Párhuzamos ​életrajzok 38 csillagozás

Plutarkhosz: Párhuzamos életrajzok Plutarkhosz: Párhuzamos életrajzok Plutarkhosz: Párhuzamos életrajzok

A római császárkor elején, az i. sz. 1-2. század fordulóján élt Plutarkhosz ebben a munkájában, mely ötven életrajz-novellát tartalmaz, a görög és római történelem egy-egy kiemelkedő alakját állítja párhuzamba egymással. Izgalmas olvasmányok ezek az életrajzok, ám mégsem egyszerű anekdotagyűjteményről van szó. A szerző a római provinciává lett Görögország és a hódító Róma történelmének összehangolhatóságáról írt bennük. Plutarkhosz hitt abban, hogy a görög és római történelem hősei irtózatos vétkeikkel és óriási erényeikkel az emberi természet határainak felismerésére tanítanak. S ahogyan a reneszánsz is ebből a munkából vette át az emberi nagyság példaképeit, úgy a francia forradalom, Shakespeare, Goethe, sőt még Nietzsche is visszanyúlt hozzá.

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Bibliotheca Classica Európa, Magyar Helikon · Helikon klasszikusok · Sapientia Humana Osiris

>!
Osiris, Budapest, 2005
2120 oldal · keménytáblás · ISBN: 9633898080 · Fordította: Máthé Elek, Devecseri Gábor, Kárpáthy Csilla
>!
Osiris, Budapest, 2001
2124 oldal · keménytáblás · ISBN: 9633799090 · Fordította: Máthé Elek
>!
Magyar Helikon, Budapest, 1978
2322 oldal · ISBN: 9632073975 · Fordította: Máthé Elek

1 további kiadás


Enciklopédia 207

Szereplők népszerűség szerint

Nagy Sándor · Szókratész · Julius Caesar · Alkibiadész · Démoszthenész · Hannibál · Kleopátra · Marcus Iunius Brutus · Themisztoklész · Arisztotelész · Arkhimédész · Augustus · II. Philipposz · Marcus Licinius Crassus · Marcus Tullius Cicero · Periklész · Aiszóposz / Aesopus · Anakharszisz · Anaxagorasz · Apellész · Ariszteidész · Caius Marius · Démétriosz Poliorkétész · Drakón · Fulvia · I. Pürrhosz / Pyrrhus · II. Agészilaosz · III. Dareiosz · Kroiszosz · Lucius Licinius Lucullus · Lucius Sergius Catilina · Lükurgosz · Lüszipposz · Marcus Aemilius Lepidus · Marcus Antonius · Marcus Claudius Marcellus · Marcus Furius Camillus · Marcus Porcius Cato Maior · Marcus Porcius Cato Minor · Nikiasz · Numa Pompilius · Pelopidasz · Phókión · Polübiosz · Pompeius · Quintus Fabius Maximus · rómaiak · Romulus · Scipio Aemilianus Africanus · Scipio Africanus · Szolón · Szophoklész · Timoleon · Timón · Titus Quintius Flamininus

Helyszínek népszerűség szerint

Róma · Athén · Görögország · Karthágó · Szicília · Delphoi / Delphi · Spárta


Kedvencelte 14

Most olvassa 11

Várólistára tette 89

Kívánságlistára tette 72

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Timár_Krisztina I>!
Plutarkhosz: Párhuzamos életrajzok

Első olvasásra öt csillag, és ha (=amikor) újraolvasom, tuti, hogy kedvencelem is.
Okulásomra kezdtem bele, és legnagyobb meglepetésemre szeretetből folytattam.
Egyébként se taszít az ókori irodalom, sőt, de azt tényleg nem vártam, hogy 2016 decemberétől napjainkig munkás délelőttjeim és délutánjaim során rendszeresen eszembe jusson: otthon vár a Párhuzamos életrajzok, és én most tulajdonképpen nagyon szeretnék otthon lenni… :) Azt se, hogy naponta minimum egy életrajz lecsússzon, de néha, hosszabb vonatutak alkalmával több is.
Persze nem állítom, hogy minden sorát maradéktalanul élveztem. Az a nyolcvan oldalnyi Pompeius barokkos túlzás vala. Elég lett vóna abbul negyven is, mester. Azt se feledem, hogy az első kötet végén már majd elaludtam a római köztársaság végóráin, és kissé elkámpicsorodva láttam, hogy a második kötetnek majd' fele is arról fog szólni. Nem igaz, hogy a korábbi időkből összesen három-négy figura volt méltó a megörökítésre! Hol marad Cincinnatus például?! Már csak hogy a Macskafogónál maradjunk. De még ezeken a pontokon se ment négy és fél csillag alá az élmény, és az az úgyszólván szürreális tapasztalat, hogy Cicero életrajza tetszik, rögtön helyrepofozta a csillagozást.

De hagyjuk a személyes élményeket. Miért érdemes Plutarkhoszt olvasni?

Továbbiak a blogon (jó sok mondanivalóm volt róla):
https://gyujtogeto-alkoto.blog.hu/2020/02/27/plutarkhos…

10 hozzászólás
Bla IP>!
Plutarkhosz: Párhuzamos életrajzok

Hatalmas munka és nem is könnyű olvasmány – már akkor sem ha csak a két vastag kötetre gondolok. Az ókor életrajzi lexikonjának is nevezhetnénk, de lexikonnak túl hosszúak az életrajzok, (van, amelyik eléri a 70 oldalt) és lexikoni szempontból nem nevezhető teljesnek. A szerző egy görög és egy római személy életét mutatja be párokban és utána a legtöbb életrajzot össze is veti egymással. Az életrajzok közben pedig a korszak főbb történéseit is ismerteti. Bevallom: nem olvastam el minden életrajzot, csak a számomra érdekeseket. Ezek között is van olyan, ami unalmasra sikerült, de olyan is, amely érdekfeszítően érdekes. Olyanokról olvashatunk, akiktől lényegében egy nép története indult (Thészeusz és Romulus), itt sokszor a mitológiai elemek keverednek a valós tényekkel. De törvényalkotók életét is végigkövethetjük Lükorgosz és Szolón), akiknek tevékenységét a középiskolában is tanultuk és ez előjön az életrajzok olvasása során. De harcosokkal is találkozhatunk, a görög-perzsa háború (Kimón, Themisztoklész és Ariszteidész) és a peloponnészoszi háború résztvevőivel (Alkibiádész, Nikiasz). Nagy formátumú képviselők életrajzait hosszabban írta le. Nagy Sándort és Julius Caesar életrajza rendkívül olvasmányos, az itt leírt történetek később visszaköszönnek Pompeius, Crassus, Cicero és Brutus életrajzában. Sulla és Marius életrajza egy horrorregénybe is beleillene, csakúgy mint a Gracchus-fivérek tevékenysége és Cicero meggyilkolásának leírása. Az ókori görög és római történelmet azonban rendkívül részletesen, több szemszögből is megismerhetjük belőle, így ajánlható azoknak, akik érdeklődnek a történelem e korszaka iránt.

kaporszakall>!
Plutarkhosz: Párhuzamos életrajzok

A Trajanus korabeli filozófus-teológus-életrajzíró Plutarkhosz életművének kb egyharmada maradt ránk, köztük, – csaknem csorbítatlanul – ez a munkája. Nem véletlen: ez lehetett a legnépszerűbb, s a nagyobb példányszám az ókorban a túlélés legfőbb zálogának bizonyult.

Montaigne lelkes csodálója volt, és Shakespeare is jócskán merített belőle (Coriolanus, Julius Caesar, Antonius és Kleopátra). De mit jelenthet a mai olvasónak?

Én – mint az ókor lelkes rajongója – szívesen böngészem, részben úgy, mint ahogy a kisgyerek is szívesen hallja újra és újra a jól ismert meséket. Mert Plutarkhosz ötven életrajzának zöme jól ismert személyekkel foglalkozik. A legtöbb görög szereplőt a görög-perzsa háborúk, és az azt követő Athén-Spárta-vetélkedés idejéből választotta (Themisztoklész, Periklész, Alkibiadész, Ariszteidész, Kimón, Nikiasz, Lüszandrosz), a rómaiak legtöbbjét pedig a Köztársaság válságának bő egy évszázadából (a Gracchusok, Marius, Sulla, Sertorius, Lucullus, Pompeius, Crassus, Cicero, az ifjabb Cato, Julius Caesar, Brutus, Antonius). Ők – bár számos mondásuk, gesztusuk Plutarkhosz jóvoltából és az ő előadásában maradt ránk – más írók munkáiból is jól ismertek. Ám némelyik kevésbé ismert hős életrajza is érdekes tanulságokkal szolgálhat.

Mert – ezt maga a szerző is több helyen kihangsúlyozza – ő életrajzokat ír, nem pedig történeti munkát. Hősei jelleme, neveltetése érdekli – sok helyütt jócskán moralizál is – a történelmi eseményeket viszont kedve szerint hol bővebben tárgyalja, hol csupán futólag említi. Ráadásul minden életrajz külön opus, s így bizonyos eseményeket, anekdotákat, melyek több személyt is érintenek (Sertorius és Pompeius küzdelme Hispaniában, Lucullus és Pompeius vetélkedése a Mithridatész elleni harcokban, Marius és Sulla egymás elleni háborúja, a Catilina-összesküvés szálai Cicero, Crassus, Caesar kapcsán) minden szereplő életrajzában újra elmond – ettől e gyűjtemény kicsit redundáns is lett. Amit különösen felszínesnek éreztem, az a párba állított görögök és rómaiak összehasonlítása és erkölcseik taglalása; már maguk a párbaállítás szempontjai is gyakran erőltetettek.

A kötet másik apró gyöngesége – aztán nem ostorozom tovább – egyes életrajzok túlméretezett volta. Ráadásul ezek a biográfiák a legismertebb szereplők életét mondják el ennyire bő lére eresztve, amelyeket más – főleg történetírói munkákból – élvezhetőbb formában is megkapunk (Alexandrosz, Julius Caesar, Pompeius, Brutus). Szóval, ha valaki mazsolázna az ötven ember közül, nem feltétlenül a prominesekkel kell kezdenie…

S hogy magam is válogassak, megemlíteném a gyűjteményből a számomra legérdekesebb darabokat, kedvcsinálóul azoknak, akiket a munka böhöm méretei a szisztematikus olvasástól visszariasztanak:

Lükurgosz: a spártai alkotmány szerzője, archaikus – már-már mitologikus – figura. Itt a legérdekesebb annak az arisztokratikus, protofasiszta-militarista államberendezkedésnek a magasztalása, amely aztán hosszú időkre csodálat tárgya lett, pedig a spártaiak kulturális téren nem alkottak szinte semmit; egy igazi művészük, tudósuk, filozófusuk sem volt – amit manapság görög kultúra néven emlegetünk, az szinte mind a spártaiak által mélyen megvetett, anarchikus, életélvező Athénnek köszönhető. Ami a spártaiktól ránk maradt, az néhány harci dal, meg pár velős mondás. Meg persze a Tajgetosz-elv… Ezzel együtt érdekes megismerni társadalmuk alapelveit, amit ez az életrajz részletesen be is mutat.

Szolón: az athéni törvények ősapja; igazából Lükurgosz párdarabjaként kellett volna bemutatni; de hát ő is görög… Egy sokkal realistább, életszagúbb politika rajzolódik ki az ő életrajzából, nekem határozottan szimpatikus az öreg.

Publicola: A római köztársaság kezdeteinek félig legendás, félig hiteles története, az egyik első konzul életének kapcsán elmondva.

Themisztoklész: Az athéni nép ingataságát, befolyásolhatóságát illusztrálja az ő története, háttérben a perzsa háborúk rajzával.

Ariszteidész: Themisztoklész nagy ellenlábasa, a tisztakezű konzervatív. Érdekes kontraszt az előbbivel.

Alkibiadész: Hol hazafi, hol hazaáruló – roppant ellentmondásos alak; Platón Lakomájában is találkozhattunk vele. A kor, amiben működött, éppen oly zavaros volt, mint ő maga.

Lucullus: Érdekesebb, és rokonszevesebb, mint vetélytársa, Pompeius. És bölcsebb is – ő megúszta a polgárháborút.

Sertorius: A polgárháborús idők legérdekesebb (néppárti) figurája, a gerillaháború mestere, Pompeius megleckéztetője, Hispania ura. Érdemes megismerni.

Marius és Sulla: a polgárháború első fázisának két központi alakja, kegyetlenségben vetekedtek egymással. Mariusnak talán voltak érzelmei (főleg keserűség és düh), Sulla viszont – szvsz – egy jeges agyú pszichopata.

Timoleón: Korinthoszi hadvezér, Szicília görög városait szabadította meg zsarnokaitól (még a római-pun harcok előtt). Méltó a figyelemre.

Az ifjabb Cato: Olvassatok e tisztességes ember rokonszenves, meddő puritanizmusáról!

Tiberius és Caius Gracchus: A polgárháborúk kirobbanásának ősoka e két reformer tevékenysége volt; mérsékelt javaslataikra a közföldeket elhappoló vagyonos osztály rágalmazással, uszítással, zavargásokkal, végül politikai gyilkosságokkal reagált. Nem ismerős e forgatókönyv? Az őspéldány Plutarkhosznál olvasható.

Persze ez nem azt jelenti, hogy a többi életrajz unalmas, csupán a fentieket találtam a legjobbaknak. De jó szívvel ajánlom ezt a művet mindenkinek, az ókor iránt érdeklődőknek különösen. S mivel teljes terjedelmében fent van a MEK-en*, bármikor csipegethettek belőle.

*https://mek.oszk.hu/03800/03892/

spinakker>!
Plutarkhosz: Párhuzamos életrajzok

Plutarkhosz meglepően jó történelmi munkát végez. Nyilván csak a sztereotípiáimnak mond ellent, mert fogalmam nincsen, hogy a történelemírás hogyan változott az idők során, mindenesetre ő elég gyakran utal másokra, ha kell, forráskritikával él, vagy más változatokat is bemutat. Persze azért olvastam, hogy nem mindig megbízható, így a párhuzamos életrajzokban hajlik a két választott ember közötti párhuzamokat kidomborítani. Én ezt nem vettem észre, sőt, Nagy Sándor – vagy ahogyan ő nevezi, Alexandrosz –, és Julius Caesar között inkább a különbségek a feltűnőek számomra.
Ami a két ember között párhuzam, hogy mind a ketten óriási becsvágyúak voltak már fiatal korukban, adakozóak és nagylelkűek, valamint viszonylag műveltek, legalább is érdeklődtek a filozófia vagy a művészetek iránt. Az egyik kedvenc részletem Alexandrosszal kapcsolatban az, hogy mindig nála volt az Iliász mestere, Arisztotelész jegyzeteivel ellátott példánya (reménytelen, hogy ez előkerüljön, de ha megtörténne, az lenne talán minden idők legnagyobb lelete).
Itt viszont vége is van. A két ember két különböző korban élt, két különböző világban (legalább is számomra így tűnik, nyilván a történelemírók is korukban megfelelően írtak róluk). Alexandrosz még kicsit a hellenisztikus hősies korban élt, amikor is egy férfinak, főleg egy katonai-állami vezetőnek bátornak, hősiesnek, vakmerőnek kellett lennie, és akivel szemben el lehetett nézni, hogy jóslatok alapján döntsön (esetleg azoknak ellent mondjon), hogy nagyságát mai szemmel értelmetlen tettekkel bizonyítsa (gordiuszi csomó), vagy hogy dühében lándzsával keresztül szúrja egyik emberét, aki teljesen jogos kritikát fogalmazott meg vele szemben. Ezekre az emberekre az is jellemző, hogy olyan nagy, frappáns egysorosokat dobáljon, amik instant klasszikusokká válnak, és amelyek azonnal rávilágítanak a beszélőjének nagyságára és nemességére, pl. amikor Alexandrosz a királyi javadalmakat és birtokokat szétosztotta, valaki megkérdezte tőle, hogy saját magának mit hagy, mire ő mondta, hogy a reményt, amire persze hadvezére kijelentette, hogy ezzel ők mindannyian is ezt választják részüknek, és hadba szálnak vele. Végső soron azonban ez gesztus, és ilyenre ma már nem lehet alapozni
És itt jön be az a figyelmeztetés, amire a mai olvasónak nem árt figyelnie. Sokáig úgy gondoltak a nagy emberekre, hogy róluk minden tekintetben példát lehet venni, sőt, sokszor, főleg a populáris írásokban ma is így gondolkodunk: Einstein minden szava örök érvényű bölcsesség, Machiavelli írása komoly politikatudományi és vezetéselméleti szakirodalom, Steve Jobs minden húzása zseniális marketing megoldás. Pedig azért a komoly tudomány nem egyes példákból vezet vissza igazságokat, hanem mintákat figyel meg. Így pedig lehet tudni, hogy ugyan Alexandrosz biztosan tudott valamit, katonai stratégának biztosan kiváló, de úgy általában nagyon rossz vezető, és inkább nem kéne róla példát venni.
Ott kezdődik, hogy kritikát nem tudott elfogadni, kicsinyes, impulzív volt, a gesztusokat többre értékelte, mint a valódi tetteket vagy a gondos tervezést – hiszen történetében vakmerőség és a szerencse mindig inkább meghozza saját gyümölcsét, mint a józan ész. Kivéve, amikor a kifáradt, elégedetlen seregét túlhajtotta, saját maga meg annyira gondtalanul fejest vetette magát egy idegen ország klímájába és kultúrájába, hogy belehalt (még akár az is lehet, hogy megmérgezték), utána pedig birodalma azonnal darabokra esik. Ahogyan egyik tanácsadója is megmondta, le kéne telepednie, de legalább is a birodalma közepéről menedzselnie kicsit – meg úgy általában, menedzselnie kellett volna a birodalmát, nem csak hódítani.
Ezzel szemben Caesar nem csak kiváló katonai stratéga és hódító volt, hanem jó uralkodó is. Már magán a hagyatékán is meglátszik: a Római Birodalmon. Ő is szinte túlhajszolta seregét a hódításokkal, ugyanakkor figyelt arra, hogy zsákmányból jó nagy részt hazaküldjön, hogy Róma polgárait megnyerje magának. Így még ha nem volt is Rómában, erős társadalmi bázist tudott kiépíteni magának – annyira, hogy őnélküle is akár vérre menően küzdjenek érte.
A két ember különbségét úgy tudnám jellemezni mai szemmel, hogy míg Nagy Sándor történetét kb. a 300 c. filmmel lehetne jól bemutatni (macsó, epikus, komikus túlzásokba eső, és végeredményben a mi korunkban alkalmazhatatlan), addig Cézárét a Róma c. sorozattal (kissé unalmas, rengeteg politikai machináció, ugyanakkor akár máig érvényes tanulságokkal). De mindez persze semmit nem mond arról, hogy élveztem ezt a könyvet: nagyon. Hát hogyne élvezném, amikor az antik világról, a kedvenc korszakomról olvashattam?

2 hozzászólás
Gabber777>!
Plutarkhosz: Párhuzamos életrajzok

Plutarkhosz Párhuzamos életrajzai az egyetlen olyan könyv melyet évente előveszek az olvasottak felfrissítése érdekében. A szerző abban hitben veszi számba a legkitűnőbb görögöket és rómaiakat, hogy azok erkölcsi nagyságából tanulhassunk. Igen, ezek az emberek is rengeteget hibáztak, sőt gyakran kegyetlenül, törtetően élték életüket, de törekednünk kell rá, hogy Plutarkhosz nyomán megtaláljuk azon tulajdonságaikat, melyek a mai életben is példának tekinthetünk, férfiasságban, emberiségben, becsületben. Plutarkhoszt olvasva teljesen belemelegedtem az ókori történelemírásba és jóval szárazabb műveken is végigrágtam magam, hogy még több betekintésem legyen az ókor világába. A könyvespolcaimat az ő nyomára telítette meg Hérodotosz, Livius, Tacitus, Xenophon és sokan mások.

Thanatos>!
Plutarkhosz: Párhuzamos életrajzok

Olvasmányos, görög (részben), sokszor izgalmas, érdekes (számomra), néhol még vicces is, kellett a szakdolgozatomhoz, de szeretem. Persze jobb lett volna nem ahhoz olvasni (bár lehet, hogy akkor sosem olvasom el így egészben…). Személyes kedvenc életrajzaim páldául: Aristeidés, Periklés stb. :D

SignorFormica>!
Plutarkhosz: Párhuzamos életrajzok

A nagy hősök a görög szerint: a lényeg: a párhuzamok sokkal fontosabbak, mint a különbségek. A nagyság folyamatosan jelen van és a nagy férfi tartja a történelmet, alakítja forgatja maga körül. Róma a nagy görögök méltó örököse, hiszen hősei nem maradnak el a régiek mögött.

Mennyi kiváló történet, mennyi bölcsesség, micsoda kényelem az elbeszélésekben!

Orbantorgyan>!
Plutarkhosz: Párhuzamos életrajzok

Évekig olvasgattam este Plutarkosz életrajzait. Szerencsére volt lehetőségem, hogy történelem tanárként sokat mesélhessek ez alapján a nagy görög és római hősökről. Olyan alapmű, amelyhez minden tanárnak oda kell járulnia. Amikor elkezdtem a töri szakot akkor lehetett újra új kiadásban olvasni. Azóta harminc évnél több elmúlt, de mindig közel van hozzám ez a két kötet a könyvespolcomon. Vannak nagy kedvenceim a könyvből: természetesen Caesar és Alexandrosz, de Brutust, Periklészt Lucullust és a többieket is nagyon kedvelem.


Népszerű idézetek

Timár_Krisztina I>!

A fegyverek beszerzése nem járt nehézséggel, mert abban az időben úgyszólván mindenki tolvajlásból és rablásból élt.

941. oldal, II. kötet, Aratosz (Magyar Helikon, 1978)

12 hozzászólás
Sli P>!

[…] gúnyolódott azokon, akik rajongtak az efféle kitüntetésekért, mondván, hogy amire olyan büszkék, csak a bronzművesek és a festőművészek munkája, az ő minden másnál szebb képmását viszont a polgárok a szívükbe zárva őrzik. Sokan csodálkoztak, hogy egy csomó ismeretlen embernek van szobra, neki pedig nincs, mire azt felelte: „Jobb szeretem, ha azt kérdezik, miért nincs szobrom, mint ha azt kérdeznék, miért van.”

510-511. oldal, Első kötet - Marcus Cato (Osiris, 2005)

Kapcsolódó szócikkek: Marcus Porcius Cato Maior · szobor
Timár_Krisztina I>!

Mások Euripidésznek köszönhették menekvésüket; úgy látszik ugyanis, hogy a Görögországtól távol élő görögök közül főként a szicíliaiak rajongtak Euripidész költői műveiért. Ha utasemberektől kis részleteket, inkább csak ízelítőt hallottak műveiből, boldogan megtanulták, és megtanították másoknak is. Hazájába visszatérve, mint mondják, sok volt fogoly boldogan és hálásan mesélte el Euripidésznek, hogy azért bocsátották szabadon, mert elmondott néhány Euripidész-verssort, amire visszaemlékezett, sőt olyanok is akadtak, akik a csata után menekülve ételt és italt kaptak, amikor Euripidész egy-egy kardalát elénekelték.

866. oldal, I. kötet, Nikiasz (Magyar Helikon, 1978)

Kapcsolódó szócikkek: Euripidész
1 hozzászólás
Sli P>!

[…] bizony elvesznénk, ha már el nem vesztünk volna.

249. oldal, Első kötet - Themisztoklész (Osiris, 2005)

Kapcsolódó szócikkek: Themisztoklész
Sli P>!

Emlegették Scipio Africanus elnéző és nemes magatartását is, akit szívből csodáltak, mert amikor a győzhetetlen és félelmetes Hannibált Afrikában leverte, nem űzte el hazájából, kiadatását sem követelte polgártársaitól, sőt amikor az ütközet előtt tárgyalt vele, barátságosan fogadta, az ütközet után pedig a béketárgyaláson nem bánt vele sértőn, és sorsát nem tette még súlyosabbá. Mondják, hogy amikor később Epheszoszban ismét találkoztak, és séta közben Hannibál azt a helyet választotta, amely rangjánál fogva nem őt, hanem a római hadvezért illette volna meg, Scipio ráhagyta, és tovább sétált vele; majd amikor a hadvezérekről kezdtek beszélgetni, és Hannibál kijelentette, hogy Alexandrosz volt a leghatalmasabb hadvezér, utána Pürrhosz következik és harmadik ő saját maga, Scipio csendesen elmosolyodott, és így szólt: „És ha én nem győztelek volna le?” „Akkor, Scipio – válaszolt Hannibál –, nem harmadik, hanem első hadvezérnek tettem volna magamat.”

425. oldal, Második kötet - Titus Flamininus (Osiris, 2005)

Sli P>!

Mindenekelőtt Drakón törvényeit érvénytelenítette szigorúságuk és a kiszabott büntetések súlyossága miatt, csak a gyilkosságért járó halálbüntetést hagyta meg. A drakóni törvények értelmében halálbüntetéssel sújtották a legcsekélyebb bűncselekményeket is. Így a munkakerülők, a zöldség- és gyümölcstolvajok ugyanolyan büntetést szenvedtek el, mint a templomrablók és a gyilkosok. Később sokszor idézték Démadész bírálatát, hogy Drakón nem tintával, hanem vérrel írta törvényeit. Mikor megkérdezték tőle, miért sújtott halálbüntetéssel oly sok vétséget, Drakón állítólag azt felelte, hogy szerinte a kis bűnök is megérdemlik a halálbüntetést, a nagyobbakra pedig nem talált súlyosabbat.

171-172. oldal, Első kötet - Szolón (Osiris, 2005)

Kapcsolódó szócikkek: bűn · büntetés · Drakón · halálbüntetés · Szolón
Sli P>!

Caesar ugyanis törékeny alkatú férfiú volt, bőre sima és fehér; gyakran fejfájás és epileptikus rohamok gyötörték. Az első ilyen rohamot állítólag Cordubában kapta. Gyenge egészségi állapotát nemhogy ürügyül használta volna a kényelmes, elpuhult életre, hanem ellenkezőleg, a hadviselést tekintette a legkitűnőbb gyógymódnak. A hosszú utazásokat, az egyszerű táplálkozást, a szabadban való alvást és a minden kényelmet nélkülöző életmódot vélte a legalkalmasabb eszköznek a betegség távol tartására, így edzette magát epilepsziás rohamai ellen.

619. oldal, Első kötet - Iulius Caesar (Osiris, 2005)

Sli P>!

Fennmaradt egy történet Xanthipposznak, Periklész apjának kutyájáról. A szegény állat nem tudott elválni gazdájától, a tengerbe ugrott, és a hajó mellett úszott egészen Szalamiszig, majd amikor partot ért, a fáradtságtól nyomban kimúlt. Mai napig is mutogatják az emlékére emelt és róla Künosszémának nevezett sírhalmot.

231. oldal, Első kötet - Themisztoklész (Osiris, 2005)

Kapcsolódó szócikkek: kutya · Periklész
Sli P>!

Zénón azt mondta, hogy a filozófusnak értelmébe kell előbb belemártania szavait, mielőtt száján kijönnének […]

437. oldal, Második kötet - Phókión (Osiris, 2005)

Kapcsolódó szócikkek: értelem · filozófus · szó
1 hozzászólás
discipula_magistri>!

Ha az „ismerd meg önmagadat” elvére minden ember ügyelne, nem vált volna belőle isteni parancs.


Említett könyvek


Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Publius Cornelius Tacitus: Julius Agricolának életéről és erkölcseiről
Publius Cornelius Tacitus: Agricola élete
Publius Cornelius Tacitus: Iulius Agricola életrajza / De vita et moribus Iulii Agricolae
Adrian Goldsworthy: Caesar
Robert Graves: Én, Claudius
Michael Grant: Róma császárai
Földi Pál: Ave Caesar
Grüll Tibor: Pontius Pilatus
Gaius Suetonius Tranquillus: Császárok életrajzai
Gaius Suetonius Tranquillus: Nero