Oroszlánszív 22 csillagozás

Poul Anderson: Oroszlánszív

Holger ​Carlsen teljes erejéből küzdött a megszálló nácik ellen. Amikor egy kósza golyó eltalálta, azt hitte, utolérte a vég. Éppen ezért nagyon elcsodálkozott, amikor egy különös, buja növényzetű világban tért magához. Visszakerült a sötét középkorba? Vagy egy másik dimenzióba?
Nem sok ideje marad a helyzeten rágódni. Egy harci mén vár rá, s egy batyuban – mintha kimondottan neki készítették volna oda – ruhák, vértezet és fegyverek. A pajzsán három szív és három oroszlán mintája díszeleg.
Holger magára ölti a páncélt, és hamarosan rádöbben, hogy ez a világ tele van tündérekkel, manókkal, törpékkel, varázslókkal, boszorkányokkal, trollokkal, óriásokkal, sárkányokkal és a legelképzelhetetlenebb fenevadakkal, a Káosz szolgálóival.
A Káosz és a Rend vívja elkeseredett harcát ebben a világban, és Holger Carlsenre vár a feladat, hogy két újsütetű társával, Ugival, a morcos törpével és Alianorával, a kíváncsi alakváltó hattyúlánnyal a Rend oldalán szálljon síkra és… (tovább)

Eredeti mű: Poul Anderson: Three Hearts and Three Lions

Eredeti megjelenés éve: 1953

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Osiris könyvek

>!
Cherubion, Debrecen, 1993
192 oldal · puhatáblás · ISBN: 9637841202 · Fordította: Erdei Pálma, Apáthy Attila

Várólistára tette 16

Kívánságlistára tette 5


Kiemelt értékelések

>!
vicomte P
Poul Anderson: Oroszlánszív

A ’90-es évek elején a hozzám hasonló fantasy fanatikusok nagyon ki voltak éhezve a műfaj minden klasszikus és új művére, így aztán az akkoriban már ismertnek számító Poul Anderson könyvére azonnal lecsaptam, amint megjelent a salgótarjáni Julius Meinl előtt kipakolt könyves standon, és emlékeim szerint még azon melegében egy délután alatt el is olvastam a koliban.
Nem vitatkozom a kevésbé lelkes értékelőkkel: ez a vékonyka regény valóban nem a fantasy irodalom csimborasszója, de a friss újraolvasást követően is fenntartom, hogy maga módján a mai napig roppant szórakoztató és felüdítő olvasmány.

A nácik ellen harcoló dán főhőst, Holger Carlsont a II. világháború idején sérülés éri, és mikor abból feleszmél, egy igen fura világon találja magát, ahol nem csak Nagy Károly és Arthur valós és létező (bár már évszázadok óta halott) személy, de Morgan La Fay, a tündérek, trollok, óriások, törpék és egyéb legendás lények is közismertnek számítanak.
Ebben a világban a tündérurak a Káosz zászlóvivői, és épp nagy hadjáratra készülnek az emberek által lakott Birodalom, a Rend bástyája ellen. Ebbe a csatározásba keveredik bele főhősünk, aki bár kezdetben mit sem ért abból, ami körülötte történik, de ahogy halad a történet egyre világosabbá válik számára, hogy nem csupán a mérleg nyelveként szolgál ebben a nagy csatában, de a jelenléte az egész háború sorsát megfordíthatja.

A történet maga a pikareszk regények szokásos sablonjait követi: a főhős végig úton van, amely során számos segítőt spoiler nyer meg az ügyének, és számos veszélyes ellenfélen vágja át magát.
Ami igazán egyedi – és számomra szórakoztató – ízt ad a történetnek, hogy a kalandok során a Holger jó mérnökemberként a mágia törvényszerűségeit is próbálja megérteni és roppant praktikus módon bánik el az ellene fenekedő szörnyekkel. spoiler
A történet maga a Caroling/Arthur mondakör elemeit vegyíti a Hobbitból* is jól ismert skandináv mítoszok motívumaival, ám mindeközben egy percig nem veszi magát komolyan, ahogy az egy régimódi kalandos kard és boszorkányság fantasyhez illik is.

* spoiler

>!
Noro 
Poul Anderson: Oroszlánszív

Nem csak a portál fantasy megkerülhetetlen alkotása ez a könyv, de a XX. század közepének egyik kulcsregénye is. Az eredetileg 1953-ban megjelent kisregény 1961-ben nyerte el mai formáját. Ősforrásai között egyaránt felfedezhetjük Mark Twaint, Robert E. Howardot és Tolkient – egy ilyen hibridje a különböző stílusoknak pedig a maga korában nem kis teljesítmény volt. Hatása a múlt század második felére legalább ilyen szerteágazó: elég talán csak Michael Moorcock életművét és a D&D szerepjátékokat megemlítenem. Hiszen nem csak az örökkévaló bajnok előképét találjuk meg Anderson két világért küzdő és egyikben sem otthonra lelő hősében, de itt jelenik meg a káosz és rend örök háborújának első modern feldolgozása is.

A történet szerint a második világháborúban harcoló dán mérnök egy alternatív Frank Birodalomba kerül, amely fizikailag a csodával Tündérfölddel határos. Az Arthur- és a Nagy Károly-mondakör, a germán mitológia, Shakespeare mesevilága és Mark Twain kételkedő jenkije egyaránt felfedezhető az egyszerűségében is nagyon összetett műben. Ebben a birodalomban az ima épp olyan valóságos fegyver, mint a radioaktivitás vagy a termodinamika ismerete. Holger pedig az elsők között ismeri fel, hogy a mágia nem más, mint a természeti törvények átértelmezése. Igaz, hogy a regény befejezése kissé kurtának-furcsának hat, de ezzel együtt is a magyarul megjelent nagyon kevés alapmű egyikéről van szó.

>!
Dominik_Blasir 
Poul Anderson: Oroszlánszív

Ha megkérdeznénk valakit, akinek eléggé lesújtó véleménye van a fantasy-ről (bár csak minimálisan vagy egyáltalán nem ismeri), hogy milyen könyvek is tartoznak ebbe a kategóriába, akkor szerintem lényegében az Oroszlánszív c. könyvet festené le.
Sablonokból építkező, azon nem különösebben változtató történet; izgalmasnak szánt, de sokszor inkább buta fordulatokat és megoldásokat alkalmazó cselekmény; varázslatos háttérvilág, ahol „minden megtörténhet”; funkcionálisan kidolgozott figurák; csábos hölgyek, akik csak azért szerepelnek, hogy a főszereplő férfinak mindig legyen kivel hetyegnie (vagy kire vágyakoznia)… és így tovább.
Persze a képet elég jelentősen árnyalja, hogy a hatvanas évek legelején jelent meg, így bizonyos dolgokat nem sportszerű felróni neki, ugyanakkor nem tudom másként megfogalmazni: úgy érzem, eljárt felette az idő.
Váratlan módon azonban így is akad szép számmal olyan aspektusa, ami miatt nagyon is méltó a figyelemre. Kezdve azzal, hogy milyen szépen vegyíti a mitológiai-mondai-mesei elemeket; hogy mennyire ötletes a másik világ alapja (hmhm); vagy hogy mennyire szórakoztató is a földi tudományos szemszögű mágia-szemlélet. Főleg ez utóbbi emelte ki nálam az amúgy nem túl lebilincselő pikareszk közepét, hogy aztán erősen feledhető fináléba torkolljon…
Egyébként némileg gyanakszom arra, hogy Anderson nagyon is tudatában volt regény problémáinak, és mintha némileg ironizálna is ezzel… csak aztán valahogy mégis felülkerekedik rajta.

>!
nrb
Poul Anderson: Oroszlánszív

Egy nagyon jó hangulatú, klasszikus kaland-fantasy regényről van szó, ahol mindenféle mágikus lény tiszteletét teszi. A főhősünk a földi világról érkező tipikus hős alapanyag. Szereti a mászkálást, a dohányzást, a jó barátokkal való italozást, és nem mellesleg verekedni is igencsak tud. (A női szívek megdobogtatásánák képességéről nem is beszélve.)
A cselekmény viszonylag egyszerű, hőseink a fantáziavilágot járják be nagyrészt, azonban sajnos nem mindenhova jutunk el velük, amit én nagyon sajnáltam, ugyanis volt pár hely, amit szívesen megtekintettem volna (spoiler). Az egyes részek, fejezetek viszonylag rövidek voltak, szinte csak minimális információt kaptunk a történésekről, leírásokba pedig csak ritkán futottunk. Valószínűleg ennek köszönhető, hogy nagyon olvastatta magát a könyv, így én ezt plusznak könyvelem el. Hangulata számomra a mesékre hajazott, ahol egy sárkány legyőzése csupán egy bekezdés.
A szereplők szimpatikusak, de sablonosak voltak, azonban a szórakoztatási faktort véleményem szerint így is kimaxolták, legalábbis ebben a regényben bonyolultabb lelkületű szereplőket nem tudtam volna elképzelni, egyszerűen nem illettek volna bele ebbe a környezetbe.
Poul Anderson tehát nagyon jól tud írni, olvassátok hát!

>!
Melani
Poul Anderson: Oroszlánszív

Lassan indul be a történet, de utána letehetetlen, magával ragadnak az események, és bár sejthető a történet vége, mégis végig lehet izgulni a főhős kalandjait. Egy nagy hibája van a könyvnek, hogy túl hamar ér véget, még elfért volna egy hatalmas csatajelenet a végén, amit egy tollvonással átugrott, de így is nagyon élvezhető a könyv. Kimondottan érdekes, és rendkívül humoros, ahogy a mitikus lényeket és a varázslatokat próbálja tudományosan átgondolni a főhős, remek perceket szerez vele az olvasónak :)

>!
johnjsherwood I
Poul Anderson: Oroszlánszív

Nehézkesen indult, és túl hirtelen ért véget, de a köztes 150 oldal Andersontól megszokottan szórakoztató volt: az utaztató regényhez épp csak kellő mélységben ábrázolt főhős, a szolidan-szakértően felskiccelt mellékalakok, a karakterekből fakadó humor, és persze a koncepció, hogy a tudomány szemszögéből értelmezzük és annak ismeretében győzzük le a legendák-mesék világának teremtményeit, mindig tartogatott meglepetést.

>!
Wiggin77 
Poul Anderson: Oroszlánszív

Nagyon-nagyon gyenge volt,kb. olyan,mintha egy óvodás mesélne fantasy-t. Kliséhalmaz,vérszegény karakterek, nullához közeli történet. Ennél rosszabb fantasy-t csak egyet olvastam, „A baziliszkusz hatalma” című rémséget. Poul Anderson-tól ez egy kínos meglepetés volt.

>!
Carun P
Poul Anderson: Oroszlánszív

Emlékszem 1993-ban úgy éreztem ennél jobb fantasy könyvet még sosem olvastam (nem is olvastam akkor még sokat :D). Nincs szívem újraolvasni, mert félek már nem így gondolkodnék felőle. 5 csillagot kap, de csak a kellemes emlékek miatt :)


Népszerű idézetek

>!
vicomte P

Amikor az óriás végre összefüggően tiltakozott, Holger jó néhány érvet felsorakoztatott a „kérdés” és a „válasz” szavak jelentésére vonatkozólag, s ezzel elérte, hogy még fél órán keresztül üvöltöztek egymással. Holger magában megáldotta a főiskolai szemantikai szemináriumot. További tíz percet töltött el azzal, hogy Bertrand Russel tipológia-elméletét adta elő.

91. oldal

1 hozzászólás
>!
Arianrhod MP

– Azért elboldogulunk. Mindenkinek szava van a kormányzásban.
– De hát az lehetetlen! Ebből csak üres fecsegés lehet, miközben semmi nem történik.
– Sokáig próbálkoztunk a másik módszerrel, de a született vezetők gyakran olyan gyengék, ostobák vagy kegyetlenek voltak, hogy úgy gondoltuk, mi sem lehetünk sokkal rosszabbak.

>!
Arianrhod MP

Ő maga sem értette egészen az atomelméletet. Egyszerűen csak tanult az egyetemen a Rutherford és Lawrence által végzett átalakítási kísérletekről és a radioaktív sugárzásról.
Azok a mesék a naptól átváltozott óriások fosztogatóit sújtó átokról tökéletesen megfeleltek a valóságnak. Ha a karbon szilikonná alakul, valószínűleg mindig keletkezik valamennyi rádioaktív izotóp – márpedig itt több tonna anyag átalakulásáról volt szó.

>!
Arianrhod MP

… végül sikerült annyit kihámoznia, hogy örökös harc dúl a Rend és a Káosz ősi erői között. Nem igazán erőkről van szó. Talán inkább létformák? Vajon ez a Menny és a Pokol szellemi összeütközésének itteni tükörképe? Bárhogy legyen is, a Rend legfőbb harcosai az emberi lények voltak, bár sokan közülük teljesen öntudatlanul, míg mások – boszorkányok, varázslók és gonosztevők – eladták magukat a Káosznak. Néhány nem emberi lény szintén a Rend oldalán állt. Ellenük felsorakozott csaknem egész Középfölde, melybe olyan birodalmak tartoznak, mint Tündérföld, a Trollok és az Óriások Országa – ők a Káosz valódi teremtményei. Az emberek közötti háborúk, mint például a régóta tartó harc a szaracénok és a Szent Birodalom között, a Káoszt segítik. A Rend uralma alatt minden ember békében és biztonságban élne, és olyan szabadságban, melynek csak a Rend adhatja meg az értelmét. Ez azonban olyannyira idegen a középföldiektől, hogy örökösen arra törekednek, hogy elkerülhessék, és saját árnyékos uralmukat terjesszék ki mindenüvé.


Hasonló könyvek címkék alapján

Andre Norton: Boszorkányvilág
Szakács Eszter: Babilon
Stephen King – Peter Straub: A talizmán
Lewis Carroll: Aliz kalandjai Csodaországban és a tükör másik oldalán
C. S. Lewis: A Hajnalvándor útja
Jeffrey Stone: Harc az Éj Kövéért
Neil Gaiman: Coraline
Lewis Carroll: Alice a Csodák országában
Alexandra Fischer-Hunold: Rozália királykisasszony és a titkos recept
Gabriella Eld: Remények Jordan számára