Elvis ​és Én 24 csillagozás

Priscilla Beaulieu Presley – Sandra Harmon: Elvis és Én

"Mindent ő tanított nekem: hogyan öltözzem, hogyan járjak, hogyan fessem magam és milyen legyen a hajam, hogy viselkedjem, hogy viszonozzam a szerelmet- úgy ahogy Ő. Az évek során az apámmá, férjemmé és szinte istenemmé vált….

Eredeti megjelenés éve: 1985

>!
Reform, Budapest, 1989
320 oldal · puhatáblás · ISBN: 9630270412 · Fordította: Váradi Géza, Falb Magdolna
>!
Reform, Budapest, 1985
320 oldal · ISBN: 9630270412 · Fordította: Váradi Géza, Falb Magdolna

Kedvencelte 1

Most olvassa 5

Várólistára tette 26

Kívánságlistára tette 30

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

weakup>!
Priscilla Beaulieu Presley – Sandra Harmon: Elvis és Én

Kellemes olvasmány volt és érdekes, végig lekötött. Priscilla Elvis-szel közös életébe enged bepillantást és igyekszik a király jó és emberi oldalát is bemutatni, persze a negatívumokkal együtt. Priscilla 14 évesen (!) ismerkedett meg Elvis-szel, és 16 éves naív lányként költözött hozzá. Ahogy azonban teltek az évek, egyre inkább látta szerelme hibáit is. Míg Elvis karrierje újra szárnyalni kezdett, egyben mentálisan és egészségileg megindult a lejtőn is, elhidegültek egymástól, Priscilla pedig egyre inkább rátalált saját magára és egyéniségére, életére. Az aranykalitkában lévő feleség, akit egyébként rendszeresen csalt is, szépen kirepült, de a válás után is jóban maradtak.
Elvis apaként bár halálra kényeztette lányát, de a nevelésére nagy ívben tett.
Érdekes olvasmány volt, így az Elvises új film előtt, már úgyis régóta olvasatlanul a polcomon volt.

2 hozzászólás
M_Réka_>!
Priscilla Beaulieu Presley – Sandra Harmon: Elvis és Én

Nagyon tetszett Priscilla visszaemlékezése, érdekes volt ilyen intim szemszögből is olvasni Elvis sajnálatos történetét. Végig nagyon lekötött, sokkal jobban tetszett, mint a 3 testőrének a könyve, amit ezelőtt olvastam. Tény, hogy Elvisnek voltak furcsaságai, de Priscilla mégis leginkább a szerethető oldalát mutatta meg az olvasóknak. Pont ma néztem meg egy dokumentum filmet, ami teljes egészében ennek a könyvnek a nyomán rendeződött, mégis valahogy olvasni sokkal jobb volt, sokkal többet jelentenek a megválogatott szavak, mint a képi világ, és egy egyszerű interjú. Elolvasnék még 100 ilyen könyvet, annyira érdekel Elvis élete, de sajnos nincs túl sok lefordítva magyarra. Ezt mindenesetre ajánlom mindenkinek, akit érdekel A király élete :)

2 hozzászólás
Kalamana>!
Priscilla Beaulieu Presley – Sandra Harmon: Elvis és Én

Az Elvis és Én egy szemszögből mutatja be Priscilla Presley életét lényegében az Elvis-szel történt szakításáig, ez pedig az ő egyedüli szemszöge. Innentől kezdve ez egy szubjektív történetleírásnak tekinthető. Nem állítható, hogy nem mondott igaz dolgokat, de azóta már más könyvek is megjelentek, amelyek bemutatják Priscilla életét és tetteit külső szemlélők által leírva. És ez nem mindenben egyezik az általa önmagáról (és Elvis-ről) kialakított képpel. Nagyon nem…

andiv208>!
Priscilla Beaulieu Presley – Sandra Harmon: Elvis és Én

Milyen volt az élet a nagy Elvis mellett? Na igen. A könyvből is kiderül, hogy a pénz és a csillogás nem mindíg jár együtt a boldogsággal. Valaki eltűr, valaki továbbáll.

Mathilda>!
Priscilla Beaulieu Presley – Sandra Harmon: Elvis és Én

Úgy hiszem, ez a könyv egészen más élményt nyújthat egy fiatal nőnek és mást egy többet tapasztalt negyvenesnek. Most a saját olvasatomból indultam ki – mikor először olvastam ezt a szubjektív élet- és kapcsolatrajzot, elsősorban a romantikája fogott meg. Azóta eltelt csaknem 30 év. Én is változtam és ezáltal az olvasat is. Most inkább azt látom benne, hogy egy fiatal, kialakulatlan lány elvakulva a szerelemtől hogyan rendelődik alá egy férfinek és hogyan válik olykor akarata ellenére olyan nővé, ami ideális a férfi szemében. Közben az ő saját útját nem járja be (és nem is fogja már soha), de végül mégis felnő és visszatalál önmagához. Érdekes írás ez a könyv, párkapcsolatban élőknek különösen ajánlott.

Dömdödöm>!
Priscilla Beaulieu Presley – Sandra Harmon: Elvis és Én

Még kamasz voltam, amikor olvastam és nagyon lenyűgözött Priscilla szemszögéből olvasni Elvisről – aki a bálványom volt persze és gyönyörködtem a képekben, mert alapvetően nagyon jó kis kötet lett ez.

lindus10>!
Priscilla Beaulieu Presley – Sandra Harmon: Elvis és Én

Nagyon érdekes volt Priscilla szemszögéből olvasni Elvisről. Abszolút a magánéletükbe engedett betekintést.

1 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

Tina Turner – Kurt Loder: Én, Tina – Életem regénye
Adrian Grant: Michael Jackson
Rob Jovanovic: George Michael – A poplegenda
Charles R. Cross: A mennyeknél súlyosabb
Varjas Endre: Koncz Zsuzsa
Matt Richards – Mark Langthorne: Bohém rapszódia
Zöldi Gergely: Koncz Zsuzsa
Michka Assayas: Bono Bonóról
Mary Gabriel: Madonna
J. Randy Taraborrelli: Michael Jackson