100 ​év 1 csillagozás

A trianoni Magyarország képes története
Pritz Pál: 100 év

„A ​kötet modern szemléletű politikatörténeti munka. Vagyis a szerző figyelme minden olyasmire kiterjedt, amely a politikumot befolyásolja. Így például az 1918-as polgári demokratikus forradalom elbeszélésénél szó van benne a spanyolnáthának nevezett pusztító influenzáról. Mivel 1918/1919 forradalmait jelentős mértékben az a szellemi erjedés alapozta meg, amelyet a Nyolcak festőcsoportjának munkássága, annak Ady Endre költészetével, Bartók Béla zenéjével, a Társadalomtudományi Társaság és a Huszadik Század című folyóirat munkásságával való összefonódása okozott, ezért néhány fényképpel és tömör mondatokkal itt is szolgál. A történet vége felé tekintve pedig ugyanúgy szól az Ikarus autóbuszok sikertörténetéről, mint Hofi Gézáról, akinek tűpontosan előadott paródiái úgy szórakoztattak hatalmas tömegeket (sőt ma is szórakoztatnak), hogy közben magát a roskadozó rendszert stabilizálták.
A történész a lezárt korszakok bemutatásának a mestere. A honi históriában jelenleg a… (tovább)

>!
Kossuth, Budapest, 2020
304 oldal · ISBN: 9789630998055

Enciklopédia 7

Szereplők népszerűség szerint

Szálasi Ferenc · Horthy Miklós


Várólistára tette 4

Kívánságlistára tette 3


Kiemelt értékelések

Lunemorte P>!
Pritz Pál: 100 év

Pritz Pál: 100 év A trianoni Magyarország képes története

Megtévesztő a cím, ugyanis a könyv nem csak a 100 évvel ezelőtt történt eseményekről szól, hanem inkább 1920-tól a rendszerváltásig. Az elején még elég részletes az egyes témákat illetőleg az író, majd az figyelhető meg, hogy végül csupán pár oldalas a mondandója – ez engem kicsit zavart… A kötet tele van egy csomó korabeli forrással, képpel, könyvajánlókkal és úgy általánosságba véve egyetértettem a politikai okfejtésekkel. spoiler
Jó és érdekes összefoglaló munka ez, de nem elég részletes, emiatt vontam le egy csillagot.


Népszerű idézetek

Lunemorte P>!

Csüggedésre semmi ok. Idővel lesz sokkal másként.

66. oldal

Pritz Pál: 100 év A trianoni Magyarország képes története

Kapcsolódó szócikkek: csüggedés
Lunemorte P>!

Betiltották a telefonhívásokat, még a segélyhívást is. Tilosak voltak az utcai csoportusolások. Este nem lehetett elhagyni a lakást, le kellett oltani a villanyt. Nem lehetett nemzeti jelképeket használni. Helyettük a vörös szín és a vörös zászló volt mindenütt alkalmazandó.

51. oldal

Pritz Pál: 100 év A trianoni Magyarország képes története

Lunemorte P>!

A 19. század végétől 1918-ig már legalább nyolc influenzajárvány pusztított Magyarországon. A legsúlyosabb éppen a lakosságra tegtöbb terhet hozó 1918-ban tarolt. Spanyol betegségnek, spanyolnáthának nevezték. Az első megbetegedések nyáron történtek, aztán szeptemberben robbanásszerűen gyilkolt. Egész családok kerültek a sírba. Szeptember 18-án a Fővárosi Közgyűlés bezáratta a színházakat, mulatókat és mozikat, a kávéházaknak este kilenckor kellett lehúzniuk a rolót, nők és gyermekek oda napközben sem mehettek be.

25. oldal

Pritz Pál: 100 év A trianoni Magyarország képes története

Kapcsolódó szócikkek: spanyolnátha
Lunemorte P>!

Az üldözöttek mentésének, segítésének számos, nagy lelkierőről és személyes bátorságról tanúskodó példája említhető. A menekítés lehetőségével elsősorban az egyházak rendelkeztek. A keresztlevelek kiállítása vagy az egyházi intézményekbe, rendházakba, kolostorokba való befogadás több ezer embert mentett meg.

158. oldal

Pritz Pál: 100 év A trianoni Magyarország képes története

Kapcsolódó szócikkek: egyház · holokauszt
1 hozzászólás
Lunemorte P>!

A szövetséges hatalmak vezetői, a semleges országok illetékesei, sőt maga XII. Piusz pápa is tiltakoztak a deportálások ellen, és Horthyt több ízben felszólították azok beszüntetésére. A kormányzó a deportálásokat július elején állíttatta le. Így a több mint kétszázezres fővárosi zsidóság jelentős része megmenekült az elhurcolástól.

158. oldal

Pritz Pál: 100 év A trianoni Magyarország képes története

Kapcsolódó szócikkek: holokauszt · Horthy Miklós
Lunemorte P>!

Az igazság kedvéért tájékoztatni szeretném Önt arról, hogy mi soha senkitől nem akartunk még egy talpalatnyi területet sem elvenni, ha az jog szerint nem illet meg bennünket.

161. oldal

Pritz Pál: 100 év A trianoni Magyarország képes története

1 hozzászólás
Lunemorte P>!

A magyar népet valóban nem terhelte semmiféle felelősség a háború kitöréséért. Sőt a magyar vezetést sem.

161. oldal

Pritz Pál: 100 év A trianoni Magyarország képes története

Lunemorte P>!

A nemzetvezető esküt tett a Szent Koronára, és még az összeomlás napjaiban is ragaszkodott a koronázási jelvények birtoklásához.

162. oldal

Pritz Pál: 100 év A trianoni Magyarország képes története

Kapcsolódó szócikkek: Szálasi Ferenc · Szent Korona
Lunemorte P>!

Átmegyek a Királyhágón, ott maradt a huszárcsákóm.

139. oldal

Pritz Pál: 100 év A trianoni Magyarország képes története

Lunemorte P>!

De az elfeledett dolgok nem mindig feleslegesek.

23. oldal

Pritz Pál: 100 év A trianoni Magyarország képes története

1 hozzászólás

Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Frank Robin – Lars Ritter – Havassy Gergely: Politikai filozófiák zsebkönyve
Henry Kissinger: Diplomácia
Balázs Apor: Láthatatlan tündöklés
Claudia Weber: A paktum
Ross King: Dühödt ámulat
Bob Dent: A vörös város
Jaap Scholten: Báró elvtárs
Ian Kershaw: A pokolba és vissza
Tóth Eszter Zsófia: „Puszi Kádár Jánosnak”
Barta Róbert: Az első és második világháború képes története