Ideje ​az öregségnek 72 csillagozás

Polcz Alaine: Ideje az öregségnek Polcz Alaine: Ideje az öregségnek Polcz Alaine: Ideje az öregségnek Polcz Alaine: Ideje az öregségnek

Polcz Alaine 2002 és 2006 között rögzített naplójegyzetei megrázó erővel beszélnek az öregedésről, a test pusztulásáról, a halálról. A szaporodó fájdalmakat, mindennapi életét, szokásait, azok kényszerű változását, csatáját emlékeivel, jelenével, Istennel olyan közvetlen módon fogalmazza meg, hogy életével és halálával is támogatja mindazokat, akik előtt a meghalás nagy feladata áll.
Olyan ez a könyv, mintha csak mellé ülve vagy utazásaira elkísérve hallgatnánk, ahogy humorral és rengeteg kétellyel mesél arról, hogyan néz szembe most ő a saját halálával.

Eredeti megjelenés éve: 2008

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Polcz Alaine művei Jelenkor

>!
Jelenkor, Pécs, 2014
282 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789636765323
>!
Jelenkor, Budapest, 2013
282 oldal · ISBN: 9789636764395
>!
Jelenkor, Pécs, 2008
282 oldal · ISBN: 9789636764395

2 további kiadás


Enciklopédia 6

Szereplők népszerűség szerint

Polcz Alaine · Nádas Péter


Kedvencelte 2

Most olvassa 3

Várólistára tette 52

Kívánságlistára tette 44


Kiemelt értékelések

Zsuzsi_Marta P>!
Polcz Alaine: Ideje az öregségnek

Még mielőtt akár az első mondatát is elolvasnám bármely, éppen sorra kerülő írásának, előre örülök a sok boldog és önfeledt órának, amit Vele tölthetek.

Mert igen, akár egy kávéház asztalánál is ülhetnénk, miközben Polcz Alaine a tőle megszokott végtelen őszinteséggel, nemes egyszerűséggel mesélve mutat fityiszt az idő múlásának, az öregedésnek, a haldoklásnak és a halálnak. Nem bagatellizálja, hanem szembenéz velük, kineveti őket. És nem azért, mert tanatológusként ez „elvárható” tőle és érthető, szerintem pont fordítva, éppen ezért vált tanatológussá, a hospice – mozgalom és gondozás hazai megalapítójává, mert az elmúlást, a halált az élet részeként kezelte mindig is.

Ebben a könyvében több, hosszabb – rövidebb írása szerepel a témában. Munkája, valamint saját betegsége során megélt pillanatait, tapasztalatait osztja meg, miközben árad belőle az ember- és életszeretet, életigenlés, őszinteség és természetesség, ahogyan az emberi lét és elmúlás törvényszerűségét szemléli.

„Azt szoktam mondani, amit gondolok. Mindig csak azt, amiben hiszek. Ez egyszerűsíti az életet.” (337.oldal)

Hálás vagyok minden mondatáért, gondolatáért, érzéséért, amit csak megoszt velünk, olvashatunk tőle. És nagyon hálás vagyok a hospice-ért! Nagyszerű asszony, nagyszerű ember volt.

Porcsinrózsa>!
Polcz Alaine: Ideje az öregségnek

Ehhez a könyvhöz valóban meg kell öregedni, legalábbis az időskor ösvényére lépni. Ahhoz, hogy az olvasáskor megértsük azt a sok – sok fájdalmat, gyötrelmet, örömet és keserűséget, amelyet Polcz Alaine átérzett az íráskor.
A műfaját nem tudom egyértelműen meghatározni : memoárkötet, emlékidéző, létösszegző, halálűző és halálváró egyszerre. Egy évvel a földi léttől való elköszönése előtt írta, diktálta ezt a kötetet. Hogy mennyit szenvedett fizikailag, lelkileg, az kitetszik a könyvből. Tele van vallomás – szerű, őszinte, tiszta gondolatokkal, mondatokkal. A tanatológus szakember puritán vallomása : „ akasztják a hóhért.”
Ő, aki sok éven át tudományos alapon foglalkozott a gyászmunkával, a vigasztalással, élete vége felé maga sem tud mit kezdeni a ténnyel : el kell mennie erről a földről.
Szívfájdító erővel küzd benne az élet szeretete, hisz annyi dolga van még ! S a megváltó, szenvedésektől, fájdalmaktól szabadító halál elfogadása, bölcs belenyugvással.
De hogy lehet „elfogadnunk”, elfogadnia a halált az embernek , aki a teremtésétől kezdve az életre van hangolva? Felfoghatatlan, nehéz, erőt meghaladó küzdelem ez.
Erről szól Polcz Alaine megrendítő, megejtő, vallomásos, szép munkája.

1 hozzászólás
DaTa>!
Polcz Alaine: Ideje az öregségnek

Polcz Alaine a szívemhez nagyon közel álló író, pszichológus, tanatológus. Mindig élmény tőle olvasni, a saját öregedésével, a saját élete alkonyával kapcsolatos gondolatai pedig egészen megindítóak. Gyönyörű könyv, Polcz Alaine gyönyörű ember.

Mariann_ P>!
Polcz Alaine: Ideje az öregségnek

Ezt a kötetet nagyon sok embernek el kellene olvasni.
Azoknak akiknek már közeleg az elmúlás, és azoknak is, akiknek ott van a családban egy idős ember, és meg szeretnék érteni mit érez.
Az írónő munkája, valamint saját betegsége során megélt tapasztalatait osztja meg, nem nyomasztóan, ilyen az élet.

Stendhal>!
Polcz Alaine: Ideje az öregségnek

Nem tudom, hogy megfelelő könyvet választottam-e Polcz Alaine-nel való ismerkedésnek, mert nincs összehasonlítási alapom. Biztos van oka, hogy ezzel kellett kezdenem.
Mondhatnám, hogy ez nagyon jó volt, de nem volt az. Azért nem, mert tudom, hogy nincs ott ott minden család polcán, nincs ott minden kézben, és főleg ott és akkor, amikor szükség lenne rá. Mert erre a könyvre nagy-nagy szükség van. (Egy ideig elgondolkodtam azon, hogy majd ezt a könyvet ajándékozom mindenkinek, akinek könyvet kívánok ajándékozni, de lennének olyanok, akik nem értenék meg, hogy ezt most miért? )
Naplórészletek gyűjteménye. Nincs összefüggő történet, nem regény. Najó ezt biztos mindenki tudja. Mégis az egyes bejegyzések mögött majdnem összeáll az egész élet. Szenvedéssel, örömmel, fájdalommal, munkával és szeretettel teli élet. Főleg szeretettel teli. De mégcsak nemis e miatt fontos könyv ez.
Sajnos, hogy miért is az, nem tudom jól megfogalmazni. De azt hiszem hogy segíthet feldolgozni egy olyan, teljesen természetes folyamatot, amit a „civilizált” ember nem tud. Túl sokat foglalkozunk az öregedéssel és a halállal, de nem úgy ahogy kellene. Nem tudunk megbékülni vele. El akarjuk odázni, hessegetni még a gondolatot is, nem beszélünk róla és csak magunkban őrlődünk és félünk, hogy ez velünk is meg fog történni. …és meg fog, mert törvényszerű és mert szükséges.
Máshogy kellene erről beszélnünk, fiatalon is és öregen is. Tabuk nélkül, szeretettel. Elfogadással. Félelem nélkül. és főleg egymással. Mármint fiataloknak idősekkel. Azt hiszem tényleg nincs kapcsolat a korosztályok között, megértés meg még kevesebb.
Na most ennyi. Ha leülepedett és sikerült kicsit kikerülnöm a hatása alól, lehet, hogy írok egy értelmesebb értékelést.
Minden esetre köszönöm a lehetőséget @Bur3sz-nak.

2 hozzászólás
odivne>!
Polcz Alaine: Ideje az öregségnek

Igen, eljön az öregség ideje is. Csak az a kérdés, hogyan fogadjuk az idő múlását. Nem érdemes görcsösen ragaszkodni a fiatalsághoz, a fiatalság látszatához. Minden kornak megvan a maga szépsége, így az öregségnek/öregedéshez vezető útnak/ is.
Aki fél az idős kor lelki és testi változásaitól, el kell olvasnia ezt a naplót. Aki elfogadja és csendesen szemléli az idő múlását, annak is el kell olvasnia ezt a könyvet. Az első körbe tartozóknak segítséget és támpontot ad, a többieket megerősíti abban: rajtunk múlik, hogy éljük meg sorsunkat.

Ildó>!
Polcz Alaine: Ideje az öregségnek

Polcz Alaine is azon nők közé tartozik, akiket nagyra tartok, felnézek rájuk valamiért, csodálom az erejüket.
Amellett, hogy intelligens, művelt nő, nagyon sokat is tett mások megsegítésére. Pedig az élet ő magához sem volt kegyes, borzalmas dolgokat kellett átélnie. (Az Asszony a fronton című műve még előttem áll.)
Munkássága során az élet legnehezebb részét igyekezett megkönnyíteni, elfogadhatóbbá tenni. A halál az élethez tartozik, mégis sokan nehezen beszélünk erről a témáról, annak ellenére, hogy mindenki élt már át ilyen veszteséget, élte már át a gyászt.
Túl sok, a közelmúltból is ismerős érzést hozott elő újra olvasás közben, és úgy érzem, sok mindent jobban megértettem, elfogadhatóbbá vált számomra is.
Döbbenetes őszinteséggel ír ismét a saját öregségéről, fájdalmairól, kórházban töltött idejéről. Ez utóbbi esetben sokszor elképesztő kórházi tapasztalatokat fogalmaz meg, és ezt nem pozitív értelemben.
A könyv vége felé haladva egyre komorabb, egyre bensőségesebb a hangnem. Megrázó a látásának romlásáról és az attól való félelemtől, hogyan fog tudni olvasni, hogyan fog tudni írni, hisz még annyi mindent megosztana.
Ő maximálisan megtett mindent, amit tehetett, sok mindent köszönhetünk neki, jó, hogy olvashatjuk.
És ahogy olvastam mások értékelését, hallgatni is. Többen hangoskönyvként hallgatták a könyvet, és kerestem egy beszélgetést vele, valóban jó hallgatni is.

danaida>!
Polcz Alaine: Ideje az öregségnek

mindig rácsodálkozom: PA hogy volt képes nemcsak túlélni és talpraállni, mindazok után, ami vele történt, de megőrizni emberségét, honnan ez a pszichés erő, energia?? persze pszichósként van rá némi teóriám, de összességében mégis kevésnek érzem a magyarázataimat PA és a könyvei elsősorban ezt a rácsodálkozást adják nekem, és azt a felismerést, hogy igenis mindig, minden körülmény ellenére is érdemes élni..
érdekes volt, még sosem gondoltam rá, hogy az ember 18-20 felé kezd öregedni.. ami valahol (így húszon túl könnyebb belátni) igaz is.. sokat lehet és érdemes tanulni PA-től, nemcsak az öregségről és az öregedésről..

Szédültnapraforgó>!
Polcz Alaine: Ideje az öregségnek

Egyik nagy kedvencem lett ez a könyv. Igaz, hogy hangoskönyvben hallgattam, de így pláne „szíven ütött”. Kellemes a hangja, érdekes a beszédstílusa az írónőnek, jó volt hallgatni. Minden szava aranyat ér, pedig csak „hétköznapi” dolgokról mesél, amik tul. képpen egyértelműek és mégis különlegesek.
Sajnálom, hogy nem ismertem előbb (itt fedeztem fel a molyon – hála érte:) szívesen találkoztam volna vele az életben! Szintén egy értékes embert vesztettünk vele.

ppeva P>!
Polcz Alaine: Ideje az öregségnek

Ideje volt elolvasnom… Kicsit helyrebillentett bennem ezt-azt. Emellett nagyon szép könyv, szépen, kedvesen megírt napló(féleség), az élet utolsó éveinek krónikája.
Szívesen meghallgatnám egyszer hangoskönyvben is.

1 hozzászólás

Népszerű idézetek

fülcimpa>!

Mikor fiatal voltam, 36-os volt a lábam. Aztán lassan 38-as lett. Aztán egy időben összement, s most széltében terpeszt. Hát mekkora az ember lába? Hova lett a karcsú bokám? Hova lett a boltíves lábfejem? Hova lettek a szép hosszúkás ujjaim, lábujjaim? Egyszer Mari barátnőm nézte: – Ez a te híres szép lábad? – Nem tudtam, hogy híres szép a lábam. Sose volt. – Dehogynem volt. Ő látta, és most azt látja, hogy milyen lett.

47. oldal, Jelenkor Kiadó Pécs, 2008

14 hozzászólás
Zsuzsi_Marta P>!

Sok mindent megtanul az ember anélkül, hogy észrevenné. Alkalmazkodik az új helyzethez: az öregséghez. Persze, lehet ezen bosszankodni, lehet keseregni – de lehet nevetni is. Én mind a hármat teszem. Felváltva.

82. oldal

paoloni >!

Most esténként két könyvet is odakészítek magamnak, meg valami folyóiratot, vagy ha esetleg érdekes újságra teszek szert, boldogan fekszem le, hogy most olvasni fogok! Aztán jön egy telefon, vagy fáradt vagyok, s egy kis olvasás után abbahagyom. A könyvhalom meg csak nő az ágyam mellett. Már nem elég a kisasztal, a kisszék; előtte és mögötte is ott sorakoznak a földön egymásra pakolva a könyvek. De legalább a közelemben vannak.

71. oldal

4 hozzászólás
Galambdúc>!

Tűnődöm rajta, hát valóban, az ember negyven év után felelős az arcáért? De mikor kezdődik ez a felelősség? Sokkal hamarabb. Már fiatalon. Milyen érzéseid vannak, mit akarsz, min tűnődsz, hogy nézel másokra, a mosolyod igaz-e vagy nem? Másokra igazában odafigyelsz-e vagy nem? Van benned igazi tűnődés, keresés? Az egész belsőd lassan kiül az arcodra.
Sokszor gondolok rá, hogy Anyácskám is, ha mosolygott, akármilyen öregen, mindig valami nagyon kedves tűnt föl az arcán. Most jöttem rá, hogy miért van az, hogy egyik-másik öreget szeretik az emberek, a fiatalok, a másikat meg nem. Mert az arcára kiül, hogy milyen ember. Uramisten, hányféle öreg arc van! Ahogy végiggondolom, a kiüresedett, a feldúlt, a táskás szempár, a lebiggyedt száj senkinek sem vonzó, de az sem, ha a bezártság, a keménység, a sértődékenység látszik rajta. Vagy a szomorúság. A mély barázdák még a jobb kategória. De látszik a félelem, a bizalmatlanság, az örökös számítgatás, a gyávaság vagy megalázottság. Hányféle arcot lehetne még sorra venni?

48. oldal

Galambdúc>!

Azt hiszem, a munka tart életben. Az ad erőt, hogy valami értelmeset teszek másokért, és úgy tűnik, mégiscsak hasznos, legalábbis erre törekszem – ez örömet és frissességet is ad.

67. oldal

Zsuzsi_Marta P>!

Nagyon szép lett a Hospice-ház a Kenyeres utcában. Egy kicsit úgy érzem magam, mint a nagymama, akinek megszületik az első dédunokája, és megkérdezik, hogy mi a neve. Úgy eltávolodtam. Most már csak az egyesületben és a munkacsoportban dolgoztam gyászolókkal. Ezt is, azt is én hoztam létre. Miután a bevezetőben gyönyörűen elmondta Muszbek Kati, hogy én alapítottam a Hospice-t, hozzátettem, hogy a valóság az, hogy nem egyedül, hanem Szilágyi Sándorné Sacival közösen, aki most itt van. Csak valahogy én maradtam a színpadon. Ez az igazság. És fontos tudni.

28. oldal

1 hozzászólás
Galambdúc>!

Sokat foglalkoztam vele, mikor gerontológiára akartam váltani, hogy a magyarok nem tudnak jól öregedni. Ülnek otthon, például a nők, mert ők a túlélők, és várják, hogy hazajöjjön a gyermekük; vagy hívják őket telefonon, jelentkezzen vagy legalább írjon. Időnként süteményeket sütnek. De általában el vannak keseredve, hogy keveset törődnek velük a fiatalok. Az idősek egymás közt nemigen élnek társadalmi életet, nem járnak el otthonról.

64. oldal

9 hozzászólás
Galambdúc>!

Ha valakink meghal, sok minden átrendeződik utána. Élesebb lesz, halványabb lesz, más ízt, más színt kap a személyisége, az emléke.

77. oldal

paoloni >!

Nézem egyik reggel, a szájam felett finom kis bajuszkám van. Nem is látom, inkább az ujjammal érzem. Fölteszem a szemüvegem, veszem a szőrcsipeszt, nem találok el egyetlen szálat sem. Nem látok jól. Micsoda szerencse. De azért más még látja. Igaz, hogy amit az ember maga kevésbé lát, azzal kevesebbet törődik. Sokszor gondolom, mikor a lakásban itt-ott látok egy kis morzsalékot vagy bármit, hogy még hány olyan dolog lehet, amit nem látok?

60. oldal

5 hozzászólás
paoloni >!

Keresni és megtartani az örömöt. Érezni azt, hogy csináltam valamit. Anyám utolsó éveiben sokat kézimunkázott és sokat olvasott. Addig az öt gyermek nevelése mellett – ráadásul dolgozott is egy időben – nem volt ideje. Gizi azt mondja, neki örömöt, felüdülést jelent a kézimunka. Varrt, hímzett nekem egy házi áldást. Jung szerint minden kézimunka erősíti a tudattalan rétegeit. Elhiszem.

68. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Szabó Magda: Pilátus
Wass Albert: A funtineli boszorkány
Wass Albert: Jönnek! / Adjátok vissza a hegyeimet!
Ottlik Géza: Próza
Bartis Attila: Az eltűnt idő nyoma
Tóth Krisztina: Pixel
Dragomán György: A fehér király
Kányádi Sándor: Kaláka – Kányádi – Kicsiknek és nagyoknak
Benedek Elek: Édes anyaföldem!
Jókai Anna: Ne féljetek