Ideje ​az öregségnek 36 csillagozás

Polcz Alaine: Ideje az öregségnek Polcz Alaine: Ideje az öregségnek Polcz Alaine: Ideje az öregségnek

Polcz Alaine 2002 és 2006 között rögzített naplójegyzetei megrázó erővel beszélnek az öregedésről, a test pusztulásáról, a halálról. A szaporodó fájdalmakat, mindennapi életét, szokásait, azok kényszerű változását, csatáját emlékeivel, jelenével, Istennel olyan közvetlen módon fogalmazza meg, hogy életével és halálával is támogatja mindazokat, akik előtt a meghalás nagy feladata áll.
Olyan ez a könyv, mintha csak mellé ülve vagy utazásaira elkísérve hallgatnánk, ahogy humorral és rengeteg kétellyel mesél arról, hogyan néz szembe most ő a saját halálával.

Eredeti megjelenés éve: 2008

Tartalomjegyzék

>!
Jelenkor, Pécs, 2014
282 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789636765323
>!
Jelenkor, Pécs, 2008
282 oldal · ISBN: 9789636764395

Enciklopédia 4

Helyszínek népszerűség szerint

WC, vécé


Kedvencelte 2

Most olvassa 1

Várólistára tette 27

Kívánságlistára tette 22


Kiemelt értékelések

>!
Stendhal
Polcz Alaine: Ideje az öregségnek

Nem tudom, hogy megfelelő könyvet választottam-e Polcz Alaine-nel való ismerkedésnek, mert nincs összehasonlítási alapom. Biztos van oka, hogy ezzel kellett kezdenem.
Mondhatnám, hogy ez nagyon jó volt, de nem volt az. Azért nem, mert tudom, hogy nincs ott ott minden család polcán, nincs ott minden kézben, és főleg ott és akkor, amikor szükség lenne rá. Mert erre a könyvre nagy-nagy szükség van. (Egy ideig elgondolkodtam azon, hogy majd ezt a könyvet ajándékozom mindenkinek, akinek könyvet kívánok ajándékozni, de lennének olyanok, akik nem értenék meg, hogy ezt most miért? )
Naplórészletek gyűjteménye. Nincs összefüggő történet, nem regény. Najó ezt biztos mindenki tudja. Mégis az egyes bejegyzések mögött majdnem összeáll az egész élet. Szenvedéssel, örömmel, fájdalommal, munkával és szeretettel teli élet. Főleg szeretettel teli. De mégcsak nemis e miatt fontos könyv ez.
Sajnos, hogy miért is az, nem tudom jól megfogalmazni. De azt hiszem hogy segíthet feldolgozni egy olyan, teljesen természetes folyamatot, amit a „civilizált” ember nem tud. Túl sokat foglalkozunk az öregedéssel és a halállal, de nem úgy ahogy kellene. Nem tudunk megbékülni vele. El akarjuk odázni, hessegetni még a gondolatot is, nem beszélünk róla és csak magunkban őrlődünk és félünk, hogy ez velünk is meg fog történni. …és meg fog, mert törvényszerű és mert szükséges.
Máshogy kellene erről beszélnünk, fiatalon is és öregen is. Tabuk nélkül, szeretettel. Elfogadással. Félelem nélkül. és főleg egymással. Mármint fiataloknak idősekkel. Azt hiszem tényleg nincs kapcsolat a korosztályok között, megértés meg még kevesebb.
Na most ennyi. Ha leülepedett és sikerült kicsit kikerülnöm a hatása alól, lehet, hogy írok egy értelmesebb értékelést.
Minden esetre köszönöm a lehetőséget @Bur3sz-nak.

2 hozzászólás
>!
Ildó P
Polcz Alaine: Ideje az öregségnek

Polcz Alaine is azon nők közé tartozik, akiket nagyra tartok, felnézek rájuk valamiért, csodálom az erejüket.
Amellett, hogy intelligens, művelt nő, nagyon sokat is tett mások megsegítésére. Pedig az élet ő magához sem volt kegyes, borzalmas dolgokat kellett átélnie. (Az Asszony a fronton című műve még előttem áll.)
Munkássága során az élet legnehezebb részét igyekezett megkönnyíteni, elfogadhatóbbá tenni. A halál az élethez tartozik, mégis sokan nehezen beszélünk erről a témáról, annak ellenére, hogy mindenki élt már át ilyen veszteséget, élte már át a gyászt.
Túl sok, a közelmúltból is ismerős érzést hozott elő újra olvasás közben, és úgy érzem, sok mindent jobban megértettem, elfogadhatóbbá vált számomra is.
Döbbenetes őszinteséggel ír ismét a saját öregségéről, fájdalmairól, kórházban töltött idejéről. Ez utóbbi esetben sokszor elképesztő kórházi tapasztalatokat fogalmaz meg, és ezt nem pozitív értelemben.
A könyv vége felé haladva egyre komorabb, egyre bensőségesebb a hangnem. Megrázó a látásának romlásáról és az attól való félelemtől, hogyan fog tudni olvasni, hogyan fog tudni írni, hisz még annyi mindent megosztana.
Ő maximálisan megtett mindent, amit tehetett, sok mindent köszönhetünk neki, jó, hogy olvashatjuk.
És ahogy olvastam mások értékelését, hallgatni is. Többen hangoskönyvként hallgatták a könyvet, és kerestem egy beszélgetést vele, valóban jó hallgatni is.

>!
danaida P
Polcz Alaine: Ideje az öregségnek

mindig rácsodálkozom: PA hogy volt képes nemcsak túlélni és talpraállni, mindazok után, ami vele történt, de megőrizni emberségét, honnan ez a pszichés erő, energia?? persze pszichósként van rá némi teóriám, de összességében mégis kevésnek érzem a magyarázataimat PA és a könyvei elsősorban ezt a rácsodálkozást adják nekem, és azt a felismerést, hogy igenis mindig, minden körülmény ellenére is érdemes élni..
érdekes volt, még sosem gondoltam rá, hogy az ember 18-20 felé kezd öregedni.. ami valahol (így húszon túl könnyebb belátni) igaz is.. sokat lehet és érdemes tanulni PA-től, nemcsak az öregségről és az öregedésről..

>!
Szédültnapraforgó 
Polcz Alaine: Ideje az öregségnek

Egyik nagy kedvencem lett ez a könyv. Igaz, hogy hangoskönyvben hallgattam, de így pláne „szíven ütött”. Kellemes a hangja, érdekes a beszédstílusa az írónőnek, jó volt hallgatni. Minden szava aranyat ér, pedig csak „hétköznapi” dolgokról mesél, amik tul. képpen egyértelműek és mégis különlegesek.
Sajnálom, hogy nem ismertem előbb (itt fedeztem fel a molyon – hála érte:) szívesen találkoztam volna vele az életben! Szintén egy értékes embert vesztettünk vele.

>!
Galambdúc
Polcz Alaine: Ideje az öregségnek

Igazából nincsenek szavak arra, amit a könyv elolvasása során éreztem. Az eleje még pörgő, eseménydús, a vége felé egyre meditatív hangulatú lesz az írás. Polcz Alaine nem kertel, leír minden érzést a könyvében arról, hogyan öregszik a test és a lélek. A sorokon mégis átsüt az élet szeretete, a tenni vágyás, majd a csendes belenyugvás.
Négy év naplójegyzetei, és hatalmas megtett út – lelki fejlődés, az egészség drasztikus romlása, készülődés a halálra csendben-méltóságban.
Polcz Alaine-t most kezdem el megismerni, megszeretni, elfogadni, és nagyon sokat tud adni, bár ebben a könyvben azt írja, nem tartja magát igazán írónak a szó hagyományos értelmében. Pedig az. A stílusa lenyűgözően egyszerű, kristálytiszta, az ilyet szeretem. Rengeteget tanultam és tanulok belőle, és tőle.

>!
ppeva P
Polcz Alaine: Ideje az öregségnek

Ideje volt elolvasnom… Kicsit helyrebillentett bennem ezt-azt. Emellett nagyon szép könyv, szépen, kedvesen megírt napló(féleség), az élet utolsó éveinek krónikája.
Szívesen meghallgatnám egyszer hangoskönyvben is.

1 hozzászólás
>!
Gáborr_Nagy P
Polcz Alaine: Ideje az öregségnek

Érdekes, mély és okos könyv, nagyon őszinte, és több helyen vicces, szórakoztató, nagyon találó észrevételekkel. Sajnos a témája alig érdekel.

>!
fülcimpa
Polcz Alaine: Ideje az öregségnek

Ó, szívem csücske ez az írónő! Az ő szavajárását használva, döbbenetes amikről és ahogyan ír, tele derűvel, ami lássuk be, igen ritka állapot, ha a 80 fölöttiekre gondolok.
Ahogy mondja magáról, nem írónő, csak leírja a történeteket, élményeket. Bizony jól tette!

>!
Tigrincs P
Polcz Alaine: Ideje az öregségnek

Sok mindent megértettem ebből a könyvből. Időnként humoros-szeretetteli, de jobbára vizsgálódó, odaforduló és a végén alig érzékelhetően kétségbeesetten ír a négy év során jelentkező leromlásról. És mennyire emberközeli úgy olvasni erről a tabutémának számító folyamatról, hogy egy olyan intelligens, művelt, széleslátókörű nő írja, mint Polcz Alaine.
Olyan érdekes, hogy az ember tényleg azt gondolja, hogy ő a kivétel, aki majd friss és eleven, ruganyos marad – de végül valószínűleg senki sem kivétel, mert ha szerencsés, és eleget él, megtapasztalhatja az öregséget, de a betegséget, fájdalmat, leépülést is.
Kijöttek a könnyeim.

(Aztán a könyv olvasása során előkerestem gyönyörű Mészöly Miklós meséket – nem is tudtam, hogy azokon gyerekeskedtem – és elnavigáltam a Weöres Sándor centenárium FB oldalról egy Polcz Alaine által írt emlékezésre a költőről. Az ilyen utánaolvasgatások a legjobb bizonyítékai egy könyv irodalmi értékének.)


Népszerű idézetek

>!
fülcimpa

Mikor fiatal voltam, 36-os volt a lábam. Aztán lassan 38-as lett. Aztán egy időben összement, s most széltében terpeszt. Hát mekkora az ember lába? Hova lett a karcsú bokám? Hova lett a boltíves lábfejem? Hova lettek a szép hosszúkás ujjaim, lábujjaim? Egyszer Mari barátnőm nézte: – Ez a te híres szép lábad? – Nem tudtam, hogy híres szép a lábam. Sose volt. – Dehogynem volt. Ő látta, és most azt látja, hogy milyen lett.

47. oldal, Jelenkor Kiadó Pécs, 2008

14 hozzászólás
>!
Galambdúc

Tűnődöm rajta, hát valóban, az ember negyven év után felelős az arcáért? De mikor kezdődik ez a felelősség? Sokkal hamarabb. Már fiatalon. Milyen érzéseid vannak, mit akarsz, min tűnődsz, hogy nézel másokra, a mosolyod igaz-e vagy nem? Másokra igazában odafigyelsz-e vagy nem? Van benned igazi tűnődés, keresés? Az egész belsőd lassan kiül az arcodra.
Sokszor gondolok rá, hogy Anyácskám is, ha mosolygott, akármilyen öregen, mindig valami nagyon kedves tűnt föl az arcán. Most jöttem rá, hogy miért van az, hogy egyik-másik öreget szeretik az emberek, a fiatalok, a másikat meg nem. Mert az arcára kiül, hogy milyen ember. Uramisten, hányféle öreg arc van! Ahogy végiggondolom, a kiüresedett, a feldúlt, a táskás szempár, a lebiggyedt száj senkinek sem vonzó, de az sem, ha a bezártság, a keménység, a sértődékenység látszik rajta. Vagy a szomorúság. A mély barázdák még a jobb kategória. De látszik a félelem, a bizalmatlanság, az örökös számítgatás, a gyávaság vagy megalázottság. Hányféle arcot lehetne még sorra venni?

48. oldal

>!
Galambdúc

Sokat foglalkoztam vele, mikor gerontológiára akartam váltani, hogy a magyarok nem tudnak jól öregedni. Ülnek otthon, például a nők, mert ők a túlélők, és várják, hogy hazajöjjön a gyermekük; vagy hívják őket telefonon, jelentkezzen vagy legalább írjon. Időnként süteményeket sütnek. De általában el vannak keseredve, hogy keveset törődnek velük a fiatalok. Az idősek egymás közt nemigen élnek társadalmi életet, nem járnak el otthonról.

64. oldal

9 hozzászólás
>!
Galambdúc

Ha valakink meghal, sok minden átrendeződik utána. Élesebb lesz, halványabb lesz, más ízt, más színt kap a személyisége, az emléke.

77. oldal

>!
Ildó P

Az embernek, ha egy órája van, mindig tudja, hogy mennyi az idő. Ha több, akkor már nem lehet biztos benne.

128-129. oldal

>!
Galambdúc

Megint az öregség. Az ember megfontoltan mozog, mert vigyáznia kell, mert ügyetlen, mert lelassult a ritmusa. De ez egészen más, mint mikor egy egészséges fiatal a mozdulat szépségével, elme derültségével, mélységével nyúl valami felé. Ma, ha tudja is, nem érzi, nem éli át, amit csinál. Elveszett a tevékenység önmagában rejlő öröme. Mivégre a nagy rohanás? Végigrohanjuk az életet, körül sem nézve. Megyünk az életen át, sietve. Milyen jó, hogy nekem gyermekkoromban nem kellett rohanni. Egy-egy este vagy délután milyen végtelen volt. Igaz, nem is voltak feladatok, nem gondolt az ember a jövőre. Élte az életét, nem volt telefon, és senki sem sietett. Be tudtunk lépni a kairoszba. Csöndesen, anélkül, hogy észrevettük volna, bent voltunk a kairoszban. A végtelen időben.

86. oldal

>!
Galambdúc

Halottak napján megint Gizinél ebédeltem a nyugdíjasházban. Jót beszélgettünk, természetesen az öregedésről. Döbbenten tapasztaltam, hogy menten rosszabbul mozgok, nyögök, mikor fölállok. Ő is nyög, és fogjuk a derekunkat.
Mondja, hogy itt nap mint nap arról beszélgetnek, kinek miféle újabb gondja-baja, nyavalyája van. Furcsa, de ezt az idős ember betegségnek, pusztulásnak éli meg, pedig ezek nem is betegségek, inkább a mozgás és biztonság elvesztésének jelei. Például, hogy minduntalan belebotlik a lábunk a szőnyegekbe, hogy úgy érezzük, elég magasra emeljük, aztán csodálkozva tapasztaljuk, hogy mégsem.

45. oldal

>!
Galambdúc

Mennyit kell foglalkozni ezzel a múló testtel? De hát az enyém. Vagy csak annak érzem? Tested nem te vagy, hiszen csak anyag, folyton változik. Ki vagy te?

92. oldal

>!
Galambdúc

A beteghordó vigasztal, meglátom, majdcsak jobb szagú lesz a vécé. Aztán megkérdezi szerintem mi a különbség a halál és a vécé között. Kicsit töprengek, nem tudok rájönni. – Semmi! – nyugtat meg. – Ha menni kell, akkor menni kell.

183. oldal

Kapcsolódó szócikkek: halál · WC, vécé
>!
fülcimpa

Ha fölállt és ment valahova Mari, Gyuri menten utána akart menni. Eszembe jutott, hogy Miklós is így volt. Ezelőtt három vagy négy évvel, a könyvünnepen, mikor odalépett hozzá Nádas Péter, megfordult, és azt kiáltotta, Alaine, Alaine! Keresett a tömegben. Döbbenetes. Mint az állatok, mikor hozzászoknak a gondozójukhoz.

22-23. oldal, Jelenkor Kiadó Pécs, 2008


Hasonló könyvek címkék alapján

Lázár Ervin: Napló
Fekete István: Tíz szál gyertya
Végel László: Négyszemközt Máraival
Márai Sándor: A teljes napló 1946
Cseres Tibor: Vérbosszú Bácskában
Kertész Imre: Valaki más
Kaffka Margit: Az élet útján – Versek, cikkek, naplójegyzetek
Urunk Színeváltozásáról nevezett Kinga nővér: Nem hátráltam meg
Kis János – Kőrössi P. József (szerk.): Időnk Eörsivel
Jeles András: Füzetek