Az ​utolsó mérföld 28 csillagozás

Polcz Alaine – Bitó László: Az utolsó mérföld Polcz Alaine – Bitó László: Az utolsó mérföld Polcz Alaine – Bitó László: Az utolsó mérföld

„Minden pátosz és homály nélkül beszélnek a haláltudatról, az elmúlástól való félelemről, a fájdalomról, a fájdalomtól való félelemről, a halálfélelemről, a fájdalomküszöbről, a fájdalom csillapításáról, az emberi méltóságról, a halál kívánásáról, az önrendelkezés jogáról, az eutanáziáról és az euteliáról, a palliatív medicináról, csupa praktikus dologról, ám valójában a meghalás esztétikájáról és etikájáról beszélnek. A létezésről, mint szenvedésről, és a létezésről, mint örömről. Még a szenvedés öröméről is.” (Nádas Péter)

Eredeti megjelenés éve: 2007

>!
Kossuth, Budapest, 2019
180 oldal · ISBN: 9789635170388
>!
Noran Libro, Budapest, 2019
176 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786155900587
>!
Jelenkor, Budapest, 2009
ISBN: 9789636764746 · Felolvasta: Hegedűs D. Géza, Igó Éva

1 további kiadás


Kedvencelte 1

Várólistára tette 15

Kívánságlistára tette 15


Kiemelt értékelések

DaTa>!
Polcz Alaine – Bitó László: Az utolsó mérföld

Polcz Alaine pszichológus, aki harminc éven át foglalkozott haldokló gyerekekkel, felnőttekkel és az ő családtagjaikkal, a saját halálára készülve beszélget Bitó László orvossal nézeteiről, gondolatairól, világképéről. Hol egyetértenek, hol vitatkoznak, de mindvégig két ragyogó elme szeretetteli párbeszéde ez. Rendkívüli intellektuális és lelki utazás, kétségtelenül a legnagyobb hatású könyv, amihez 2018-ban eddig szerencsém volt. Olyannyira, hogy kilencvenedikként felkerült a kedvenceim listájára, azokhoz a könyvekhez, amelyeket életem során néhány évente újra és újra elolvasok, vagy tervezem még elolvasni. Csoda.

cseri P>!
Polcz Alaine – Bitó László: Az utolsó mérföld

Az utolsó előtti könyv a pszichológia éve kihívásomban, és az utolsó, ami a halállal foglalkozik, három ilyen volt, és mind novemberre tartogattam, ez a halál hónapja… Ez a könyv nekem elég megterhelő volt. Polcz Alaine itt már súlyos beteg, tulajdonképpen a saját halálára készül, és ebből a szempontból próbálják körüljárni, hogy milyennek kellene lennie a halálra való felkészülésnek. Ez így önmagában se könnyű, de még beszélnek a saját praxisukról is, ami Polcz Alaine-nél többek között rákos gyerekek halálba kísérése, na az különösen borzasztó. Mindezek fontos dolgok ettől függetlenül. De a végére úgy gondoltam, már csak ugyanazt ismételgetik. Ráadásul kedvelem Polcz Alaine-t, de nem igazán éreztem jó vitapartnernek ebben a beszélgetésben.

Nikoletta_Klein >!
Polcz Alaine – Bitó László: Az utolsó mérföld

Polcz Alaine sosem okoz csalódást. Sajnálom, hogy későn bukkantam rá és így nem nyílt lehetőségem a vele való személyes találkozásra.
Ez egy kiváló kötet, két valóban felnőtt és nem szorongó, rémüldöző felnőtt testbe zárt gyermek nyugodt hangvételű beszélgetése a halálról, rengeteg hasznos gondolattal, amikkel érdemes foglalkoznunk. Hálás vagyok, hogy olvashattam.

Jeffi P>!
Polcz Alaine – Bitó László: Az utolsó mérföld

Elgondolkodtató. Voltak benne amúgy ismétlések, de még nem zavaró mennyiségben, inkább megerősítésnek veszem őket. Két teljesen különböző felfogás, de ahogy láttam azért vannak közös pontok amikben egyet értenek. Még ha más-más felfogásból is.
Mert meghalni lehet szépen is, feltehetően, nem tudhatom én ezt. És az is igaz, hogy a halálról olvasni nem nagyon szoktak, beszélni sem, és sokan gondolni sem. Én sem szoktam nonstop a halálra gondolni, vannak időszakok amikor igen, de nagy hányadban ez amolyan mellékes téma nálam. Van elfogadom, de nem foglalkozom vele. Lehet kellene.
Fogok szerintem olvasni még a témában könyvet. Minden esetre, szörnyű, hogy az emberek saját jogaikkal nincsenek tisztában, ahogy mind a két író mondta. És ha tisztában is vannak vele az orvos még keresztbe húzhat -.-"

3 hozzászólás
Miestas>!
Polcz Alaine – Bitó László: Az utolsó mérföld

Mindkettő szaktekintélynek hiszem, amit mond…talán picit részlehajló vagyok Polcz Alaine felé( őt már jobban ismerem) kezdem elhinni lehet szépen , jól meghalni, ahogy élni is. Arra gondolok, hogy majd,ha rám kerül a sor, fogom tudni mit mikor miért és hogyan…erősödök lélekben, hogy a halál nem is olyan borzasztó, ha életünk végén találkozunk vele. Aztán Alaine utolsó mondatai felébresztenek, nem vagyok még felkészülve, dehogy!
„De most már készülődöm: A koporsóm itt van a másik szobában. Nézd meg. Nagyon szép. Nyárfából készült. Az könnyen ég…”

ui: Polcz Alainet életem során még újra és újra olvasom kell.

12 hozzászólás
puma>!
Polcz Alaine – Bitó László: Az utolsó mérföld

Hallgatom. Hát ez nagyon… elgondolkodtató.
Ezt most megszerzem, tíz év múlva újra hallgatom, aztán 5 évre rá. Aztán évente.

gigi777>!
Polcz Alaine – Bitó László: Az utolsó mérföld

Nagyon érdekes a kétféle szemléletmód amelyet a két író képvisel a halálról. Az eutanázia létjogosultsága, s annak a felelősége, aki erre a lépésre szánja magát, valamennyiünket vélemény formálásra ösztönöz. Azt gondolom mindenki szeretne méltóságát megőrizve távozni ebből a világból. De ebben nagyon kevesen tudnak igazán segíteni. Sajnos a téma még mindig a tabu kategóriák közé tartozik. Pedig mennyivel jobb lenne, ha nyiltan beszélhetnénk róla. S a pszichológus képzésben nagyobb hangsúlyt kapna az olyan szakemberek képzése, akik a haldoklók végsö szenvedéseit megkönnyítenék. Az hozzátartozók helyzetét is nagyban megkönnyíthetnék ezek a szakemberek. Számomra a legfőbb tanulsága a könyvnek, hogy ha erre kerül sor, nyiltan tudjak beszélni a gyerekeimmel arról, milyen sokat jelentettek számomra, s őket tartom a legjobb dolognak az életemben.

Galambdúc>!
Polcz Alaine – Bitó László: Az utolsó mérföld

Kicsit kusza, egymás mellett elbeszélős valóban. PA a spiritualitásról beszél, ugyanazt a gondolatot vagy tízszer adva elő, Bitó meg az eutélia megvalósításához ragaszkodik, amivel én személy szerint egyetértek, de még nem vagyunk felkészülve rá se jogilag, se sehogyan, hogy Mo-n is elérhető legyen. Azért érdekes, mert erről a szőnyegalásöprős témáról polemizálnak, és a halálról, annak elfogadásáról, a félelem leküzdéséről mindig jó tippeket kapni. Mert ez az az ügy, ami mindannyiunké. Ha más nem is, hát ez közös bennünk.

2 hozzászólás
lorem P>!
Polcz Alaine – Bitó László: Az utolsó mérföld

35 fokban is futkosott a hideg a bőrömön a kimondott/leírt mondataiktól, ahogy békésen – aztán néha valamivel harciasabban – feszegetik egymás határait, az elmúlás, a halál kérdését. Fontos dolgokról beszélgetnek, olyasmikről, amiről csak kevesek tudnak (egyáltalán: kevesek hajlandóak) – akár közelinek, akár távolinak érzik a halált. Van még mit tanulni. Bízom benne, hogy idővel egyre többen tisztában lesznek a lehetőségeikkel, tudnak majd arról, hogy létezik olyan, hogy hospice, és egyre többen lesznek olyan segítők, akik ott tudnak lenni mellettünk Az utolsó mérföldeken… hogy tudjunk szépen elmenni..


Népszerű idézetek

DaTa>!

BL: Biológusként az életet olyan csodának tartom, hogy nehéz elképzelni nagyobb túlvilági csodát.

DaTa>!

BL: Elég a struccpolitikából! Beszélnünk kell arról, ami elkerülhetetlen. Nem tehetünk úgy, mintha kétezer év óta semmit sem változott volna az orvostudomány. Mintha tehetetlenül még mindig a sorsára kellene hagynunk a haldoklót, s noha orvosilag már beavatkozhatunk a haldoklás folyamatába, kétezer éve szinte semmit sem fejlődött viszonyunk a halálhoz. Sőt, hanyatlott. Mert mindinkább az orvosokra bízzuk haldoklóink gondozását s a döntést a sorsukról, és az orvosoknak egyre több eszközük van kivenni isten kezéből a halált, visszahozni a pácienst az életbe akkor is, ha az csak biológiai értelemben nevezhető életnek. És az orvostudomány, a biotechnológia, a farmakológia ehhez szinte naponta új gyógyszereket, diagnosztikai- és terápiai eszközöket kínál. Minél inkább hosszabbíthatjuk a haldoklás folyamatát, annál kényszerítőbben merül fel a kérdés, meddig? És milyen áron? Szenved a haldokló. Szenved a családja. Szerettei minden erejét felmorzsolja az aggodalom, a kín, erről te is többször beszéltél. Beavatkozásunk a haldoklás folyamatába döntésekre kényszerít. Az a kérdés, hogy ki hozza meg a döntéseket. És mennyiben érvényesül a haldokló önrendelkezési joga.

1 hozzászólás
daniagi>!

PA: …Összeírtam, mire van szüksége egy haldoklónak. Az első – itt testi-lelki-szellemi szükségletekről van szó – az életmérleg. Hogy valakivel valaki úgy tudjon beszélgetni, hogy közben belülről rendbe tegye az életét. Képes legyen végigvenni, mit csinált jól, rosszul, mit kellene még tennie. Ez sokszor hónapokig tart. Picassónak volt egy házvezetőnője, aki időnként eltűnt. Kiderült, hogy ilyenkor elment a falujába, egy-egy haldokló barátja mellé, hogy az egész életét számba vegyék. Sírtak, káromkodtak, nevettek, bocsánatot kértek, megbocsátottak, rendelkeztek, megölelték egymást; nagy érzelmi átéléssel helyükre tették a dolgokat. Azt tapasztaltam, hogy még egész kicsi gyermekek is kívánják ezt. Az embernek igénye van arra, hogy elkészítse magában az életmérleget.

88-89. oldal

DaTa>!

PA: Mert ez a társadalom nem képes kezelni az öregeket. Ez a társadalom vagy túlkezel, vagy magára hagy, mint egy kutyát.

Miestas>!

PA: A szeretet majdnem mindig önző. Nagyon kevesen vagyunk, akik igazán úgy tudnak szeretni, hogy nem magunkért gyakoroljuk a szeretetet.

43. oldal

DaTa>!

BL: A megbocsátáshoz nincs szükség bocsánatkérésre.
PA: A másiknak van szüksége rá.
BL: Én megbocsáthatok neked anélkül, hogy te bocsánatot kérjél. Azért kötöttem ebbe egy kicsit bele, mert különösen Magyarországon nagy hangsúlyt helyeznek a bocsánatkérésre. Sokszor, sok ügyben hallom, kérjenek bocsánatot! De miért ne tudnék megbocsátani akkor is, ha nem kérnek bocsánatot?
PA: A kérésnél a megbocsátás a fontosabb. Én amikor a haldoklókkal a Miatyánkot mondom, és amikor arról van szó, hogy bocsásd meg a mi vétkeinket, mindig azt kérdezem, te megbocsátottál -e másoknak, megbocsátottál -e magadnak, s utána hozzáteszem, és megbocsátottál Istennek?
BL: Ez fantasztikus gondolat, hogy megbocsássunk Istennek, mert a düh, hogy meg kell halnom…
PA. Igen, ilyenkor kitör belőlünk: Istenem, miért nekem, miért én halok meg most?
BL: Micsoda Isten az ilyen, aki a halált hozza ránk, gondoljuk. Ahelyett, hogy azt mondanánk, micsoda Isten az, aki az életet adta. Nekem könnyű dolgom van tulajdonképpen, mert én annyira evolucionista vagyok, hogy azt mondom, nem lennénk itt a halál nélkül, mert evolúció nem lehet halál nélkül.

DaTa>!

PA: Végeztünk egy felmérést, most várom a pontos eredményeket. Az a lényege, hogy minél kevesebbet foglalkozunk a halállal, annál kevesebbet tudunk az azt körülvevő rítusokról is. És minél nagyobb a rítusvesztés, annál jobban nő a halálfélelem és a szorongás. A rítus egyben azt is jelenti, hogy sok mindent képesek vagyunk megérteni, átélni élményben, gondolatban, ami a halálról szól. A megemlékezés Miklós halálának ötödik évfordulóján, a sírkőavatás, a fehér ruhák, a bor, a pogácsa, a beszélgetések, az énekek mind azt szolgálták, hogy béküljünk meg az elmúlással. Ez egyáltalán nem olyan egyszerű. Komoly szellemi munkát igényel. Neked pedig ott van igazad, hogy arról írsz, beszélsz, hogy mikor kezdjük el ezt a munkát? Én azt szoktam mondani, hogy három éves korban. Akkor, amikor először kérdez a gyermek a halálról. Akkor kell úgy válaszolni neki, hogy az tíz év múlva is megállja a helyét. Olyan legyen a válaszunk, hogy folyamatosan tartható legyen, egyre magasabb értelmi, szellemi szinten is. Mert aztán kamaszkorban jön a második szembesülés az élet-halál kérdésével, és ahogy mondtad, negyven, ötven év után ismét. Aki ötven éves kora körül nem gondol a halálra, az túlságosan fél tőle és nem is képes fölkészülni rá.

DaTa>!

PA: A kisgyermek nem fél a haláltól. Fél a magánytól, a sötétségtől, a sötétből rátámadó képzelt rémalakoktól, a szeparációtól, a fájdalomtól. Ezek egyébként a halálfélelemnek is összetevői. Különben is, a tudattalan nem ismeri a halált. Ugyanakkor sok félelmet őriz az archaikus, a kollektív tudattalan.
BL: A félelemről van egy nehezen magyarázható történetem. Egy wisconsini kutatóintézetben több száz rhesusajmot tartottak. Ketrecekben születtek és éltek, csaknem hermetikusan elzárva a külvilágtól. Tehát soha nem láttak más állatokat. Kísérletképpen bevittek hozzájuk egy kígyót, s a majmok megőrültek, a ketrec végébe szorulva rikácsoltak, pedig, ismétlem, soha életükben nem láthattak még kígyót. Ezt az öröklött félelmet a mai genetikával nem tudjuk megmagyarázni. Az egy gén egy enzim koncepcióval ezt lehetetlen megérteni, megmagyarázni. Nyilván van valami öröklött tudás. A majmok számára a kígyó a halált jelentette, azaz továbbgondolva, öröklött halálfélelmük volt.

Miestas>!

BL. … Mert hát honnan is tudnánk, mikor döntött Isten? Akkor, amikor leállította valakinek a szívét, vagy akkor, maikor megengedte, hogy az orvosok újraindítsák? Kivettük Isten kezéből a halált, ahogy mindig mondom, mert kigyógyítjuk az életútja végén járó beteget is mindenféle nyavalyából, az ilyen korban halálos tüdőgyulladásból, és akkor most mibe haljon bele? Lehet, hogy ezerszer nehezebb halál vár rá, amitől Isten mentette volna. Aztán mi várhat rá?

48. oldal

Galambdúc>!

PA: Bizonyos fokú fájdalomra az embernek szüksége van, mert ha az nincs, túlságosan ragaszkodik az élethez. Ha nincs semmiféle fájdalmam, akkor még próbálkozom, hogy csak egy kicsit, még ezt, még azt. Tehát a fájdalomnak itt is és máshol is megvan a szerepe. Ha nekem is vannak fájdalmaim, akkor jobban megértem mások fájdalmát, másként viszonyulok hozzá…

27. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Adamik Lajos – Jelenczki István – Sükösd Miklós (szerk.): Mauzóleum
Marie de Hennezel: A meghitt halál
Feuer Mária: A nagy megpróbáltatás
Marie de Hennezel – Jean-Yves Leloup: A halál művészete
Pilling János (szerk.): A halál, a haldoklás és a gyász kultúrantropológiája és pszichológiája
Monika Renz: Vallomások a halálos ágyon
Elisabeth Kübler-Ross – Audrey Gordon – Dorothy Pitkin – Editz Mize – Hans O. Mauksch – Murray L. Trelease – Raymond G. Carey – Zachary I. Heller: Éretté válni a halálra
Jelenczki István – Pellei Ilona – Pilling János – Borsi Máté: Halálközelben
Ács Géza – Pilling János – Zatik István: Meghaltam – és élek
Lakner Judit: Halál a századfordulón