Kastélyok 2 csillagozás

Magyar örökség
Podhorányi Zsolt: Kastélyok

Az egykori nemesi lakhely nemritkán egy műalkotás igényességével készült, amelyben tulajdonosa nagyságát, személyiségét próbálta a pallérok nyelvén a világ számára kifejezni. A magyar történelemfejlődés gyorsan változó egy-, kétgenerációs elitjeiben azonban ez ritkán tudatosult.
A kastélyvagyon pusztuló örökség. Kötetünk ezeknek az alkotásoknak szeretne emléket állítani, azon szerencsés épületek bemutatásával, amelyeket nem fenyeget a megsemmisülés. Kötetünk talán segít múltunk egyik legveszélyeztetettebb emlékanyaga, a kastélyok megőrzésében, amelyek falai között legtöbbször nem pusztán egy vármegyei hatalmasság élt, hanem a helyi közélet és művelődés is ott szerveződött.

>!
Kossuth, Budapest, 2017
80 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789630989664

Várólistára tette 2

Kívánságlistára tette 3


Kiemelt értékelések

Ibanez P>!
Podhorányi Zsolt: Kastélyok

Az igényes, minőségi kis kötet pár reneszánsz, barokk és klasszicista kastélyt emel ki és mutat be nekünk, szép fotókkal illusztrálva. Lehetett volna több is, hiszen ahogy írja: _„körülbelül háromezer álló kastély található Magyarországon”. A két kiemelt kastély persze az Eszterházy és a Grassalkovich kastélyok, helyet kapott többek között Sárospatak, Tura (ez még a régi, romos állapotában), Nagycenk, Edelény és még sorolhatnánk. Volt amelyikben jártam, volt, amelyik most biztos felkerült a bakancslistára. Szabadkígyósnál egyből eszembe jutott a tavaly olvasott kötet, A leggazdagabb árva. Összességében egy kedvcsináló kötet, bátran be lehetett volna rakni jóval több kastélyt, hogy azért ne legyen nagyalbum-szerű vastag, unalmasabb kötet, de érdekességekkel tarkított, látogatásra érdemes kastélyokat bemutató kötet. Így egy óvatos ízelítő a témában.

3 hozzászólás
Renáta_G>!
Podhorányi Zsolt: Kastélyok

Tíz páratlan kastély, a magyar építészet és történelem fontos elemei egy igényes, számos fotót és érdekes információkat tartalmazó albumban.

Bővebben: http://kulturpara.blog.hu/2017/12/20/gyonyoru_kastelyok…

1 hozzászólás

Népszerű idézetek

Ibanez P>!

A mozgalmas épület megépítését egy főúri kézfogó ihlette, amikor gróf Wenckheim Frigyes unokatestvérét, gróf Wenckheim Krisztinát vette feleségül. A házassággal az ország egyik legnagyobb magánvagyona jött létre: a pár körülbelül 120 ezer holddal rendelkezett. Wenckheim Krisztina apja különleges ember hírében állt, különc, maga útját járó alakjáról mintázta Jókai Mór az Egy magyar nábob főhősét, aki időskori kézfogójára koporsót kap rokonától nászajándékba. Wenckheim József Antal előrehaladott korában kulcsárnéja lányát, Sherz Krisztinát vette feleségül, s ő adott életet Wenckheim Krisztinának. A fiatal nő a szülés után három héttel meghalt, a nábob három év múlva követte feleségét a másvilágra. Hosszú éveken keresztül az ország leghíresebb árvája volt a dúsgazdag Wenckheim Krisztina, akit az uralkodó pár is felkeresett…

1 hozzászólás
Ibanez P>!

A magyar klasszicizmus egyik legnagyszerűbb, Pollack Mihály tervezte alkotása a szovjet csapatok bevonulása után nem sokkal, 1944 karácsonya előtt kapott lángra, és egyáltalán nem biztos, hogy katonák tartottak égő gyufát a mahagónibútorok alá. Bizonyíték nincs, de feltételezik, hogy a személyzet tagjai a háborús időszakot kihasználva tudatosan rövidítették meg egykori gazdáik vagyonát, és a bűncselekmény bizonyítékait tüntették el ily módon. A lángok ereje oly nagy volt, hogy még a fémtárgyak is megolvadtak, s több évszázad felhalmozott műkincsei váltak semmivé.


Hasonló könyvek címkék alapján

Virág Zsolt: Magyar kastélylexikon
Hapák József – Gerald De Potter: Gödöllő – A királyné kastélya
Dercsényi Balázs – Gáspár Zsuzsa – Koppány Tibor – Örsi Károly: Magyar kastélyok
Francesco Papafava (szerk.): A Vatikán
Kordos Szabolcs: Egy város titkai
Petrik Adrien: Asszony és háza
Rainer Zerbst: Antoni Gaudí
Brigitte Lederer – Richard Cavendish – Rosemary Burton: A világ száz csodája
Kelényi György: Építészeti stílusok
Somlai Tibor: Volt és nincs