Égéstermék 56 csillagozás

Potozky László: Égéstermék

„Felkerült egy kép a Facebookra, hiába csinálták drónnal, még a parlament se látszik rajta jóformán, annyian bejelölték magukat, nincsenek fejek, esernyők se, csak rengeteg név.”

A nagy visszhangot kiváltó generációs regény, az Éles szerzőjének új könyve egy olyan utópiát mutat be, amely bármikor valósággá válhat: forradalom tör ki a 2010-es években egy közép-kelet-európai ország fővárosában. Alulnézetből látjuk, hogyan válik egy kívülálló a népfelkelés részesévé, és hogyan gyalogol át rajta a történelem anélkül, hogy azt ő észrevenné. Végignézi, ahogy felfordul körülötte a kiábrándult, kétszínű világ, de a barikádtüzek füstjével együtt a remény is elszáll. Ingerszegény létezés egy ingerült társadalomban, ahol a hősiesség legfeljebb csak félreértés.

>!
Magvető, Budapest, 2017
168 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789631436020
>!
Magvető, Budapest, 2017
168 oldal · ISBN: 9789631429824

Most olvassa 3

Várólistára tette 18

Kívánságlistára tette 22

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

>!
Kuszma P
Potozky László: Égéstermék

Érzek valami küszködést egyes kortárs irodalmi produktumokban – azzal, hogy ezt a minket körülvevő mai magyar valóságot, és különösen a fiatalokat foglalkoztató társadalmi feszültségeket valami új módon, a szoción túlmutatva jelenítsék meg. (Ezt talán egyszerűbben is meg lehetett volna fogalmazni – hogy mintha elszaporodtak volna újabban a „generációs regény”-kísérletek. Ami amúgy örvendetes folyamat, még ha meglehetősen vegyes minőségben sorjáznak is.) Ez az attitűd Potozky előző könyvét is jellemezte, és ilyen tekintetben az Égéstermék sem hoz változást. Érdekes továbbá, hogy idén két író is (feltételezem, egymástól függetlenül) egy fiktív forradalom kirobbantásával teremtett keretet az elmondandóhoz – a másik ugye Kemény Zsófi volt. (Vajh' valaminek az előszele ez? Nem t'om.) No most nem akarok én itt nagyon összehasonlítgatni, de azt azért leszögezném, hogy Potozky verzióját fényévekkel hitelesebbnek, és fényév a négyzetennel összeszedettebbnek éreztem. (Még ha olyan hű-de-összeszedetten egy forradalomról nem is lehet írni, sőt, nem is tanácsos, tekintve, hogy a forradalom maga sem egy összeszedett dolog.) Ám tökéletesnek nem mondanám a megvalósítást. Egyfelől azért, mert a napi politikai áthallásokat Potozkynak sem* sikerült úgy integrálnia a regénybe, hogy ne fanyalogjak, másfelől meg az a kutya elbeszélő, az is baj. Merthogy ez az elbeszélő számomra annyira passzív volt, annyira nem vett részt a körülötte zajló (amúgy felettébb parázs) eseményekben, hogy én időnként már attól féltem, elalszik ott nekem a könyvben. El tudom képzelni, hogy ez egy afféle antihős-koncepció Potozky részéről, ami mellett biztosan sikeresen tudna érvelni, de hát ettől még én élhetek olvasói jogommal, és csóválhatom a fejem. Én is amondó vagyok – egyetértve @pepege -vel –, hogy bár ez a szöveg valahogy kicsiszoltabbnak tűnik, mint Potozky előző alkotása, de amit nyer ezen, azt elveszíti a fentiek miatt – valahogy nincs meg benne az az erő, az a nyers brutalitás, mint az Éles-t olyan hatásossá tette. Azzal együtt, hogy nyers brutalitás azért persze itt is akad. Pláne, ha a Tüskevár-ral vetjük össze. Mert minden csak viszonyítás kérdése. Ugye.

* „Sem”, mert úgy érzékelem, hogy másnak sem szokott sikerülni. Talán mert ahhoz, hogy a direkt napi politikát egy szépirodalomba rendesen beledolgozzuk, nem energikusságra, hanem analitikus elmére és finomságra lenne szükség – az analitikus elméjű és finom íróinknak viszont eszük ágában sincs napi politikáról beszélni. Vagy ha mégis, hát csak publiban.

20 hozzászólás
>!
giggs85 P
Potozky László: Égéstermék

Potozky László első regényét, a sokak számára megosztó Élest, annak idején generációs regénynek neveztem, és propagáltam, ahol csak tudtam, így természetesen vártam már a szerző új könyvét is nagyon. És mit mondjak? Ha az Éles megosztó volt, akkor az Égéstermék hatványozottan az lesz, hisz a fiatal alkotó olyan témához nyúlt – jelesül magyar aktuálpolitika –, amivel világos, hogy bárki nagyon könnyen megégetheti magát. És hogy szerzett-e „maradandó égési sebeket”? Véleményem szerint maradandóakat semmiképp sem.

Az Égéstermék egy alternatív – ám ha akarom pontosan beazonosítható – helyen és időben játszódik, jelesül egy napjaink Magyarországához kísértetiesen hasonlító helyen. Bár semmi és senki nem szerepel saját nevén, már az első oldalaknál pontosan fogjuk tudni, hogy melyik fantázianév melyik politikust és melyik pártot takarja, és éppen milyen politikai játszmák zajlanak az országban. Egy tüntetés feloszlatása kapcsán tör ki egy egyre nagyobb méreteket öltő, és egyre inkább eldurvuló tüntetéssorozat, ami fegyveres harcokat eredményez a tüntetők és a rendfenntartó erők között. (Talán az ezen eseményeket kiváltó történések a legproblematikusabbak ebben a szövegben, és ezekbe köthetnek bele sokan, így ajánlott olyannyira eltávolítani a történetet a magyar valóságtól, amennyire csak lehet, és amennyire képesek vagyunk. Véleményem szerint így működhet a legzökkenőmentesebben ez a regény.) Ebbe csöppen bele – szinte teljes egészében barátnője kedvéért – az autós futárként dolgozó narrátorunk, hogy az ő szemén keresztül láthassuk az egyre jobban elharapózó eseményeket, na meg az egyre mélyebbre süllyedő embereket.

Narrátorunk személyisége (határozatlansága, megfelelési kényszere, ugyanakkor vitathatatlan intelligenciája és alkalmazkodóképessége) tökéletesen megágyaz az eseményeknek, és kitágítja a horizontot, mert bár alapjáraton szimpatizál a tüntetőkkel és egyetemista barátnője révén egyre inkább belefolyik az eseményekbe, de családja és baráti köre által (akiket szintén nem akar eltaszítani magától) belelát a másik oldalon álló emberek életébe is, és megismerheti azt, ők hogyan vélekednek a történtekről. És mit látunk? Hogy valahol mindenkinek igaza is van, de mindenki téved is. Semelyik forradalom és semelyik politikai álláspont nem lehet szimplán csak fekete vagy csak fehér.

Talán ez az árnyaltság a regény egyik legnagyobb erőssége. Hisz bár a tüntetők jelentős része gondolja azt, hogy ők képviselik a tisztaságot a korrupcióval és a hatalommal szemben, és azt, hogy az ő ideológiájuk szent és kikezdhetetlen, de sok tekintetben egy fokkal sem különbek az általuk gyűlölt másik oldaltól. Ha őket éri atrocitás, akkor természetesen felháborodnak, de ha éppen ők az agresszorok, akkor a tettük (véleményük szerint) mindig jogos. A másik oldal esetében pedig látszik, hogy ott is zömmel ugyanolyan emberek vannak, mint ezen. Ők is követnek el szörnyűségeket, de valójában ők is csak emberek, a maguk erényeivel és hibáival egyaránt. A nagybetűs Politika pedig nem az ő játszóterük.

Potozky új regénye, az Égéstermék, emellett finom, tűpontos megfigyelésekből és kőkemény akciójelenetekből építkezve mutatja be, hogyan is nézne ki egy efféle felkelés, mi lenne a menete, kik csatlakoznának hozzá és miért, mi lenne az egyik és mi a másik oldal reakciója, és hogyan veszítené el fokozatosan a kezdetekben talán még meglévő tisztaságát. Kendőzetlenül mutatja be az ideológiai különbségek körül kibomló káoszt, és lehull a lepel mindenkiről, hogy a végén bármi is történjék és bármilyen vége is legyen a dolognak, ne legyen kérdés az, hogy ezek az események felőrlik az egyes embereket, és bármi is születik ebből a Pokolból, az nem lesz jobb, az nem lesz szebb, legfeljebb csak más. Hisz az emberek (és a politikusok) maradnak, és együtt, egy helyen fognak élni az általuk teremtett világban.

>!
gesztenye63 P
Potozky László: Égéstermék

Pedig egészen jól indult…
Adott egy közép-kelet-európai pszeudo-demokráciákra emlékeztető, tetszőleges időben és térben létező helyszín, amely az olvasó gusztusa és fájdalomküszöbe szerint választható és mintegy sakktáblaként funkcionál a továbbiakban. Lehetne ez a játéktér mondjuk kijevi, vagy bukaresti, de indulhat a játszma akár szép hazánk kies Budapestjén is. Potozky erre a táblára látszólag ötletszerűen, de valójában teljesen tudatosan feldobál néhány kulcsfontosságú bábut. Szinte magától értetődő, hogy a „sötét” paraszt spoiler a játszma kezdetén hősies világmegváltást képzel a „világos” király spoiler és udvartartása ellenében. A szerző ügyesen megszínezi az eseményeket az ezredforduló korában a térségre olyannyira jellemző forrongó, útkereső, rendszer-, de még inkább gengszter-, vagy kurzusváltó hangulattal, a felfokozott, érzelmileg túlfűtött, utcára vitt politizálás kesernyés, kellemetlen mellékízével, valamint a permanens reménykedés és kilátástalanság fura kombójának utánozhatatlanul bizonytalan textúrájával.
Szerintem kiváló húzás a narrátor megválasztása is. Erősen ingadozó, döntésképtelen, szereptévesztett nevenincs értelmiségi figurája csak erősíti a fentiekben említett bizonytalanság érzetét, az olvasó azon alapállását, hogy a térség egyik operett-diktatúrájában a bohóc-kormány bohóc-ellenzéke úgysem képes másra, csupán egy jó kis, vérbő web-alapú bohóc-forradalomra. Mindehhez ugyancsak jól illeszkednek a mellékszereplők, úgymint az ösztönösen, s persze agyatlanul lázadó, anarchista hajlamú ifjú drogos lányka, vagy a narrátor izomagyú, karrierista-karhatalmista tesója, de a gulyáskommunizmus idejéből visszamaradt ”örök áldozat”, mártír-szerepben tetszelgő édesanyja is.
Aztán kapunk bizonyos mennyiségű barikádépítést és kordonbontást, Molotov-koktélokat és gumilövedékeket, békés és békétlen tiltakozást, és ahogy az már lenni szokott, mindkét oldali túlkapásokat. No meg persze demagóg hordószónokokat, velejéig korrupt, megélhetési politikusokat, manipulált királyi és közösségi médiát.
Végül is minden adott ahhoz, hogy tényleges cselekményt is kapjunk. De az valahogy elmarad. Mesterien felvázolt díszletek között, ügyesen összerakott karakterek mellett, összességében nem történik semmi. És mindez rendben is volna akkor, ha markánsan átjönne az, hogy a szerző célja nem más, mint a korszakra és a térségre olyannyira jellemző társadalmi-politikai változhatatlanság, a minden és mindenki felett uralkodó, kőbe vésett, gránitszilárdságú kinyilatkoztatás, az össznépi reménytelenségben megnyilvánuló társadalmi nihil megmutatása, a közállapotokkal valahol titokban elégedetlen, gyanútlan olvasó finom oldalba bökése. De sajnos ez a szándék sem jött át. Valahogy úgy éreztem, hogy az alkotó ebben a kisregényben felrajzolta a pályát és beküldte a gyepre a pom-pom lányokat, amíg telik a stadion – aztán egyszer csak majd megkezdődik a rangadó is, de addig még eltelik némi idő, beiktatunk néhány reklámszünetet. Szóval a befejezetlenség, s bizonyos mértékben a kidolgozottság hiányának érzése miatt vagyok kissé szigorúbb a könyvhöz. No meg azért, mert a kezdetek után mást, többet vártam.
Amire viszont ezek után rendkívül kíváncsi vagyok, az Potozky László másik, nagy port felvert műve, az Éles. Mindazonáltal az Égéstermék is javallandó olvasmány.

5 hozzászólás
>!
Csabi P
Potozky László: Égéstermék

Felemás érzéseim vannak Potozky új regényével kapcsolatban. Az Éleshez képest visszalépésnek érzem ezt az indulati irodalmat. PL kiírta magából a saját és sok más ember frusztrációját spoiler, de a könyvek ma már nem csinálnak forradalmat. Valójában ez a regény annyira tapad a jelen pillanat valóságához – félreismerhetetlenül beazonosítható személyek, szervezetek –, hogy inkább valami politikai pamfletnek látom, mint szépirodalmi műnek. Be lehet söpörni ma még az elismeréseket és ingyensöröket, de mi lesz ezzel a szöveggel később? Ha bukik a kormány, már el is avult, de 10-20 év múlva ki fogja ezt már érteni?

Mondhatnám azt is rá, kézikönyv a forradalomhoz. Annyira részletesen és szakszerűen írja le az eseményeket, mint egy kommandósba oltott biztonságpolitikai szakértő. Olyan apró műhelytitkokat is megtudhatunk, amik tényleg életet menthetnek (vagy vehetnek el…), ha éppen zavargások szervezésére adnám a fejemet. Pl. hogy fegyveres bevetés esetén celluxozd magadra anyád telefonszámát, meg a vércsoportodat. Viszont ez a fajta cselekményes rész rá is telepszik a történetre, az eszmei oldal nagyon sovány lett, a társadalomban feszülő ellentétek bemutatása meg teljesen elsiklott, pedig a diákok és a szkinhedek egymás mellett küzdenek, lett volna rá lehetőség. Amikor a narrátor anyja lebukik, hogy kormány gyűlésén csápol, akkor felvillant bennem a remény, hogy na, talán most egymásnak ereszt egy lázadót és egy kormányimádót, de aztán kiderült, hogy anyu csak parancsra állt a tapsolók közé. Egyoldalúvá válik a történet attól, hogy a kormány oldaláról csak a sajtóból megszokott szlogeneket halljuk, de nincs senki, aki beleálljon az eszmébe, és valami ellenpontot képezne. Mégis csak 1,5-2 millió szavazóról van szó, én kíváncsi lettem volna rájuk is.

Na, ha már a névtelen narrátorunknál tartunk, aki húszas évei végén járhat, anyunál lakik még mindig, és futárkodással teremti meg a betevőt – hát nem egy nagyformátumú figura, és ezzel be is csapdázta magát a szerző, hogy az ő szemén át látunk mindent. Mert egy ilyen alak, aki még az események hatására sem tud/akar hőssé válni, egy ilyen főhős aztán tényleg csak a zűrzavart érzékeli maga körül, ami egyébként jól meg van teremtve, egy tévelygő, tesze-tosza átlagember a káoszban. Egyébként úgy kerül a szélsőjobbos harcosok közé, hogy a diákok építik be, legyen belső informátoruk onnan, de aztán ez az egész elsikkad, besimul a csapatba, végzi, amit parancsolnak neki, nem nagy lelkesedéssel.

Korrigálnom kell magamat (és a szerzőt), mert hiába van százszor leírva, hogy forradalom, ami a regényben történik, az közelebb van a puccshoz. Többször elhangzik a posztpolitikus forradalom kifejezés, de hogy ez mi is lenne, az nincs kifejtve. Politika nélküli ország irányítás? Ez már inkább az utópiák világa.

Összességében azt gondolom, hogy biztos sokakat fog szórakoztatni és kielégíteni ez az odamondogatás a hatalomnak, de az, hogy ez a könyv megjelenhetett, azt is mutatja, hogy a hatalom le se sz@rja, mit gondol az értelmiség.

1 hozzászólás
>!
eme P
Potozky László: Égéstermék

Nem tagadom, picit csalódtam Potozky új regényében. Az Éles (https://moly.hu/ertekelesek/1906319) után valami komolyabb továbblépést vártam, magam sem tudnám megmondani, milyen jellegűt, de egyre határozottabban érzem, hogy nem épp ezt.
Az Égéstermék disztópia, egy elképzelt kelet-európai forradalom kibontakozásának, lezajlásának története, szinte mikroszkopikus részletességgel megrajzolt képe – a kisember nézőpontjából, azaz alulnézetből. Ez a bizonyos kisember az Élesben megismert főhős karakteréhez áll közel – egy magával és folyamatosan szétmálló, fizikai-szellemi-erkölcsi szempontból is lerobbanó miliőjével mit kezdeni nem tudó, magányos, LSD-be és fűbe menekülő fiatalember, aki elvetélt kommunikáció szakosként próbál a maga tébláboló módján kapcsolatot teremteni a világgal. Ezer és egy munkahelye közül most épp a futárságnál tart: táplálékkiegészítőket szállít, pótlékot a testnek. A lélek valahogy még mindig üres, bár „kiegészítők” azért ez esetben is akadnak – többek közt ez vezet a kialakult helyzethez.

Főhősünk lassan, szinte észrevétlenül sodródik bele az eseményekbe, téblábolva, kívülállóként, inkább csak a valahová tartozni vágyás indíttatásából. Botcsinálta lázadó, akinek szemszögéből a forradalom illúzióromboló képe bontakozik ki előttünk. A hősök nélküli forradalom képe a maga heterogén összetettségében, kaotikus zűrzavarában, ahol pár nap erejéig egymástól gyökeresen eltérő habitusú és gondolkodású emberek találkoznak, ha ugyan. A regény jó pár típust felvillant közülük: Nikka alakjában az ellentmondást nem tűrő, másokkal nem sokat törődő, ideig-óráig szenvedélyesen elkötelezett, de bármikor kényelmesen továbblépni képes karaktert, az elbeszélő főhősben a történésekkel sodrodó, azokat át nem látó, ideológiai szempontból inkább semleges kisembert, Kagimban az opportunistát, vagy épp a gőzt leereszteni vágyókat, szkinhedeket, Buller személyében az emberi faktort kiiktató símaszkost ésatöbbi. Sajnos nem mindegyik karakter és réteg/típus kap elegendő figyelmet az elbeszélő részéről, ahogy az eseményekben implikált kategóriák közti kapcsolat, konfrontáció, esetleges kommunikáció sem. Annál részletesebb, életszerűbb és hitelesebb képet kapunk a „posztpolitikus népfelkelésről”, a szervezkedésről, zűrzavarról, gyakorlatias megoldásokról, egyszóval a mindennapokról, beleértve azok unalmát, az ácsorgást és semmittevést is, amelyet csak néha szakít félbe egy-egy akció. Nem, nem hősökből áll a forradalom, inkább ösztönökből, frusztrációkból, számításból, többé-kevésbé komolyan vett eszmékből, és többnyire átláthatatlanságból. Mindezt úgy, hogy hiányoznak a körvonalzható célok is.
Potozky remekül ragadja meg a forradalmak-felkelések hangulatát, közelképét, lefolyását-mechanizmusát, azonban, úgy érzem, a kontextust túlságosan vázlatosan hagyta. Bár a nézőponthordozó főhős karaktere némiképp magyarázhatná a társadalmi-politikai összefüggések mélyebb vizsgálatának hiányát, vagy épp a másik oldal, a hatalom képviselőinek, támogatóinak háttérben maradását, nekem hiányérzetem támadt. A regény a távolban maradó hatalom korruptságát, demagógiáját, manipulációit inkább kijelenti, mintsem ábrázolja. Nem érzem ennek jelenlétét, a nyomást, az indulatot, amitől lázadni kellene. (Pontosabban érzem, de nem nem a regény váltja ki belőlem.) Persze a magyar-román-ukrán vonatkozású aktuálpolitikai utalások sokasága a mai (a magyar-román-ukrán helyzetet ismerő) olvasó számára így is működteti a narratívát – ahogy többen is említették, szinte kulcsregényekbe illő megfelelések is vannak benne*, kíváncsi vagyok, mennyire menne ez egy térben és/vagy időben távoli olvasó esetében. Nem tudom, a konkrét áthallások, a nagyon is ismerős, valóságos helyzet mögött elég erős-e az általánosabb minta rajza, amely bárhol és bármikor olvasva megszólítaná a befogadót.** Sokkal inkább a mát és a ma ellen szóló indulatot érézkelem a regényben, mintsem az időnek ellenállni képes narratívát, a vizsgálódás, az ábrázolás és kérdésfeltevés erejét. Kár érte, mert részleteiben néha erős tud lenni.


* Érdekes, mennyire hasonlóan működnek a hatalmi rendszerek ebben a térségben (és mindenhol, egyébként), ahogy a magyarországi olvasók egy az egyben azonosítani tudják a regény fantázianevei mögött rejlő alakokat a magyar politikai élet alakjaival, szinte ugyanaz történik, ha romániai (és feltételezem, ha ukrán) nézőpontból olvas az ember. Amúgy a „Mikiegér” ténylegesen létező beceneve egy román politikusnak (l. http://bit.ly/2DBSpQd), gondolom, ez adhatta az ötletet a többi névhez.
** Kíváncsi vagyok pl. arra is, hogy a számos romániai vonatkozással mit kezd egy mai magyarországi olvasó – mennyire látja saját olvasatába integrálhatónak, a regényvilágba szervesen beilleszkedő mozzanatnak stb. (l. különnyugdíj, Colectiv-tragédia és a hozzá kapcsolódó tüntetés, drón-cirkusz, mobilfények, lakótelepet elárasztó vasárnapi mise…)

>!
pepege MP
Potozky László: Égéstermék

Most bizonyára valami nagy okosságot kellene kinyilatkoznom a könyvvel kapcsolatban, de jelen pillanatban még igen össze vagyok zavarodva. Az az érdekes helyzet áll fenn, hogy Potozky legújabb regényében én éreztem némi sok fejlődést az Éleshez képest, mégis, bármennyire is furán hangzik, ez kevésbé tetszett. Ebben talán közrejátszott az aktuális hangulatom, ahogyan éppen viszonyultam ehhez a témához, meg úgy általában véve az alaptörténetéhez.
Pedig jól van ez megírva, sőt, jobb is mint az Éles. Nagyon hiteles, tökre rá lehet húzni a mai Magyarországra ezt a „sablont”, itt is ugyanezek megtörténhetnének akár… Már-már az jutott eszembe, míg olvastam, hogy a viharba lát ennyire bele Potozky a mai politikusok, tüntetők, elégedetlenkedők stb. fejébe?! Hiszen egy forradalom kitörésekor tuti biztos, hogy így reagálnának a való életben is. spoiler

>!
robinson P
Potozky László: Égéstermék

Elképesztő, sőt, ijesztő a megrajzolt kép. Tetszett a gondolatok ütköztetése, nem csak a valóságban, de a szereplők szűkebb környezetén belül is. Persze elborzasztó és felkavaró volt olvasni, ilyenek nem történhetnek, de mint tudjuk, történtek…
https://gaboolvas.blogspot.hu/2017/10/egestermek.html

>!
Mariann_Czenema P
Potozky László: Égéstermék

Én azt hiszem, ha a gyerekeink gyerekei már a történelemkönyvekben fognak olvasni erről a korról, akkor szóba fog kerülni ez a kissé disztópikus regény is. Jó szívvel ajánlom, nem csak liberális, szocialista beállítódású olvasóknak, hogy még a jövő évi választások előtt ismerkedjenek meg ezzel a könyvvel.
Mert ez nem kortárs irodalmi történet, hanem figyelmeztető látlelet, elgondolkodtató kordokumentum, és valószínűnek tartom, hogy tartósan meg fog maradni még a következő négy évben is a köztudatban.
4 csillag a lehetséges ötből.
Bővebben:
http://czenema.blogspot.hu/2017/11/potozky-laszlo-egest…

>!
Baráth_Zsuzsanna P
Potozky László: Égéstermék

A forradalom alulnézetből eléggé kiábrándító. Mert most nem a hősök szemszögéből nézhetjük végig, mi lesz, ha egy Budapesthez rendkívül hasonlatos helyen a mostanihoz nagyon hasonlító időszakban elszabadulnak az indulatok, a nép (a bölcsészektől a skinhead-ekig) az utcára vonul, és meg akarja buktatni a korrupt kormányt. Nem, ez a történet nem a politikáról szól (bár nem kevés áthallással találkozunk a sorok között), hanem arról, hogyan élik meg az emberek a forradalmi hevületet, és hogyan sározódik be egy tiszta eszme. Potozky Lászlótól ez az első könyv, amit olvastam (így kimaradt a generációs kötetnek kikiáltott Éles), és azt gondolom, hogy egy rendkívül tehetséges íróról van szó, aki nagyon jól tud karaktereket írni, de egy kicsit a minőség rovására ment az, hogy néha elragadta a csalódottság érzése, kellett volna egy pici távolságtartás, és akkor valóban nagyot tudott volna ütni ez az amúgy figyelemreméltó regény, így azonban marad egy kevés hiányérzet az olvasóban. Ráadásul az sem könnyíti meg a befogadást, hogy egy eléggé passzív főhőst választott, akivel inkább csak történnek a dolgok, és nem annyira mély az ő drámája, hogy földhöz vágjon bennünket. Mindezzel együtt mégis élmény volt olvasni a könyvet, mert annyira tűpontosan ragadta meg a karaktereket, illetve írta le azt a folyamatot, hogyan csúszik félre a forradalom. Mert hiába akar mindenki változást, a kezdeti eufóriát, amelyben egyesül a különböző emberek vágyálma egy jobb világról, meglepő gyorsasággal követi a széthúzás, amikor mindenki a saját érdekeit nézi, a politikusok pedig mindig egyformák. Nincs happy end, de sajnos katarzis sincs, egy érdekes könyv lett a végeredmény, amelyet mindenképpen érdemes elolvasni, azonban a szerző egy picit túl sokat markolt a témával, a forradalommal együtt a történet is kicsit szétcsúszott a végére.
A teljes kritika itt olvasható:
http://smokingbarrels.blog.hu/2018/01/02/konyvkritika_p…

>!
marcipáncica
Potozky László: Égéstermék

Elég nehezen szedem össze a gondolataimat erről a könyvről, mert a „hú nagyon jó volt, egy este alatt kiolvastam” elég girnyó értékelés, viszont kifejezetten bajban vagyok, ha meg kéne fogalmaznom, hogy miért volt jó. Szóval marad a girnyó értékelés.
Ellentétben a legtöbb emberrel, aki kezébe veszi ezt a könyvet, én még nem olvastam az Élest, Potozkytól még csak 2 novellája volt meg, amik tetszettek, de nem voltak hatalmas elvárásaim, nem akartam világmegváltó regényt olvasni, csak jó regényt, és lehet ezért érzem úgy, hogy messze felülmúlta az elvárásaimat.
Ami nagyon tetszett ebben a könyvben, hogy úgy sikerült félelmetesen aktuálisnak lennie, hogy közben nem fordult önmaga paródiájába, nem forszírozott bele erőltetett utalásokat, kikacsintásokat, mégis nagyon okosan kapcsolta össze ezt a regény világot a miénkkel, minden maga kis részlete tökéletesen felismerhető volt.
A könyv nagyon hiteles(nek ható) végig, a szabadságharcból kibontakozó egyre eldurvuló összeütközések leírása, bár kellően hatásos, és ijesztően életszerű, mégsem túlzó.
Ja igen, és karakterek is vannak itt, meglepően jó karakterek, nem feltétlenül szerethető, vagy magasztos szereplők ők, ez a kisregény nem is erre éleződik ki, mégis rájuk is azt tudnám mondani, hogy igen, élnék, valósak, hihetőek.
Összességében baromi pozitív élmény volt ez a könyv, folytatom is a barátkozást Potozky Lászlóval ezek után.

1 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
robinson P

Hagyjál. Komolyan na. Egyke vagy, mondom, fogalmad sincs, milyen, ha testvére van az embernek, szakadj le rólam.

>!
Tóth_Mónika_2

„Nem így van?” kérdezi anyám, mint aki egy komoly érvelést zár, „de-de”, felelem, és arra gondolok, harminc felé a felnőttség olyasmi lehet, hogy egy forradalom közben rájössz, teljesen lemaradtál anyád elhülyüléséről.

>!
pepege MP

…Nikka bólogat, egyre tájékozottabb vagy, én meg arra gondolok, bárcsak végigírtam volna azt a rohadt szakdolgozatot, hogy nekem is legyen papírom az okosságról, akkor talán nem kéne mindenen ledöbbenni.

36. oldal

>!
robinson P

Egyre többen jönnek ki a térre Mikiegér és a Szabisz ellen, normális, hétköznapi arcok, akikről sose hittem volna, hogy ilyesmiben részt vennének.

34. oldal

>!
szövegromlás

Vezetés közben eszem a zsömlét, nagyokat harapok, megfájdul a gyomorszájam, eszembe jut, ha ilyenkor lenne valaki, akivel kihangosítva beszélhetnék, mint a többi futár, talán nem kéne ekkorákat nyelnem.

>!
tündérróka

ugyan, nincs hideg, csak a meleg nem épp ilyen

103. oldal

>!
Tóth_Mónika_2

A visszapillantó tükörben találkozik a tekintetem a sofőrével, és arra gondolok, vajon melyikünket sajnálja jobban, amiért képtelenek vagyunk sajnálni egymást?

>!
robinson P

Szétvert reklámtáblákból és beton virágtartókból barikádot építenek a szkinhedek a stadion mellett az út közepén, menjünk oda segíteni, mondja Nikka.

>!
robinson P

… még sose láttam élőben politikust. Innen-onnan füttyszót és fújolást hallok, ..


Hasonló könyvek címkék alapján

David Mitchell: Felhőatlasz
A. M. Aranth: Oculus
Ta-mia Sansa: A menekülés éve
Suzanne Collins: Futótűz
Ben Elton: Vakvilág
Szathmári Sándor: Hiába
Scott Westerfeld: Szépek
Parti Nagy Lajos: Hősöm tere
Fredrik Backman: Az ember, akit Ovénak hívnak
Fredrik Backman: Mi vagyunk a medvék