A könyv egy kamaszfiú haldoklásának megrendítő, ugyanakkor számtalan tanulsággal szolgáló története: a súlyosan beteg gyermek küzdelme betegséggel, halállal. Átütő erejű, hiteles képet kapunk a folyamatról – olyan, mintha magunk is részesei lennénk az eseményeknek: együtt kételkedünk, reménykedünk, haragszunk és félünk Marcival és környezetével, birkózunk a halállal. A család és a szakemberek (pszichológus, orvos, ápolószemélyzet) ritkán képesek megfelelően kezelni a közelgő halál tényét: rémületük és bizonytalanságuk tovább mélyíti a gyermek félelmét. Az édesanyával például olyan váratlanul és kertelés nélkül közölték Marci diagnózisát, hogy a traumától öngyilkosságot kísérelt meg, napokig nem tudott odamenni a betegágyhoz. A fiú halála óta harminc év telt el, és a szerző azt a folyamatot is elemzi, ahogyan e hosszú idő alatt Marci elvesztését feldolgozták családjának tagjai, hiszen a halállal való szembenézés: örök.
Gyermek a halál kapujában 10 csillagozás
Eredeti megjelenés éve: 2001
Enciklopédia 19
Kedvencelte 1
Várólistára tette 10
Kívánságlistára tette 17
Kölcsönkérné 1
Kiemelt értékelések
A könyv egy terápiás kapcsolat esetleírása, amelynek részese volt egy 15 éves, (akkoriban még) halálos beteg fiú és az ő szülei. Illetve csoportterápiás üléseken néha egyéb szereplőket is megismerünk (szintén beteg gyerekek és szüleik). Az eset a hetvenes évek elején történt, és írásos feljegyzéseken illetve magnókazettákon lett rögzítve, ezért olyan az egésznek a hangvétele, amilyen. – Ezt sokan kifogásolták, ezért tartottam fontosnak kiemelni. Lényegében szakirodalom, kissé befogadhatóbbá téve. Ami még különösen megragadott, hogy az összegzésben és az utószóban Polcz Alaine rendkívül önkritikusan leírja, utólag mérlegelve, hogy milyen hibákat követtek el, illetve hogy miben tudtak valódi segítséget nyújtani a család számára. Kivételesen ritka, hogy egy orvos ilyen tárgyilagosan és önreflexíven tudja értékelni saját munkáját, úgyhogy ezt nagyon becsülöm benne!
Szegény Márton az alkotásba, rajzolásba menekült, hogy nyomot hagyjon maga után, hogy élt, hogy itt volt, és nem is tudta, hogy Polcz Alaine még maradandóbb emlékművet állított neki ezzel a könyvvel. Hogy a szenvedése nem volt hiábavaló, mert az utána következő beteg gyerekek (s az ő szüleik) százainak csökkentette szenvedéseit a tanulságok levonásának köszönhetően. (Pl. azóta a Hospice mozgalom is meghonosodott, ami akkoriban még nem létezett.)
Ha megjelenésekor került volna kezembe e könyv, nagyon felzaklatott volna. Most viszont felemelő volt olvasni. Köszönjük, Polcz Alaine (†)!
Számomra döbbenetes volt ennyire belülről látni, min is mehetnek keresztül, akik kapcsolatban vannak egy haldokló gyerekkel, magáról a gyerek szemszögéről nem is beszélve. Mégis volt egy tényleíró távolságtartás az írás stílusában, ami nem engedte, hogy azonosulni tudjak bármely szereplő érzésvilágával még alapszinten sem.
Népszerű idézetek
A mai nevelés csődje, hogy a gyermekeket igyekszünk megkímélni minden rossztól, nehézségtől, és ellátni minden anyagi jóval. Ugyanakkor az iskola terhelése maximális, és miközben nem állítunk fel normákat, követelményeket családi, társadalmi és érzelmi szinten, miután bekerülnek az életbe, kegyetlenek a munkatörvények és szabályok, amiket így nehezen tudnak elviselni.
119-120. oldal, Utószó (Pont, 2001)
X. 25.
A következőket mondja ingerülten a nővérnek:
„Tulajdonképpen szeretném tudni, van-e egy embernek joga, hogy tiltakozzon a gyógyítás ellen? Nekem elegem volt abból, amit csináltak. Minden vénám, minden testrészem kikészült. Ez így már nem élet. Ha jogom van tiltakozni, akkor én bejelentem a főorvos úrnak, és tiltakozom ez ellen.”
57. oldal, (Pont, 2001)
A betegtárs hirtelen bekövetkező exitusát Márton látszólag nem veszi tudomásul. Igyekszik takarni előlünk, hogy mit tud – valószínűleg felméri belőle saját esélyeit. Többé nem verbalizálja halálfélelmét egészen a terminális stádiumig. Föltehetően részben azért, hogy környezetét megkímélje, és mert hárítja azt.
106. oldal, Összefoglalás (Pont, 2001)
A kórházakban úgy viszik és rejtegetik a holttestet, mintha szégyellnivaló lenne. Ezzel csak fokozzák a félelmet és a meg nem értést. Valóban meglepő, hiszen naponta látjuk a szétroncsolódott testeket, robbanásokat stb. – egy békésen letakart holttestet pedig elrejtünk.
114. oldal, Utószó (Pont, 2001)
A halálos betegség diagnózisának és a várható halál idejének a közlését a 2000. évi egészségügyi reform kötelezővé teszi az orvos számára. Ez alól kivételt csak az képez, ha a beteg írásba adja, hogy nem kívánja a közlést fogadni. Továbbá arról is rendelkezhet, hogy helyette vagy rajta kívül kivel közölhető. Amennyiben a beteg tudata nem tiszta, nem döntőképes, a legközelebbi hozzátartozójának, gyámjának kell adni a kötelező közlést.
115. oldal, Utószó (Pont, 2001)
Hasonló könyvek címkék alapján
- Szondy Máté: Olvadás 92% ·
Összehasonlítás - Tisza Kata: Akik nem sírnak rendesen 84% ·
Összehasonlítás - Edith Eva Eger: A döntés 96% ·
Összehasonlítás - Singer Magdolna: Ki vigasztalja meg a gyerekeket? 95% ·
Összehasonlítás - Feuer Mária: A nagy megpróbáltatás ·
Összehasonlítás - Adamik Lajos – Jelenczki István – Sükösd Miklós (szerk.): Mauzóleum ·
Összehasonlítás - Pilling János (szerk.): Gyász ·
Összehasonlítás - Tisza Kata: Egyedül 84% ·
Összehasonlítás - Theresa Caputo: Elengedés ·
Összehasonlítás - Irvin D. Yalom – Marilyn Yalom: Halálról és életről 95% ·
Összehasonlítás