Álomnapló 75% 17 csillagozás

A nyomasztó álmaink rajtunk kívül érdekelhetnek másokat?
Hiszen ezek túl személyes, belső ügyek, amiket talán nem illik más orrára kötni, elvégre az elgennyedt sebeinket sem mutogatjuk vadidegeneknek. Ezen méláztam Polcz Alaine álmainak olvasása közben, majd ahogy általuk feltárásra került a szerző életének egy kis szelete, megérintett a nyíltsága, őszintesége, kezdtem átértékelni a feltevésem, és még ötleteket is kaptam saját álmaim átgondolásához.

„Az álmaimat azért mesélem el, mert az érdekes álmait elmeséli az ember. Ha van valaki aki érti.”
P.A.

Személyeskedni fogok! :s
Hadilábon állok az álmokkal. A naplóírással nemkülönben. Ezt talán hagyjuk! Úgysem e komponensek felhajtóereje ragadtak magasba ezen könyvnek kapcsán. No, erről kellene értékelést írnom… … …

Engem a pszichológia „bölcseleti”-síkon érdekel. A pszichoterápia – csakúgy mint ahogyan az irtóztató orvostudomány többi ága – már alig. Én Polcz Alaine-ben a filozófusi diszciplínákat keresem, a neve előtt díszelgő kétbetűs rövidítést pedig aligha látom.

Miért foglalkozzunk Alaine álmaival? És egyáltalán, miért jó megörökíteni, vagy akár csak elmesélni az álmokat?
Nekem mondjuk annyira nem, akkor inkább már csak bámulom a másét, az álomfejtéshez úgysem konyítok. Nálam ez a dolog amúgy is az okkultizmus területébe vág. Na és tudattalanod? – kérded rögvest, és joggal… (hehehe, mintha egy tartuffe-i álomban láttam volna magam a minap, de nem mesélem el.) Szóval, az Alaine-álmokat illető, elemző-boncolgatásban most nem szívesen exponálnám magam. Pedig a méltatlanul írófeleségnek degradált Polcz Alaine posztumusz álmainak megértéséhez, a szimbolikus, őszinte hogynemondjam indiszkrét üzeneteinek befogadásához ez a fajta szándék elengedhetetlen feltétel.
(Figyelem, a hogyan problematikájára is van recept! – Aki álomnapló írására adja a fejét, az jó, ha tudja, hogy a szimbólum nem minden, álmodni is tudni kell, arról nem beszélve, hogy valamiképpen papírra kell kerülnie azoknak a könnyen elillanó és érdekes álomképeknek. – Ez némi technikai tudást követel, melyről a könyv függeléke Márkus Parádi József munkái nyomán ad útmutatást. Jól jegyezd: csak a fontos szerzők álmait vásároljuk meg!)
De még nem válaszoltam meg a kérdést:
Polcz Alaine-t olvasva, az ő álmain keresztül te is közelebb kerülhetsz az álmok világához, saját álmaidhoz, és így önmagad megértéséhez. (Előszó: A.A.)

A szaggatottan minimál-antiliterátusi stílusban ( Ablonczay Anna közreműködő szerkesztésében) rögzített naplójegyzetekhez, – adjon az bármily csekély okot a mókára – láthatólag most nem tudok kellő komolysággal közelíteni. Sebaj, aki akarja, ki tudja hámozni ebből lényeget…
Fő, hogy közelebb kerültem a megértéshez, a felejtős álomvilágomhoz és az Alaine-jelenséghez! :-)

Bátorság kell ahhoz, hogy egy író leírja az álmait, és később, halála után az kiadásra is kerüljön. Ritkán emlékszem az álmaimra, de számomra az álom megmagyarázhatatlan, titokzatos, megfejthetetlen. Polcz Alaine-t az írásai alapján, kiegyensúlyozottnak éreztem, aki halad előre nyugodt tempóban, tudatosan segítve a betegeket, haldoklókat. Ebből a könyvből viszont az elrejtőzött Polcz Alaine-t ismertem meg, a bizonytalan, kétkedő embert, orvost.
Az életére gondolva szinte természetes, hogy az álmaiban a menekülés, bujkálás, útkeresés, ennivaló, fájdalom és félelem jelenik meg jellemzően. Biztosan ritka helyzet az, amikor egy író tudatalattiját is megismerheti az olvasó. Gazdagabb lettem a naplótól, bár hiányérzetem van, a tudatos Polcz Alaine hiányzik a könyvből.

Nehéz olvasmány. Nemcsak álmok (sajátja és másoké) , néhol tényleges naplóbejegyzés is. Van, hogy azonosítani tudom a szereplőket, de sokat használom a netet is. Az álmok pedig többnyire nyomasztóak. Nem is egészen értem, miért adták ki? Ezek túl személyes feljegyzések.

(…) Egyetlen lehetőség a félelemtől megszabadulni – vállalni vagy a többiekért tenni valamit
Nagyon felnézek Polcz Alaine-re mint nőre és gyógyítóra, és talán pont ezért volt szomorú olvasni az álmairól.
Nem mindenki él át annyi sötétséget és erőszakot, és nem mindenki találkozik a gyásznak és halálnak annyi arcával, amennyivel ő nézett szembe önként a munkája során. Ezzel együtt nem mindenki osztja szét magát, az erejét, az örömét, a hűségét azzal hittel és elhivatottsággal, amit ő vállalt, és ami meggyőződésem, hogy rengeteg fényt hozott a környezetének és a betegei életébe, és ami nélkül a világ valamivel reménytelenebb hely lenne. Ugyanakkor az álmai alapján nekem úgy tűnik mintha mégsem lett volna boldog, mintha nem tapasztalta volna meg a biztonságot és azt a szeretetet, amit ő olyan nagylelkűen adott.
Korábban, amikor az összes információm a házasságáról Mészöly Miklóssal az Asszony a fronton meghittséget és révbe érést sejtető utolsó néhány bekezdéséből, illetve a levelezésüket tartalmazó kötetről írt értékelések idealizáló hangvételéből származott, akkor abban a hitben voltam, hogy megkapta azt a kapcsolódást, aminek a biztonságában ő is megtapasztalhatta azt a gyógyulást, amiért ő maga is szüntelenül dolgozott mások életében. Hát nem. Az álmai között talán a következő mondat volt a legszívbemarkolóbb Mészöly Miklós kapcsán: „Mindig azt vártam, hogy egyszer biztonságban érezzem magam mellette.” Annyi közös év után és olyan megszállott ragaszkodás és érteni vágyás után egy ilyen mondat: tragikus. Nem démonizálni akarom Mészölyt (de igen) mert a másik oldalról ezek az álmok azt is sejtetik mintha folyton a másokkal törődésbe menekült volna saját maga elől. Rengeteg a kellene, jó volna, tenni, tenni, tenni, örömmel venni a nehézségeket, megérteni, elfogadni, vállalni a gondolatvilágában. Az álmainak az alaphangulata túlnyomó részt, és a legjobb esetben is nyomasztó, szorongató: folytonos üldöztetés, menekülés, az erőszaktevések lenyomatai rémálmok formájában, vágyakozás a fogantatásra a meddőséggel szemben, stb. Nyilván a legkisebb elképzelésem sincs arról, hogyha valaki annyi bántást élt át az életében mint Polcz Alaine, annak mennyi erővel kell kapaszkodnia a fénybe, hogy a tapasztalatainak az embertelensége és sötétsége ne húzza le. Ezért az előző gondolatom nem kritika volt, inkább csak sajnálat kifejezés, hogy bár inkább olyan férfi vonzotta volna őt ennyire, aki mellett könnyű lett volna a boldogságot megélnie – biztonságban és kölcsönös hűségben. Ugyanakkor az a gondolat is foglalkoztat, hogy milyen lehetett volna az élete ha nem ő lesz a pszichológus, hanem a páciens? Szerintem emberként úgy is képesek vagyunk gyógyulást és vigaszt vinni másoknak, ha közben mi magunk még nem vagyunk teljesek és gyógyultak, és erre Polcz Alaine egy nagyon erős példa. Az utolsó éveiben rögzített egyik álmához kapcsolódó gondolata szeretném ha még sokáig velem maradna:
„Nem lehet úgy leélni az életet, hogy mindig csak fegyelmezed magad.”

Sok múlik rajta, hogy milyen elvárásokkal kezdünk bele. Én nem vártam csodát, köszönhetően a könyvbemutatónak, az előre átolvasott életrajzi regényeknek és annak, hogy belelapoztam mikor megvásároltam a könyvet.
Alaine halála után 5 évvel jelent meg ez a kötet, de a szövegből és az előszóból is kiderül, hogy az írónő tervezte a kiadását. Utolsó éveiben nagyon foglalkoztatták az álmok, a gyászolók álmai, a saját álmai. Ennek ellenére nem csak utolsó éveinek éjszakái elevenednek meg a könyvben, hanem egészen 1961-től lejegyez 1-1 szimbolikus álmot (2007 májusáig, szeptemberben halt meg)
Az elején még kicsit nehéz elválasztani az álmokat a naplótól, de sokkal szimpatikusabb ez a megoldás, mint a későbbi évek kusza álmai, amikhez nem kapunk semmilyen támpontot. A leginkább kiadásra érett szöveg az utolsó éveket öleli fel. Itt már tudatosan jegyezte le álmait, a célnak megfelelő kommentárokat fűzött hozzá, sokszor próbálta meg értelmezni őket. Sőt, nem is lejegyezte, a szó szerinti értelemben, hanem magnóra mondta, amitől sokkal részletesebb leírások keletkeztek.
Az álmokról: nem vagyok az álomelemzés rajongója. Az erre épülő pszichológiai terápiáktól is kicsit ódzkodom. Freud szerint a tudattalanhoz vezető király út. Nem rajongok Freudért sem. De! Egyértelmű, hogy van az álmoknak funkciója, vannak fontos álmok. Főleg, ha az álmodó is nagy jelentőséget tulajdonít nekik. Polcz Alaine így gondolta, ezért álmai is értelmet nyernek az olvasó számára. Sok élettörténeti utalás jelent meg álmaiban, ezt lehet cincálgatni sokáig. friss álomelemzőknek aranybánya Nagyon szép szimbolikákkal vannak tele az álmai (amikről írja is utolsó hónapjaiban, hogy miért tűntek el), sok a visszatérő közülük.
Kicsit úgy érzem, hogy Alaine tudott álmodni. Ő ezt is jól csinálta. Vajon ezt is tanulni lehet? Vagy csak eleget kell élni hozzá? Mindenesetre nem hozta meg a kedvem az álmodáshoz. Az álomelemzéshez talán…felteszem a polcra, aztán majd meglátjuk.

irodalmi értéke csekély, mégis roppant izgalmas szakmabeliek és érdeklődök számára is.

(mindig büszkeséget érzek, ha kiderült, hogy valami úton-módon ráéreztem egy hogykelleztcsinálnira. itt is ez történt, jól vagyok, köszönöm)