Tengeri ​állatok 1. 21 csillagozás

Podani János: Tengeri állatok 1.

1979 – Rajzolta Lexa Klára
A tengerek és óceánok Földünk kétharmadát borítják. Rengeteg állatnak nyújtanak otthon, közöttük kétségtelenül gazdaságilag a halak a legfontosabbak. Itt él a legnagyobb állatfaj, a nemritkán 130 tonna súlyú kékbálna is. Az igazi élőtömeget azonban az alacsonyabb rendű állatok képviselik. Becslések szerint a tengeri állatok összsúlyának több mint 90 százaléka a gerinctelenekre esik. Nemcsak mennyiségük, hanem formagazdagságuk is nagy. Csak a csigák közül 65000 faj él a tengerben. Ebből a változatosságból csupán ízelítőt adhat ez a könyv, mely a hozzánk legközelebb levő s így mindenki számára elérhető tengerek – a Balti- és a Fekete-tenger, valamint az Adria – gerinctelenek állataink leggyakoribb képviselőit mutatja be.

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Búvár Zsebkönyvek Móra

>!
Móra, Budapest, 1986
64 oldal · keménytáblás · ISBN: 9631142574 · Illusztrálta: Lexa Klára
>!
Móra, Budapest, 1979
64 oldal · keménytáblás · ISBN: 9631114805 · Illusztrálta: Lexa Klára

Enciklopédia 2


Várólistára tette 5

Kívánságlistára tette 3


Kiemelt értékelések

Nikolett0907 P>!
Podani János: Tengeri állatok 1.

Nem hittem volna, hogy ennyi év után is tud újat mutatni, egy ilyen kis búvár zsebkönyv. Anno nagyon szerettem őket, de pár kötet kimaradt a számomra, így arra gondoltam, hogy begyűjtöm az eddig megjelent sorozat könyveit. Szerencsére a mostani olvasásom egy teljesen új könyvecskét rejtett, hiszen egyike azon kiadványoknak, amiket anno nem tudtam kézbe venni.

Podani János: Tengeri állatok 1. című könyve 1979-ben jelent meg a Móra Könyvkiadó gondozásában.

Ebben a kötetben olyan állatokról kapunk részletesebb információkat, mint például a Tengeri nyúl, a Kanálfogú kagyló vagy éppen a Tengeri makkok. Sok különleges teremtmény a nagy kékség mélyéről. Sokukról nagyon felszínes volt eddig a tudásom és olyan példány is akadt, amelyet még névről sem ismertem.

Nagyon élveztem a kötet olvasását és remélem, hogy minél hamarabb lehetőségem lesz a többi kiadványt is megvásárolni.

Ajánlom!

>!
Móra, Budapest, 1979
64 oldal · keménytáblás · ISBN: 9631114805 · Illusztrálta: Lexa Klára
gazibla IP>!
Podani János: Tengeri állatok 1.

Nagyon sok érdekes információt tudtam meg kagylókról, csigákról, rákokról és tengeri csillagokról. Voltak meghökkentő dolgok is köztük. Érdemes elolvasni. :)

Mariann_Czenema P>!
Podani János: Tengeri állatok 1.

Egyetlen ellenvetésem van a meglehetősen szakszerű szöveggel szemben: egyes alapfajok esetén (csigák/kagylók/lábasfejűek) nem ártott volna egy-egy vázlat, amely a testrészeket magyarázza el.
De roppant jópofa kötet, végre megtudtam számos otthon tartott kagylóm, csigám nevét :))
És milyen izgalmas, hogy mennyi tengeri puhatestű ragadozó, vagy pedig dögevő, wow!

SeptiSeverus>!
Podani János: Tengeri állatok 1.

Nem gondoltam volna, hogy kiderül rólam, hogy rendkívül érdekel a tengerbiológia.:D Ennek örömére a Kék bolygó című dokumentumfilmet is meg fogom nézni, ami már régen tervben volt egyébként is.
Az író nagyon jól összeszedte a legérdekesebb fajok legérdekesebb tulajdonságait.
Ráadásul gyermekkorom kedvelt elfoglaltsága volt a sorozat részeinek olvasgatása, bár nem sok emléket őrzök a bennük leírtakról. Nosztalgiának is jó volt tehát.
Na és a remeterák meg a kis csalánozó haverja megvett kilóra.:D

padamak>!
Podani János: Tengeri állatok 1.

Ismét hasznos válogatás. Nem túl láthatóak, főleg nekünk, tengernélkülieknek, de így képen legalább közel jönnek.

aszor>!
Podani János: Tengeri állatok 1.

Tengerparti nyaralásunk alkalmával sok állattal találkozhatunk. Legismertebbek a szivacsok, rákok, kagylók, csigák. De hogy ezeknek az állatoknak mennyi fajtája van, ebben nyújt segítséget ez a kicsi, de annál hasznosabb könyvecske. Voltak olyanok is, amelyekről még sosem hallottam, mint a tengeri makkok, – ami rák fajta, pelikánláb, – ami egy csiga fajta.
Lábasfejűek, amiket polipoknak ismerünk. Tőkésbőrűek , amik a tengeri uborkák, tengeri sünök, tengeri csillagok.
Csodálatos, hogy a tenger ennyi apró, érdekes és különleges állatnak ad otthont.


Népszerű idézetek

MissWenut P>!

A földigiliszta távoli, többnyire tengerben élő rokonai a soksertéjű gyűrűsférgek. Nevüket arról kapták, hogy testük számos – gyakran több száz – gyűrűszerű szelvényvől áll, melyeken helyváltoztatást szolgáló serték vannak. Híres képviselőjük a csendes-óceáni palolóféreg, a bennszülöttek kedvelt csemegéje.

12. oldal

Kapcsolódó szócikkek: giliszta
Mariann_Czenema P>!

Kagylók

Mindannyian víziállatok, kétharmad részük tengeri. Szépségben nem maradnak el a csigák mögött, s talán épp ezért gyűjtötte, cserélte őket szenvedélyesen nagy írónk, Jókai Mór is. Gyűjteményének legértékesebb darabja, a Csendes-óceánban élő óriáskagylónak (Tridacna gigas) egy szép példánya ma is megvan a Természettudományi Múzeum Állattárában.

34. oldal

MissWenut P>!

Tüskésbőrűek
A legősibb állattörzsek egyike, ötszázmillió évesnél idősebb ősmaradványok is előkerültek már.A rég letűnt földtörténeti korokban sokkal több fajuk élt, mint jelenleg.A ma élő fajok száma körülbelül öt és fél ezerre tehető.

54. oldal (Móra, 1986)

MissWenut P>!

Ha külföldre utazunk, ezernyi új benyomás ér bennünket, hiszen mások az emberek, a városok, és más a természet is.

(első mondat)

Kapcsolódó szócikkek: természet

Hasonló könyvek címkék alapján

Csaba Emese (szerk.): A természet megfejtett titkai
Christopher J. Humphries – Esmond Harris – Peter Holden – Anthony Wootton: Természetbarátok zsebkönyve
Volker Dierschke: Milyen madár ez?
Garai Attila (szerk.): A természet ABC-je
Martin Woodcock – Richard Perry: Madarak
Kóbor Péter: Lepkék, bogarak és más ízeltlábúak
Gergely Péter – Gór Ádám – Hudák Tamás – Ilonczai Zoltán – Szombathelyi Ervin: Nappali lepkéink
Szinetár Csaba: Pókok
Henn László: Ragadozók
Szinák János – Veress István: Üvöltés az éjszakában