A ​belső utak könyve 87% 122 csillagozás

Vannak könyvek, melyeknél értelmetlen a csillagozás. Vagy neked szól, vagy nem. Vagy most van rá szükséged, vagy nem, Vagy mindig.
Popper Péter hangjával felér egy meditációval.

Popper Péter többször járt Indiában. Útjai során tanulmányozta az ősi gyógymódokat, a jógát, a sok évezredes életbölcseletet. Azt tapasztalta, hogy a hinduizmusban nem dogmákba foglalt, ködös misztikus sejtésekről, erőlködve megvalósított „gyakorlatokról”, hanem élő szellemi áramlatról van szó, aminek nincs merev szabályrendszere. Álláspontja szerint a modern európai kultúrába nem lehet mechanikusan átemelni a távol-kelet ősrégi tanításait és gyakorlati útmutatásait, amelyek teljesen más történelmi és társadalmi viszonyok között keletkeztek. De eszközként számos gyakorlat alkalmazható. Mindenkinek saját magának kell megtalálnia a számára megfelelő szellemi utat, kialakítani az önnevelés és fejlesztés egyénre szabott módszereit. Nekem „A nap ápolása” jött be legjobban.
Nagyon ajánlom Mindenkinek!

Huszonévesen már olvastam, valaha meg is volt a könyv a házi könyvtárunkban. De nem tudtam volna visszaidézni, pontosan mi is van benne. Most, hogy újra elolvastam, már visszajött. Régen még gyakorolgattam is belőle. Most már nem fogok, de jó volt újra elgondolkozni rajta.

Ez a 8. könyv P.P-től. Az indiai utazás részletei engem untattak, de amikor a konkrét dolgokra tanított, oktatott, azokat nagyon szerettem.
Ez is azokhoz a könyveihez tartozik, melyet tanítani kéne…
Pár számomra fontos idézet:
„Jó játék lehetne a gyerek öltöztetése, fürdetése, fejlődésének figyelemmel kísérése; öröm lehetne a munka; a kirakatok nézegetése, a bevásárlás; öröm lehet finomakat főzni és enni. De ha együtt túl sok az egész, nem fér bele időnkbe, nem jutunk egy lélegzetvételnyi szünethez – mindez teherré válhat. Elvész mindennapi dolgaink fénye.”
„egy örömtelen, fáradt ember örömtelenséget áraszt környezetére, családtagjaira, munkatársaira, barátaira, s ők – hasonló problémákkal küszködve – ugyancsak idegességgel; kelletlenséggel válaszolnak. Környezetünk atmoszférája kellemetlen lesz, egymásban indukáljuk a rosszkedvet.”
(ezek teszik számomra világossá miért távolodnak el egymástól a párok)

„S nem vesszük észre, hogy egész életünk átmeneti korszakokból áll, mindig történik valami, amire hivatkozva felmentést adhatunk magunknak.”

(Többit lásd az idézetek menüben)

Popper Péter rajongottságát tökéletesen magyarázza ez a könyvecske. Leírt lelki gyakorlatai egyszerűek és világosak, és még csak az sem vonom kétségbe, hogy jótékony hatásúak.
A komoly problémám gondolataival azonban az, hogy az elmagányosodottságot és a rossz személyes kommunikációt úgy akarja kezelni, hogy még inkább elmagányosít, kiszakít a közösségből, és a tökéletesen elszigetelten végzendő gyakorlatok végső soron a közösségi élettől veszik el az időt. Más emberekkel való problémáinkat meg tudjuk-e úgy oldani, hogy csak magunkkal foglalkozunk?
Félek a gyakorlatok kontrollálatlanságától is. Ugyan ő maga írja, hogy ha egy gyakorlat hosszú idő után sem sikerül, nem kell kétségbe esni, de mi van, ha ez megtörténik? Ne felejtsük: a harminc évvel ezelőtti társadalom még sokkal kevésbé volt sikerorientált, versengő, mint a mai. A gyakorlatok eredményéhez vagy eredménytelenségéhez sem ad megfelelő értelmezési keretet. „Gondolatmankói” néha tautologikusak.
Ugyan bibliográfiája megalapozott és igényes szakmai hátteret feltételez, de a szövegből teljességgel hiányoznak a hivatkozások. Bár ez már csak amolyan társadalomtudósi kekeckedés.
Összességében nem haszontalan könyv, de a mindennapi problémák és feszültségek tüneti kezelésére koncentrál, tartok tőle, hogy a valódi okok megértése és kezelése elől megfutamodik.

Mielőtt bármit is írnék véleményként, el kell mondanom, hogy rettenetes módon nem hiszek az énelemzésekben, abban, hogy más fogja megmondani nekem, hogy mit kell, hogy érezzek bizonyos helyzetekben. Nehogy már más mondja meg, főleg egy személytelen tucat-könyv, hogy hogyan fogok megjavulni, jobban érezni magam, nyugodtabban aludni, könnyebben elviselni a körülöttem lévő sok-sok nemnormális embert!
Felénél tartottam egy nagyon izgalmas könyvnek, amikor előttem állt egy nyolc órás utazás, egyedül. Könyvtáros kolléganőmnek ezt elmeséltem, és kértem tőle egy rövid könyvecskét, bármilyen témában, hogy nehogy olvasnivaló nélkül maradjak a buszon-vonaton, de ne kelljen még többet cipekednem.
Erre ezt nyomta a kezembe.
Majdnem vissza is adtam, de összeszedtem jó érzéseimet, és elindultam ezzel a pót-könyvvel.
Utazás közben egyre csak nézegettem a táskámban, és alig vártam, hogy befejezzem a másik könyvet.
Aztán a kezembe vettem, de már csak otthon.
És kész.
Végem lett.
Nem tudtam letenni.
És igen, rájöttem, hogy minden mondata, sőt, minden szava igaz, mintha csak rólam, az én problémáim megoldásáról lenne szó.
Végigolvastam, vissza-visszalapozgattam, és úgy érzem, hogy megy vissza a táskámba, hogy egy darabig velem legyen, és az „utasításoknak” megfelelően végezzem a rám váró gyakorlatokat minden nap.
Hogy megjavuljak, hogy jobb legyek, és és és és és…
Te jó ég, mibe keveredtem???

Alapmű. Szinte minden életkorban- és helyzetben tud támaszt, segítsíget és újat mondani.

Nagyon kellemesen csalódtam ebben a könyvben.
Nem bonyolódik tudományos dolgokba, egyszerűen, érthetően fogalmaz.
A feladatok nagyon egyszerűnek tűnnek, de ha már rendszeresen végezni kell őket nem is olyan egyszerűek.
Összességében nagyon jó könyv, biztos el fogom még egy párszor olvasni.

Egyszerűen fantasztikus! Kevés tartalmasabb és szórakoztatóbb könyvet olvastam ilyen témában. Hasznos és könnyen elvégezhető, fokozatosan felépülő gyakorlatok, egy érdekes történettel átszőve. Fogok még a szerzőtől olvasni, mert ez nagyon meggyőző volt!

Sokan azt mondják, hogy mennyi ilyen okosságot tartalmazó könyv van… Igen, sok. Csak addig míg a leírtakat nem értelmezzük és kezdjük el használni mit sem ér az olvasásuk.
Olvastam már én is párat, mégis mindegyikben találok valamit, ami nekem szól. Amit tudtam már eddig is, mégis jobban megerősített.
Ez a könyv megerősített abban, hogy én jól élem az életemet, mindig van mit simogatni a lelkemen és belsőmön, mindig tudom, tudhatnám, hogy mi az irány mutató cselekvés és rajtam áll, hogyan élem meg a mindennapokat!! Nincs maradék. :)
Adott sok pluszt és biztos kezembe fog még akadni. Olyan ez mint a hegedülés, a sport vagy akár a nyelv gyakorlás: attól, hogy tudod használni és már egyértelműek a cselekmény sorozatok, gyakorolás nélkül elkopik az addig megszerzett tudás, tapasztalat és eredmény.