Elfüstölt ​évek 5 csillagozás

Popovics Tamás: Elfüstölt évek

„Az álmokat legtöbbször felülírja a valóság. Ma már tudom, hogy az élet nem csak féktelen szárnyalás, hiszen mint ahogy a fénysugarat is megtöri egy útjába kerülő zsenge falevél, eltérítve eredeti céljától, úgy szárnyalásunk is könnyedén véget érhet egy láthatatlan akadályba ütközve. Vannak csapások, melyek nem kívülről érnek bennünket, hanem bensőnk legrejtettebb zugaiból támadnak ránk, és ha akadnak is figyelmeztető jelek, nem észleljük, csak akkor, amikor már késő ellenük tennünk bármit is. Ha pedig végül felismertük, többé már soha nem leszünk, nem lehetünk azok, akik voltunk.” (a Szerző)

>!
Alexandra, Pécs, 2015
206 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789633576663
>!
Alexandra, Pécs, 2015
206 oldal · ISBN: 9789633576854

Enciklopédia 1


Várólistára tette 19

Kívánságlistára tette 5

Kölcsönkérné 1


Népszerű idézetek

Cheril>!

Ha meg akarsz változni, ha komoly átalakuláson szeretnél keresztülmenni, akkor ne másokban keresd a hibát!

26. oldal

Kapcsolódó szócikkek: változás
5 hozzászólás
Cheril>!

Néha az ember a pokol kellős közepén bukkan rá a jóságra.

167. oldal

Cheril>!

Csak te tudod legyőzni magadat, nincs, ki kapkodjon a kezed után, ki helyetted csatába menjen. Más nem élheti életedet.

26. oldal

Cheril>!

Gyönyörűségesnek talállak, és amikor észrevétlenül elidőzök az arcodon, akkor az számomra egyfajta légüres térben való lebegéssé változtatja át az időt.

131. oldal

Cheril>!

Melletted éreztem először azt, hogy nem a siker a boldogság, hanem a boldogság a siker.

133. oldal

Cheril>!

– Nesztek, sírok! Sírhatok, mert férfi vagyok, és egy férfi, ha igazán férfi, nem rejtegeti, hanem meri vállalni a könnyeit.

11. oldal

Cheril>!

– Semmi nincs szebb a világon, mint találni egy embert, akinek a lelkében nyugodtan letehetjük szívünk titkát, akiben maradéktalanul megbízunk.

21. oldal

Cheril>!

Találj magadnak célokat, és lépésről lépésre valósítsd meg! Legyél türelmes, de legfőképpen magadhoz!

45. oldal

Cheril>!

– Jó reggelt Cumpi! Öröm nézni azt a bonyolult arckifejezésedet. Őszintén bevallom, megesett velem néhányszor, amikor rád néztem, hogy különös érzésem támadt. Mintha arról akartál volna meggyőzni, hogy nincs ki mind a négy kereked, de most már ne fáradj tovább, a jelen tekinteted mindent igazol!

182. oldal

Cheril>!

Volt, hogy a szavak mély sebet ütöttek a fába, de amik kimondatlan maradtak, a szívet igazán csak az bántja.

7. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

B. E. Belle: Szépségek
Mitch Albom: Keddi beszélgetések életről és halálról
Kamin Mohammadi: Bella Figura
Anne-Dauphine Julliand: Két kis lábnyom a homokban
Frances Mayes: Édes élet Itáliában
Braskó Csaba: Múzsa
Benkovics Péter: 60 óra küzdelem
Nick Vujicic – Kanae Vujicic: Szerelem korlátok nélkül
Mike Greenberg: Amit csak akarsz
Frances Mayes: Napsütötte Toszkána