Diák ​voltam Pekingben 5 csillagozás

Polonyi Péter: Diák voltam Pekingben

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

"A ​Magyar Népköztársaság és a Kínai Népköztársaság közötti kulturális egyezmény alapján 1954 és 1961 között hét évet töltöttem Pekingben mint egyetemi hallgató. Két évet egy nyelvi előkészítő tanfolyamon, ötöt a Pekingi Egyetem kínai nyelv- és irodalom szakán.
Erre az időszakra estek a szocialista átalakítások, a „száz virág”-mozgalom, a „nagy ugrás”, a szocialista országokkal való kapcsolatok megromlásának kezdete, hogy csak a legfontosabb eseményeket említsem. A szünidőket kihasználva bejártam az ország nagy részét.
…Ne várjon az olvasó nagy titkokat, szenzációs leleplezéseket. Hétköznapokról lesz szó, ha néha kissé szokatlan hétköznapokról is. Ma már ez történelem, szerencsére Kínában is…
…Amíg az egyetemre jártam, úgy éreztem, hogy a körülöttünk zajló politikai élet csak akadályozza tanulmányainkat. Most már tudom, talán nem is az volt a legfontosabb, amit az egyetemen tanultam, hanem az, ami akkor csak zavaró tényezőnek tűnt, amit közben láttam,… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1982

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Világjáró

>!
Gondolat, Budapest, 1982
498 oldal · keménytáblás · ISBN: 9632812166

Kedvencelte 1

Most olvassa 1

Várólistára tette 3

Kívánságlistára tette 2


Kiemelt értékelések

>!
gigi777
Polonyi Péter: Diák voltam Pekingben

Igazán érdekes korrajz az 1970-es évek kínai diákéletéről.


Népszerű idézetek

>!
takiko

Az óvoda helyettesítésének is meglehetősen eredeti formájával találkozni: a gyereket egy süveg alakúra fonott alkotmányba állítják, amiből nem tud kimászni, s kirakják a ház elé. Ott azután kedvére nézelődhet, anélkül, hogy kárt tenne magában.

123. oldal

>!
takiko

Hogy ki kivel jár, ki kinek a felesége, ki mikorra vár gyereket, ezek olyan témák voltak, amiről mindenki hallgatott. (Megjegyzendő, hogy ez a valóban őszinte szemérmesség még a hagyományos Kínában sem zárta ki a pornográfiát. Egy szemérmes országban persze a pornográfia is kénytelen erkölcsös mezt húzni magára. Megjelenik tehát a képmutatás: a pornográf albumok a „Tavaszi képek” ildomos nevet viselték, a legobszcénabb regény pedig, amit valaha is olvastam, konfuciánus klasszikusoktól vett idézetekkel próbálta szalonképessé tenni magát.)

69. oldal

>!
takiko

Egyetemi kolléganőink egyébként igen kelendőnek bizonyultak. Nemcsak az országos nőhiány miatt. (Kínában hagyományosan több a férfi, mint a nő. Gyermekkorukban kisebb gondot fordítottak rájuk, felnőttként meg hamarabb elhasználódtak a nehéz terhek alatt.) Hanem amiatt is, hogy az egyetemen jóval kisebb volt az arányszámuk, mint a fiúké. Márpedig egyetemet végzett férfi csak iskolázott feleséget akart. Túl nagy volt a színvonalkülönbség az iskolázottak és az iskolázatlanok között. Ezért azután valóságos sorban állás folyt a nőkért. Az újonnan bekerült elsőéves lányokra, bármilyen csúnyácskák voltak is, nyomban lecsaptak a kiéhezett felsőévesek, az elhelyezésre váró végzettek, az aspiránsok, a tanársegédek. Pillanatok alatt elkapkodták őket az utolsó szálig.

68. oldal

>!
takiko

Repülőgépünk felemelkedik a kifutópályáról, elindulunk kelet felé. Életem első éjszakai repülőútja. Tájékozatlanságomat mutatja, hogy arról a városkáról, amelynek fényeit messze odalent látni vélem, hamarosan kiderül, nem más, mint a szárny végén világító jelzőlámpa.

16. oldal

>!
takiko

Saját nevünk mellett persze tudnunk kellett hazánkét is. Ez kínai fül számára sajnos meglehetősen csúnyán hangzott, de nem állt módunkban változtatni rajta. A „Hsziung-ja-li' első látásra is mutatja, hogy a "Hungary”-ból ered, méghozzá úgy, hogy az átíróknak tudomásuk volt a hun-magyar rokonság legendájáról, ezért az első írásjelnek a kínai hunok, a hsziung-nuk nevének első írásjelét választották. A hunokhoz a kínaiakat nem a legkellemesebb emlékek fűzik (a Nagy Falat éppen azért építették, hogy kivédjék támadásaikat), ami népnevünket már eleve beárnyékolta; a „ja” ("fog") és „li” ("érdek") pedig igazán nem olyan szavak voltak, amelyeket erre érzékeny vendéglátóink országnévben szívesen láttak. Nevünk valamiféle nagy fogú, haszonleső hun martalócokat idézhetett fel bennük. Az országnevek zöme persze egyszerű fonetikus átírás, olyan jelekkel, amelyekkel különösebb tartalmi mozzanat nem párosul, de „jobb” országok annak idején misszionáriusaik közreműködésével elbájoló neveket választottak maguknak: így lett Németország az erkölcs hazája, Franciaország a törvényé, Anglia a bátorságé, az Egyesült Államok pedig a szépségé. Hiába, misszionáriusaink annak idején nem végeztek jó munkát. Bár követségünk a felszabadulás utáni években rendszeresen kapott leveleket egyszerű kínaiaktól, akik azt kérték, hogy válasszunk valamilyen szebb nevet magunknak, ehhez már késő volt. Maradtunk nagy fogú, haszonleső hunok.

40. oldal

>!
takiko

Már Keszonban láttuk, hogy a házak bejárata előtt mindenütt felbontják a talajt, a gödörből pedig sűrű, erjedt illat terjeng. Ez Phenjanban csak a külső negyedekben figyelhető meg, ahol elvétve látni még pekingi jellegű, földszintes házikókat. Nem túl lelkesen könyveljük el, hogy valamiféle össznemzeti emésztőgödör-tisztítás lehet, amit a népi hagyományok szerint éppen január közepén kell elvégezni.
Igen kedveljük viszont a mi csalamádénkra emlékeztető kimcsit, amelyből minden étkezésünkkor rendelünk. A kimcsi valamivel fűszeresebb ugyan, mint a csalamádé, némi pálpusztaiillattal, de nagyon ízletes.
– Nem tudjátok, hogyan csinálják a kimcsit? – kérdezzük meg végül magyar barátainkat.
– A föld alatt erjesztik – világosítanak fel minket –, most ássák ki mindenütt a nagy kerámiaedényekből.

454. oldal

>!
takiko

Nálunk, ha egy külföldi jól beszéli a nyelvünket, befogadjuk magunk közé. Kínában ennek az ellenkezőjét tapasztaltam. Amíg néhány szót tudtunk csak kinyögni, mindenütt hatalmas lelkesedéssel fogadtak minket. „Nagyszerűen beszél kínaiul” – mondogatták. Amikor már makogtunk valamit, némileg csökkent a lelkesedés. „Jól beszél” – hallatszott a visszafogottabb dicséret. Tudásunk előrehaladtával tovább csökkent hallgatóságunk öröme. Amikor már folyékonyan beszéltünk, partnereink nem is tartották szükségesnek, hogy regisztrálják ezt a tényt. (…)
De volt legalább egy mércém, amelynek segítségével képet alkothattam nyelvtudásomról. Akkor fogok majd igazán tudni, ha már nem dicsérnek.

50-51. oldal

>!
takiko

Hányszor riksáztunk végig csillagos éjszakákon az egyetem felé vezető elhagyott országúton! (…) Eleinte még tartottam ezektől az éjszakai utazásoktól, később sose féltem. Utólag visszagondolva, mégiscsak furcsa, hogy éjnek évadján, egy-egy vadidegen, keménykötésű férfi kocsiján, a káposztaföldek között húzódó, pislákoló fényekkel megvilágított országúton tökéletes biztonságban éreztem magam. Pedig így volt.

58. oldal

>!
takiko

Először a Fejlajfeng (Iderepült Csúcs) oldalában lévő buddhista templomot, a Lingjinszét keressük fel. A hagyomány szerint egy indiai szerzetes, aki a IV. században Kínába látogatott, e csúcsban egy indiai szent egy darabkáját vélte felismerni. Az eredeti hegyen egy fehér és egy fekete majom élt, s íme, a bonc hívására ezek elő is jöttek a fák közül. Most már semmi kétség, a csúcs az indiai hegyről származik. Csak arra kell magyarázatot adni, hogyan is került ide. Másként nem lehet, hát iderepült. Így szól a legenda, s így lett Iderepült Csúcs a hegy neve.

123. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Stein Aurél: Ázsia halott szívében
Peter Hessler: Két év Kínában
Anatolij Bukrejev – G. Weston DeWalt: Hegyi őrület
P. Szabó József: Thöböt vagy nem Thöböt
Nick Middleton: Extrém kalandok a selyemúton
Peter Hessler: Kína országútjain
Cser László: Pekingi séták
Jacob D'Ancona: A fény városa
P. Szabó József: Kína hét fővárosa
Sven Hedin: A selyem útja I-II.