The ​Broken Sword 2 csillagozás

Poul Anderson: The Broken Sword Poul Anderson: The Broken Sword Poul Anderson: The Broken Sword Poul Anderson: The Broken Sword Poul Anderson: The Broken Sword Poul Anderson: The Broken Sword Poul Anderson: The Broken Sword Poul Anderson: The Broken Sword Poul Anderson: The Broken Sword

Thor has broken the sword Tyrfing so that it cannot strike at the roots of Yggdrasil, the tree that binds together earth, heaven and hell. But now the mighty sword is needed again to save the elves in their war against the trolls, and only Scafloc, a human child kidnapped and raised by the elves, can hope to persuade Bolverk the ice-giant to make Tyrfing whole again. But Scafloc must also confront his shadow self, Valgard the changeling who has taken his place in the world of men.

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Fantasy Masterworks angol

>!
Open Road Media, New York, 2014
252 oldal · ASIN: B00PI181JI
>!
Blackstone, Ashland, Oregon, 2011
ISBN: 9781441786890
>!
Gollancz, London, 2002
288 oldal · ISBN: 9780575074255

4 további kiadás


Várólistára tette 1


Kiemelt értékelések

Szentinel>!
Poul Anderson: The Broken Sword

Romantikus, heroikus, tragikus, mitikus, fantasztikus. Ezekkel a szavakkal lehetne összefoglalni a legegyszerűbben Poul Anderson klasszikus regényét, a The Broken Swordot. A regény nagyban épít az északi mitológiára. Elfek itt is vannak, de teljesen máshogy vannak ábrázolva, mint Tolkien esetében. Ez nem meglepő, mivel A törött kard egykorú A Gyűrűk Urával, több ismert szerző szerint (Michael Moorcock, Richard K. Morgan) pedig felül is múlja azt. Ehhez még később visszatérek.

A regény egész végig olyannak érződik, mint egy viking saga. Nem is a főszereplőink, hanem apjuk történetével indítunk. A könyv röviden felvázolja, hogy miket tett az öreg viking, hogy ismerte meg a feleségét, hogyan tért át félig a kereszténységre, és hogyan alapított családot. Az idillbe az elfek ura rondít bele, aki a még meg nem keresztelt fiát elrabolja, és saját troll-elf fattyával helyettesíti. A kis kakukkfióka viking nevelést kap, és Valgardnak keresztelik el, míg a viking születésű fiú a Skafloc nevet kapja, és elf nevelést kap. Ez a két karakter meghatározó szerepet tölt majd be az efek és trollok között zajló háború során, szimbolizálva némi dualizmust, akár egy kettétört kard két része. Mindkét szereplő más-más utat jár be, de mindketten megtapasztalják a szerelmet, az elf nőket, a vérgőzös delíriumot, a mágiát, és mindketten megannyi rossz (?) döntést hoznak. Ez utóbbiakat egy cél miatt: hogy egymást megállítsák. És a legérdekesebb az egészben, hogy az olvasó mindkét félnek, illetve fél ellen is szurkolhat. Egyikük sem tejfehér lelkű ifjú titán. Csak a szőke haj stimmel.

A regény ritmusa (annak ellenére hogy elég rövid regényről beszélünk) elég hullámzó. Ahol harc szerepel a lapokon, ott minden gyors (és olykor igencsak véres, pl. Valgard első nagyobb hentelése szerintem a regény egyik csúcspontja ilyen téren), ha viszont a szereplők érzelmi világa kerül előtérbe, nyugodt lesz, akár a háborítatlan vízfelszín. Egyedül a befejezést éreztem egy csöppet összecsapottnak. A törött kard tele van erőszakos harcjelentekkel, ahol koponyalékelésről és kibelezésről is olvashatunk, ezzel pedig igencsak megelőzte korát. Ma már fel sem kapjuk a fejünket rá, de a maga korában óriásit üthetett. Valóban teljesen más, mint A Gyűrűk Ura. Nyersebb, pergőbb, realistább (az elfek itt inkább tűnnek 1800-as évekbeli felsőosztálynak a kicsapongó életvitelükkel, mint bölcs teremtményeknek), és igencsak távolra sodródik a sokak által szeretett, heroikus mesevilágról. Ebben az értelemben jóval frissebb írásnak érződik Tolkien klasszikusánál, mivel A törött kardot bárkinek tudom ajánlani, aki inkább a kortársakat preferálja. De hogy jobb és fontosabb regény lenne A Gyűrűk Uránál? Ez kétségbevonható.

Kezdjük ott, hogy ha nincs a GyU, nincs Ballentine Fantasy könyvsorozat sem, melyben újra kiadtak egy csomó, elfeledett klasszikust. Ebbe A törött kard is beletartozott, így mondhatjuk, hogy Tolkien nélkül ez a kötet sem ért volna meg sok kiadást. Másrészt Anderson világa feleannyira sem szerteágazó és nagy, mint Tolkiené, nem is beszélve a kidolgozatlanságáról. A törött kardot nem is az fogja a kezébe venni, aki a kidolgozott világokat szereti, hanem az, aki gyors kalandot, akciót, cselekményt szeretne inkább kapni a pénzéért. Minden tiszteletem mellett a The Broken Sword sokkal „ponyvaibb” megközelítésű A Gyűrűk Uránál, épp ezért nem is érdemes vele egy listán emlegetni. Bár akadnak benne nyelvi lelemények (szándékosan rosszul felépített angol mondatok képében) és versek (melyek nagy részét feleslegesnek éreztem), nyelvileg sem jobb a GyU-nál. Rádásul Anderson még csak meg sem írta a beígért folytatást. TL; DR: Moorcock és Morgan bekaphatják. Egymásnak.

Végszó: a The Broken Sword nem ok nélkül lett klasszikus. Sok-sok évvel megelőzte korát, a mai napig könnyedén fogyasztható, élvezetes történet maradt, mely előre vetíti a modern fantasyk hangulatát. Aki egy Tolkien világától eltérő klasszikust akar, annak ajánlom, de a kortárs fantasy kedvelői sem lőhetnek mellé vele. Ezek mellett érdemes akkor is elolvasni, ha rajongsz a vikingekért és az északi mitológiáért, a grimdarkért, vagy csak szimplán kedveled a heroikus történeteket.

5 hozzászólás
mandris>!
Poul Anderson: The Broken Sword

A Broken Sword ugyanabban az évben jelent meg, mint a Gyűrű szövetsége, és emellett nagyrészt ugyanazokból a mitológiákból is építkezik: tündék, törpök, manók és trollok szerepelnek benne, mágia, és emellett a skandináv istenek, Jötuunok, ír Sidhe-ek és mások, miközben hébe-hóba még emberek is feltűnnek. Ugyancsak hasonlóság, hogy ebben is, abban is egy mágikus tárgy játszik fontos szerepet, amelynek saját (gonosz) akarata van. Ennek ellenére viszont a Broken Sword alapvetően különbözik a Gyűrűk urától. Úgy is mondhatnánk, hogy Anderson ugyanazokból az összetevőkből teljesen mást főzött, mint Tolkien. Anderson világa sokkal sötétebb, kevesebb benne a derű, hősei sokkal tragikusabbak, esendőbbek.
Adott két főhős, akiknek a szemén keresztül szemléljük az eseményeket. Egyikük, Skafloc, Orm fia, akit kereszteletlenül hagytak szülei, így a tündeherceg Imric el tudta rabolni, hogy egy cseregyerekkel helyettesítse. Ő lett Valgard, történetünk másik tragikus hőse. Életüket születésüktől átkok, baljós próféciák, a háttérben machinációk és számtalan rossznál rosszabb döntés kíséri, alakítja. A két történetszálat párhuzamosan követjük, körülbelül váltott fejezetekben figyelhetjük, hogy lesz mindkettőből erős harcos, akik végül egy szinte kontinentális méretű háború két oldalán találják magukat.
A regényt olvasva az ember elég hamar lemond a felhőtlen happy endről, és jól teszi. A regény a dark fantasy egyik korai előfutára, amely állítólag Morcockra is hatással volt. Izgalmas olvasmány, a jó és rossz tekintetében sokkal komplexebb, mint a Gyűrűk ura, ambivalens helyzetekkel és esendő szereplőkkel. Talán emiatt is – mivel e tekintetben sokkal inkább hasonlít a mai fantasy-kre – fiatalabbnak éreztem, mint a Gyűrűk urát. De, bár van alapja annak, hogy a két regényt egymással párhuzamba állítsuk, és akár össze is hasonlítsuk, úgy érzem, nem egy ligában versenyeznek, így rangsorolni nem szeretném őket. A Gyűrűk ura minden tiszteletet megérdemel azért a legapróbb részletig felépített világért és évszázadokat átívelő történetért, a Broken Sword pedig azoknak szerez néhány jól eltöltött órát, akik valami pörgősebb, kalandosabb, sötétebb, kegyetlenebb könyvet szeretnének olvasni. De persze ez így túlzott leegyszerűsítés, a BS-ből sem hiányoznak a mélyebb gondolatok, az erkölcsi kérdések boncolgatása, identitáskrízisek, de talán nem tévedek, ha úgy gondolom, legtöbben mégsem elsősorban ezekért veszik majd a kezükbe.


Hasonló könyvek címkék alapján

J. R. R. Tolkien: The Lord of the Rings
Terry Brooks: The Stiehl Assassin
Brandon Sanderson: The Way of Kings
Brandon Sanderson: Elantris (angol)
David Gemmell: Dark Prince
N. K. Jemisin: The Obelisk Gate
Brandon Sanderson: The Final Empire
Mark Lawrence: Prince of Thorns
Raymond E. Feist: Magician
Stephen Donaldson: The Power That Preserves