Élet ​és halál titkai 3 csillagozás

Mit mondjunk a gyermeknek? Első kötet, öt-hét éveseknek
Polcz Alaine: Élet és halál titkai Polcz Alaine: Élet és halál titkai

Felnőtteknek ​szóló halállal kapcsolatos könyv már van bőven Magyarországon, a gyermekeknek szóló irodalom viszont nagyon kevés. Ezt a hiányt igyekszik pótolni ezzel a két könyvecskével. Az egyik 5-6 éveseknek szól, amikor még fel kell olvasni Nekik a szöveget, a másik pedig a nagyobb gyerekeknek, akik maguk tudják böngészni a szöveget, képeket. Kérdezni fognak, és nekünk válaszolni kell. Mit mondjunk, ha a gyermekek a halálról kérdeznek? Néha egészen furcsának tűnő dolgokat, mint például a hároméves Réka a temetőben, virágöntözés közben: „A nagymamát ki lőtte le?” A kislány kérdését mégsem furcsállhatjuk, hiszen korunk gyermekei naponta találkoznak az agresszióval; egész életüket átszövik a média halálról szóló napi híradásai: „lelőtték, megölték, felrobbantották.” Vonatok ütköznek, repülőgépek zuhannak, a háborúkat úgy követjük a híradókban, mint a folytatásos filmeket, így aztán nem csodálkozhatunk, ha a gyerekek a többé-kevésbé békés élet békés befejezését már elképzelni is… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2001

Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?

>!
Pont, Budapest, 2001
20 oldal · ISBN: 9639312002

Enciklopédia 1


Most olvassa 1

Várólistára tette 6

Kívánságlistára tette 6

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
Carmilla 
Polcz Alaine: Élet és halál titkai

Polcz Alaine: Élet és halál titkai Mit mondjunk a gyermeknek? Első kötet, öt-hét éveseknek

    A pokolról, tisztítótűzről szóló rész nekem kicsit erős volt. Mármint, hogy 5-7 éves gyerekeket ezzel kéne riogatni. Túl sok kérdést vonna maga után, amire aztán aligha tudnánk értelmes válaszokat adni.

>!
bozs
Polcz Alaine: Élet és halál titkai

Polcz Alaine: Élet és halál titkai Mit mondjunk a gyermeknek? Első kötet, öt-hét éveseknek

Mi, sajnos, mostanában kerültünk kapcsolatba a halállal, egy nagyon közeli rokont veszítettünk el. Akkor nem olvastam ezt a könyvet, saját fejből gondolkodtam hogyan is mondjam el nagypapa elvesztését a 8 és 6 éves gyerekeimnek. Azt hiszem ha előtte elolvasom ezt a rövidke írást, akkor is csak a könyv elejét használnám és a lélek dolgot kihagyom. Számomra sokkal jobban hangzik, hogy a papa a felhők fölött van, figyel és még mindig nagyon szeret minket, ott vannak a már régen eltávozott rokonok, barátok, akikkel most újra találkozott és vigyáznak egymásra.
Szerintem ügyes voltam, hogy hallgattam az ösztöneimre.

7 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
Carmilla 

    Ha meghaltunk, a testünk a földben az átalakulással, az ásványi léttel visszakerül a nagy körforgásba, amit kozmosznak, világmindenségnek nevezünk.

9. oldal, (Pont, 2001)

Polcz Alaine: Élet és halál titkai Mit mondjunk a gyermeknek? Első kötet, öt-hét éveseknek

>!
Carmilla 

    Izraelben, halottak napján annyi kicsi mécsest gyújtanak otthon a lakásban, ahány halottja van a családnak, és ezek egész éjjel égnek.

14. oldal, (Pont, 2001)

Polcz Alaine: Élet és halál titkai Mit mondjunk a gyermeknek? Első kötet, öt-hét éveseknek

Kapcsolódó szócikkek: Izrael

Hasonló könyvek címkék alapján

Shona Innes: Az élet olyan, mint a szél
Benji Davies: Nagypapa szigete
Bátky András: Morci
Walt Disney – Bambi
Kozári Dorka: Marcsi szeretetre vágyik
Florence Jenner-Metz: Neked írok, Apu!
Bartos Erika: Elmúlás
Jan Godfrey: Hová tűnt a cseresznyefa, nagypapa?
Zelk Zoltán: A három nyúl
Bálint Ágnes: Mazsola és Tádé