Polcz Alaine annak a felkavaró küzdelemnek a stációit rögzíti folyamatosan diktált halálnaplójában, amelyet földi élete utolsó mérföldjén neki is meg kellett tennie. Testi-lelki szenvedésének sok kétellyel, félelemmel, életszeretettel, lemondással és bizakodással, belenyugvással és kétségbeeséssel váltakozó fázisaiban saját halála megoszthatatlan élményét, a haláltusa magányának tapasztalatait rögzíti, amíg ereje engedi a végső elcsendesedés előtt.
Nem trappolok tovább 48 csillagozás
Eredeti megjelenés éve: 2008
A következő kiadói sorozatban jelent meg: Polcz Alaine művei Jelenkor
Enciklopédia 3
Kedvencelte 6
Most olvassa 3
Várólistára tette 40
Kívánságlistára tette 34
Kiemelt értékelések
Mindannyiunkat, akik szívesen olvassuk Polcz Alaine műveit, leginkább a mondataiból, stílusából áradó természetesség, őszinteség, egyszerűség, tisztaság és jólelkűség ragadnak magukkal, tehát ő maga, egész lénye; és mindegy is, melyik könyvét vesszük éppen kézbe, olvassuk.
Ebben a kötetben élete utolsó szakaszát tárja elénk, annak minden megpróbáltatásával, kellemetlenségével, mégis fontos tapasztalásokkal, felismerésekkel és még sok szépséget, vidámságot is találva!
Őszintén mesél betegségéről, a testi – lelki állapotában bekövetkező változásokról, teszi ezt többnyire humorral, nemes egyszerűséggel, magától értetődően, olykor cinikusan is, de mindvégig mély őszinteséggel, csak úgy, ahogy az tőle megszokott.
Hogyan készül a halálra, hogyan néz szembe vele ő, aki a téma jeles szakértője, a magyarországi hospice mozgalom alapítója, szülőanyja.
Tanulságos, megható, megindító és elgondolkodtató olvasmány, amiből magunk is sokat meríthetünk, hiszen manapság – tanatológia és hospice gondozás jelenléte, ismerete, gyakorlata ellenére is – még mindig tabu téma a halál, az elmúlás, még mindig úgy gondolnak rá sokan, ami csak mással történhet meg.
Szeretem ezt az őszinte nemes egyszerűséget, ami jellemzi Polcz Alaine írásait. Ez az utolsó különösen megrázó:szinte együtt lenni vele a végsőkig. Úgy érzem sokat tanultam tőle,abban is, hogyan kell jól segíteni másoknak ha egyszer szükség lesz rá, és abban is, hogyan kell segítséget jól elfogadni a legnehezebb helyzetben ami csak várhat ránk..
Ez a könyv nem egy regény, ez egy életszeletke, az írónő utolsó egy évének öröme, bánata, fájdalmai. Megrázó volt olvasni…sajnálom, hogy nem ismertem őt személyesen! Mindig meg kell állapítanom, hogy EMBER volt! Átéreztem a fájdalmát, elképzeltem az öregkort, a halál előtti időszakot (sajátomat) ki lesz majd mellettem, ki fog ápolni vagy oly kegyes lesz hozzám a sors, mint Szabó Magdához és egy fotelban alszom el, könyvvel a kezemben?
Vagy a kín, fájdalomcsillapítók, pelenka és felfekvések korszakát kell túlélnem?
Mindenesetre nem félek a haláltól…egyszer majd eljön és akkor emelt fővel nézek szembe vele! Köszönöm Polcz Alaine…Isten Önnel (ahogy a borító hátlapján olvashattuk)
Bátran, objektíven, okosan írni a gyáva, szubjektív és ostoba halálról – ezt tudta Polcz Alaine. Tiszteletteljes köszönetem küldöm neki odaátra.
Hosszasan gondolkodtam mit is írhatnék, hogy minél többen a kezükbe vegyék és elolvassák ezt a könyvet. Nem könnyű a téma, és valahol „mélyvíz” is ez az írás. Olyan jó lenne, ha többen mernék olvasni (nem csak azok, akik aktuálisan ilyen-olyan módon érintettek), ha nem lenne ennyire tabu az elmúlás, ha többekkel lehetne beszélgetni a félelmekről, a halálról, az elengedésről, a búcsúzásról.. valahogy természetesebben, „belesimulva az örök változásba”.
Igazán sajnálom, hogy nem láttam és nem hallottam Polcz Alaine-t beszélni, hogy nem találkoztam vele személyesen, de köszönöm neki, hogy megteremtette mindazt, amit megteremtett.. Isten Önnel, Polcz Alaine!
Bár a közeledő elmúlás sejthető, és a könyv tele van a fizikai lét szenvedéseivel, fájdalmaival és korlátaival, mégis ez egy olvasmányos és az érdeklődést fenntartó írás. Teljes mértékű a rokonszenvem és elismerésem Polcz Alaine iránt, ő egy olyan ember, akire példaként tekinthet bárki, szakmai munkássága pedig úttörő. Ajánlom mindenkinek a könyveit, különösen az öregkoriakat, mert a manapság tabuként kezelt betegség-öregség-halál témahármas egészen más perspektívája tapasztalható meg általuk.
Hihetetlen, hogy mennyi energia van ebben az életbe való görcsös belekapaszkodást hitelesen leíró könyvben. Mennyi kérdés, mennyi tétova gondolat és vágy a letisztulásra. Nem vagyok benne biztos – csak remélni tudom –, hogy P. A. a hosszú szenvedéssel teli hónapok után meg tudott békélni, el tudta fogadni az elmúlást. Volt egy olyan kósza érzésem a könyv olvasása során, hogy próbálja elodázni az elkerülhetetlent, és acélosan küzd ellene. Dolgozni akart az utolsó percéig, ez mégsem sikerült neki. Bevallja, hogy az egész élete az erre való felkészülést szolgálta. A munkája, cselekedetei, minden, ami körülvette őt. Bátraknak való könyv. Nem érdemes felületesen olvasni. Nagyon tetszett, ahogy az időnként elvesztett, majd megtalált és leporolt hitről mesél. Csak úgy, mint máskor: szerényen, gyarló emberként.
Az élet-írásaiért eddig is szerettem Polcz Alaine-t. A Rend és a rendetlenség nagyon sokat segített megérteni magunkat. A hospice-os könyvei is nagyon mélyre = magasra vittek. Ezzel a mélységesen mély és tiszta napló-tükörrel egészen új ajándékot adott. Örökséget kapunk belőle, mind, akik elolvastuk. Szépnek látom a halál arcát, ugyanakkor még jobban örülök az élet minden egyetlen és értékes pillanatának. Ő akkor is ott lesz majd velem, és segít. Ebben egészen biztos vagyok. Egymás után kétszer olvastam el ezt a könyvet.
Népszerű idézetek
Barátaim a bölények. Csapásaik a pusztán nyílegyenesek, mint a kifeszített kötél, száz meg száz egymás mellett. Hóviharban, ha az ügy reménytelen, nem trappolnak tovább ész nélkül, összeesésig. Megállnak, s megvárják, míg ellepi őket a hó.
(Mészöly Miklós)
Drága barátaim, akik egyszer majd haldokoltok, vagy valakitek haldoklik, és türelmetlen lesz, és nem akar beszélgetni veletek, hagyjátok. Mert az a jó, ha eltávolodnak a világ dolgai, és az ember csöndben van. Önmaga az Istenével. Én nem vagyok az én Istenemmel, csak keresem, nyúlok utána.-
135. oldal
Nem a halál fáj, hanem az, hogy nem tudom elérni azt, amit még akartam.
189. oldal
Mert a végrendelkezés nem azt jelentette, hogy mi legyen a vagyonommal, hanem tanácsokat, áldást adtak, és végső búcsút vettek.
[…]
Elfelejtettük, hogyan kell készülni a halálra, mert annyira félünk tőle. Mert nem szocializálnak minket a halálra gyerekkorunktól kezdve.
20. oldal
Heves fájdalmak fogtak el, nem tudtam csillapítani semmivel. Letepert a fájdalom. Másnap beszéltünk róla, hogy amikor az ember rosszul van, úgy érzi, jó volna, ha minél hamarabb jönne a halál, aztán mikor kicsit könnyebb, még egy kicsit élni akar.
57. oldal
Hasonló könyvek címkék alapján
- B. E. Belle: A telepi lány 100% ·
Összehasonlítás - Lily Ebert – Dov Forman: Lily fogadalma 96% ·
Összehasonlítás - Vida Gábor: Egy dadogás története 94% ·
Összehasonlítás - Jávor Pál: Egy színész elmondja ·
Összehasonlítás - Karinthy Frigyes: Utazás a koponyám körül 89% ·
Összehasonlítás - Boros István: A makói évek 1918–1981 ·
Összehasonlítás - Nyirő József: Arénába űzve ·
Összehasonlítás - Bódy Gábor: Végtelen kép ·
Összehasonlítás - Kolozsvári Grandpierre Emil: Az utolsó hullám / Hullámtörők / Béklyók és barátok ·
Összehasonlítás - Zemlényi Zoltán: Hoppárézimi! / Kitiltottak ·
Összehasonlítás