A görög-római mitológia szerint – a jóságos, öreg tengeri isten lányai – a Nereidák, a hajósokat segítő nimfák, a nagy óceánok magyar vándorait is hívják, csábítják a messzi vizekre, távoli kikötőkbe. A mély és kiismerhetetlen tengereken, hideg tajtékú hullámokon, a tomboló viharban hánykolódó hajón vagy a ringató habokon, a tengerész is a tenger nyugtalan utasa, mint a sirályok és a szél…
Óceánia 6 csillagozás
Enciklopédia 5
Helyszínek népszerűség szerint
Fidzsi · Óceánia · Salamon-szigetek
Várólistára tette 2
Kívánságlistára tette 1
Kiemelt értékelések
Korrekt kis útikönyv egy magyar utazó tollából, kulturális, történelmi tényeket, érdekességeket, személyes élményeket tartalmazó, rövid fejezetekkel.
Rövidsége ellenére nem olvastam végig, mert most kezdtem el hosszabb kihagyás után újra könyvtárba járni, és még vissza kell zökkennem a határidők ritmusába… de ez az a fajta könyv, amit még félbehagyva is bátran merek értékelni… :)
Pár nappal egy csodás tengerparti nyaralás után akadt a kezembe (amikor az ember még a munkába is minden nap felveszi a kagylós karkötőt és nyakláncot, csak hogy picit tovább tartson az élmény), így különösen örültem annak, hogy ez a kis kötet elrepített ezekre a távoli, egzotikus helyekre, és kaptam egy tömör összefoglalót különböző népekről, kultúrákról, szokásokról, látnivalókról, útiélményekről… Élvezetes beszámolót olvashattam a halfajtáktól kezdve az egzotikus növénypopuláción át a különböző ételekig. Ruiz konyhaművészetét imádtam! Olvasás közben többször rákerestem helyszínekre, tárgyakra-eszközökre, szigetekre, népcsoportokra és receptekre, illetve repjegyekre :D, úgyhogy egy csodás kis utazást tettem a könyv segítségével. A vége felé kicsit sok a számadat és statisztika, de én most elfogult vagyok, szóval megadom az öt csillagot, nagyon üdítő élmény volt olvasni (és sajnos most elkezdtem vágyakozni Óceániába…:) ).
Nagyon tetszett a történet, sok érdekességet tudhat meg belőle az ember. Szívesen olvastam volna még tovább.
Ami nem tetszett benne, hogy a szerző két olyan témát is újra felhoz a kötetben, amit már előtte kifejtett, pl a kannibálokkal kapcsolatban és a szerelempálcáról.
Máskor is szívesen olvasok az írótól.
Egyszerű, helyenként tárgyilagos, helyenként élvezetes útleírás a szerény, magáról nem beszélő szerzőtől. Bár nem teljesen naprakész, az ottani élet és körülmények azóta biztosan sokban változtak, de jó volt olvasni a világ másik szegletéről. Leginkább a naptárvonal gondolkodtatott el – milyen lehetőségek rejlenek abban, ha „vissza tudunk menni az időben”. Az útleírás Óceánia bemutatása mellett külön figyelmet fordított az ételekre is, ami egyáltalán nem volt baj…
Ahogy már más értékelő moly, én is többször rákerestem a helyszínekre, képeket néztem a Google Earth-ön amivel jobban bele élhettem magam az „utazásba”. Japánról és Taivanról többet olvastam volna, de nyilván nem férne bele, mert önmagukban egy egész világ…
Népszerű idézetek
Minél sósabb, annál sötétebb kék a színe, s a két legsötétebb kék szín az egyenlítő két oldalán található sómaximummal függ össze.
7. oldal
A kannibálszigetekként emlegetett Fidzsi mára tényleg letette a főtt emberi hús marcangolására használt evőeszközeit. (Mégis téma még mindig az emberevés, nem bizonyítható esetekről napjainkban is hallani.)
Viti Levuban egy leprakórházban idős betegekkel beszélgettünk. Egyikük őszintén bevallotta, hogy ő igenis evett emberhúst, még gyermekkorában, apja házában, ahol a kannibalizmus nemcsak rituális szertartás volt, hanem az emberi testet – ahogy ők nevezték „hosszú disznót” (long pig) – egyszerűen nagyon jó volt megenni. Az emberhúst egy bizonyos fűszernövény, a Solanum anthropophagorum leveleivel borították be, és a földbe ágyazott kemencékben kisütötték. Nagy ritkán főzve fogyasztották el. Az agyat, a zsigereket is megették. „Átviteli” hiedelmeik szerint a megevett ember tulajdonságait is megszerezhetik. Ezért egy ügyes kenufaragónak a kezét, jól futó harcosnak a lábát kell mindenekelőtt megenni.
A helyi közlekedést az Airlines of the Marshall Islands (AMI) légiközlekedési vállalat biztosítja a szigetek között. Sokkal izgalmasabb azonban hajóra szállni. Válogatni is lehet a kényelmes utas- és kopraszállító hajók között. Kis pénzű utazóknak ez utóbbi ajánlható. Saját hálózsákban lehet aludni a fedélzeten, a kikötőben vásárolt földimogyoróvaj, rizs, kenyér, kávé odaadható a hajószakácsnak, s ő készít nekünk is ennivalót. Mindez sokkal olcsóbb és romantikusabb is, mint a teljes komfortot jóval több pénzért biztosító utasszállító.
Frank Fiedler a horgonyláncon üldögélt, és az óceánt kémlelte.
(első mondat)
Kiribati – ejtve: Kiribász – korábbi neve Gilbert-szigetek volt, bár a szigetcsoport eredeti gilbert-szigeteki neve Tungaru volt. Az itt élő emberek rendkívül barátságosak, ugyanakkor kíváncsiak, bátrak, vendégszeretők, tréfáskedvűek, dolgaikat könnyen vevő, kiegyensúlyozott óceániaiak. Szükségleteik minimálisak, a nap legnagyobb részét – természetesen – nem munkával töltik. Találó az angol „easygoing” kifejezés rájuk. De ez a dolgokat könnyen vevő szó egész Óceánia népét is jellemzi.
Most már azt is tudta, hogy a tengerparti lakosság közismerten kevésbé hajlamos a hűléses megbetegedésekre, mint a szárazföld belsejében élők. Ez a tengerek nagyobb hőmérsékleti kilengéseket mérséklő hatásának köszönhető. A nyár forróságát enyhébbé és elviselhetőbbé teszi a tengerről érkező szellő, a tél, pedig azért szelídül meg, mert a tenger ilyenkor adja ki a nyáron elraktározott meleget.
Alig indultunk el, máris patakokban folyik rólunk az izzadtság, olyan nagy a meleg és a páratartalom. De inkább ettől szenvedünk, mint a trópusi felhőszakadásoktól. Ha egy hónappal korábban, márciusban érkezünk, az utolsó esős hónapban, bizony ki sem mozdulhattunk volna a hajóról. Még a rakományhoz sem fértek volna hozzá.
A rekkenő hőségben egy oktopus kapaszkodott fel a fedélzetre, ahová Fiedler az ebéd maradékait tette ki, hogy majd bedobja a tengerbe. Ám amikor kijött a lakótérből, úgy fejbe vágta a hőség, hogy vissza kellett mennie a kalapjáért. Bent harmincnégy fok volt, pedig forgott a ventillátor. Kint árnyékban negyvenegy. A napra kitett hőmérő higanyszála ötvennégy fokon állt. Fiedler egyszerűen nem akarta elhinni, ugyanis a klímatérképek a Salamon-szigetek környékén átlagosan huszonhét fokot jeleznek. Éppen dohogott magában, hogy miért pont akkor kell ilyen hőségrekordnak lennie, amikor éppen úton vannak a New Georgia-szigetek felé, és egyszer csak rémülten vette észre a jól megtermett polipot a kikészített lábos fölött.
1970-ben a La Manche-csatornán egy háromezer tonnás hajóval, tizenhárom fős legénységével olyan viharba keveredett, hogy minden próbálkozása ellenére a hajó odaveszett. […] Ezek a nehéz helyzetek tanítják meg az embert arra, hogy tisztelje a tengert még akkor is, ha éppen derűs, békés arcát mutatja.
Szolgált algériai konténerszállítón, úgynevezett Ro-Ro hajón is, a százötvenezer tonnás, kétszázhetvenöt méter hosszú olajszállító tankeren, a Sokolicán. Életében nem biciklizett annyit, mint akkor ott a fedélzeten, ahol naponta több tucatszor le kellett tekerni, az oda-vissza fél kilométeres távot a hajótattól a horgonygépig, hogy ellenőrizhesse a fedélzeti matrózok munkáját.
Hasonló könyvek címkék alapján
- Jankovics Marcell: Észak szigetei ·
Összehasonlítás - Diószegi Vilmos: Sámánok nyomában Szibéria földjén 95% ·
Összehasonlítás - Passuth László: Édenkert az óceánban 88% ·
Összehasonlítás - Fridtjof Nansen: Utazás az úszó jégen ·
Összehasonlítás - Gáspár Ferenc: Vitorlával Ázsia körül ·
Összehasonlítás - Vojnich Oszkár: A Csendes Óceán szigetvilága ·
Összehasonlítás - Bölöni Farkas Sándor: Utazás Észak-Amerikában ·
Összehasonlítás - Bíró Lajos: Hét év Új-Guineában ·
Összehasonlítás - Petőfi Sándor: Útirajzok 96% ·
Összehasonlítás - Vámbéry Ármin: Dervisruhában Közép-Ázsián át 97% ·
Összehasonlítás