Párhuzamos ​életrajzok 29 csillagozás

Plutarkhosz: Párhuzamos életrajzok Plutarkhosz: Párhuzamos életrajzok Plutarkhosz: Párhuzamos életrajzok

A római császárkor elején, az i. sz. 1-2. század fordulóján élt Plutarkhosz ebben a munkájában, mely ötven életrajz-novellát tartalmaz, a görög és római történelem egy-egy kiemelkedő alakját állítja párhuzamba egymással. Izgalmas olvasmányok ezek az életrajzok, ám mégsem egyszerű anekdotagyűjteményről van szó. A szerző a római provinciává lett Görögország és a hódító Róma történelmének összehangolhatóságáról írt bennük. Plutarkhosz hitt abban, hogy a görög és római történelem hősei irtózatos vétkeikkel és óriási erényeikkel az emberi természet határainak felismerésére tanítanak. S ahogyan a reneszánsz is ebből a munkából vette át az emberi nagyság példaképeit, úgy a francia forradalom, Shakespeare, Goethe, sőt még Nietzsche is visszanyúlt hozzá.

Tartalomjegyzék

>!
Osiris, Budapest, 2005
2120 oldal · keménytáblás · ISBN: 9633898080 · Fordította: Máthé Elek, Devecseri Gábor, Kárpáthy Csilla
>!
Osiris, Budapest, 2001
2124 oldal · keménytáblás · ISBN: 9633799090 · Fordította: Máthé Elek
>!
Magyar Helikon, Budapest, 1978
2322 oldal · ISBN: 9632073975 · Fordította: Máthé Elek

1 további kiadás


Enciklopédia 193

Szereplők népszerűség szerint

Nagy Sándor · Szókratész · Alkibiadész · Hannibál · Marcus Iunius Brutus · Themisztoklész · Arisztotelész · Arkhimédész · Augustus · Démoszthenész · II. Philipposz · Kleopátra · Marcus Tullius Cicero · Periklész · Aiszóposz / Aesopus · Anakharszisz · Apellész · Ariszteidész · Caius Marius · Démétriosz Poliorkétész · Drakón · Fabius Maximus · I. Pürrhosz · II. Agészilaosz · III. Dareiosz · Julius Caesar · Kroiszosz · Lucius Licinius Lucullus · Lükurgosz · Lüszipposz · Marcus Aemilius Lepidus · Marcus Antonius · Marcus Claudius Marcellus · Marcus Furius Camillus · Marcus Licinius Crassus · Marcus Porcius Cato Maior · Marcus Porcius Cato Minor · Nikiasz · Numa Pompilius · Pelopidasz · Phókión · Polübiosz · Pompeius · rómaiak · Romulus · Scipio Aemilianus Africanus · Scipio Africanus · Szolón · Szophoklész · Timoleon · Timón · Titus Quintius Flamininus

Helyszínek népszerűség szerint

Róma · Athén · Karthágó · Delphoi · Görögország · Spárta · Szicília


Kedvencelte 11

Most olvassa 11

Várólistára tette 67

Kívánságlistára tette 45

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
Timár_Krisztina ISMP
Plutarkhosz: Párhuzamos életrajzok

Első olvasásra öt csillag, és ha* újraolvasom, tuti, hogy kedvencelem is.
Okulásomra kezdtem bele, és legnagyobb meglepetésemre szeretetből folytattam.
Egyébként se taszít az ókori irodalom, sőt, de azt tényleg nem vártam, hogy 2016 decemberétől napjainkig munkás délelőttjeim és délutánjaim során rendszeresen eszembe jusson: otthon vár a Párhuzamos életrajzok, és én most tulajdonképpen nagyon szeretnék otthon lenni… :) Azt se, hogy naponta minimum egy életrajz lecsússzon, de néha, hosszabb vonatutak alkalmával több is.**
Persze nem állítom, hogy minden sorát maradéktalanul élveztem. Az a nyolcvan oldalnyi Pompeius barokkos túlzás vala. Elég lett vóna abbul negyven is, mester. Azt se feledem, hogy az első kötet végén már majd elaludtam a római köztársaság végóráin, és kissé elkámpicsorodva láttam, hogy a második kötetnek majd' fele is arról fog szólni. Nem igaz, hogy a korábbi időkből összesen három-négy figura volt méltó a megörökítésre! Hol marad Cincinnatus például?! Már csak hogy a Macskafogónál maradjunk. De még ezeken a pontokon se ment négy és fél csillag alá az élmény, és az az úgyszólván szürreális tapasztalat, hogy Cicero*** életrajza tetszik, rögtön helyrepofozta a csillagozást.

De hagyjuk a személyes élményeket. Miért érdemes Plutarkhoszt olvasni?

Mert aktuális. Mert köztudomású persze, hogy az emberi természet nem sokat változott kétezer év alatt (konkrétan semmit), de azért nem árt ezzel a jelenséggel ilyen alaposan szembesülni néha. Hogy X átlagpolgár gondolkodás nélkül Y száműzetésére szavaz (akit életében nem látott), és amikor megkérdezik tőle, hogy de hát miért utálod ennyire, azt válaszolja, hogy „mert unom, hogy folyton az ő erényes életét emlegeti mindenki”. Hogy Z nem találja a kantárját, mert a felesége kölcsönadta valakinek, ezért megsértődik, nem visz el egy üzenetet, és konkrétan megfordul egy város sorsa. Hogy négy-öt oldalanként lehet olyan anekdotákat találni, amelyekben ha Jancsira vagy Juliette-re változtatnánk a neveket, senki meg nem mondaná, hogy kétezer évesek. Hogy mai szociológusok, politológusok kérdéseire érvényes választ lehet adni Plutarkhosz alapján. Hogy körülnézek az ismerőseim között, és az életrajzok szereplői köszönnek vissza… Na, azért nem a főszereplői… ;) De ez a könyv éppen annyira a kicsinyek története is, mint a nagyoké, még ha az utóbbiak többnyire csak néhány soros epizódszerepekben tűnnek is föl.****

Mert csodálatos. (A szónak a klasszikus értelmében.) És persze ijesztő. Ha olyan főszereplővel van éppen dolga az embernek, akinek az életműve éppenséggel egyedi, roppant nagy és folytathatatlan. Mert ez a könyv éppen annyira a nagyok története is, mint a kicsinyeké. :) Azoké, akik hirtelen más irányba lódították a történelmet, akik életműve után többé semmi sem folyhatott már úgy, mint azelőtt – és azoké, akik emberfölötti erőfeszítéssel megpróbálták más irányba lódítani a történelmet, de óriásit buktak bele. Tudom, benne vannak a törikönyvben. De amikor így emberközelbe jönnek, és még mindig óriásiak (erényeik, bűneik, hibáik, sikereik és baklövéseik pedig ennek megfelelő méretűek)… az nem feledhető. Annak ma is simán a hatása alá lehet kerülni.

Mert sok minden, amit a bizonyos törikönyvek tartalmaznak, jóval érthetőbbé válik ettől a könyvtől. Nem feltétlenül az összefüggések, azokra legfeljebb következtetni enged a szöveg. Hanem a történelmi alakok tetteinek mozgatórugói. Nem az, amit és ahogyan cselekedtek, hanem hogy miért. Mert Plutarkhoszon nőttek fel. Mert évszázadokig nemzedékeknek volt iskolai olvasmánya, és aki értette is, amit olvasott, abbiza gyakorta példaképet is választott magának a nagyok közül,***** aztán nehezen szabadult a hatása alól (ha egyáltalán szabadult). Nincs is rajta mit csodálni. Plutarkhosz maga is ír olyan kevésbé jelentős történelmi alakokról, akik egész életükben nem szabadultak a (könyvben szintén szereplő) nagyságoktól, az ő történetüket hallgatták, őket követték, velük álmodtak, és adott esetben ritka nagy marhaságokat követtek el miattuk. Hogy mást ne mondjak, az Alexandrosz után következő nemzedékek hadvezérei szinte mind olyan komplexusosak, hogy hatvan pszichológusnak is munkát adnának.

Mert nagy történelmi eseményeket úgy tud több (akár öt-hat) egyenrangú nézőpontból ábrázolni, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga volna, nem pedig saját találmány. (Ó, persze, megvan a magánvéleménye, hogy melyik út helyes és melyik helytelen, és ezt többször hangoztatja is… hoppá, hogy is van ez, mikor mi a magánvéleménye?! Mert néha szeret saját magának is ellentmondani.) Ettől az ember időnként majd belealszik az aktuális életrajzba, mert ezt a sztorit már többször is hallotta… és mégis hálás azért, hogy Plutarkhosz olyan erővel tudja megjeleníteni az aktuális életrajz főszereplőjét, hogy egyszerűen muszáj most neki szurkolni, ugyanúgy, ahogy húsz oldallal korábban még az ellenfélnek szurkolt. Ami nem akármilyen tanulságokkal szolgálhat a mindennapi élet számára. Egyébként pedig így mindig más-más oldalról megvilágítva annyira pontosan látszik a szövedék bonyolultsága, ahogy apró tényezők újra meg újra megváltoztatják a képet, mintha kaleidoszkópot nézne az ember. Mit nekünk emberi tervek, nagy összefüggések – itt a véletlen, a jó és balszerencse is megkapja azt a szerepet, ami jár neki.

spoiler

Mert évszázadok írói nyúlnak vissza hozzá, úgyhogy örökké modern marad. Mert olyan drámai helyzeteket tudott teremteni történelmi eseményekből, hogy Shakespeare-nek időnként gyakorlatilag csak jambusokba kellett szedni, és a mai napig üt, ha színpadra állítják. (Nem mintha kétségbe vonnám, hogy a Bárd jó sokat hozzá is tett a saját zsenialitásából. ;) Nem őt húzom le, Plutarkhoszt dicsérem.) Mert rívok, hogy miért nem készült több dráma az életrajzok alapján, mert pl. a Pürrhosz-életrajz pont passzolna a német romantikához, egymagam kitennék egy telt házat, ha lenne ilyen darab, és előadnák.

Mert az ember (ha eddig nem tudta volna, most) rájön, miért fontos klasszikus nyelveket tanulni: mert olyan életművek válnak érthetővé általa, amelyek a saját életére is hatással lehetnek. Persze ha hagyja. Mert attól, hogy valaki fejből tudja idézni görögül Plutarkhoszt, még semmit nem kap tőle. Azzal csak piedesztálra állítja, arra meg semmi szükség. Akkor kap tőle valamit, ha belebújik, szétszedi, megnézi jobbról, balról, vitatkozik vele, adott esetben veszekszik is, sőt ad absurdum összefirkálja és szamárfülezi. Aki ezt meg tudja tenni görögül, azt én jobban irigylem, mint aki Dubaiba jár nyaralni, és ebben egy cseppnyi túlzás nincs. Mert Plutarkhosz ezt mindet elviseli. És szükség is van rá.

Szükség van rá, mármint a belebújásra, szétszedésre és anyázásra vitára, mert az ember ugyan nem változott kétezer év alatt, de éppen Plutarkhosz mutatja meg, hogy a nézőpont és az események megítélése, az nagyon is sokat változhat akár két nap alatt is. Némely kétezer év előtt egekig magasztalt államformát ma diktatúrának tekintenénk – némely nézetek és előítéletek ma minimum vitathatók.

Éppen ezek miatt nem szabad a Párhuzamos életrajzokat egy darabból faragott, zárt egésznek tekinteni. Tessék kinyitni, arra való. Nem köll aggódni, fogja bírni. Tartós holmi, eláll még legalább kétezer évig. Ha közben végigsöpör rajtunk a harmadik világháború, és kezdhetjük elölről a történelmüket, akkor is. Majd legfeljebb a Bradbury módszerével tartjuk fenn. Rajta leszünk egy páran. :)

* (amikor!)
** Kíváncsi vagyok, a közelmúltban hány embernek tűnt fel az az őrült, aki laza kikapcsoló olvasmányként egy komor fekete kötésű keménytáblás könyvet hurcolt magával minden létező vonatra, és tényleg rendszeresen lapozott is benne… :)
*** Tizennégy éves kori élmény: ríva fakadok a latinkönyv fölött, mert ennek a mocsoknak olyan körmondatai vannak, hogy az állítmányt se találom, nemhogy azt, melyik főnév tartozik hozzá alanyként, mire bölcs anyukám kizavar az udvarra lelki-szellemi helyrejövetel céljából gereblyézni.
**** Emiatt adok egy jó tanácsot a leendő olvasóknak: Plutarkhosz nem azt a történelmet írja, amit mi annak tartunk – azt, amit mi annak tartunk, ő már ismertnek feltételezi! Nagyon sok mindent nem magyaráz el, mert egyszerűen úgy gondolja, azt az olvasó már úgyis tudja. Nem azt jelenti ez, hogy betéve kell tudni az egész ókort, de azért nem hátrány, ha kicsit átismétli az olvasó, mielőtt hozzáfog. Azért túl sokat ne ismételj. ;) Számomra igazi nagy élményt jelentettek azok az életrajzok, amelyeknek a szereplőiről a büdös életben soha nem hallottam. :) :) :)
***** Mielőtt valaki megkérdezi, én választottam-e, megválaszolom: igen. Mielőtt valaki megkérdezi, kit, megválaszolom: bocs, nem mondom meg, de nyugi, nem indított egy háborút se. :) Mielőtt valaki megkérdezi, óhajtom-e követni is a példáját, megválaszolom: háhá, olyan őrült nem vagyok, és egyébként is jó pár tettét vitatom… de egy-egy adott helyzetben bizony eszembe fog jutni, hogy most X ugyan mit cselekedne, és én tudnám-e cselekedni ugyanazt…

10 hozzászólás
>!
spinakker
Plutarkhosz: Párhuzamos életrajzok

Plutarkhosz meglepően jó történelmi munkát végez. Nyilván csak a sztereotípiáimnak mond ellent, mert fogalmam nincsen, hogy a történelemírás hogyan változott az idők során, mindenesetre ő elég gyakran utal másokra, ha kell, forráskritikával él, vagy más változatokat is bemutat. Persze azért olvastam, hogy nem mindig megbízható, így a párhuzamos életrajzokban hajlik a két választott ember közötti párhuzamokat kidomborítani. Én ezt nem vettem észre, sőt, Nagy Sándor – vagy ahogyan ő nevezi, Alexandrosz –, és Julius Caesar között inkább a különbségek a feltűnőek számomra.
Ami a két ember között párhuzam, hogy mind a ketten óriási becsvágyúak voltak már fiatal korukban, adakozóak és nagylelkűek, valamint viszonylag műveltek, legalább is érdeklődtek a filozófia vagy a művészetek iránt. Az egyik kedvenc részletem Alexandrosszal kapcsolatban az, hogy mindig nála volt az Iliász mestere, Arisztotelész jegyzeteivel ellátott példánya (reménytelen, hogy ez előkerüljön, de ha megtörténne, az lenne talán minden idők legnagyobb lelete).
Itt viszont vége is van. A két ember két különböző korban élt, két különböző világban (legalább is számomra így tűnik, nyilván a történelemírók is korukban megfelelően írtak róluk). Alexandrosz még kicsit a hellenisztikus hősies korban élt, amikor is egy férfinak, főleg egy katonai-állami vezetőnek bátornak, hősiesnek, vakmerőnek kellett lennie, és akivel szemben el lehetett nézni, hogy jóslatok alapján döntsön (esetleg azoknak ellent mondjon), hogy nagyságát mai szemmel értelmetlen tettekkel bizonyítsa (gordiuszi csomó), vagy hogy dühében lándzsával keresztül szúrja egyik emberét, aki teljesen jogos kritikát fogalmazott meg vele szemben. Ezekre az emberekre az is jellemző, hogy olyan nagy, frappáns egysorosokat dobáljon, amik instant klasszikusokká válnak, és amelyek azonnal rávilágítanak a beszélőjének nagyságára és nemességére, pl. amikor Alexandrosz a királyi javadalmakat és birtokokat szétosztotta, valaki megkérdezte tőle, hogy saját magának mit hagy, mire ő mondta, hogy a reményt, amire persze hadvezére kijelentette, hogy ezzel ők mindannyian is ezt választják részüknek, és hadba szálnak vele. Végső soron azonban ez gesztus, és ilyenre ma már nem lehet alapozni
És itt jön be az a figyelmeztetés, amire a mai olvasónak nem árt figyelnie. Sokáig úgy gondoltak a nagy emberekre, hogy róluk minden tekintetben példát lehet venni, sőt, sokszor, főleg a populáris írásokban ma is így gondolkodunk: Einstein minden szava örök érvényű bölcsesség, Machiavelli írása komoly politikatudományi és vezetéselméleti szakirodalom, Steve Jobs minden húzása zseniális marketing megoldás. Pedig azért a komoly tudomány nem egyes példákból vezet vissza igazságokat, hanem mintákat figyel meg. Így pedig lehet tudni, hogy ugyan Alexandrosz biztosan tudott valamit, katonai stratégának biztosan kiváló, de úgy általában nagyon rossz vezető, és inkább nem kéne róla példát venni.
Ott kezdődik, hogy kritikát nem tudott elfogadni, kicsinyes, impulzív volt, a gesztusokat többre értékelte, mint a valódi tetteket vagy a gondos tervezést – hiszen történetében vakmerőség és a szerencse mindig inkább meghozza saját gyümölcsét, mint a józan ész. Kivéve, amikor a kifáradt, elégedetlen seregét túlhajtotta, saját maga meg annyira gondtalanul fejest vetette magát egy idegen ország klímájába és kultúrájába, hogy belehalt (még akár az is lehet, hogy megmérgezték), utána pedig birodalma azonnal darabokra esik. Ahogyan egyik tanácsadója is megmondta, le kéne telepednie, de legalább is a birodalma közepéről menedzselnie kicsit – meg úgy általában, menedzselnie kellett volna a birodalmát, nem csak hódítani.
Ezzel szemben Caesar nem csak kiváló katonai stratéga és hódító volt, hanem jó uralkodó is. Már magán a hagyatékán is meglátszik: a Római Birodalmon. Ő is szinte túlhajszolta seregét a hódításokkal, ugyanakkor figyelt arra, hogy zsákmányból jó nagy részt hazaküldjön, hogy Róma polgárait megnyerje magának. Így még ha nem volt is Rómában, erős társadalmi bázist tudott kiépíteni magának – annyira, hogy őnélküle is akár vérre menően küzdjenek érte.
A két ember különbségét úgy tudnám jellemezni mai szemmel, hogy míg Nagy Sándor történetét kb. a 300 c. filmmel lehetne jól bemutatni (macsó, epikus, komikus túlzásokba eső, és végeredményben a mi korunkban alkalmazhatatlan), addig Cézárét a Róma c. sorozattal (kissé unalmas, rengeteg politikai machináció, ugyanakkor akár máig érvényes tanulságokkal). De mindez persze semmit nem mond arról, hogy élveztem ezt a könyvet: nagyon. Hát hogyne élvezném, amikor az antik világról, a kedvenc korszakomról olvashattam?

2 hozzászólás
>!
Chöpp 
Plutarkhosz: Párhuzamos életrajzok

IULIUS CAESAR:

Nem emlékszem, hogy konkrétan Caesart olvastam-e valaha belőle. Talán igen. Most feltűnt, hogy Plutarkhosz jóval nagyobb hangsúlyt fektet Caesar hadjárataira és praetori és hadvezéri tevékenységére, mint reformeri, vagy államszervező tevékenységére. Érdekes!
Mindazonáltal túl rövid volt. Éppen csak kezdtem belelendülni, amikor vége lett.

>!
Gabber777
Plutarkhosz: Párhuzamos életrajzok

Plutarkhosz Párhuzamos életrajzai az egyetlen olyan könyv melyet évente előveszek az olvasottak felfrissítése érdekében. A szerző abban hitben veszi számba a legkitűnőbb görögöket és rómaiakat, hogy azok erkölcsi nagyságából tanulhassunk. Igen, ezek az emberek is rengeteget hibáztak, sőt gyakran kegyetlenül, törtetően élték életüket, de törekednünk kell rá, hogy Plutarkhosz nyomán megtaláljuk azon tulajdonságaikat, melyek a mai életben is példának tekinthetünk, férfiasságban, emberiségben, becsületben. Plutarkhoszt olvasva teljesen belemelegedtem az ókori történelemírásba és jóval szárazabb műveken is végigrágtam magam, hogy még több betekintésem legyen az ókor világába. A könyvespolcaimat az ő nyomára telítette meg Hérodotosz, Livius, Tacitus, Xenophon és sokan mások.

>!
bfg3 P
Plutarkhosz: Párhuzamos életrajzok

Hát, azt hiszem, nem. Legalábbis nem így, hogy egyszerűen csak nekiülök és elolvasom. Inkább megszerezni kéne, és afféle kézikönyvnek használni: ha belefutok egy utalásba mondjuk Jókaiban ("beszélt hozzájuk, mint Coriolan a volskusokhoz"), azaz abból a korból, amikor minden gimnazista ezt használta olvasókönyvnek a görög nyelvhez, na akkor szépen felütöm, és megtudhatom belőle, hogy ki a fene az a fickó akiről, mégis, hogy nem esett egy szó se történelemórán ?
Aztán lehet, hogy ha sok ilyen előfordul, kedvet kapok majd ezt-azt még elolvasni belőle.

>!
Thanatos
Plutarkhosz: Párhuzamos életrajzok

Olvasmányos, görög (részben), sokszor izgalmas, érdekes (számomra), néhol még vicces is, kellett a szakdolgozatomhoz, de szeretem. Persze jobb lett volna nem ahhoz olvasni (bár lehet, hogy akkor sosem olvasom el így egészben…). Személyes kedvenc életrajzaim páldául: Aristeidés, Periklés stb. :D

>!
SignorFormica
Plutarkhosz: Párhuzamos életrajzok

A nagy hősök a görög szerint: a lényeg: a párhuzamok sokkal fontosabbak, mint a különbségek. A nagyság folyamatosan jelen van és a nagy férfi tartja a történelmet, alakítja forgatja maga körül. Róma a nagy görögök méltó örököse, hiszen hősei nem maradnak el a régiek mögött.

Mennyi kiváló történet, mennyi bölcsesség, micsoda kényelem az elbeszélésekben!

>!
Orbantorgyan
Plutarkhosz: Párhuzamos életrajzok

Évekig olvasgattam este Plutarkosz életrajzait. Szerencsére volt lehetőségem, hogy történelem tanárként sokat mesélhessek ez alapján a nagy görög és római hősökről. Olyan alapmű, amelyhez minden tanárnak oda kell járulnia. Amikor elkezdtem a töri szakot akkor lehetett újra új kiadásban olvasni. Azóta harminc évnél több elmúlt, de mindig közel van hozzám ez a két kötet a könyvespolcomon. Vannak nagy kedvenceim a könyvből: természetesen Caesar és Alexandrosz, de Brutust, Periklészt Lucullust és a többieket is nagyon kedvelem.


Népszerű idézetek

>!
Timár_Krisztina ISMP

A fegyverek beszerzése nem járt nehézséggel, mert abban az időben úgyszólván mindenki tolvajlásból és rablásból élt.

941. oldal, II. kötet, Aratosz (Magyar Helikon, 1978)

12 hozzászólás
>!
Timár_Krisztina ISMP

Mások Euripidésznek köszönhették menekvésüket; úgy látszik ugyanis, hogy a Görögországtól távol élő görögök közül főként a szicíliaiak rajongtak Euripidész költői műveiért. Ha utasemberektől kis részleteket, inkább csak ízelítőt hallottak műveiből, boldogan megtanulták, és megtanították másoknak is. Hazájába visszatérve, mint mondják, sok volt fogoly boldogan és hálásan mesélte el Euripidésznek, hogy azért bocsátották szabadon, mert elmondott néhány Euripidész-verssort, amire visszaemlékezett, sőt olyanok is akadtak, akik a csata után menekülve ételt és italt kaptak, amikor Euripidész egy-egy kardalát elénekelték.

866. oldal, I. kötet, Nikiasz (Magyar Helikon, 1978)

Kapcsolódó szócikkek: Euripidész
1 hozzászólás
>!
Sli SP

Caesar ugyanis törékeny alkatú férfiú volt, bőre sima és fehér; gyakran fejfájás és epileptikus rohamok gyötörték. Az első ilyen rohamot állítólag Cordubában kapta. Gyenge egészségi állapotát nemhogy ürügyül használta volna a kényelmes, elpuhult életre, hanem ellenkezőleg, a hadviselést tekintette a legkitűnőbb gyógymódnak. A hosszú utazásokat, az egyszerű táplálkozást, a szabadban való alvást és a minden kényelmet nélkülöző életmódot vélte a legalkalmasabb eszköznek a betegség távol tartására, így edzette magát epilepsziás rohamai ellen.

619. oldal, Első kötet - Iulius Caesar (Osiris, 2005)

>!
Sli SP

Egyik leányának két kérője volt, s ő a becsületeset választotta a gazdag helyett, mondván, hogy inkább férfit akar pénz nélkül, mint pénzt férfi nélkül.

238. oldal, Első kötet - Themisztoklész (Osiris, 2005)

Kapcsolódó szócikkek: becsület · férfiak · gazdagság · pénz · Themisztoklész
>!
Sli SP

Egy alkalommal, midőn egy Delphoiból hozott jóslatot olvastak fel arról, hogy amikor minden athéni egyetért, egyetlen férfiú mond csak ellent a városnak, Phókión előlépett és kijelentette, hogy ne keressék, ki az, bizonyosan róla van szó, mert ő az egyedüli, akinek nem tetszik egyetlen intézkedésük sem. Más alkalommal egy népnek tetsző indítványt tett, s amikor látta, hogy érvelését mindenki elfogadja, barátaihoz fordult, és így szólt: „Talán valami rosszat mondtam, és nem vettem észre?”

439-440. oldal, Második kötet - Phókión (Osiris, 2005)

Kapcsolódó szócikkek: athéni · Delphoi · jóslat · Phókión
1 hozzászólás
>!
Sli SP

Azt szokta mondani, hogy aki megüti feleségét vagy gyermekeit, kegyeletsértő módon a legszentebb dolgokra emel kezet. Nagyobb dicsőségnek tartotta, ha valaki jó férj, mint ha nagy senator.

511. oldal, Első kötet - Marcus Cato (Osiris, 2005)

Kapcsolódó szócikkek: feleség · férj · gyerek · Marcus Porcius Cato Maior
>!
Sli SP

Közéleti szereplésében ő maga sem maradt sértetlen, mert ha a legcsekélyebb alkalmat szolgáltatta is ellenségeinek, rögtön bíróság elé állították, így állandó veszélyben forgott. Állítólag csaknem ötven alkalommal került bíróság elé, utoljára nyolcvanhat esztendős korában. Ekkor mondta azokat az emlékezetes szavakat, hogy olyannak, aki más idők emberei közt élte le életét, nehéz dolog egy új nemzedék emberei előtt védekeznie.

506. oldal, Első kötet - Marcus Cato (Osiris, 2005)

Kapcsolódó szócikkek: bíróság · Marcus Porcius Cato Maior
>!
Sli SP

Mikor pedig barátai azt ajánlották, hogy vegye magát körül testőrséggel, és sokan önként jelentkeztek is, Caesar elhárította magától ezt a tisztességet. Jobb, mondotta, ha az ember egyszer hal meg, mint hogy állandó halálfélelemben éljen.

656. oldal, Első kötet - Iulius Caesar (Osiris, 2005)

>!
Sli SP

Zénón azt mondta, hogy a filozófusnak értelmébe kell előbb belemártania szavait, mielőtt száján kijönnének (…)

437. oldal, Második kötet - Phókión (Osiris, 2005)

Kapcsolódó szócikkek: értelem · filozófus · szó
1 hozzászólás
>!
Sli SP

(…) szerinte mindaz, ami felesleges, nem olcsó és amire nincs szüksége, már akkor is drága, ha csak egyetlen asba került is.

495. oldal, Első kötet - Marcus Cato (Osiris, 2005)

Kapcsolódó szócikkek: Marcus Porcius Cato Maior

Említett könyvek


Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Diogenész Laertiosz: A filozófiában jeleskedők élete és nézetei 1-2.
Cornelius Nepos: Híres férfiak
Hérodotosz – Thuküdidész – Xenophón – Polübiosz: Görög történetírók
Xenophón: Xenophón filozófiai és egyéb írásai
Polübiosz: Polübiosz történeti könyvei I-II.
Hérodotosz: A görög-perzsa háború
Appianos: Róma története
Xenophón: Kürosz nevelkedése / Anabázis
Hérodotosz: Kürosz / Xerxész
Caius Sallustius Crispus: C. Sallustius Crispus összes művei