Magyar ​festészet a XIX. században 3 csillagozás

Pogány Ö. Gábor: Magyar festészet a XIX. században

Képjegyzék
Melegh ​Gábor: Férfiképmás
Id. Markó Károly: Visegrád
Brocky Károly: Venus és Amor
Barabás Miklós: Vásárra induló román család
Libay Károly Lajos: Parasztudvar
Weber Henrik: Mosonyi Mihály zeneszerző és felesége
Barabás Miklós: Liszt Ferenc
Id. Markó Károly: Tájkép Appegginből
Borsos József: Nemzetőr
Borsos József: Lányok bál után
Orlai Petrics Soma: Anyám
Madarász Viktor: Hunyadi László siratása
Wagner Sándor: Dugovics Titusz
Székely Bertalan: Önarckép
Györgyi Lajos: Deák szidónia
Madarász Viktor: Zrínyi és Frangepán a Bécsújhelyi börtönben
Benczúr Gyula: Hunyadi László búcsúja
Székely Bertalan: Egri nők
Madarász Viktor: Dobozi
Szinyei Merse Pál: Ruhaszárítás
Munkácsy Mihály: Siralomház
Székely Bertalan: V. László és Czillei
Lotz Károly: Alkonyat
Dósa Géza: Zongoránál
Munkácsy Mihály: Tépéscsinálók
Munkácsy Mihály:… (tovább)

>!
Corvina, Budapest, 1973
>!
Corvina, Budapest, 1970

Várólistára tette 1

Kívánságlistára tette 1


Népszerű idézetek

>!
Emmi_Lotta IMP

A magyar képzőművészetek történetében a múlt század festészetét méltán tartják a megbecsült hagyományok kifogyhatatlan kincsestárának, a megrendítő és példamutató remekművek fényes galériájának, mely kiváló tehetségeket és hősi tanulságokat idéz. A nemzeti művészet kialakulásának, klasszikus mestereink működésének kora ez, amikor végre saját hangján és egyetemes érvénnyel nyilatkozott meg népünk is a festészet eszközeivel, s amikor a magyar művészek maradandó minőségű alkotásaikkal számottevő rangot szereztek hazánknak az emberiség végtelenül gazdag kulturális együttesében. Olyan műtörténeti periódus nálunk a XIX. század, mely a megható szándékok, lelkesítő kezdeményezések, igazi sikerek hosszú sorából áll, az egyre jobban kiteljesedő fejlődés jóleső látványával boldogít, a szellemi pályája sem volt problémamentes, a bonyolult, vállalkozó kedvű korszak sok-sok önellentmondása, rögtönzése, vargabetűje megakadályozta egy-egy életmű egységének, folyamatosságának a kibontakozását, egészében véve mégis nagyszerű ösztönösség kerekedik a múlt század pompás öröksége, s a felfelé ívelő tendencia optimizmusával tölti el a visszaemlékezőket.
Mintegy százötven esztendeje kezdett nemzeti művelődésünk ügye napirendre kerülni. Egyelőre még csak csendes óhajtások, jámbor meggondolások formájában, de mind felelősségteljesebb konklúziókkal, erősödő politikai céltudatossággal. A XVIII. század legvégén Kármán József, az első modern magyar prózaíró programot is adott „A nemzet csinosodása” címen. A „festészek” és szobrászok szerepe szó szerint is fontos helyet foglalt el a kívánt folyamatban, a képzőművészeteket, a szépművészeteket akkoriban „csinos mesterségek”-nek nevezték. Egy nemzeti értelmiség körvonalai jelentek meg hazánkban, egyre többen szentelték életüket az irodalom és tudomány művelésének. Szegényebb nemesek, nyugtalan cívisek, egyházi pályákon keresztül felszabadult jobbágyivadékok, tisztes honoráciorok, szolgálaton kívüli katonatisztek munkálkodtak a kulturális élet megindításán, hogy a műveltség és tudás elterjesztésén keresztül nemzetünknek önállóságot vívjanak ki. Történészek nagyjából tisztázták már a korabeli fejlődés gazdasági, társadalmi körülményeit, okait. A kapitalizmus győzelme a nyugati országokban – következményeit illetően – nem állt meg a vonatkozó államok határainál, az eredeti tőkefelhalmozás különböző intenzitással Európában szinte mindenütt megindult, ott is, ahol a hatalomért folyó harc még nem dőlt el a polgárság javára; hazánkban a török megszállás miatt egyenetlenül, majd a törökök kiűzése után az osztrák gyarmatosítás érdekeinek megfelelően korlátozott mértékben és üzemben. Persze a történeti és politikai hátrányok nem tették időszerűtlenné a nemzetté egyesülés és függetlenülés szükségességét, sőt a francia polgári forradalom eszmevilága és befolyása a tennivalókat igen hamar tisztázta is. Hogy a tudati felismerés mint tehet anyagi alapjának megszilárdítására, azt a XIX. század elejének, első felének magyar viszonyai sokrétűen bizonyítják. Az írók, költők, gondolkodók, művészek közvéleményt teremtettek a nemzeti lét követelményeinek felállítására, gazdasági intézkedések és jogi formulák érvénybe léptetésére egyaránt. „Az első magyar köztársasági mozgalom” még nem talált reális módszert a nemzeti függetlenség, a polgári átalakulás kiharcolására, Martinovics Ignác, Hajnóczy József, Laczkovics János, Sigrai Jakab, Szentmarjay Ferenc, „a magyar jakobinusok” életükkel fizettek merész terveikért, „A reformátorok társasága”, „A szabadság és egyenlőség társasága” nem bizonyult alkalmas szervezetnek a társadalmi haladás megvalósítására. Az „összeesküvés”-ben írók is részt vettek, Batsányi János, Kazinczy Ferenc, Szentjóbi-Szabó László, Verseghy Ferenc. Közülük Kazinczy Ferenc okult egyedül a „mozgalom” tapasztalataiból. 2387 napos fogsága után az irodalmi élet központja lett, egy olyan függetlenségi „propagandagépezet” irányítója, mely szervezeti keretek nélkül is jobban veszélyeztette a Habsburgok gyarmati uralmát, mint akár a legelszántabb titkos konspiráció.

Előszó, 5. o.

>!
Emmi_Lotta IMP

A magyar képzőművészetek történetében a múlt század festészetét méltán tartják a megbecsült hagyományok kifogyhatatlan kincsestárának, a megrendítő és példamutató remekművek fényes galériájának, mely kiváló tehetségeket és hősi tanulságokat idéz.

(első mondat)


Hasonló könyvek címkék alapján

Bernáth Mária: Szinyei
Ibos Éva: Kohán György
Gellér Katalin: Zichy
Németh Lajos: Csontváry
Pataky Dénes: Bernáth Aurél
Vadas József: A magyar festészet remekei
Gopcsa Katalin: Egry József
Bay Miklós – Büki Barbara – Kovács Zita – Rád Szilvia – Szakál Aurél: Thorma
Grigorij Osztrovszkij: Mányokitól Aba Novákig
Gergely Mariann (szerk.): Kádár Béla (1877-1956)