Jönnek ​a kispolgárok 12 csillagozás

Pozsonyi Ádám: Jönnek a kispolgárok

„Az elmúlt száz évben egyre tökéletesedő világunkban a magukat rosszul érző írók száma ijesztő mértékben megcsappant. Mára szinte a nullával vált egyenlővé. A magyar írótársadalom is már csak a formán vitatkozik, de a lényeget illetően nem hajlandó többre az udvari bolond szerepénél. (…) Pozsonyi Ádám életének eddigi 36 éve az őszinteségről, a gondolkodás bátorságáról szól. Publicistaként éppen úgy mint íróként nem görbe tükröt tart elénk, csak nekünk már a normális tükör tűnik görbének. A normalitás hat abszurdként. Ez voltaképp munkássága fő üzenete is. Nem dől be a rendszerváltás hazugságának sem. Látja, hogy lényegileg semmi se változott. A demokrácia éppen úgy abszurd és hazug, mint a kommunizmus. Helyzetünk abszurditását azonban csak groteszk módon lehet láttatni. A groteszket a maga tisztaságában talán ma ő képviseli egyedül irodalmunkban.” Bognár József

>!
Magánkiadás, Budapest, 2005
156 oldal · ISBN: 9632195639

Kedvencelte 1

Várólistára tette 3

Kívánságlistára tette 5


Kiemelt értékelések

galpat>!
Pozsonyi Ádám: Jönnek a kispolgárok

Sok évvel a Bombatölcsér után újra Pozsonyi kötet került a kezembe. Egész érdekes olvasmány helyenként még vicces is, Egy gondom van vele miszerint ő amiket leírt komolyan gondolja …

Dorian_Gray>!
Pozsonyi Ádám: Jönnek a kispolgárok

Dedikált példányom van belőle:) Azt hiszem ez mindent elmond.


Hasonló könyvek címkék alapján

Molnár Vilmos: Az olvasó fizetéséről
Munkácsi Miklós: Saint-John hullái
Latzkovits Miklós: Laboda
Békés Pál: Csikágó
Schäffer Erzsébet: Pókfonálon
Bächer Iván: Emberevő
Örkény István: Egyperces novellák
Bächer Iván: Az elhagyott falu
Ruby Saw: Beleszeretni
Győrffy Ákos: Akutagava noteszéből