Az ​életed, Bíró Berta 91% 48 csillagozás

Rövid leszek, magamhoz képest. Polcz Alaine-t én nem is tudom írónak tekinteni, ő már intézmény-számba megy nálam, épp az ilyen művek miatt. Az életed, Bíró Berta a könyvek azon kategóriájába tartozik, amelyeket nem lehet kategóriába szorítani. (Vagy ezek szerint mégis?) Riportkönyv, mondhatnám felületesen, de milyen riportkönyv az, ahol a riporter ennyit beszél? Emlékmű inkább, Bíró Berta emlékműve, és Kide, az erdélyi református falu emlékműve – meg egyben minden erdélyi falu emlékműve is. Mint az igazán jelentős emlékművek általában, ez is tiszta, méltóságteljes és egyszerű. De nem is a szöveg minősége a lényeg, azt hiszem, hanem ami mögötte van. Illetve ami már nincs. Mert elveszett. És mégsem veszett el, mert itt ez az írás. Szép ez nagyon, hogy az ember ilyet is tud: írni.

Igazi kis remekmű ez az interjúkötet, aminek két főszereplője: Berta, a gyermekkori legjobb barátnő és a szerző maga. Aki a tőle megszokott természetességgel, kedvességgel, finomsággal és őszinteséggel beszélget és hívja elő a múltat, annak szereplőit, eseményeit a kedves barátnővel együtt visszaemlékezve, felidézve. Kidén, a szépséges, pici falun történt mindez, Erdélyben.
Hat nagyobb fejezetbe rendezve, hat nagyobb témára koncentrálva idézték fel az egykori élet eseményeit, történeteit, amely élet egyáltalán nem volt egyszerű. A szegénység, a sok és kemény fizikai munka, hagyományok, szokások, rituálék, a falu népének mindennapi élete mellett a lelki életbe is bepillantást nyerünk, milyen is volt akkoriban az udvarlás, házasság, gyermekvárás és -nevelés, veszteség, gyász. S hogy a halál az élet természetes része volt, nem idegenkedve, félve gondoltak, hanem készültek rá. spoiler Valamint egymás segítése, támogatása is magától értetődő tett volt, legyen szó betegségről, veszteségről, vagy éppen gyarapodásról, születésről.
Magam is ott ültem a két hölggyel együtt az asztalnál, egy kedves és tartalmas vendégeskedést, igazi élményt jelentett ez a visszaemlékezés, amit a sok régi és a beszélgetés során készített fotó tett még meghittebbé és családiassá.

Kétszeresen is meglepetés volt számomra a könyv. egyrészt az írónő személyében, hiszen a nevéből kiindulva nem gondoltam, hogy magyar írónő. (első találkozásom volt vele) másrészről maga a könyv. hogy egyszerű, sallangok nélküli írásmóddal, ilyen nagyszerű hatást vált ki. persze ehhez kell már, hogy az ember maga is vissza-vissza tekintsen elmúlt évekre, elmúlt történésekre, elmúlt életekre. tetszett ennek a két öreg hölgynek a mindent kibíró barátsága, az a természetesség, hogyan elmesélik, felidézik a címbéli Bíró Berta életének mozzanatait: gyermekéveit, házasságait, öregkorát. tetszett ragaszkodása szülőföldjéhez: „Itt, ahol születtem, szép is, jó is. Bokor volt a bölcsőm, legyen koporsóm is.”
Pedig a képekkel gazdagon illusztrált könyv megmutatja, hogy Kidében nemcsak régen volt nehéz az élet. most lepusztult házak, kiürült templomok, elöregedett lakosság van csak „Kiállhatsz a kapuba, nem hallasz egy hajtogatást, egy füttyöt. Máskor még a felső utcáról is lehallatszott ide a gyerekek sívítása. Most semmi. Csend van. Mint a temetőben.”
mindezek mellett mégis kitartanak, s bölcsen fogadják az élet múlását.
jó volna ezt megtanulni tőlük.

Bajban vagyok ezzel a könyvvel. Magamhoz képest nagyon gyorsan elolvastam, beszippantott, haladni akartam vele. Viszont ahhoz képest, hogy mit vártam egészen mást kaptam. Ha helyén kezelem ezt a kötetet, akkor nagyon-nagyon tetszik.

Azt vártam, hogy ez egy olyan interjúkötet lesz, ahol tematikusan végighaladunk Bíró Berta életén. Születés, gyerekkor, felnőttkor stb. Még ha ez is lehetett az eredeti cél, nem valósult meg, köszönhetően az író és Berta barátságának és annak, hogy egy beszélgetés idősekkel nem így működik. Rájöttem, hogy amikor a mamámmal beszélgetek a régi időkről, ő sem egy lineáris, minden pontjában jól végiggondolt és elmondott eseménysort mesél el, hanem csapong időben és térben. Egyszerűen egy számodra kedves embernek nem tudsz úgy mesélni, hogy az tökéletesen megszerkesztett legyen. Főleg, ha csak azt kéri, hogy mesélj az életedről.

Berta élete tipikusnak mondható. Boldogság, veszteségek, házasságok, munka, kisebb-nagyobb mélységek és magasságok. És pont ez adja az egész varázsát, hogy nem egy különleges, ritka életutat mutatnak be, hanem egy egyszerű falusi asszony életét, amelyik élet bárkié lehetett volna, akár az én dédszüleimé is. Az utóbbi időben nagyon elkezdett érdekelni a családom története, a gyökereim, így annyit beszéltetem a nagyszüleimet a régi időkről, amennyit csak lehet. Azokat a beszélgetéseket juttatta eszembe ez a könyv.

Összességében nagyon tetszett a könyv, jó érzés lehet, ha valaki az életed végén egy kötetbe szerkeszti az emlékeidet. Sokat gondolkoztam olvasás közben, hogy egy családfa segítene-e a sok-sok megemlített szereplő egyszerűbb követésében. Arra jutottam, hogy nagyon sokat segítene, de valahogy elvenné az egész báját, a spontán beszélgetés hangulatát.

Bíró Berta, Polcz Aline gyerekkori barátnője, „csak ” egy egyszerű asszony, aki elmeséli az írónőnek az életét, amit eddig is tudtak, amit átéltek…két idős asszony beszélget, de ebben a beszélgetésben benne van a múlt, a történelem, az élet, a szegénység, a hit, a szeretet, a családba vetett hit, az ember tisztelete. Hétköznapi szociográfia mondhatnánk, de ennél több , sokkal több, egy élet meséje, amiből tanulhatunk, ha meglátjuk benne az értékeket.

Mindent szerettem ebben a könyvben. Hangulata, varázsa van. Jólesett nézegetni a sok fényképet, Bertáról, Alaine-ről, Kide ősi módon épült sok százéves házairól, négyféle templomáról. Jólesett kicsit elmerülni a múltban, olvasni régi szokásokról, igazi tisztességes, jó emberek életéről. Rácsodálkoztam egy csomó ritkán hallott, vagy nem ismert tájszóra, régi mesterségre. Tisztelettel vegyes ámulattal figyeltem mennyiféle munkával voltak képesek megbirkózni ezek az emberek, hajnaltól estig zokszó nélkül, mert ezt követelte a szokás, a tisztesség. És közben láttam, hogy csupa-csupa nehézség közepette is volt erejük, kacagni, énekelni, olvasni, és szeretni…

Mindvégig fogva tart az a közvetlen hang, amelyen a két idős barátnő felidézi a közös múltjukat, és annak kapcsán a kis erdélyi falvak elöregedését és pusztulását. Tényleg, mintha egy családi fotókat nézegetős vasárnap délutáni lenne. Nagyszerű ötlet volt a szerzőtől, hogy a szöveg mellett ott láthatjuk a fényképeket is, amelyekről beszélgetnek. Segítségükkel lelátunk az ősi hagyományok gyökeréig. Vajon kisarjad-e az a gyökér még, vagy hagyják elsorvadni? Vannak már biztató jelek. Remélem, ezeket is megírja valaki, aki olyan jól tudja láttatni a valóságot, ahogy Polcz Alaine tudta!

Oly sokszor emlegette már Bertát egyéb írásaiban P. A., hogy tényleg kíváncsi voltam a gyerekkori barátnőre. Nemcsak az elmesélések hozzák öt elénk, hanem a rengeteg fénykép, levelek is.
Meg is fogom nézni, hol van Kide, lehet, hogy jártam is már azon az erdélyi tájékon? Akár igen, akár nem, vágyom oda.

Nagyon szerettem ezt a könyvet olvasni. Varázslatos hangulata van. Annyiszor eszembe jutott közben Inge Lök, és az ő két vidám – a Föld egy másik, talán szerencsésebb sarkán élő – öreg nénije… Pedig ez a könyv sokszor nem vidám ám, a múló élet, a fiatalság és öregség sok régi és új nehézségéről, bajáról szól. Persze ott vannak benne az élet kisebb és nagyobb örömei, vidámságai is. Éltek, szerettek, kacagtak, énekeltek, játszottak – még visszagondolni is jó rá. Beszélgetnek a halálról, az elmúlásról, a mások haláláról és a saját eljövendő halálukról is.
A könyvből áradó derű, a pozitív életszemlélet, a 60 éven átívelő barátság, a gyerekkor, lánykor felidézése annyiszor csalt mosolyt az arcomra olvasás közben.
Nagyon megragadtak a fényképek is, a két idős nő fényképei fiatalon és megöregedve, meg az erdélyi Kide képei, a pusztulásában is megkapó falu képei. Engem Énlakára emlékeztetett, ahol néhány éve jártunk. Az is felért egy időutazással.

Utaztam…a múltba és Kidébe, Bertával és Alaine-nal, a két idősödő, örök barátnővel.
Néztem a képeket, láttam őket is, szépen, fiatalon, majd idősödve, s a kidei képeket is – s arra gondoltam, minden elmúlik, de a barátság halálig, s még azon is túl – megmarad…
Ilyen, holtig tartó barátság nagyon ritka, ilyenben van részem nekem is, remélem:)
https://www.youtube.com/watch…
https://www.youtube.com/watch…
A youtube linkek alatti rész nem tőlem való:

„Az életed, Bíró Berta” című ezen kiadványt Polcz Alaine műveit kedvelő olvasóinknak ajánljuk, akik már ezek sorában bizonyosan olvasták az „Asszony a fronton” című megrendítően szép önéletrajzi regényét is, amelyből pontosan tudják, hogy a szerző csakis azért volt képes túlélni a sors által rá kiszabott mérhetetlen szenvedést, mert az Erdélyből eredő gyökerek mindvégig megtartó, életet adó erővel táplálták. Ennek a gyökérzetnek volt a része Bíró Berta, a szerző gyermekkori jó barátnője, szellemi társa, akinek élete – a szerzővel folytatott beszélgetések fényében és a korabeli fekete-fehér fotók alapján – kel életre.

A Bertától való meleghangú, szeretetteljes levelek megelevenítik azokat a történelmi időket, amikor az egyik családtag, Samu belépett a kollektívbe, majd a két házasság történetének is tanúja lehet az olvasó, az első férj, a soha nem feledhető Zsiga halálának, és a Kovács Andrissal kötött új házasságnak. Mindezek megidéződnek a lírai szépségű kötet lapjain, amely nemcsak Bíró Berta, de egy kicsit Polcz Alaine életregénye is, hiszen kettejük sorsa – a fizikai együttlétek hiánya ellenére is – jóban-rosszban összefonódott, mert az a titokzatos génrokonság, amely összetartja őket, erősebb minden vérségi köteléknél.”