Civilizációk ​Nyomában 0 csillagozás

A Neander-völgyön át az Internetig
Polgár Ernő: Civilizációk Nyomában

Ennek a könyvnek nincsen fülszövege.

>!
Hattyú Média, Budapest, 2001
328 oldal · ISBN: 9630090775 · Illusztrálta: Rozs András

Enciklopédia 9


Várólistára tette 1


Népszerű idézetek

Araragat_Kasztór_Polüdeukész>!

A hottentották a halál eredetét a Holddal hozzák összefüggésbe. Szerintük a
Hold egy tetűt küldött az emberekhez azzal az üzenettel, hogy az emberek ugyan-
úgy meghalnak és újjászületnek, mint ahogyan a Hold. A tetű útközben találko-
zott
egy nyúllal, aki ajánlkozott, hogy továbbítja az üzenetet, amikor azonban az
emberek közé ért, csak a felét adta át, hogy ugyanúgy meg fognak halni, mint a
Hold.
S azóta halandók az emberek.

179. oldal

Polgár Ernő: Civilizációk Nyomában A Neander-völgyön át az Internetig

Araragat_Kasztór_Polüdeukész>!

A busmanok törzsi hitvilágának központi szereplője Cagn, aki maga imádkozó
sáska,a felesége szirti borz, a nővére kék gém, és a család többi tagja valamennyi-
en, mielőtt állatokká váltak volna, a busmanok előtt ezen a vidéken élő „régi nép"
fiai voltak. Cagn volt az első, ő teremtett mindent. Amikor „beköltözik" valami-
lyen állatba, azt nem lehet elejteni.
A busmanok szerint a Hold sohasem hal meg teljesen, mindig megmarad a hát-
gerince, ezt újra hús növi be, s a Hold újraéled.
A busman törzslakók tudása, hiedelemvilága az „egész" megértéséhez képest
parányi. De hát a miénk a harmadik évezred küszöbén az egészhez, képest sem jó-
val több.

179. oldal

Polgár Ernő: Civilizációk Nyomában A Neander-völgyön át az Internetig

Kapcsolódó szócikkek: imádkozó sáska
Araragat_Kasztór_Polüdeukész>!

Itt van mindjárt az ablak mint fontos jelkép, mint a fénynek, világosságnak, a
nagyfokú látás képességének szimbolikája, melyek révén tud kapcsolatot teremte-
ni
az ember, az emberi lélek a Nappal, az égitestekkel, az istennel… Az ablak a
ház szeme, örökké éber tekintete, mivel az ablak révén belátható a környező te-
rület,
s kellő időben tudomást lehet szerezni a közelgő
veszélyről.

179. oldal

Polgár Ernő: Civilizációk Nyomában A Neander-völgyön át az Internetig

Araragat_Kasztór_Polüdeukész>!

Hésziodosz szerint Kronosz főisten uralma idején az emberek
első nemzedéke teljes gyönyört élvezett:
-Azok az emberek úgy éltek, miként az istenek, nyugodt és tiszta lélekkel, nem
ismerték a bánatot és nem ismerték a munkát. És a szomorú öregség nem mert
ellátogatni hozzájuk… úgy haltak meg, mintha álomba szenderednének. Dúsan
termő
földek maguktól adtak nagy és bőséges termést…
Az aranykort követte azonban az ezüstkor, majd a rézkor, mindegyik nehezebb
és nyomorúságosabb volt az előzőnél. A negyedik volt a héroszok kora, akik Tró-
jáért küzdöttek, s végül beköszöntött a mai, a vaskor, a teljesen elrontott és ke-
gyetlen világ.

180-181. oldal

Polgár Ernő: Civilizációk Nyomában A Neander-völgyön át az Internetig

Araragat_Kasztór_Polüdeukész>!

Az eszkimók legjellegzetesebb és legjelentősebb alakja Szedna, a fókák és más
tengeri állatok úrasszonya. A tenger fenekén él, s az állatok fölött uralko-
dik, időről időre átad belőlük az embereknek. Ha az emberek vetkeznek, bűnük
piszokként tapad Szedna hajába, aki
ilyenkor megharagszik, a fókákat és
rozmárokat távol tartja a parttól, s az
eszkimótelepen éhínség tör ki.
Az alaszkai eszkimók szerint a Hol-
ló borsóhüvelyből teremtette a férfit, s
agyagból formázta meg az állatokat,
majd lelket bocsátott beléjük. A Kodiak-
szigeti eszkimók mítosza szerint a
Holló hozta a fényt a világba, amikor
is egy hólyag hullott alá, benne a férfival
és nővel, akik azután megteremtették a
hegyeket, erdőket, tengert s az ezeket benépesítő állatokat.

75. Fejezet ESZKIMÓK ÉS INDIÁNOK KÖZÖTT

Polgár Ernő: Civilizációk Nyomában A Neander-völgyön át az Internetig

Araragat_Kasztór_Polüdeukész>!

Majd minden törzs-
nél rögzültek a világ teremtéséről szóló mítoszok. Az irokéz törzsek szerint az em-
berek ősanyját, Aténtsziket, aki a felsőbb, állatokkal benépesített világból hullott
le, a világtenger felszínén állatok (hódok, pézsmapockok, vidrák és teknőcök) cso-
portja tartotta fenn; a pézsmapocok lemerült, a fenékről felhozott egy maroknyi
földet, és a teknősbéka páncéljára helyezte. A maroknyi föld szép lassan növeke-
dett,
és szárazföldet alkotott.
A teknősbéka e hagyomány szerint a földet szimbolizálja.

182. oldal

Polgár Ernő: Civilizációk Nyomában A Neander-völgyön át az Internetig

Araragat_Kasztór_Polüdeukész>!

Az olmék mitológia egyik fő motívuma legfőbb táp-
lálékuknak, a kukoricának a megszerzéséről szól. Az emberiség jótevője, az azték
főisten, Kecalkoatl, a „zöld tollakkal borított kígyó" szerzi meg a hegyben elrejtett
kukoricaszemet, s átadja az embereknek.
A maják panteonjukban istencsoportokat különböztetnek meg: a termékenység
és a víz istenét, vadászisteneket, a tűz, a csillagok és a bolygók isteneit, a halál és
a háború isteneit, a halál és 9 alvilágból állt, s a világmindenség közepén helyezkedett el az a
világfa, amely az égnek mind a 13 rétegén áthatolt. A maja panteon jelentős alakja az ifjú
kuko-
ricaisten, a hol öregemberként, hol égi sárkányként ábrázolt Icamná, a világ ura,
teremtője,
a papi rend megalapítója, az írás feltalálója. A holdistennő a
szövés,
a
gyógyítótudomány és a gyermekszülés pártfogója volt. S olyan képzetrendszer for-
málódott,
hogy az istenek csak rendszeresen kapott embervérrel tudják fenntarta-
ni
életüket. A napisten „táplálása" különösen jelentős volt, hogy mindennapos út-
ját az égbolton meg tudja
tenni.

182. oldal

Polgár Ernő: Civilizációk Nyomában A Neander-völgyön át az Internetig

Araragat_Kasztór_Polüdeukész>!

Az aztékok átvették elődeik, a maják, toltékok és a leigázott, szomszédos né-
pek mitológiai hiedelmeit, melyek szerint két kezdet, két őselem (a világosság és a
sötétség, a Nap és a víz, az élet és a halál) örök harca figyelhető meg, az ember függ
a természeti erőket megtestesítő istenek akaratától. Ezért az isteneket szün-
telenül,
egyeseket
naponta embervérrel kell táplálni, ami nélkül elpusztulnának.
Az istenek halála viszont világkatasztrófát okozna. Isteneik tiszteletére templomot
emeltek, ezekben felállították az isten kőből
vagy
fából faragott szobrát.

75. Fejezet ESZKIMÓK ÉS INDIÁNOK KÖZÖTT

Polgár Ernő: Civilizációk Nyomában A Neander-völgyön át az Internetig

Araragat_Kasztór_Polüdeukész>!

A bor és a termékenység ősi szimbóluma, a vérrel való azonosságának korai
tanúbizonysága az a hettita katonai eskü, ahol a szertartást végző így kiált fel, mi-
közben bort önt:
– Ez nem bor, ez a ti véretek!

188. oldal

Polgár Ernő: Civilizációk Nyomában A Neander-völgyön át az Internetig

Araragat_Kasztór_Polüdeukész>!

A könyvek milliós tömegeivel szemben egyre inkább tanácstalan az olvasó –
a feltárás kapcsolatot talál az informatikával. Számítógépek s az internet beköltöz-
nek az olvasótermekbe.

299. oldal

Polgár Ernő: Civilizációk Nyomában A Neander-völgyön át az Internetig


Hasonló könyvek címkék alapján

Radnóti Miklós: Radnóti Miklós összes versei és műfordításai
Pilinszky János: Pilinszky János összes versei
Rejtő Jenő (P. Howard): A három testőr Afrikában és más történetek
Radnóti Miklós: Erőltetett menet
Radnóti Miklós: Válogatott versek / Ikrek hava
Szerb Antal: A világirodalom története
Rejtő Jenő (P. Howard): Az elátkozott part / A három testőr Afrikában
Békés Pál: Csikágó
Faludy György: Jegyzetek a kor margójára
Szabó Lőrinc: A huszonhatodik év