Presser ​könyve 140 csillagozás

Presser Gábor: Presser könyve

„Szeretek ​filmzenét, színházi kísérőzenét írni, de balettet is (…) de a dalírástól sehogy sem lehet engem eltéríteni, a végén mindig oda lyukadok ki.” Ez az a Presser Gábor, akit jól ismerünk. Aki nekünk írja a dalt és nekünk énekel. De most itt ez a könyv, több száz oldalnyi sajátkezű Presser-szöveg: emlékek, jegyzetek, meglátások, tévedések, megtörtént – vagy a szerző szerint megtörtént – valós események, hallomások, látomások, dokumentumok és áldokumentumok, dalszövegek, filmnovellák, fotók, lábjegyzetek, netán még kották is.

Presser Gábor elérkezettnek látta az időt, hogy elmondja, ő hogyan élte meg a „Presser-sztorit”. Azt a történetet, aminek hosszabb vagy rövidebb fejezeteit oly sokan ismerik az Omegától (1967) az LGT-n át – leginkább a dalain keresztül. A személyes hangú életrajzi könyvből most új megvilágításba kerülnek egy legendás korszak ismert (és ismeretlen) történetei, beleshetünk a stúdiók, a Vígszínház kulisszái mögé, és olvashatunk a „barátok és… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2020

Tartalomjegyzék

>!
Helikon, Budapest, 2020
520 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634791898
>!
Helikon, Budapest, 2020
524 oldal · ISBN: 9789634795810

Enciklopédia 57

Szereplők népszerűség szerint

Déry Tibor · Somló Tamás · Friderikusz Sándor · Oláh Ibolya

Helyszínek népszerűség szerint

Prága · Los Angeles · Magyarország


Kedvencelte 15

Most olvassa 38

Várólistára tette 75

Kívánságlistára tette 74

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

robinson P>!
Presser Gábor: Presser könyve

Presser kordokumentuma nem csak rocktörténet. A Dob utcától Amerikáig, lehetne akár a könyv alcíme. Presser csapongva mesél, nincs szigorúan vett kronológiai sorrend. Nem mindig tudni előre, hová kanyarog, fut ki a történet. Néha kissé zavaró volt ez az időben való ugrálás. Fontos ez a könyv, számtalan adalékkal, háttérrel a legvidámabb barakk érzettel megspékelt korrajz.
https://gaboolvas.blogspot.com/2020/12/presser-konyve.html

2 hozzászólás
Kabódi_Ella P>!
Presser Gábor: Presser könyve

Kezicsókolom, Picibá, tecciktudni, elég sokáig elszöszmötöltem ám Picibá emlékeivel! Nehéz a könyv, mint a fene, mármint fizikai értelemben. Egyszer el is aludtam vele; a karomat annyira elzsibbasztotta, ahogy rajta hevert, azt hittem, sose használom többet. Még sírtam is. Meg sokat, de sokat nevettem! És csodálkoztam. És felkiáltottam: „Ó, nézd, itt van Jancsó Miki bácsi!”, és „Nézd, a Picibá azt írta le, hogy szivbaly, így rövid i-vel, elipszilonos ly-vel!” És dudorásztam, hogy „menni kénne, menni kéne”, meg hogy „szilvásgombóc, ó-ó-ó-ó.” Pedig nem is szeretem a szilvásgombócot.

Szóval az van, hogy ez egy öntéletrajzi vonatkozású interaktív zenei és történelmi memorandum. A hangsúly az interaktívon van. Mert ott vannak ezek a QR-kódok, a telefon leolvassa; ez már egy elég modern kor, ugye, a telefon mindent tud, és már oda is kalauzol valahová. Többnyire régi zenékhez, dalokhoz. Itt nincs megállás, ez a lejtő, ezen úgy gurulsz lefele, mint a huzat. Már ha ebben van a szíved, a lelked, mert ebben nőttél fel, hogy Miénk itt a tér, meg Egy elfelejtett szó. Mert ha már ott vagy, akkor eszedbe jut, hogy te még ezt a dalt is szeretted, meg azt a dalt és azokat is meghallgatod. (Néha énekelsz meg táncolsz is, biztos imádnak érte a szomszédok. Mindegy, te azért elringatod magad.)

Ezért tartott ilyen sokáig, Picibá, bevallom töredelmesen. Ezért. Mert irtó sokat buliztam a könyvedre. Viccesen hangzik, hogy visszahoztad a fiatalságom, mikor még öreg se vagyok és korom okán nem Picibá zenéin kellett volna felnőnöm. Hogy mégis így esett, azért iszonyúan hálás vagyok bárkinek, aki ebben közreműködött. Főleg Picibának.

„Ha a gondok elharapják már a torkodat,
Pihentesd a sebeket és ringasd el magad.”

Frank_Waters I>!
Presser Gábor: Presser könyve

Picibá rendesen kihasználta a lockdownt, és ennek mind örülhetünk. A könyv kb annyira „rendes” önéletrajz, mint amennyire a Zabhegyező. (David Copperfield kind of crap, etc.)

Ugrálunk az időben, de nem olyan unalmasan, mint egy modern regényben, hisz ez végül is a valóság. Inkább Billy Pilgrimesen, mint Proustosan.

A sztorik viccesek, durvák, lenyűgözők, felháborítók, aranyosak, reálisak és elképzelhetetlenek. Engem leginkább a hozzáállás fogott meg, Magyarországon a Picibánál 30-40 évvel fiatalabbak is sokkal beszűkültebbek, konzervatívabbak. Mondanám fiatalosnak, de az hülyeség lenne. P. nem olyan, mint egy fiatal, csak nem is olyan, mint amilyen öregeket ismerünk. (Ismerek én is nem olyat, de egyik se itthon élte le az élete nagy részét.) Számomra az volt a legnagyobb tanulság, hogy hiába csinálunk bármit, itt nem fog sikerülni. Mi olyanok vagyunk, hogy beérjük a kevésnél is kevesebbel. Hát ne érjük be, de akkor bizony el kell innen menni. De nem úgy, mint a Barta Tamás, hanem úgy, mint a Michael Curtiz.

De nagyon örülhetünk az LGT-nek, Picibának meg ennek a könyvnek. Fehérek közt egy európai? Nem tom. Várom a második kötetét.

latinta P>!
Presser Gábor: Presser könyve

    Ugyan az összes szöveget végigolvastam, és aztán szépen meg is jelöltem…, de valójában még nem fejeztem be.

    Furának hathat ez a kijelentés, de igaz.

    Először is: nagyon különleges, szép kivitelezésű kötetet vettem a kezembe. A tipográfiája, a betűméretek-típusok megválasztása, a színezett szövegháttér… Mind többletinformációval szolgált.
    Másodszor: nagyon sokféle érzelmet váltott ki belőlem az olvasás. (Könnyű nekem, mert – bár nem voltam/vagyok koncertjáró rajongó, de – azok a zenék az én korosztályom zenéi is.)

    Egyáltalán nem zavart, hogy térben és időben ide-oda kalandozhattam az emlékek között, hiszen az egyes fejezetek mindegyikének megvolt/megvan a maga dinamizmusa, amely képes arra, hogy azt a megélt – történelmi – rettenetet humorral is feloldja, áthidalja.

    És nem „csak” szövegek vannak ám ebben a könyvben, hanem sok-sok más csoda is. (Igen, elővettem a nagyon okos telefonomat, és a QR-kódoknak is utánajártam. Na, ezért nem tudom még befejezettnek tekinteni, hiszen annyi, de annyi nézni- és hallgatni való van itt/ott még!)

    Lehet első blikkre fanyalogni, hogy ki(k)ről nem szól ez az írás, de akkor meg kéretik figyelmesen elolvasni legalább a CÍMET, ami ugye: Presser könyve.

És most már az enyém is.
Várom a második kötetemet. :)

Cukormalac P>!
Presser Gábor: Presser könyve

Ezzel a könyvvel kapcsolatban – megmondom őszintén – egy kicsit szkeptikus voltam, de már az első lapok után be kellett látnom, hogy mindez teljességgel felesleges – úgymond – aggódásnak bizonyult. A méreténél fogva is súlyos kiadvány minden szempontból képes beszakítani az asztalt és minden kétséget kizáróan a leghangulatosabb, legjobb zenei vonatkozású élettörténet, amit eddig szerencsém volt olvasni, pedig hát Steven Tylertől Schuster Lóránton át Bruce Dickinsonig sokak sztorijaihoz volt szerencsém.

A Helikon kiadótól megszokhattuk már, hogy csakis minőségit kapunk, ez esetben is sikerült nekik kimaxolni a kimaxolhatót: a védőborító és a kötéstábla belsején is Presser Gábor összes alkotásának címe látható, a türelmesek végig is bogarászhatják a sorokat, érdemes… a remek minőségű lapokon impozáns képanyag tornyosul QR-kódokkal körülvéve időnként, szóval kivételesen telefonra is szükséges lesz olvasás közben, ha egy-egy alkalommal kíváncsiak vagyunk a vizuális aláfestésre. (Bizonyos esetekben nagyon is ajánlott beolvasni a kódokat, csak szólok.)

Szerintem nem is érdemes belemenni abba, mennyire nehéz egy ilyen sokszínű művész sokszínű életét elejétől napjainkig végigkövetni, hiába a terjedelem. Éppen ezért jó is, hogy nem lineáris a történetszövés – maga a főszereplő csak a századik oldal után „születik meg” –, simán úgy érezhető, hogy végig egy társaságban, melynek mi is részei vagyunk, meséli el történeteit, s most már nem csak a dalt, hanem a könyvet is nekünk írja. És hát történetet mesélni is úgy tud, mint kevesen: írott nyelve, mondatszövései, szövegformálása elképesztően fantasztikus, igazán irodalmi és cseppet sem nagyzoló. Nem azzal jön, hogy mennyit és mit szívott, ivott, hány nőt és hogyan fogdosott össze turnékon, koncertek után, nem ekézi szüntelen a szakmát, a mindenkori hatalomnak viszont olyan finom kikacsintásokkal szól oda, hogy érdemes lenne tanulni tőle, ebben is Mester. A történetek közül nekem legjobban a komplett fejezetet kapott 1973-as év krónikája tetszett – nem spoilerezném el, hogy a klasszikus-kultikus Bummm! lemez születésének éve miért is volt annyira sűrű és emlékezetes a zenekarnak, legyen elég annyi, hogy ha csak a fele is úgy történt a dolgoknak, ahogy leíratott, nem biztos hogy szívesen lennék zenész és választanám a turnés életmódot.

Senki ne várjon teljességet tehát, elvégre ez csak egy első kötet, viszont jómagam már ennyivel is beérném. Egy olyan – szerintem – extrovertált fazontól, mint P. G., már ez sem kis teljesítmény, ráadásul bármiféle segítség (pl. egy beszélgetőtárs) nélkül egyenesen ragyogó és hát valljuk be, hibátlan is.

Teljes hozsannázás némi sztorizgatással megfűszerezve a blogomon: link

>!
Helikon, Budapest, 2020
520 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634791898
Grapefruitossy>!
Presser Gábor: Presser könyve

Szórakoztató, szellemesen és jó stílusban előadott memoár, tele vicces zenekari sztorival és néhány keserű élménnyel. Mozaikszerűen van megírva, még mozaikszerűbben, mint a Dylan–féle Krónikák. (Annak vajon készül már a második kötete? Lesz egyáltalán?) Komoly hatással volt rám a könyv, a hőse napokig velem maradt az olvasás után is. Nyilván könnyű dolga volt, hiszen egy valós, nem fiktív személyről szól, akit azelőtt is kedveltem, de most már kicsit az ismerősömnek is érzek. Presser dalokat (is) hallgattam az olvasás idején, például a Kis történetek albumot, és a könyvből tudtam meg, hogy azon a lemezen az a Garth Hudson is dolgozott, aki abban a The Band nevű zenekarban muzsikált, amelyet én is igen szeretek, és amelyik Bob Dylant is kísérte, élőben és lemezeken. Presser említi, milyen sokszor megnézte a The Band koncertjéről készült The Last Waltz című filmet, amit én annak idején a Duna TV-ről vettem fel VHS-re, még egyetemista koromban, és jó párszor meg is tekintettem. Ja, mellesleg Scorsese rendezte. Szóval Garth Hudson, Presser lemezén. Ez azért valami. És a könyv, így Presser élete is, tele van ilyen „ez azért valamivel”. (Például az Omega és Eric Clapton közös fotója – jó, nem egy lényeges momentum, de számomra nagyon kedves dolog.)
Mozaikdarabkák ide vagy oda, Pici bácsi csak a könyv végén beszél Somló és Laux haláláról. (Lauxról nem sokat tudtam eddig, de a könyv végére ő is cimbi lett. Somló már a könyv előtt is az volt, róla többet tudtam.) A legmegrázóbb része a könyvnek az a mozaik, amelyik Somló temetéséről mesél. Mikor a barátját sirató, súlyos beteg Lauxban Presser tartja a lelket, vagy próbálja, mert az újságírók mellettük kattintgatnak. Hogy majd beszélnek, mert most nem tudnak. De már később sem tudnak, Laux két héttel az eset után halt meg. A neten van egy fotó erről az utolsó találkozásról, amit én is láttam, még a Somló temetése utáni napokban, de a memoár olvasása közben újra megtekinteni különösen megrázó, a könnyekig megható élmény, túlzás nélkül. A Bummm! lemez halott zenészei (Barta Tamás, Somló Tamás, Laux József) és az egyetlen élő muzsikus a könyv végére kicsit tragikus regényhősökké is válnak.

Vajon mi lett volna, ha az a valaki más mégis Presser lett volna, és nem valaki más? Például ha végleg tropára megy a karja kerítésmászás közben? De úgy lett, ahogy lett, és nem másképp, hála Istennek.

Sayuri>!
Presser Gábor: Presser könyve

Imádtam, élveztem ezt a könyvet!!! ☺️☺️☺️
Még az elsők között kölcsönöztem ki a könyvtárból, az „újdonságillata” is belengte az egészet. Nem tudtam milyen lesz, de éreztem, hogy nekem ezt el kell olvasnom. A zene a mindennapjaim része, az életem, nincs nap nélküle, legyen az bármilyen műfaj ❤❤❤
Nagyon tetszett a könyv kialakítása, a betűformák, a méretei, kiemelések, megtűzdelve a szuper képekkel, kincsek, én is csak ámuldoztam sokszor. A QR kódok zseniális lett szerintem, totál összehozza az olvasót a szerzővel bensőségesen. Gyönyörű és mégis egyszerű, letisztult könyv.
Habár nem az én korszakom, s nem ebben nőttem fel, Anyumék tinédzserkora ez, mégis nagyon jó élményekkel gazdagodtam. Persze nem értettem mindig mindent és teljes képem sincs a Tisztelt Művész úr munkásságáról, az LGT-ről, arról a korszakról is vannak hiányosságaim, de a lemezei nekünk is megvannak. A Képzelt riport… biztosan, mert gyerekkoromban is sokszor ment a lemezjátszón.
Szerettem olvasni, magával vitt az írásmód, a poénok, hangosan is kuncogtam, nevettem, a hihetetlen élmények, az ahogy a zenéről és minden(ki) másról mesél, óriási szeretettel, alázattal, tisztelettel, teljes odaadással. S ezt csak így lehet tenni, ahogy Ő is többször megfogalmazta. Nagyon tisztelem a munkásságát, vannak dalok amiket nagyon szeretek, s persze a színházi darabjait is mind láttam, imádom.
Olyan könyv ez számomra, amelyet minden korosztály forgathat, akit kicsit is érdekel ez a műfaj, végig fiatalos lendület, energia viszi, jellemzi.
Örökfiatalság, örökszerelem a zenével is. ☺️❤✌☀️

3 hozzászólás
virezma>!
Presser Gábor: Presser könyve

Gyerekkoromban felfoghatatlan volt, hogy a világ, a szüleink már a mi időnk előtt is léteztek, ők is voltak fiatalok. Az LGT tagjai pedig még náluk is öregebbek. Megvolt nekünk bakeliten a Loksi meg a Képzelt riport, rongyosra hallgattuk, lapozgattuk a lemezborítót, tudtuk a dalszövegeket. Apám első kocsijában, egy ’85-ös Wartburgban, még rádió sem volt, ezért ha utaztunk valahová, fejből nyomtuk az LGT-dalokat, aztán később már kazettáról. A tesómnak az Ő még csak tizennégy meg a Gyere, gyere ki a hegyoldalba volt a kedvence, nekem meg A Kicsi, a Nagy, az Arthur és az Indián, Ha a csend beszélni tudna, Álomarcú lány, Primadonna, Sziszifuszi blues, Kotta nélkül… hát, igazából meg sem tudom mondani; most megint hetek óta hallgatom őket, annyira megörültem, hogy lesz könyv. Amit persze az apámnak vettem, de önző módon előtte még jól elolvastam.
Nem tudnám megmondani, hogyan alakult volna az LGT-hez fűződő viszonyom, ha nem ez szól otthon. Bár apám állítása szerint volt ott Tátrai, Deep Purple, meg ki tudja, még mi, de ez ragadt rám (meg a Queen), olyannyira, hogy 2003-ban (16 évesen) már én akartam, hogy menjünk el a Szigetre, 2007-ben pedig már apám helyett egy barátnőmmel mentem. És azóta is bánom, hogy kihagytam az utolsót, bármennyire le voltam égve éppen akkor. Az én fejemben Presser, Somló, Karácsony, Solti volt a csapat, a Somlóba meg a Presserbe egy kicsit szerelmes is voltam, még szájharmonikázni is meg akartam tanulni. Aztán 2016 júliusában meghalt a Somló (E.P. után), azóta is rozsdás szög van a szívemben.
Fura módon Pressert sosem tudtam az LGT-től függetlenül kezelni. Láttam persze, hogy majd' minden évben szilveszteri koncertet ad, de sosem mentem el. Valahogy ódzkodtam az ilyen-olyan vendégektől, én azt a kőkemény rock&rollt vártam, amit megszoktam. Nem is nagyon ismertem a „saját” dalait. Mostanában viszont véletlenül belebotlok felvételekbe, és rá tudok csodálkozni, hogy hú, ez nagyon ott van, és amikor rányom a hangjára, basszus…
Nem igazán jártam utána a sztorinak, de úgy rémlik, felkérésre írta ezt a könyvet. Ahogy keserűen megjegyezte, ő az utolsó élő tag az eredeti felállásból. (Mindig ráncolom a szemöldökömet a kommenteken, mikor azon megy az okoskodás, hogy Karácsony és Solti nem elég jók stb.) A végeredmény elég posztmodern, de legalábbis eklektikus lett. Rengeteg relikvia, fénykép, dalszöveg, QR-kód került a könyvbe, és az egyes fejezetek szervező elve sem mindig világos; mindenesetre az megállapítható, hogy a kronológia fel sem merült. A betűtípusokkal, kiemelésekkel is játszottak, nekem ez sem volt egyértelmű, hogy melyik mit jelent, és azt sem tudom, hogy ebből mennyi a szerkesztő, és mennyi a szerző. Egy kicsit olyan, mintha valaki kötetbe foglalta volna a szocializmust. Nem egy regényt olvastam már a témában, de valahogy ezek a sztorik sokkal közelebb hozták, tényleg megelevenedett számomra az a világ, és kicsit sajnáltam is, hogy nem lehettem ott azokon a régi tabáni bulikon, valahogy úgy, ahogy ők is fájlalták, hogy lemaradtak Woodstockról.
Presser mindig is titokzatos fazonnak tűnt, a magánélete kicsit olyan volt, mint Columbo felesége, hogy senki nem tud róla semmit, és ez így is maradt, nem rántott le magáról semmiféle leplet. Annyi kiderült, hogy ő sem vetette meg a csajozást, pedig még azt is el tudtam volna képzelni, hogy annyira a művészetnek és a munkának él, hogy ilyesmivel nem foglalkozik, de megvillantotta azért az emberi oldalát. Kiderült, hogy igazi hedonista: szeret főzni, enni, fürdőzni. Meghökkentő mennyiségű fagyit és somlóit fogyasztott el mindenféle fogadások apropóján. És persze igazi megszállott, ha zenéről van szó: rengeteget ír a bálványairól, meg hogy mennyire odáig van egynémely hangszertől. Azt hiszem, bírnám.
Nem csak sztorizásból áll ez a könyv, az volt az összbenyomásom, hogy elég sok sérelmet halmozott fel pályafutása során, és nem az a típus, aki véka alá rejti a nemtetszését. Olyan ügyekről van szó, amikor cenzúrázták, betiltották, nem fizették ki, lenyúlták a dalát, megrágalmazták stb. Nagyon erős véleménye van a sajtó, a politika, a zenei élet működéséről, de amit értékesnek tart, azért maximálisan tud lelkesedni; nem felejti el megemlíteni, milyen nagy hatással volt rá Rúzsa Magdi, Oláh Ibolya, de az is kiderül, hogy szereti Esterházyt, Parti Nagyot, Erdős Virágot, Alföldi Róbertet, a jó színházat. Azt hiszem, a sok frappáns mondása közül az tetszett a legjobban, hogy csak 100%-on érdemes játszani. Legyen ez a végszó.
Egy baj van ezzel a könyvvel, hogy véget ér. Na, de jön a folytatás, meg lehet nyugodni, ringasd el magad.

Mariann_ P>!
Presser Gábor: Presser könyve

A könyvnek úgy álltam neki, hogy szeretem Pressert, a dalait a végtelenségig tudnám hallgatni, amit tudtam róla a könyv olvasása előtt, az is a szimpátiámat növelte.
Koncertek, turnék, minden a zene körül forog, semmi nőügy, lehet , hogy volt, de a zene iránti alázat erősebb volt annál, hogy ne csak ekörül forogjon.
Egy dolog zavart csak, az időben ugrálás. Nehezebb volt így összerakni.
Utólag kiegészítem egy kis idézettel, most találtam meg a jegyzeteim között.
„ Mikor a Majd Leonardot írtam, néha rám tört a félelem, vajon mit szól a dalhoz a Jóisten – azzal együtt, hogy megkapta az egyik főszerepet.
De aztán rájöttem, hogy biztos leokézta, hiszen, ha ő nem akarta volna, meg sem írom.
Úton – útfélen mondogatom, hogy én a Jóistennel jól kijövök , szeretem, ahogy kell, velem sokszor nagyon rendes, persze keménykedik is, nem is keveset.
Nem tudom , mi lesz a vége, de akárhány fülest lekevert , úgy lökdösött végigaz időmön, hogy az elég érdekes lett. Eddig .”

aurorakönyvmoly>!
Presser Gábor: Presser könyve

A könyvet a családnak vettem, elsősorban apukámnak, aki világ életében imádta Pressert és munkásságát. Viszont pont emiatt 24 éves létemre olyan élményt adott ez a könyv, amire nem számítottam. Egészen kicsi koromtól apukám mellett az autóban, amikor nyaranta többször mentem vele dolgozni, nem telt el úgy „közös út” off, hogy legalább egy, leginkább Omega és LGT CD vagy kazetta ne ment volna le közben. Mindezek nyomán a könyvet olvasva többször kérdezgettem, nosztalgiáztattam, ha úgy tetszik. Ahogy letettem a könyvet, le is csapott rá.

De a kitekintő csapongásom után térjünk rá a könyvre, ami maga is csapongóan volt. Vagy inkább csapongóan egyedi. Sokszínű. Olyan zseniálisan Presseres. Sztoriból ki, sztoriba be, kronologikus sorrendre ügyet se vetve. Viszont a könyvnek szerintem pont ez adott egyedi hangvételt, hangulatot is, mintha valóban egy beszélgetésbe csöppent volna az olvasó. Nem nagyzol, végtelen szerénységgel ír, és teljesség igénye nélkül hoz be szereplőket.

A megoldás, a QR kódokkal, fotókkal nagyon jól kiegészítik az olvasást, ugyanakkor a tördelés mellett sem mennék el szó nélkül (ami talán szakmai ártalom): kellemes tipográfia, amire jó volt ránézni. Bár a méretei miatt nem egy utazóbarát könyv, szerencsére az elmúlt napokban ez nem volt probléma. Az esti, éjszakába nyúló olvasásoknál annál inkább. Összességében nagyon tetszett ez a könyv és kíváncsian várom a folytatást! :)


Népszerű idézetek

latinta P>!

A politika egy rossz színház, amiben egy hamis zenekar játszik.

373. oldal, BIZALMAS - Hangárverés (Helikon, 2020)

Kapcsolódó szócikkek: politika
B_Tünde P>!

Mi valóban teljes odaadással zenéltünk, valószínűleg egyszerűen azért, mert úgy a legjobb. Ettől aztán nem volt a közönség és köztünk semmiféle fal.

135. oldal (Helikon, 2020)

latinta P>!

Fúvószenekart játék közben röhögtetni a legnagyobb szemétség.

369. oldal, BIZALMAS - Nagy mester a karmester (Helikon, 2020)

Cukormalac P>!

[…] Szabálytalan dolgok is működhetnek jól, ha nem is tudjuk mitől, miért. Nem érdemes kutatni.

34. oldal, A DAL CSAK EGY DAL (Helikon, 2020)

robinson P>!

A született szövegíró nem mondja magáról, hogy ő költő, sem azt, hogy ő verseket ír, akkor se, ha a dalszövegeit netán kiadják nyomtatásban is. A költő attól még költő marad, hogy dalszöveget is írt.

317. oldal, A PRÓBA ÉS PRÓBÁK - Elvarázsolt éj (Helikon, 2020)

csucsorka IP>!

Azért nem tudtam szolmizálni, mert abszolút hallásom volt, a kottát is ismertem, így semmi szükségem nem volt a szolmizálás segítő tudományára. Legalábbis azt hittem. Aztán Forrai Miklós tanár úr a zeneakadémiai zeneelmélet (szolfézs) felvételiről simán kirúgott azt követően, hogy egyetlen meghallgatás után a csoportból elsőnek lekottáztam az általa elzongorázott agyafúrt dallamot. Voltam olyan buta és dicsekvő, hogy azonnal oda is vittem a kottát a zongorához. Hát, itt van, Gabcsi, kész. Megnézte, félretolta: nos, hát akkor most lesz szíves ezt elszolmizálni?
Kicsit olyan volt, mintha egy jól sikerült gyakorlat után azt mondanák a tornásznak, rendben, most azt is szeretnénk látni, milyen a járása mankóval.
Én utáltam szolmizálni, ő utált engem, s már kinn is voltam a folyosón.

17. oldal, ÖTVEN ÉVVEL EZELŐTT [KÉSŐBB MÁSKOR IS] - Indonéz lány, Gyöngyhajú (Helikon, 2020)

2 hozzászólás
Sayuri>!

A szerzők jogdíja nem kegydíj. Ez az, amit a kreativitásukért, a munkájukért, a művek létrehozásáért jár nekik. És néha – de nem ritkán, hanem elég sűrűn – kevesebbet kapnak, mint amennyi jár.

37. oldal

latinta P>!

[…] Én a külügyesünk angolját még valamennyire tudtam követni – az indonézek akcentusát már annál kevésbé. „Nehéz úgy egy akcentust megérteni, ha az ember nem tudja a nyelvet.” [Variáció egy agyonidézett Esterházy-mondatra: „Kutya nehéz úgy hazudni, ha az ember nem ösmeri az igazságot."]

16. oldal, ÖTVEN ÉVVEL EZELŐTT [KÉSŐBB MÁSKOR IS] - Indonéz lány, Gyöngyhajú (Helikon, 2020)

Kapcsolódó szócikkek: Esterházy Péter
Ottilia P>!

2015 decemberében egy késő éjszakai ismétlésben láttam Friderikusz beszélgetését Esterházy Péterrel és a festőművész Szüts Miklóssal. Kettejük közös könyve, A bűnös megjelenése volt az apropó. Addigra már olvastam, mellbe vágott, akárcsak annak idején a hír Péter megtalált betegségéről.

11. oldal, ÖTVEN ÉVVEL EZELŐTT [KÉSŐBB MÁSKOR IS] - A kifordított zakó (Helikon, 2020)

Kapcsolódó szócikkek: 2015 · Esterházy Péter · Friderikusz Sándor · Szüts Miklós
Cukormalac P>!

A dalírás nem feltétlenül nagy üzlet. Nem csak azért, mert a dalok írása nem „csak úgy”, magától értetődően kifizetődő. A népszerű dal írása inkább az, de azt megírni vagy nagyon nehéz, vagy legtöbbször véletlenül sikerül, s a legtöbbször nem megírni kell, hanem legyártani – az adott trend, az aktuális divatszempontok vagy kiadói elvárások, netán utasítások szerint.
    A végén egyikkel sincs nagy baj, de egy dal még nem a világ.
    Kivéve, ha de. Ha olyan dalokról van szó, amik a világ.

37. oldal, A DAL CSAK EGY DAL - A Gyöngyhajú lányok (Helikon, 2020)

Kapcsolódó szócikkek: dal

Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Matt Richards – Mark Langthorne: Bohém rapszódia
Måns Mosesson: Tim
Lévai Balázs: Lovasi
Petróczki Kitti: Lujzi élete
Tóth Júlia Éva: Borikönyv
Jávor Bence – Csapody Kinga – Gelencsér Milán: Na még mit nem?!
Nyerges Attila – S. Tóth János: Egy ismerős arc
Christian „Flake” Lorenz: Villanycigány
Animal Cannibals: Minden változik, a lényeg nem
Sárközi Mátyás: Levelek Zugligetből