A ​bűnbocsánat szentsége 0 csillagozás

Prohászka Ottokár: A bűnbocsánat szentsége

Prohászka Ottokár püspök a „A keresztény bűnbánat és bűnbocsánat” című tanulmányával 1893-ban a Pázmány-egyetem hittudományi karán a Horváth-féle pályázat díját nyerte el. Ennek a pályamunkának a rövidített kiadása ez a mű, amely a Szent István Könyvek sorozatában jelent meg. Schütz Antal így ír a díjnyertes pályamunkáról: A teológiát asztétikává, a dogmatikát lelki olvasmánnyá avatja; a teológiai levezetésekbe, sőt iskolás vitákba is meleg életet tud önteni, és a múltat úgy támasztja föl, hogy az élet közvetlenségével szól. S ez az életszerűség, mely a teológiát mint talán Pázmány óta soha magyar nyelven, egybe vonzó olvasmánnyá teszi, sehol nem csorbítja a mű tudományos értékét. Ma sem találni erről a kérdésről a teológia világirodalmában jobb összefoglaló monográfiát.

Eredeti megjelenés éve: 1924

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Szent István könyvek Szent István Társulat

>!
Szent István Társulat, Budapest, 1924
150 oldal

Várólistára tette 1


Hasonló könyvek címkék alapján

YouCat – A katolikus egyház ifjúsági katekizmusa
Patsch Ferenc: Katolikus spiritualitás – Tabuk nélkül
Ferenc pápa: Laudato si’
Joseph Ratzinger (XVI. Benedek): A Názáreti Jézus III.
Athanasius Schneider: Katolikus Egyház, merre tartasz?
Réti József: Örömet hozzak, hol gond tanyázik
Ferenc pápa: Evangelii gaudium – Az evangélium öröme
Hodász András: Praliné a léleknek
Johannes Scotus Eriugena: A szellem sasmadarának hangja
Ferenc pápa: Lumen fidei