Van ​ott valaki? 7 csillagozás

A valláspszichológia néhány fontos kérdéséről
Popper Péter: Van ott valaki?

Az égre néző ember örök kérdése: Hol? Kicsoda? De az ember csak a csillagos világ éjszakát látja, vagy a végtelen kékséget, vagy a fenyegetően tornyosuló felhőket.

>!
Saxum, Budapest, 2002
176 oldal · ISBN: 963930882X

Várólistára tette 2

Kívánságlistára tette 2


Kiemelt értékelések

>!
Sketchy
Popper Péter: Van ott valaki?

Popper Péter: Van ott valaki? A valláspszichológia néhány fontos kérdéséről

Nagyon tömény, és nagyon bölcsen tanít, miközben egyszerre szórakoztatja az agyam összefüggésekre éhes bölcsész-részlegét, és azt a felét is, ami történetekre vágyik.
Imádtam, hogy részrehajlás nélkül, világosan és végtelen megértéssel mutatja be azt, hogy milyenek vagyunk, és miért ilyenek a vallásaink. Azt is igazi agytágító élmény volt átérezni, hogy a pszichológia csak egy kurta lépésre van a vallástudománytól. Minden fejezetéről simán szakdolgozatot lehetne írni.
Többször is el fogom olvasni, mert ülepednie kell annak a sok mindennek, amit megtudtam magamról és embertársaimról.


Népszerű idézetek

>!
Carmilla 

Ebből a szempontból különösen az értelmiségi fiatalok helyzete romlott le. A képzés, szakképzés elviszi az életidő felét. A tudományos karrier építésében túlzott az infantilizáló gyámkodás felettük. Mindettől bátortalanná válnak, folytonos segítségre, „témavezetésre” tartanak igényt. Az érvényesülés útja az akadémikus tudomány tekintélyeinek a szolgálata. Mint egyik neves amerikai szociológus mondta: „Nehéz felnőni ebben a jól szervezett óvodában, amit társadalomnak nevezünk.”

58. oldal

Popper Péter: Van ott valaki? A valláspszichológia néhány fontos kérdéséről

15 hozzászólás
>!
Carmilla 

A nemértés [mármint fejlett, túlkomplikált világunk nemértése] – szorongást szül. Sorel megjósolja, hogy a 20. században felerősödik az emberek szorongása. S a szorongások csökkentésére mítoszok (álracionális magyarázatok) a legalkalmasabbak. Ezért Sorel szerint a 20. század a mítoszok százada lesz. És valóban: mitizált ideológiák, mitizált népvezérek, mitizált életformák és társadalmi berendezkedések jelentek meg, és ádáz harcot vívnak egymással. S a legfélelmetesebb, tökéletesen bevált soreli jóslat: azé a jól szervezett kisebbségé lesz a politikai hatalom, aki a legkönnyebben érthető és legmegnyugtatóbb mítoszt adja a tömegeknek.

146. oldal

Popper Péter: Van ott valaki? A valláspszichológia néhány fontos kérdéséről

1 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

Őszentsége a XIV. Dalai Láma: Út a nyugalomhoz
Blaise Pascal: Gondolatok
Jim Hohnberger: Menekülés Istenhez
James Dobson: Élet a szakadék szélén
Gyökössy Endre: Magunkról magunknak
Nemes Ödön – Perczel Forintos Dóra: A lelkivezetés művészete
Lester Sumrall: Kitörés a függőségekből
Osho: A fű nő magától
Hézser Gábor: A pásztori pszichológia gyakorlati kézikönyve
Gary Chapman: Istenre hangolva