Hullámsír ​/ Hazatérők / Ady 1 csillagozás

Polgár Ernő: Hullámsír / Hazatérők / Ady

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

„A szociográfikus érdeklődés szerepet kapott Polgár Ernő drámaírói törekvéseiben, színpadra szánt műveinek gondolatvilágában is. Bizonyságul elég ezzel kapcsolatban a Hullámsír című művére utalni. Az e színmű jeleneteiben feltáruló visszásságok, a főhősnek ezekkel a szélsőségesen elembertelenedett viszonyokkal összefüggő tragédiája több tekintetben szinte a szociográfiák pontosságával irányítja a figyelmet egy olyan életszférára, amelyhez többnyire romantikus képzeteket szeretünk társítani. .. A Hullámsírban a kritikai szembenállás, a Hazatérőkben az emberi összetartozás egy heroikus példájának felmutatása, az Adyban pedig egy sokat és sokféleképpen vitatott költői életpálya hiteles megidézése és megjelenítése szolgált vezérelvül. A három színmű tehát több irányú érdeklődésről tanúskodik, s inkább ezt tarthatjuk kívánatosnak egy pályája elején álló írónál.”

Eredeti megjelenés éve: 1983

Tartalomjegyzék

>!
Ifjúsági, Budapest, 1983
142 oldal · puhatáblás · ISBN: 9634225551

Hasonló könyvek címkék alapján

Molnár Ferenc: Játék a kastélyban
Molnár Ferenc: Színművek
Kellerwessel Klaus: A 77 fejű herceg éneke
Gárdonyi Géza: Fehér Anna
Spiró György: Honderű
Parti Nagy Lajos: Molière-átiratok
Molnár Ferenc: Az ördög
Szigligeti Ede – Csiky Gergely: Liliomfi / Buborékok
Molnár Ferenc: A testőr
Szabó Magda: Az a szép, fényes nap