Az ​erőszak sodrásában 8 csillagozás

Popper Péter – Ranschburg Jenő – Vekerdy Tamás: Az erőszak sodrásában

Megdöbbentő, ​de társadalmi kényszer, hogy ma az agresszivitást kiemelt fontosságúnak kell tekintenünk. Lehetetlen nem elszörnyedni azon, hogy a 20. század -azelőtt soha meg nem élt- kollektív agressziói, fajgyűlölete és háború következtében hány millió ember pusztul el. S minden regényünk ellenére a társadalmi és a politikai agresszió ma is egyre növekvő tendenciát mutat.
Mindez nem kerüli el egyéni életünket sem. Minden ember nap mint nap szembetalálkozik saját agresszív indulataival, amelyeket az erősödő indulat világában egyre nehezebb elfojtani és eltűrni. A társadalmi bűnök egyéni bűnökké alakulnak. Sigmund Freud szerint a civilizáció akkor kezdődött, amikor először fordult elő, hogy egy ősember haragjában rikácsolt, husángját forgatta, de nem csapott le vele. De mi lecsapunk szavakkal, bombákkal, lágerekkel. Lehet, hogy elpusztult a humanizmusára egykor annyira büszke civilizációnk? S a szeretet vallását követőkből megint megkeresztelt pogányokká zuhanunk vissza?
(tovább)

Tartalomjegyzék

>!
Saxum, Budapest, 2009
162 oldal · ISBN: 9789632480404

Most olvassa 2

Várólistára tette 7

Kívánságlistára tette 8


Kiemelt értékelések

Eve_Sorel P>!
Popper Péter – Ranschburg Jenő – Vekerdy Tamás: Az erőszak sodrásában

Rövid kötet összefüggésekről a mai társadalom tekintetében. Már nem friss mű, mégsem avult el a mondanivalója. Nem mondanám, hogy könnyű olvasmány, ám megéri elolvasni.

Morn>!
Popper Péter – Ranschburg Jenő – Vekerdy Tamás: Az erőszak sodrásában

Rövid könyv, egyszerű nyelvezettel, összefoglalóval a gyermekkori agresszióról meg a családon belüli erőszakról. A témákat mind csak érinti, nagy részletességgel nem fejti ki őket, de nem is lenne rá lehetőség ilyen kevés oldalon. Ajánlatos a téma iránt érdeklődőknek, de azért ez így önmagában kevés.

>!
Saxum, Budapest, 2009
162 oldal · ISBN: 9789632480404
KBeatrix>!
Popper Péter – Ranschburg Jenő – Vekerdy Tamás: Az erőszak sodrásában

Nagyon tanulságos könyv, mind a négy fejezete. Jól levezeti az összefüggéseket, a mai társadalom tekintetében. Friss és naprakész. A szerzők meglátásaival teljesen egyet tudok érteni. Az ember kedvet kap ahhoz, hogy a többi könyvüket is elolvassa, mert többet akar tudni és mélyebben el akar merülni a témában. Legalábbis én kedvet kaptam hozzá.
Tudom ajánlani mindenkinek, az egyik fejezetet főleg a gyerekvállalás előtt állóknak.

Rozgonyi_Ildi>!
Popper Péter – Ranschburg Jenő – Vekerdy Tamás: Az erőszak sodrásában

Jó volt, de sok a téma, és kevés ez a 160 oldal. Mindhárom pszichológus jól és érdekesen ír. A könyv végén sokkolóak a rövid beszámolók. A statisztikai adatok felkavaróak. Érdekelne a témában aktuálisabb irodalom is.

2 hozzászólás
Panda>!
Popper Péter – Ranschburg Jenő – Vekerdy Tamás: Az erőszak sodrásában

Számomra sok új dolgot nem mondott, sőt. Azonban jó kis kötet, jó összefoglaló emberi, hétköznapi nyelven az agresszióról és erőszakról, és rövidsége miatt jó felütni és újra – újra olvasni, felfrissítve ezzel a már korábban tanultakat.

Gábor_Hernádi>!
Popper Péter – Ranschburg Jenő – Vekerdy Tamás: Az erőszak sodrásában

A három híres pszichológus írásai az erőszakról. Elgondolkodtató bár kicsit rövid olvasmány.

pikirtke>!
Popper Péter – Ranschburg Jenő – Vekerdy Tamás: Az erőszak sodrásában

Hmmm. A könyv nagyon érdekes, sok újat effektíve nem árul el, inkább tudatosít. Az újdonság számomra inkább a gyermekkori agresszióról szóló részben van. A stílusa is élvezetes, Poppert kedvelőknek előszeretettel ajánlom. :)


Népszerű idézetek

>!

Minden tisztességes ember későn reagál az agresszióval szemben, mert mire feldühödik olyan szintre, hogy ő is agresszív viselkedésű legyen, addigra már késő.

22. oldal - Popper Péter: Az agresszió

>!

De hol a határ, amelyen túllépve a jogos büntetésből egyszerre csak „családon belüli erőszak” válik? Fogadjuk el, egy atyai pofon nem erőszak; büntetés csupán, a lelkiismeretes szülő neveli gyermekét. És két pofon? Vagy három? Esetleg a nadrágszíj vagy a fakanál? Szeretném, ha az olvasó elhinné nekem: nincs ilyen határ. A gyermek fizikai bántalmazása – akárcsak a felnőtté – mindig erőszak, még akkor is, ha a legjobb szándékkal történik és látszólag hatékony. (Azért írom, hogy látszólag, mert a nevelés célja nem az, hogy a gyerek – rettegve a fizikai fájdalomtól – engedelmeskedjék, hanem az, hogy megértse és átélje cselekedeteinek helyességét vagy helytelenségét.)

121-122. oldal - Ranschburg Jenő: A család és az erőszak

>!

Bevallom, mindenekelőtt arra a kérdésre keresek választ: igaz-e, hogy a családon belüli erőszak maszkulin természetű, azaz: jogosan feltételezzük-e, hogy mindig a férfi (a férj és az apa) az agresszor, a család többi tagja (az asszony, a gyerek és például a beteg, ápolásra szoruló nagymama) pedig szükségképpen áldozat? Nem kétséges, hogy a közvélemény hallgatólagosan elfogadja ezt az álláspontot, valószínűleg azért, mert tapasztalja és hozzászokott, hogy a családon kívül megvalósuló látványosan agresszív cselekményeket, (a fizikai épséget veszélyeztető támadásokat, rablásokat, betöréseket) általában férfiak követik el.

99-100. oldal - Ranschburg Jenő: A család és az erőszak

5 hozzászólás
Morn>!

[…] a mai magyar iskolában, hogy az iskola – megint csak éles ellentétben az északi és nyugati iskolák zömével – nem arra kíváncsi, hogy mit tud a gyerek, hanem, hogy mit nem tud. E. Szabó László fizikus – aki kül- és belföldi egyetemi oktatói és kutatói tevékenysége mellett – szenvedélyből éveken-évtizedeken át foglalkozott általános és középiskolásokkal is, a magyar közoktatás „ítélkezési dühéről” beszél. („Hogy az iskola milyen abnormális hely, már abból is látszik, hogy az kérdez, aki tudja, és annak kell válaszolnia, aki nem tudja” – mondta már a harmincas években Karácsony Sándor.)

79. oldal, Vekerdy Tamás - Agresszív gyerekek? (Saxum, 2009)

1 hozzászólás
Morn>!

A baj az, hogy ezek az ellenérzések rendszerint a felszín alá rejtve működnek, pontosabban szólva a házaspár elfojtja indulatainak valódi okát, és az okuktól megfosztott, „szabadon lebegő” indulatokhoz valamilyen kézzelfogható magyarázatot keresnek, például az anyagiak terén vagy a gyermeknevelés kérdéseiben jelentkező ellentmondásokat. (Kurt Vonnegut írja az Áldja meg az Isten, Dr. Kevorkian című regényében: Amikor egy házaspár vitatkozik valamiről, talán azt hiszik, a pénzről, a hatalomról, a szexről vagy a gyereknevelésről van szó, amit azonban valójában mondanak egymásnak, anélkül, hogy észrevennék, ez: nem vagy elég nekem!

140-141. oldal, Ranschburg Jenő - A család és az erőszak (Saxum, 2009)

Morn>!

Az így működő családot magamban vertikális családként szoktam emlegetni, és a kifejezéssel a belső szerkezet függőleges elrendeződése mellett, a folyamatosan jelen lévő kényszert próbálom érzékeltetni: a család az alá- és fölérendelt viszonyok körül szerveződik, az alacsonyabb rangú mindig engedelmességgel tartozik a magasabb rangú félnek, holott ezt az engedelmességet se teste, se lelke nem kívánja. A szakirodalomban gyakran nevezik az ilyen családot patriarchálisnak, szerintem két szempontból is helytelenül. Helytelen ez az elnevezés mindenekelőtt azért, mert az emberiség hajnalán a valódi patriarchátus semmi jelét nem mutatta az erőszaknak (Beckerman, 1999). Amikor az etnográfusok a patriarchátus témakörében főnökről, vezetőről beszélnek, azt a férfit írják le, akit a többiek csodálnak, és önként, minden kényszer nélkül követnek. Teljesen nyilvánvaló, hogy ezek a „vezetők” – mindenfajta belső, strukturális szerveződés híján – képtelenek voltak bárkit kényszeríteni az engedelmességre. Ráadásul a mai vertikális családok nemcsak a családfőt emelik a család többi tagja fölé, de ezen túlmenően is hierarchikusan strukturáltak: a szülők közötti pozicionális különbségek mellett a gyerekek is alárendeltek mindkét szülőnek, és előfordul, hogy a családban élő idős, magatehetetlen rokon a gyerekek alárendeltjévé válik. (A család hierarchikus szerveződésének jellegzetes példája, hogy a szülő rendszerint pozicíó alapján nevel: azért kell megtenned, mert én mondom, és én az anyád vagyok – hangzik az utasítás). A másik szempont, amiért a patriarchális család elnevezést hibásnak tartom: a mai vertikális családokban a családfő nem feltétlenül az apa.

127-129. oldal, Ranschburg Jenő - A család és az erőszak (Saxum, 2009)


Hasonló könyvek címkék alapján

Barbara Pease – Allan Pease: A testbeszéd enciklopédiája
Charles Duhigg: A szokás hatalma
Rab Virág – Deák Anita (szerk.): Együttműködés – versengés
László János: Társas tudás, elbeszélés, identitás
Hankiss Elemér: Diagnózisok
Keszei András: Emlékek formájában
Pőcze Flóra: A Moszkva tér gyermekei
Csernus Imre: A férfi
Csernus Imre: A nő
Rosalind Miles: Az idő leányai