Agylyuk 0 csillagozás

Postásy Csaba: Agylyuk

Az AGYLYUK pont olyan, mint a GOMBLYUK.
Egyikben sincs semmi. De ahogy Gomblyuk nélkül a Gomb, Agylyuk nélkül az Agyunk is ÉRTELMÉT VESZTI! Továbbá e két SEMMI nélkül Kabátunk Viselhetetlen – mi pedig Elviselhetetlenné válunk.
Postásy Csaba harmadik verseskötetében költő-fizikusként jórészt olyan apróbb metafizikai kérdéseket boncolgat, mint például a Lét és Nemlét, Énség és Vénség, Nő vagy nem Nő, Álom és Valóság, Isten és Idő, mondjuk egymás árnyékában – a saját bevallása szerint is csekély sikerrel, néhol kissé trágár, viszont abszurdan szórakoztató vagy éppen felháborítóan szexista, de semmiképpen nem unalmas módon.
Legtöbbször persze őszinte belátás a vége, s szerénytelenül vallja Szókratésszel:
„Csak egyvalamit tudok biztosan, azt hogy nem tudok semmit”,
Ugyanakkor töretlenül hisz az emberi szellem, akarat sajátos alkotó erejében:
„Az álmok nem arra valók, hogy aludjunk közben!”
Ez a könyv a holtakat is felébreszti.
Persze csak ha kedvük van hozzá.
– A Kiadó –

>!
128 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789637424960

Kölcsönkérné 1


Népszerű idézetek

Kuszma>!

BAROMFIUDVAR

Vak tyúk is talál szemet
Ám attól – hogy a kakas nem lát
Még nem elmebeteg
Gendermagot csipeget tán
De nem vált nemet
Hogy hülye tyúkként lőjön ki
Még vagy száz kakas szemet

29. oldal

27 hozzászólás
Kuszma>!

SHORT CUT

Halott csirkenyak
Lélegeztető gépen
Mögötte lábatlan kutyafej
Töketlenkedik éppen
Az eszem meg áll
Hogy mindezt megértem

82. oldal

14 hozzászólás
Kuszma>!

SÖTÉT ERŐK…

…Világosodtak meg bennem
Mielőtt a fejembe eresztem
Meg kell a golyóimat ennem

33. oldal

19 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

Romhányi József: Nagy szamárfül
Fodor Ákos: Addig is
Petri György: Összegyűjtött versek
Fodor Ákos: Buddha Weimarban
Röhrig Géza: Angyalvakond
Fodor Ákos: Gonghangok
Fodor Ákos: Még: mindig
Terék Anna: Háttal a napnak
Lelkünkből, szeretettel
Fodor Ákos: Dél után