromszáz év távlatában. Kell ennél izgalmasabb, érdekesebb együttállás, ha a gyanútlan olvasó különleges kísértethistóriákra vadászik? Ráadásul az első néhány történet után rá kell, hogy döbbenjen a meglepő felismerésre: Pu-Szung-ling zseniális interpretációjának rémtörténetei valóban „rémesen” szórakoztatóak, azonban a mai modern kor olvasójának már jóval inkább nyújtják a korabeli Kína hiedelemvilágának csodásan bársonyos, pihe-puha meseszőttesét, mint egy zsigeri horror valóságos borzongásának élményét.
Pedig ebben a gondosan válogatott huszonöt történetben megtalálunk minden olyan lényt és elképzelhetetlen, vérfagyasztó történést, amelyek a színtiszta rettegésbe, a rémálmok földjére kalauzolhatnák az érzékenyebb lelkületű olvasót. Lépten-nyomon találkozunk emberevő démonokkal, feltámadt gonosz halottakkal spoiler, soha meg nem nyugható, egyik testből a másikba vándorló kárhozott lelkekkel, sőt még a kedvencemmel, a rókatündér különböző változataival is.

Ami viszont a félelem-faktort háttérbe szorítandó, mégis a leginkább kellemes esti meseként olvastatta a történeteket, az számomra az elbeszélések hangulata volt. Bármilyen véres, horrorisztikus jelenetek fordultak is elő egy-egy történetben, illetve bármennyire is főszerepet játszott a legtöbb esetben a halál – valahogy mégis hiányzik a történetek legjavából az a bizonyos végzetszerűség, a drámai visszafordíthatatlanság érzése. Feltételezem, hogy Tőkei Ferenc varázslatos fordításának és szerkesztésének is köszönhető, hogy ezek a kísértethistóriák az olvasóban inkább egy nagyon is emberközeli, hús-vér világ hőseit képezik meg, mint a távol-keleti misztikum borzasztó rémségeit. A történetek hősei – még a nem evilági alakok is – valahogy megtalálják az utat az olvasóhoz és jelenlétük természetes.
Minden történetnek sajátos tanulsága van, akárcsak a hagyományos népmeséknek és a kötet végén található „Utószó”-ban Tőkei Ferenc nagyban rávilágít a novellák keletkezésének körülményeire, a korszak társadalmi berendezkedésére, visszásságaira is.
A kötet minden darabja igazán szórakoztató, épületes olvasmány. Számomra különösen kedves volt A pokolbíró, A rókatündér, A könyvek bolondja és a Hsziao-hszie újjászületése.

Sokáig olvastam ezt a rövidke novellás gyűjteményt, így a hangulata könnyedén eluralkodhatott rajtam. Olyannyira, hogy eszembe juttatott egy nagyon kedves távol-keleti mese-gyűjteményt, amely ugyancsak Tőkei nevéhez fűződik és szép gyermekkori emlékeket ébreszt bennem: Tőkei Ferenc (szerk.): A sárkánykirály palotája. Mindkét kötetet jó szívvel ajánlom.

Kíváncsiságból fogtam hozzá ehhez a tenyérnyi kis novelláskötethez, amelyről úgy tudtam, klasszikus kínai gótikus történeteket tartalmaz. Hogy van-e olyan, hogy XVII. századi kínai gótika – hát mit tudtam én, úgy voltam vele, majd kiderül.
A természetfölötti elem minden kis szövegben jelen van – az összes írás határozottan fantasztikus. A szellemek jelenléte állandó, egy-két kivétellel minden írásra jellemző, és vér is folyik bőven. Ami viszont a rettegést illeti – az bizony elég sok esetben teljesen hiányzik. Nem mintha nem volna rá okuk a szereplőknek. Egyszerűen csak a novellák töredékében ijednek meg olyan szituációkban, amelyek egy európai vagy amerikai novellában bőven a legfélelmetesebb kategóriákba tartoznának.

Továbbiak a blogon:
https://gyujtogeto-alkoto.blog.hu/2020/02/23/pu_szung-l…

A mesés Távol-Kelet varázsa frappáns, közérthető, könnyen befogadható formában.
A novellákból végtelen nyugalom árad, csodás, finoman erotikus és kísérteties elemek magától értetődően, taoista egykedvűséggel váltakoznak bennük.
Ez a kis kötet nemcsak földrajzi, hanem szédítő időutazásra is hív, a szerző az 1600-as évek szülötte, a történetek hatása mégis friss, színes, eleven, és hangulatok meg tudja érinteni a mai kor olvasóját.
A könyvet azoknak az irodalmi kalandoroknak ajánlom, akik még a régi Kína egzotikusan fűszeres ízeibe is belekóstolnának, és nem rettennek vissza a rókatündérekkel és a keleti kísértetekkel való találkozástól.

Vegyes érzéseim vannak ezzel az ínyencfogással kapcsolatban. Egyrészt azt mondom, hogy nagyon tetszett és örülök neki, hogy 17-18. századi kínai novellákat olvashattam. Már a század vagy a nemzetiség is elég extra szerintem, hát még így.
Valószínűleg az időközben eltelt pár száz év immunisabbá tett(e az embereket), de azért a kísértethistóriák nagy részétől nem rezeltem be. Mondjuk ezek a kínaiak se. Sőt!
Az, hogy valaki meghal, urambocsá megölik, nem okozott sose heteken-hónapokon keresztül tartó gyászt. Ha megjelent a szelleme – és hány szellem lakozott ebben a kis kötetben! – inkább gyorsan kerestek neki egy gazdatestet, és viola!, újra köztük volt a szeretett személy. Az, hogy más a fizimiskája, alakja, mozgása, hangja? Ugyan, kit zavar. A lelke a lényeg.
Nagyon sok novella olyan ötletes, hogy szívesen a kezébe adnám valami modern horror-fantasy írónak. Biztos tudnának mit kezdeni azzal az ötlettel, hogy a halott közelében bóklászik a lélek és visszaszáll az emberbe akkor is, ha a fejet kb csak gézzel rögzítik a nyakához. Tán két ilyen novella is volt.
Meg rókatündéres is. Ezeknek a lényeknek azért jobban utána kéne néznem, mert egyelőre nem állt össze, hogy kik ők.
És volt alakváltó is ÉS bigámia!!! Szóval sok minden. Bár, ahogy végiggondolom, inkább fantasy-históriáknak hívnám, nem kísértethistóriáknak. De gyanítom, ez már így marad. :)

Érdekes történetek voltak. Számomra nagyon furcsa volt, hogy sok hasonlóságot véltem felfedezni japánnal és japán történetek szörnyeivel (rókatündér például) és hogy a történetvezetés is nagyon hasonló volt, mint a japán mondák és népmesék esetében (csak mondjuk ez a felnőtt, 18+os változat volt).
Érdekes voltak ezek a történetek, mert mindegyikben volt valami kicsi durvaság (szex, gyilkosság, csonkítás, hullagyalázás, jöhet mind :D ), mégis valójában tanmesék voltak, melyek figyelmeztettek egyes viselkedési formák problémáira. Nem volt félelmetes abban a formában, ahogyan én gondolkozom a félelmetesről,mégis volt benne valami kicsit cidris, ami megalapozta a történetek hangulatát.
A végére már picit sok volt a könyv, de alapvetően nagyon élveztem a kötetet olvasni. Jó érzés volt bepillantani a kínai mítoszok világába egy elbeszélő révén.

Csak azért adtam 4-est, mert valahogy a rettegés és horror részemről elmaradt. Egy novelláskötet kalandokkal, misztikus és természetfölötti lényekkel.
Bár talán nem is szabadna csodálkoznom rajta, hisz egy egészen más kultúra, másféle hiedelmekkel és egészen más hozzáállással. Máshogyan fogják fel például a halál közeledtét. De egy teljesen más hitvilágban ez természetes dolog, ahogyan ők hisznek a természetfelettiben, és tőlünk ellentétes nézeteket vallanak a sors keze általi csapásokról avagy áldásokról. Más a szimbolika, egyes jeleknek és történéseknek más-más a jelentése.
Részemről inkább egy más kultúrát, egy csodás, ámulatba ejtő világot fedeztem fel, semhogy eszembe jutott volna ijedezni, vagy félni – pedig azért véres jelenet is akadt.
Aki szereti a keleti kultúrát és fantasztikumaikat, és ez a mű kimaradt nekik, annak mindenképp ajánlom.

off Ugyanúgy, mint a japán kísértettörténeteknek, ezeknek a kínai szösszeneteknek is megvan a maguk hangulata, ami hol némi borzongást vált ki, hol megkönnyebbülten felsóhajt az ember, hogy csak ennyi volt?
Amiért különösen szeretem az ilyen keleti kísértettörténeteket, az az, hogy a bennük szereplő szellemek, túlvilági lények egyáltalán nem annyira vérszomjasak (oké, akadnak kivételek), mint amerikai társaik.
Pu Szung-ling legjobb novelláit tartalmazza ez a kötet, Tőkei Ferenc gyönyörű fordításában.
Nagyon szerettem olvasni, egy rövid időre Kínában éreztem magában. off Szeretettel ajánlom a könyvet, ha tehetitek, olvassátok el!

Keleten már a 17. században feltalálták Edgar Allan Poe-t és Stephen Kinget.

Jó hangulatú, az olvasó igényes szórakoztatására törekvő rövid elbeszélések kísértetekkel, emberevő démonokkal, ördöggel, derűsen, fordulatosan, izgalmasan. Jellemző helyszíne a város, a konfliktus legtöbbször családi jellegű, de van erdei és gyarmatosító történet is.
Tetszett a könyv kiállítása, kis alakú, pici tusrajzokkal, amik a karaktert (hölgy, leány, hivatalnok, démon) ábrázolják.