Imric, tündérherceg egy napon megkereszteletlen csecsemőre bukkan, a viking Erős Orm és az angol Aelfrida fiára. Elrabolja és tündér szokás szerint cseregyereket rak a helyére, egy rabszolga trollnő kölykét. A viking fiú a Skafloc nevet kapja a tündérek között, és úgy nő fel, hogy alig tud valamit az emberek világáról. Egy isteni teremtménytől ősi, törött kardot kap ajándékul, ám a fegyverből akkora mágikus erő sugárzik, hogy a tündérek megrettenek tőle és befalazzák.
Skafloc azonban kénytelen használni a kardot, mert irtózatos háború tör ki a tündérek és a trollok között. Ráadásul a viking családban felnőtt trollkölyök, Skafloc cseretestvére vérszomjas berserkerré válik, lemészárolja a testvéreit, s beáll a trollkirály szolgálatába.
Skafloc elindul az óriások földjére, hogy összekovácsoltassa a törött kardot…
A törött kard 48 csillagozás
A következő kiadói sorozatban jelent meg: Osiris Könyvek Cherubion
Enciklopédia 3
Kedvencelte 5
Most olvassa 1
Várólistára tette 32
Kívánságlistára tette 20
Kiemelt értékelések
Poul Anderson nagyon büszke volt a dán felmenőire, ezért nem meglepő módon két korai fantasy regénye is erősen kötődik Dániához.
Ebben a regényben a Skafloc, a tündérek által elragadott cseregyerek, s Valgard, az ő helyébe csempészett félig troll, félig tündér fattyú tragédiáját ismerhetjük meg.
Anderson egyszerre mutatja be a kora középkorban a dánok által megszállt Angliában élő vikingek életét, valamint azt a tündérekkel és trollokkal benépesített mágikus világot, ami az északi mitológiákból lehet ismerős.
A könyv komor hangulatú, mint ahogy egy igazi viking sagahoz illik.
Semmi nincs következmény nélkül. Minden csepp kiontott vér bosszúért kiállt, végtelen, véres fonatban sorakoznak az események, amely során az átkok megfogannak, a bosszú bosszút szül, s a szerelem nem rév, hanem a legnagyobb tragédia forrása.
A regényben a mondák motívumai mellett egy-egy fordulat – érdekes módon főleg az Ászok, az északi istenek intrikái kapcsán – akár a népmesékből is ismerős lehet.
Ami különösen érdekes – s ami miatt a regény nem fog tetszeni a Gyűrűk Ura idealizált tündéiért rajongóknak – hogy itt a tündérek, ha nem is gonoszak, de abszolút morál és lelkiismeret nélküli lények, akikben nincs igazi szenvedély, csupán dölyfös büszkeség, vérszomj és szeretet nélküli vágy.
Ez a motívum egyébként később is visszaköszön Anderson munkáiban.
Ahogy az is, hogy a két főszereplő, bár egyértelmű, hogy melyikük a világos, melyikük a sötét figura, mégsem egysíkúak. Valgardot néha szánni lehet a vad természetéből adódó magánya miatt, míg Skafloc időnként határozottan ellenszenves cselekedetekre ragadtatja magát.
Mind a ketten tragikus hősök, akik szenvednek a rájuk mondott átkok súlyától, a vérük miatti idegenségtől és a saját kegyetlen tetteik miatt gyakorta rájuk telepedik az önvád, ami persze nem tántorítja el egyiküket sem attól, hogy beteljesítsék azt a sorsot, amit az istenek nekik szántak.
Poul Anderson regénye első ránézésre egy rövid, könnyed, tolkien-i ihletésű fantasy. Ezzel szemben igen súlyos kérdéseket boncolgató epikus történet, melyben nincsenek egyértelműen beazonosítható pozitív és negatív szereplők, és egy nagyon ismerős, a viking mitológiára építkező sagát tár elénk.
A két fő karakter folyamatosan vívódik a saját sorsának szorításában, igyekszik megfelelni annak, miközben próbálják élni saját életüket, melyben sokszor a szerelem és a végzet közül kell választaniuk. A mellékszereplők sem csak dísznek vannak, igaz ez leginkább a női karakterekre, akik cselekvő, a történetet előremozdító, sőt sokszor befolyásoló alakokként jelennek meg.
Történetvezetése alapvetően a klasszikus vonalat követi, több szálon fut, óriási, nem várt fordulatokkal, ugyanakkor nem dagályos, inkább tömörnek, lényegre törőnek mondanám a környezet, helyszínek leírása csupán a történet előrehaladását szolgálják. Ezzel is példát mutatva nagyon sok mai fantasy történetnek, ahol sokszor érzem azt, hogy a túlbonyolított cselekmény, környezetábrázolás inkább a karakterek számának növelése miatt kerülnek bele a sztoriba, és aztán a kötetek féltéglává növelését érik el vele. (Félreértés ne essék, kedvelem utóbbi történeteket is, csak sokszor indokolatlanul hosszúnak gondolom őket, és ha nincsenek logikusan beépítve a történetbe, megakasztják annak hömpölygését).
Ugyanakkor rengeteg mindent közöl a szerző, hatalmas információmennyiséget ad át, ezért is éreztem úgy, hogy a regény hosszabbnak tűnik, mint valójában s lassabban is haladtam vele.
Főleg, mert közben az északi, számunkra talál kevésbé ismert mondavilág legfontosabb elemeit, történeteit is megjeleníti, ezzel adva meg azt a sajátos hangulatot, mely a viking történetek és a klasszikus fantasy metszéspontjába helyezi el Anderson művét.
Szeretem Anderson stílusát. Írásai könnyen emészthetőek és kellőképpen izgalmasak.
Sodró lendületű, helyenként rendkívül izgalmas regény. Kevés a leírás, de annál több kaland és véres csatajelenet található benne. Az írónak sikerült összegyúrni a földi középkort a germán-kelta mitológiák világaival. Párhuzamosan egymás mellett létező világok.
A történet egyszerű, egyáltalán nincs túlbonyolítva. A világ megfelelőn ötletes. Érdekes lények és istenek vívják évezredeken átívelő, rengeteg intrikával átszőtt, véres játszmáikat. A karakterek egész jól kidolgozottak, de nem igazán kedvelhetők.
Elégedett vagyok a regénnyel. Kellemes kikapcsolódást nyújtó olvasmány.
Ez nem egy regény. Ez egy hősi ének, egy epikus saga. Összegyúrva egy rakat mitológiából, mesterien, lebilincselően. Vannak itt viking istenek mint ahogy feltűnik Tyr is, vannak különböző mitológiai teremtmények mint az ír leprechaunok, szidhék, és még sorolhatnánk elő a szereplőket akik mégis szervesen illeszkednek a történetbe. A történetbe, ami két olyan erős karakter köré épül mint a berserker Valgard és a hősies Skafloc. Akik mintha egyazon személy két része lennének. Mintha az ember jó és rossz oldala különválna, és hangulatunktól függne kinek drukkolunk. De se a jó se a rossz „énünk” nem menekülhet végül a sorsa elől amit a nornák szőttek neki. Nincs hepiend jöhet a ragnarök!
Igen komor hangulatú mese ez háborúról, szerelemről. Véres, kegyetlen háborúról, ami már réges-rég dúl tündérek és trollok között, melybe átok és intrika következtében az emberek is belekeverednek. A történet hősei Skafloc, aki ember, de a tündérek közé kerül, ők is nevelik fel és Valgard, a félig tünde félig troll cseregyerek mintha egymás árnyékai volnának. Míg Skafloc a fényben jár és a jóra törekszik, addig Valgard a gonoszság, sötétség, kinek nyomában csak halál és pusztítás jár. Egymás ellentétei, mégis, a jót, tisztát, fényeset olykor árnyék borítja be, a sötétségben pedig néha kételyből fakadó fény gyullad. Nem egyszerű hősökről van tehát szó, akik nem változnak és csak a jó vagy épp a rossz úton járnak, hanem olykor elbizonytalanodó, hibákat elkövető, élő, lélegző karakterekről. Ettől válik Anderson műve jóval többé, árnyaltabbá, színesebbé.
De ne feledkezzünk meg a szerelemről sem, mely a felhőtlen boldogság és öröm helyett a könyvben csak további szenvedések és tragédiák forrása. A tündérek érzéketlenek, nem képesek sem szeretetre, sem szenvedélyre, de semmi más érzelemre sem, egyedül az emberek képesek bosszúvágyat, féltékenységet vagy épp mindent elsöprő szerelmet érezni. Azonban ez nem erény vagy előny, sokkal inkább átok rájuk nézve, mert a szerelem csak további bajok (vagy épp minden baj) forrása…
Mindemellett érdekes volt megfigyelni, hogy hogyan és mennyire különülnek el az egymás mellett létező valós és mesebeli világok. Az emberek élik mindennapi életüket (vikingek jönnek-mennek), de közben nem veszik észre, nem látják a körülöttük lévő másik világot. A mesés világot, mely tündérekkel, trollokkal és még számtalan, különböző mitológiai lénnyel, megannyi csodával és szépséggel van tele. De lápos mocsarak, kietlen erdők szélén valóra váló átkokat szóró boszorkányok élnek, a hideg északon kegyetlen és veszélyes óriások tanyáznak. Pedig a két világ viszonylag könnyen átjárható lenne, mégis, mintha kínosan ügyelnének rá, hogy ezt ne tegye meg senki. Ebből a kiinduló helyzetből indulnak el hőseink, kiknek tettei mindkét világ sorsára igen erős hatással lesznek…
(A könyvben szereplő istenekkel, félistenekkel kapcsolatban óhatatlanul eszembe jutott Neil Gaiman: Amerikai istenek című regénye (illetve kicsit még Terry Pratchett: Kisistenek című műve is). Ott a régi korok (babonás korok, ősi hiedelmek) istenei kerültek szembe a modern kor teremtette (média, internet, televíziózás) istenekkel (míg Pratchett-nél az istenek ereje, nagysága a hívők számától függött). Anderson-nál mintha ez a két dolog némiképp keveredne és új elegyet alkotna. A skandináv istenek kerülnek szembe az új vallás ”fehér Krisztusával”, de itt nem háborúznak, egyszerűen tényként veszik tudomásul az új vallás térhódítását, s ezzel együtt persze erejük is kezd megfogyatkozni.)
Összességében egy nagyon sötét hangulatú, mitológiai elemekkel teletűzdelt, sodró lendületű regény ez, melyet minden fantasy kedvelőnek csak ajánlani tudok.
Ebben a sagaban aztán volt minden: északi istenek, boszorkány, tündérek, trollok, tesstvérgyilkosság, vérfertőzés, óriások, tragikus hősök, na és persze véres csaták. A történet jól megidézte az északi népek hit- és mondavilágát, bővelkedett fordulatokban, bár nekem itt-ott kissé leült a történet, de ezt lehet a nem megfelelő olvasási környezet (busz, ráadásul kissé álmosan) miatt éreztem így. Ettől függetlenül ez egy jó fantasy regény.
Ismét egy könyv, amivel kapcsolatban kicsit vegyesek az érzéseim, de több a pozitívum. Kezdjük a gyengéivel: maga a történet még a rengeteg szokatlan karakter és a kifejezetten egyedi világ ellenére is valahogy sablonos hatást kelt: reménytelen szerelem, magányos hős, akitől elvettek mindent és ezért keresi a halált, sötét titkok, amelyek majd jól kiderülnek és romba döntik az egyéni sorsokat (de az olvasó, az érintett szereplőkkel ellentétben sajnálatos módon végig tudja mi a titok), természetfeletti képességeivel a többiek fölé emelkedő főhős stb. Valahogy pont a valódi izgalmat hiányolom belőle. Ugyanide tartozik a borítókép is: szerintem konkrétan gagyi. Kétségtelen erősségei ugyanakkor, hogy nyelvileg igen gazdag (a néhány elírást, félreértést és helyesírási hibát leszámítva ez a tény a fordítást is dicséri). Továbbá tényleg nagyon sajátos atmoszférát teremt az emberi világ és a tündérek (és más lények) világának egymásba játszása. Szokatlan, mégis megnyerő húzás, hogy a tündérek hűvös, az emberi világtól gyökeresen különböző világát egyfajta nem evilági moralitáshiánnyal és szenvedélynélküliséggel ruházza fel. Szintén ügyes húzás, ahogy az északi és kelta mondák és hagyományok elemeit gyakorlatilag belefonja a saját maga által alkotott világba, újragondolva azokat. A tájleírások igen gazdagok, és mindig túlmutatnak önmagukon. Kevés írónál látszik a természetnek ennyire érzékeny használata a cselekmény kísérésre. Összességében ez nem egy rossz könyv, de hibái fájóan világítanak és nem kikényszerített hibák.
Meglepően izgalmas volt az elgondolás számomra, ahogy a viking mitológia és a kereszténység, valamint az általunk ismert világ kereszteződött tündérekkel, törpökkel, és mindenféle egyéb lénnyel.
Skafloc karakterét nagxon szerettem, nem volt egyszerű a sorsa, de ha teljesen őszinte kívánok lenni, valamilyen szinten Valgardot is sajnáltam, hiszen a Nornák mindenki sorsát előre elrendelik, így neki sem volt esélye, hogy elkerüljön mindent, ami vele történt.
Nem olyan kifinomult, mint a Tengernép gyermekei, de kiválóan hozza a germán sagák hagulatát. A tündérek és trollok háborúja tulajdonképpen a későbbi angol-dán csatározások előfutára, de megjelenik benne mindaz, ami az északi mondavilágot jellemzi: tragikus hős, reménytelen szerelem, hatalmas csaták, isteni kinyilatkoztatások, sorsszerű végkifejlet
Az északi germán, viking sagák téli sötét, hideg, pusztító lényektől, vérszomjas istenektől népes, végtelen világába csöppenve azonnal magával ragad a hatalmas erők közötti folyamatos küzdelem sodra. Az elemek harcába keveredő emberi élet csekélysége, kiszolgáltatottsága, a túlélés esetlegessége folyamatos motívum, ami végig kíséri a tündérherceg által megszerzett, elcserélt és tündérek közt felnevelt embergyerek, Skafloc, ott megtanult varázslással, alakváltással, váratlan nagy győzelmekkel is tűzdelt meglehetősen véres és küzdelmes útját. A tündérek világának kincsekben gazdag, hűvös és érzelmekben szegény, kékes fényben, ködösen lebegő halhatatlan, mégis legyőzhető és elpusztítható világa különös háttér a szenvedélyes, érdeklődő és elszánt fiú magára eszméléséhez. Párhuzamosan ezzel végig követjük az ő emberi viking-angol családjában növekvő troll-tündér fattyú, a berserker Valgard sorsát, amíg fékezhetetlen, kiszámíthatatlan kedélyű, nagyerejű vadászból vérengző, kegyetlen és bosszúálló harcossá érik, csatlakozik a trollok vezérének seregéhez, beteljesítve végül az ember családján megfogant átkot. Az ismeretlen, de jónak nemigen feltételezhető szándékú, beavatkozó istenek, a feltámadó szenvedélyes szerelem, az asszonyok és a becsvágy még tovább keverik a tündérek közt nevelkedő fiú lapjait, ahogy a másik, eleve sötétebb árnyékú cseregyerek tetteit is.
Népszerű idézetek
Élt egyszer egy Erős Orm nevezetű férfi, fia egy bizonyos Ketil Asmundssonnak, egy észak-jütlandi majorosgazdának. Ketil családja időtlen idők óta lakott már azon a földön, s jókora birtokok felett rendelkezett. Ketil elvette Asgerdet, aki Gyapjúnadrágos Ragnar fattyúleánya volt. Orm tehát jó vérből származott, de ötödik élő fia lévén apjának, nem számíthatott valami busás örökségre.
(első mondat)
Minden ember boldogabb, mint Tündérország lakói – vagy mint akár az istenek. Jobb úgy élni, mint a hullócsillag, keresztülvillanva a sötétségen, mint a haláltalanságban, amelyen túl nincs semmi.
220. oldal
Nem úgy közelítettek Jötünheimhez, mintha Midgard valamelyik királyságába érkeznének. Messzebbre távolodtak a szárazföldtől, mint amennyire halandó hajó valaha is jutott, s olyan vizeken hajóztak, amelyek egyre hidegebbé, halottabbá és koromfeketébbé váltak, míg végül már semmi sem világított, csak a hold, a csillagok és a reszkető északi fény. Skafloc úgy érezte, ez a birodalom nem is lehet a földön, hanem valami különös dimenzióban, a mindenség peremén, ahol a teremtés ismét belemerül az űrbe, amelyből keletkezett. Sejtette, hogy a Halál Tengerén vitorlázik, egyre távolodva az élők világától.
163. oldal
Az ünnepség javában folyt, amikor fülsüketítő patkócsattogás hallatszott a várfalakon túlról. Beleremegtek a falak, megcsendültek a rézkapuk. Az őrök megfújták a harsonákat, de senki nem merészelt a jövevény útjába állni, így Imric maga fogadta mély meghajlással a kapuban.
A páncélos lovas hatalmas termetű, jóképű férfi volt; szeme vadabbul villogott, mint a fény sisakján. A föld megrázkódott a lova lépte nyomán.
– Üdvöz légy, Skirnir – köszöntötte Imric. – Megtisztelsz látogatásoddal.
Az ászok küldöttje belovagolt a holdsütötte várudvarra. Oldalán, nyugtalanul fickándozva a hüvelyében s a nap tüzénél is vakítóbban ragyogva, Frey kardja lógott, amelyet jötünheimi útjáért kapott jutalmul. A kezében egy másik kardot tartott – hosszú, széles pengét, amelyen nem látszott rozsda nyoma, bár még mindig fekete volt a földtől, amelyben sokáig hevert, s ketté volt törve.
– Én is hoztam az örökbefogadott fiadnak ajándékot, Imric – szólalt meg a jövevény. – Őrizd meg gondosan e pengét, és amikor a fiú már megbírja majd, mondd meg neki, Bolverk, az óriás ismét eggyé tudja kovácsolni. Eljön majd a nap, amikor Skaflocnak keserves szüksége lesz egy jó fegyverre, s az ászok ezt ajándékozzák neki arra az időre.
15–16. oldal, IV. fejezet
– Három dolgot még nem ismerek – dicsekedett egyszer. – A félelmet, a vereséget és a szerelem kórságát.
Imric különös pillantást vetett rá.
– Fiatal vagy – mondta végül –, ezért nem ismered az emberi lét e korlátait.
– Sokkal inkább vagyok én tündér, mint ember, apám.
– Igen – most még.
28. oldal, V. fejezet
Mivel ezen a vidéken ekkor már igen sok dán lakott, az angol úr rokonsága nem tehetett egyebet: elfogadták a váltságpénz és birtok árát Ormtól, törvényesítve ezzel a foglalását. Hatalmas új házat épített, más új épületeket is emelt, s mivel gazdag volt, híres és számos hűbéres követte, hamarosan tekintélyt és vezető szerepet vívott ki magának a környéken.
1.
Imric a női szárnyat kereste. A kutyák megérezték a jelenlétét, szőrük felborzolódott, fogukat kivicsorították. Mielőtt azonban ugatásban törhettek volna ki, rettenetes, vak pillantást vetett feléjük, s egy jelet írt a levegőbe. Az állatok vinnyogva kúsztak odébb.
2.
Ezt a könyvet itt említik
Hasonló könyvek címkék alapján
- Sarah J. Maas: Föld és vér háza 95% ·
Összehasonlítás - Kevin Hearne: Hexed – Megátkozva 91% ·
Összehasonlítás - Katherine Arden: A boszorkány éjszakája 94% ·
Összehasonlítás - Jenn Lyons: Lelkek emlékezete 92% ·
Összehasonlítás - Aurora Lewis Turner: A megtörhetetlen átok 91% ·
Összehasonlítás - Matthew J. Kirby: Assassin's Creed: Valhalla – Geirmund sagája 87% ·
Összehasonlítás - Nora Roberts: Csont és vér 85% ·
Összehasonlítás - Laurell K. Hamilton: Árnyak csókja 78% ·
Összehasonlítás - Nora Roberts: A sors útjai 75% ·
Összehasonlítás - Karen Chance: Megérint a sötétség 76% ·
Összehasonlítás