Egész ​lényeddel 98 csillagozás

Polcz Alaine: Egész lényeddel Polcz Alaine: Egész lényeddel Polcz Alaine: Egész lényeddel

„Egész ​lényeddel” című könyve férjéhez, – a néhány éve elhunyt – Mészöly Miklós íróhoz fűződő szerelméről, élethosszig tartó szerető gondoskodásáról, kapcsolatuk – házasságuk – több, mint ötven évéről, a halálra való készülődésről és a gyászról szól. Az olvasó találkozhat az élettel teli, alkotó Mészöly Miklóssal, láthatja öregségében, és leülhet egy pillanatra felesége mellé elbúcsúzni a haldoklótól."

A cím nagyon kifejező, hisz a könyv végsősoron „az ember egész lényében élő szeretetről szól”. Az írónő saját bevallása szerint a szerelemről ír könyvet. De a nagy kérdés kutatásán kívül beavat férje egy-egy írásába, illetve azok hátterébe. Kik voltak az egyes szereplők mögött lévő valós személyek, illetve hogyan gondolta Mészöly azt, amit leírt.

Azon túl, hogy Polcz Alaine leírta házasságukat, megragadott valamit minden szerelem és minden kapcsolat történéséből is; azt, hogy képtelenek vagyunk kilépni önmagunkból, nem ismerjük igazán a másikat:

„Ez az… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2006

Tartalomjegyzék

>!
Jelenkor, 2019
180 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789636767044
>!
Jelenkor, 2019
180 oldal · ISBN: 9789636769116
>!
Jelenkor, 2012
184 oldal · ISBN: 9789636765200

1 további kiadás


Enciklopédia 11

Szereplők népszerűség szerint

Mészöly Miklós


Kedvencelte 15

Most olvassa 12

Várólistára tette 95

Kívánságlistára tette 67


Kiemelt értékelések

>!
dontpanic P
Polcz Alaine: Egész lényeddel

Szép kiegészítése Mészöly Miklós és Polcz Alaine levelezésének (persze ez előbb született, mármint könyv formában, mert az írások kronológiájában mégis későbbi).
Írások kettejük időskoráról, Mészöly betegségéről, arról, Polcz Alaine hogyan ápolta, majd hogyan dolgozta fel a halálát, a gyászt.

Az is megrázó, amikor egy átlagosan leélt élet fut ki abba, hogy az ember magatehetetlen, gyereksorba kényszerített lénnyé válik. Rosszabb is, mint a gyereksors, a gyereknek van bizonyos szabadsága és van jövője.
Amikor pedig egy átlagon felüli életpályát befutó valaki élete torkoll vegetálásba, az talán még tragikusabb. Mészöly, aki egész nemzedékeket inspirált, aki után bomlottak a nők, aki beutazta a fél világot, egy emberi roncsként jelenik meg a kötetben. És a felesége, aki egész életükben betegeskedett, ápolja, ő a tevékeny, az erős. És aki annyit tűrt mellette, de soha el nem hagyta. Megintcsak lehetne sajnálni, de ő maga fogalmazza meg, hogy neki ez . Jó, hogy ő maradt mellette, ő ápolhatja, az ő napjainak ad ritmust, célt a beteggel való foglalkozás (pedig nem lett volna szüksége ilyen jellegű célra, mert ekkor is aktívan vitte saját karrierjét).

Ami még különösen megrázó volt, hogy a hozzátartozó halála annak sem könnyű, aki napi szinten haldoklókkal, betegekkel foglalkozik. A ténybeli, tapasztalati tudást felülírja a saját tragédia. Azért segíteni mégis segít, néha bekattannak a rutinok, és talán mégis könnyebb elviselni így az elviselhetetlent.

>!
Tintapatrónus
Polcz Alaine: Egész lényeddel

Többször le kellett tennem a könyvet, mert már annyira folytak a könnyeim, hogy nem láttam a betűket… Mélységesen meghatódtam ettől az embertől, ettől a félévszázadnyi szerelemtől, a gondolatoktól és a szavaktól, amelyekkel mindezt a világ elé tárta. Ez az első könyvem Polcz Alainetől, de olyan erős benyomást tett rám, hogy biztos még nagyon sok írását el fogom olvasni.

Ez a könyv őszinte. Talán a legőszintébb emlékirat, amit valaha a kezembe vettem. Nincs benne egyetlen mondatnyi allűr sem, egyetlen betűvel sem akarja a rosszat, a szenvedést vagy a bántalmakat szépíteni, egy fél gondolattal sem törekszik arra, hogy önmagát vagy Mészölyt kedvezőbb színben mutassa, mint amilyen színt adott a történetüknek maga a sors, és a többi ember, aki osztozott velük ideig-óráig vagy akár évekig ebben a sorsban, mint például Nádas, Esterházy vagy Nemes Nagy Ágnes. Másfelől semmi nincs túldramatizálva: sem a háború szörnyűségei, sem a betegség, még a halál sem. A jó és a rossz egyaránt a maga megfelelő mértékével kerül megítélésre, átgondolásra, befogadásra úgy, hogy közben egyetlen percig sem bölcselkedő. Hiszen olyan sok a kérdés még, olyan nagy az igény a megértésre (önmaga, a házassága, a lét megértésére) még ennyi évtized végén is… Lehet, hogy az idősek bölcsessége, az igazi, nem abban áll, hogy már mindent értenek, tudnak vagy elfogadnak. A könyv elolvasása után meggyőződésemmé vált, hogy tapasztalataink, létünk észrevétlen és jelentős mozzanatai nem a válaszok felé visznek hanem, ha odafigyelünk és elég szerények és nyitottak vagyunk, akkor részesülhetünk abban a kegyben, hogy a végén a megfelelő kérdéseket tegyünk fel önmagunknak.

Nekem mindig képeskönyv volt az élet. […] Nekem képeskönyv volt az élet, s elbűvölten nézem ma is.

1 hozzászólás
>!
Rea P
Polcz Alaine: Egész lényeddel

A könyv borítóján levő fénykép a kedvencem Polcz Alaineről és férjéről.Ideális párnak tűnnek rajta. Kár, hogy nem azok. Alaine az öt évtizedes kapcsolatukat boncolgatja, szokásos szívbemarkoló öszinteséggel. Én sokszor nem értettem, hogy soha semmi lázadozás, csak feltétlen szerelem Alaine részéről, és néha megérteni véltem Miklóst, hogy ez miért is olyan sok. De talán az együtt töltött ötven év, mégis azt bizonyítja, hogy csak így érdemes szeretni, egész lényeddel. Szép, tanulságos könyv ismét .
Minden PA könyv után, elhatározom, hogy olvasni fogok valamit Mészöly Miklóstól is, kár, hogy mindig el is megy tőle a bátorságom.

9 hozzászólás
>!
havas
Polcz Alaine: Egész lényeddel

„… még csak most kezdődik minden” (Mészöly)

Már a harmincadik oldalnál bocsánatot kértem Polcz Alaine-től – gondolatban –, hogy eddig még nem osztoztam gondolataiban. Végtelenűl egyszerű. Nem hinném, hogy csak az írása(i), hanem ő is. Mintha egy idő után megszakadt volna az író-olvasó viszony közöttünk. Az egész olyanná vált, mintha én ott ülnék mellette, ő meg csak mesél, és mesél, és mesél… Miről is? Az életről. Szerelemről. Házasságról… Megfoghatatlan számomra, mennyi méltóság és tartás volt ebben a nőben. Mészöly utolsó hónapjait írja meg. Pontosabban fogalmazva, megpróbálja a kimondhatatlant kimondani. Azt, ami a múltjához, múltjukhoz tartozott, amiből jelen lett, aztán ismét múlt (de már csak neki, Mészöly halott). „Nem tudatos, csak hagyom a dolgokat –, legyen minden úgy, ahogy volt” – mondja. Nem toporzékol, nem üvölt, de ott van a sorok között, a tartása mögött, hogy iszonyatosan fáj (vagy inkább tehetetlen?)… Az, hogy elvesztette Miklóst, hogy szerette ötvenhárom éven át meghátrálás, megfutamodás nélkül, hiszen az írónak szerelmei voltak közben, magatartása sokszor elutasító…- ahogy Polcz mondja. A végén, miután a hamvakat szétszórta, miután eltemette szeretett emberét, mintha árulkodna egy kicsit (talán inkább magának, mint nekünk – nem tudom): „Szeretnék ma is vele álmodni. Valahogy megérteni. Mit? Őt. Magamat, az életet. Nem tudtam, hogy ilyen nehéz. (Most, három év múlva látom, hogy még mindig érnek meglepetések, ki mellett is éltem ötvenhárom évet.)”

Nem, úgy gondolom, Polcz Alaine-t nem lehet többé figyelmen kívül hagyni! Elbűvölő, karakán egyéniség sugárzik az írásából, gondolataiból. Nem (csak) mint író, de mint nő. Valahogy nagyon szépen tudja leírni a halált…, és egyáltalán, mindazt, ami engem / mást talán megtörne…

[Legyen neki is egy nagy csokor napraforgóvirág, vagy talán inkább őszi kikerics, mert azokat imádta!

„… a legfehérebb kavicsnál várlak…” (József Attila)]

6 hozzászólás
>!
ÁrnyékVirág P
Polcz Alaine: Egész lényeddel

Azt hiszem, ezzel a könyvvel végleg megszerettem Polcz Alainet. Nem csak mint írót, hanem mint embert. Annyira egyszerűen, őszintén és szépen ír az életéről, apró kis jelenetekről, hogy teljesen olyan érzésem volt, mintha nem egy könyvet olvasnék, hanem ülnénk, és Ő mesélne nekem. Az életéről, a férjéről, örömről és csalódásokról. Kicsit csapongóan, mint egy kedves, bölcs nagymama. A halálról is annyira szépen és egyszerűen tud írni, szinte alig használ írói eszközöket, mégis minden sorból kiérződik a szeretett ember elvesztése miatt érzett fájdalom. És a békesség. Az elengedés. Egy csokor sárga napraforgó. A belenyugvás.

5 hozzászólás
>!
Miestas
Polcz Alaine: Egész lényeddel

Ha egy mondatban kéne jellemeznem azt mondanám : Lecke a házasságból, ötös!

10 hozzászólás
>!
Ildó P
Polcz Alaine: Egész lényeddel

Nem is tudom, hogy lehetne öt csillagnál kevesebbet adni egy élettöredékre, amikor valaki ennyire kitárulkozik, ennyire személyes részletet oszt meg az életéből. Iszonyúan nehéz és fájdalmas írás, a legegyszerűbb mondatokkal kifejezve, mégis hihetetlen mekkora ereje van ezeknek a szavaknak, és annak is, aki írta őket.
A könyv első fele egy gondolatcunami, meglehetősen csapongó, nincs tudatosan felépítve, legalábbis úgy tűnik. Emlékeket, kedves tárgyak történetét idézi fel, rengeteg utalással, példával Miklós műveiből, mely közben előbújik a pszichológus, és elemezgeti, saját életükre húzza rá ezeket a történeteket.
A kötet második fele szól ténylegesen betegségről, küzdelemről, elmúlásról, elengedésről. Nagyon kevés érzelem jelenik meg közvetlenül ebben az írásban, mégis igen erősen hat az olvasóra. Végig tárgyilagos marad. Ahogy Mikós nem panaszkodik a fájdalomra, ő sem panaszkodik a megpróbáltatásokra. Csak attól fél, nehogy a legrosszabbkor robbanjon le ő is.
Meg-megemlíti a könyvben a hozzájuk közel állókat, többek között Nádast, Nemes Nagy Ágnest, Krasznahorkait, és az ember akaratlanul is kíváncsi lesz az ő műveikre is.
Ez csak a kezdet volt számomra mind Polcz Alaine, mind Mészöly munkásságának megismerésében is.

>!
Lunemorte MP
Polcz Alaine: Egész lényeddel

Hihetetlenül megható,igaz történet. Megrendített. Ez az élet.
Hogyan maradhatott valaki ilyen erős nő? Minden tiszteletem és elismerésem az írónőnek!
Sajnálom,hogy nem becsülték meg őt eléggé…Pedig mekkora lelke volt! Bezárta nekünk egy kis darabkáját ebbe a könyvbe. És kinyílt,mint egy virág,amint elkezdjük olvasni.
Lehet-e életünk végéig egy férfit szeretni? A válasz adott : lehet. Csak ez kölcsönös-e oly annyira,mint szeretnénk? Hogyan viselkedjünk egy haldokló emberrel? Főképp,ha az családtagunk,szerelmünk?
Hogyan éljük túl az élet nagy megpróbáltatásait? Ha feledni nem is,de talán elfogadni megpróbálhatjuk őket. Ezt a könyvet olvasván elgondolkodtam azon,vajon hány meg hány ember szenvedhet egyszerre a világon? És mennyi szenvedett? No és mennyi fog?
Ajánlatos elolvasni,megéri!

>!
hellodorie P
Polcz Alaine: Egész lényeddel

Polcz Alaine-t nekem sosem tanították, Polcz Alaine-ről én a molyos regisztrációmig nem hallottam, Polcz Alaine-ről én nem olvastam, én Polcz Alaine-t csak olvastam. Egy keveset. Így bontakozik ki előttem az élete, könyvről könyvre, részletről részletre, és így nő bennem iránta a tisztelet és szeretet is.
Úgy általában sokat szoktam gondolkodni azon, hogy mennyire elválasztható egy mű az alkotójától, lehet-e, kell-e, de ez alatt a könyv alatt végig ezen járt az eszem. No, nem Alaine miatt, hanem Mészöly Miklós miatt. Sosem olvastam tőle, de ezek után nem tudom, képes lennék-e és nem csak arra gondolnék-e közben, milyen volt a kapcsolata a feleségével.
Nem akarok ítélkezni, igazán keveset tudok kettőjükről, de a szívem szakadt meg, amíg elolvastam ezt a könyvet. Az idősödés, betegség, egyedüllét, halál egyébként is szívszorító témák, de mikor egy életen át élsz valakivel, támogatod, gondoskodsz róla, és minden, amit cserébe kapsz, az az elutasítás… hát, nem tudom. Bonyolult és összetett dolog ez. Számomra ez nem a szerelem könyve.
Csodálom Alaine-t. Ennyi mindent végigélni egy élet alatt és mégis embernek maradni, sőt, jó, jobb emberré válni igazán nehéz feladat és nála jobban szerintem kevesen csinálták meg.


Népszerű idézetek

>!
havas

Miért ölöm meg azt, akit szeretek, hogy aztán ugyanazt – ami benne volt, másban keressem?

40. oldal

>!
ÁrnyékVirág P

Nem az a baj, hogy öltöztetni, vetkőztetni kell, hogy nem emeli a lábát még egy kicsit sem, hogy föl tudjam húzni a zoknit. Hanem az, hogy mindez olyan, mintha a gondoskodás nem is lenne jó. Akárhogy igyekszem, mindig mintha falba ütköznék. Ez a baj. De mindentől eltekintve mégis megéri. Nekem. És neki? Ez az, amit tudni kellene. Az ember önmagától nem látja? Soha nem látja igazán a másikat? A világot?

105. oldal

29 hozzászólás
>!
lauranne

Egyik nap sorban álltam a postán – nagyon hosszú sor szokott nálunk toporogni. Odajött hozzám egy fiatal lány, és megmutatta, hogy az oszlop mögött is van egy ablak, amit senki sem lát, ezért ott kevesen vannak. Odakísért, maga elé engedett. Csak ketten voltunk. Abban a pillanatban elhívták a postásnőt. Napraforgók voltak a kezemben. Nézte a lány, „Milyen szépek”, mondta kicsit tűnődve, „de még szebbek a kikericsek”. Én hozzáfűztem: „Legelget a tehén / S lassan megmérgeződik”. Mondta a következő sort, Apollinaire; nevettünk. Elkezdtem a másik kedvenc versemet, amit a réten, a kikericses nagyréten szoktam mondogatni magamnak: „Letéptem ezt a hangaszálat”, mire a lány: „Már tudhatod az ősz halott”. Folytattam: „E földön többé sohse látlak”, megint ő: „Ó idő szaga hangaszálak”, én befejeztem: „És várlak téged tudhatod”. Egymásra néztünk. Tűnődtem, tudja-e, ki vagyok – és hogy gyászolok. Vagy ő is gyászol? Mind a ketten? Két idegen beszélgethet így a postán?

Kapcsolódó szócikkek: gyász · találkozás · vers
>!
ÁrnyékVirág P

A múlt pénteken beszéltünk telefonon, és elmeséltem, hogy valami bajból keveredtem ki, mire azt mondta: „Látod, megsegített az Isten”. „De Panka, ha nem hiszel Istenben, miért gondolod, hogy engem segített?” Mire Panka, kissé felháborodva, enyhén rendreutasító hangon: „Amiért én nem hiszek benne, téged még segíthet.”

60. oldal

>!
Galambdúc

Szocializálódunk a szerelemre, ahogyan a hitre is, de a szerelmet mégis valóságnak érezzük, mivel átéljük. Amit hozzáfűzünk, és amit várunk tőle, az gyakran illúzió. Mindenki úgy éli meg (már aki megéli), ahogy tudja, ahogy tőle telik. Ahogyan ő szeretni tud.

53. oldal

>!
Ydna

Gizi barátnőm, miután meghalt a férje, azt mondta: „Olyan, mintha megszakadt volna egy párbeszéd, amit már soha nem lehet befejezni.”

29. oldal

Kapcsolódó szócikkek: halál
>!
Lunemorte MP

Most is háborúban élünk, dühöng a terrorizmus. Nemcsak az anarchisták, nemcsak az iszlám és nemcsak a terror, hanem az anyagi érdekű lázadások iszonyatos sora terror formájában: ez a jól felépített, jómódú, ez a túlérett, hulló civilizáció. Az önmagáért való, önző, a világot kizsákmányoló civilizáció meg nem szűnő, folyamatos, nem is világ-, hanem globális háborúja.

>!
ancsarose

Egyszer sétáltunk Párizsban, semmi nem tetszett neki. Mindent kifogásolt, kritizált Megharagudtam. „Jó! Te vagy az Úristen! Mondd el, milyen világot teremtenél?” Hallgatott.

Kapcsolódó szócikkek: Mészöly Miklós

Hasonló könyvek címkék alapján

Nagy Bandó András: Vár rád Toscana
Feuer Mária: A nagy megpróbáltatás
Lakner Judit: Halál a századfordulón
Wunibald Müller: Gyász idején
Eugenia Rico: Fehér halál
Pilling János (szerk.): Gyász
Kökényesi György: Ha majd egyszer találkozunk
Tóth Gábor Ákos: Elengedlek végre
Pilling János: A búcsú méltósága
Horváth Andrea: Angyalok hídján