Prohászka ​utolsó szentbeszédei 0 csillagozás

Pápa, 1927. március
Prohászka Ottokár: Prohászka utolsó szentbeszédei

1927 ​Nagyböjtjében a Prohászka-életmű méltó befejezéshez érkezett. A hozzá legközelebb álló Norberta nővér feljegyzéseiből tudjuk, hogy orvosi figyelmeztetés ellenére nem vonult vissza, de még a kímélő életmódot sem vállalta. Épp ellenkezőleg, egyik lelkigyakorlatot vezette a másik után. A nővérek aggódtak érte, mert érezték, hogy Isten kerubját magával ragadja a Szentlélek lángja és elég. Lelkigyakorlatokat tartott Veszprémben, Pápán, Pécsett, majd a budapesti Egyetemi Templomban, ahol a nagyhét előtti csütörtökön a szószéken összeesett, és másnap agyvérzéssel meghalt.

Ennek az életszimfóniának fináléjából nyújt át e könyv hét akkordot, mely Pápán az apácák előtt hangzott el 1927. március 14-17. között. A szentéletű püspök tudta, hogy életének utolsó szakaszához érkezett. Ezért olyan megrendítő az itt közölt egyik szentbeszéd utolsó mondata: „Igen, Uram, megyek. Köszönöm, hogy mehetek. Szeretlek, és sietek Hozzád a halálon át. Amen.”

Ezen lelkigyakorlatos… (tovább)

>!
Prohászka Baráti Kör, Székesfehérvár, 2006
56 oldal · ISBN: 9789630616058

Kívánságlistára tette 1


Hasonló könyvek címkék alapján

György Attila: Szólj, Uram, szolgád figyel!
Szunyogh X. Ferenc: Szent Pál cselekedetei
Tóth Tihamér: Miatyánk
Balás Béla: Ünnepek
Barsi Balázs: Adventtől pünkösdig
Kondorosi Noémi: Ami a hittan órán kimaradt
Barsi Balázs – Telek Péter-Pál: Magasság és mélység
Szeghy Ernő: A belső várkastély kapuja
Horváth István Sándor: Szívem első gondolata 2021
Barsi Balázs: Az egyszülött fiú