Praxis ​avagy angyalok a tű fokán 91% 62 csillagozás

Miért nem olvastam én eddig Popper Pétert? Nem tudom, de úgy érzem, sürgősen pótolni kell… Nagyon tetszett ez a könyvecske, a lapokon is átsüt az ő személyisége. Szinte fürödtem benne…
A kis rövid történetek között volt mindenféle, vicces, elgondolkodtató, megrázó is jó pár.

Volt még gimnáziumban egy énektanárom, aki első osztályban a legjobb fej volt, mert mindig vicceket mesélt, aztán mire az érettségit letettük, már fejből tudtuk az egész repertorárját. Én szerettem az óráit, mert pénteken az utolsó órán mindig jó zenéket hallgattunk, nem várta, hogy énekeljek (ezt talán a saját érdekében is mellőzte), és hagyta, hogy a francia leckémet írjam a délutáni különórára. Később ahányszor összefutottunk az utcán, nálam mindig egy tölcsér fagylalt volt (ott lakott a cukrászda mellett), amit mosolyogva nyugtázott, sőt, már messziről vigyorgott rajtam.
Na, ilyenek a Popper-könyvek is. Már majdnem minden sztorit kívülről fújok, pedig csak néhányat olvastam el, de tetszik a zen -e meg az, ahogy kissé lakonikusan tudomásul veszi, hogy normális ember nincs, és aki azt hiszi, hogy ő az, hát nagyot téved.
Számomra érdekesek ezek a sztorik, és bár gyorsan elolvasható a könyv, lehet, hogy jobb minden nap csak egy fejezetet olvasni, mert elég jól lehet rajtuk gondolkodni.
Minden ilyen anekdotázgatós könyve után az az érzésem, hogy bár biztos bosszantó lehetett tőle századszor is meghallgatni ugyanazokat a sztorikat, milyen irigylésre méltó is az, amikor valaki ilyen élvezettel tudja elmesélni az életét.
Szóval engem elgondolkodtatott. Jó volt olvasni.

Update (nem Norbi): azért volt két olyan eset, amelyben igencsak megkérdőjelezhető, hogy mennyire lehet egyetérteni PP-vel. „Kissé” túlzásba viszi az empataságot, amikor együttérez a 12 éves lányába szerelmes, és rendszeresen megerőszakoló apával. És az anya-fia vérfertőzésnek sincs megfelelő lezárása, bármilyen frappánsan érzékelteti is a „helyes problémamegoldást” a sztorival.

Nem ír rosszul Popper bácsi, de Yalommal még mindig nem veheti fel a versenyt, sem mesélésben, sem az esetleírásokban. Kicsi személyesség van benne, azt elismerem, de sokkal több a zsidó és keresztény anekdotázás, ami nekem picit sok volt egy lélektani könyvben.

Kedvel(t)em Popper Pétert a tv-ből, a cikkjei alapján, de könyvet most olvastam tőle először (egy kihívás apropójából). Ezzel a művével még nem győzött meg, fogok tőle mást olvasni.
Voltak nagyon vicces történetek páciensekkel, amiken jót nevettem, iszonyúan jól látta az élet dolgait.
Nálam a Mesterkurzus sorozata eddig a kedvenc (időnként bele-bele nézek egyikbe másikba) így ezt a könyvet is ahhoz viszonyítva olvastam, de nem kellett volna.

Ebből a könyvből a kedvenceim voltak:
Az ítélet
Kényszer és jóga
Anyatej
Hogy készül a világbajnok?
A film, ami gondot okozott

„Az élet problémái megoldhatók, csak meg kell keresni a megoldásokat – hirdetik lelkes lélek-szakértők. Ezzel elérik, hogy az emberek többsége azt hiszi, hogy csak ő olyan tehetségtelen, bumfordi, hogy nem találja meg szexuális-szerelmi életének, sikeres karrierjének, apjával-anyjával-testvéreivel való kapcsolatának célirányos és harmonikus megoldásait. Ezt a nagy terhet rakják az emberekre,a kik úgy érzik, hogy azonnal pszichológushoz kell rohanniuk segítségért.”

Jó volt, érdekes. Érdekesek voltak az esetleírások, a leírások közbeni kikacsintások. Aztán érdekes volt az analitikusi módszerekről szóló rész. Mit miért csinálnak, és milyen „trükköket” kell bevetni egy-egy ember megnyitására, vagy megsegítésére. És végül érdekesek voltak a róla, saját magáról szóló történetek is.
Kicsit eklektikus volt, de érdemes elolvasni. Én már másodszor olvastam, az első, évekkel ezelőtti olvasásból csak néhány gondolat és eset maradt meg bennem.

Imádom Popper Pétert, ez a könyve pedig a legzseniálisabb. Nem akarja megmondani, hogy hogyan kellene élnünk, viselkednünk, csak a praxisában előfordult eseteket írja le nagyon érdekes és olvasmányos módon, sallangmentesen. Minden esetet elemez pár mondatban (ha az úgy kívánja meg a sztori), de nem akar hatalmas, univerzális életbölcsességeket az olvasó nyakába akasztani. Mert nem is kell. Aki unja az önsegítő könyvbe átcsapó pszichológiai/pszichiátriai köteteket, nekik bártan ajánlom.

Már egy pátszor elolvastam, de úgy gondolom többször kell. Ha az ember belegondol, hogy neki egy aprócska hiba a világ végét jelenti, akkor a könyv olvasása után azt mondja majd, hogy az ő baja kicsi, a többiekhez képest. Ajánlom mindenkinek, hogy olvassa el, mert nagyon sokat lehet belőle tanulni. Lehet nem egyszer, nem kétszer, hanem többször kell olvasni, de nagyon megéri.

A történetek egy részét ismertem más könyveiből, de sokadik alkalommal is élvezhető a mesélési stílusa. Szívese olvastam volna részletesebb elbeszéléseket, lezárásokat, de talán sok esetben neki sem volt tudomása mi is zárult le azon emberek történetében amit megosztottak vele egy ideig. Minden esetre elég változatos esetek lettek felvázolva elgondolkodtató történetekkel.

Amikor elkezdtem olvasni, még nem hittem volna, hogy ennyire tetszeni fog. Popper Péternek megnyerő a stílusa és rendkívül érthetően ír, nem nyomja tele mindenféle szakszóval a szöveget. Elgondolkodtató, amiket megfogalmazott, az esetleírások pedig hol humorosak, hol megrázóak. Nekem úgy tűnik, nagyon sokat tudott az élet dolgairól és örülök, hogy megosztotta ezt az emberekkel.
A könyvet köszönöm még egyszer @félóra, hogy kölcsönadtad. :)

Szeretem az író stílusát. Egy hintaszékből mesélő, bölcs nagypapa érzését kelti mindig bennem, akinek iszom a szavait. Egy álmatlan éjszaka alatt olvastam el a könyv nagy részét, aztán hajnalban kidőlve jöttek is a furcsábbnál furcsább álmok.