A ​természet és a lélek 2 csillagozás

A naturalista megközelités a pszichológiában
Pléh Csaba: A természet és a lélek

A hazai kognitív tudomány és az evolúciós pszichológia kapcsolatának megteremtésében nagy szerepe van Pléh Csaba munkáinak. A kötet tanulmányai amellett érvelnek, hogy át kell hidalnunk a pszichológia hagyományos szakadékait, amelyek elválasztják a biológiai és a társadalmi embert, az egyént és a társas lényt, s a tények és a szellemi értékek világát. A naturalista pszichológia természettudományos felfogás, mely ugyan-akkor nem tagadja az ember társas és társadalmi létét, csak ezt is a természet részeként értelmezi. A kötetben ennek a természeti hozzáállásnak megfelelően kerülnek egymás mellé írások a nyelv idegrendszeri alapjairól, a tudatról, stb.

Eredeti megjelenés éve: 2003

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Osiris Könyvtár - Pszichológia

>!
Osiris, Budapest, 2003
404 oldal · ISBN: 963389414X

Kedvencelte 1

Most olvassa 1

Várólistára tette 7

Kívánságlistára tette 2


Kiemelt értékelések

vargarockzsolt>!
Pléh Csaba: A természet és a lélek

Pléh Csaba: A természet és a lélek A naturalista megközelités a pszichológiában

A kötet 1999 és 2003 között megjelent tanulmányokat tartalmaz, és az alcímnek megfelelően a lélektani naturalizmus mellett érvel. A lélektani naturalizmus kapcsán Pléh Csaba egy – a kötetben nem szereplő – tanulmányában így fogalmaz:
”Ez a szemlélet a biológiai tudománnyal az idegtudománnyal és az evolúcióval keresi a kapcsolatot.
A pszichológia sorsát erősen meghatározza háromféle vélt szakadék (legalábbis a naturalista szempontjából csak vélt szakadék). A biológiai és társadalmi emberkép, az individuális és a szociális ember, végül a tények világa és a szellemi értékek követése ismételten szembekerülnek egymással. Ezekben a pólusokban a bevett pszichológia – a kísérleti lélektan, a természettudományos elkötelezettségű pszichológia – úgy jelenik meg, mint ami biologista és individualista, s nem tud mit kezdeni sem az ember társadalmiságával, sem társasságával, s főként nem az értékek rendjével.
A mai naturalisztikus pszichológia két új mozzanatot hangsúlyoz, hogy meghaladja ezt a kettéosztást. Az első annak a gondolatmenetnek felel meg, ami már a hagyományos értelemben „szocializálatlan” csecsemő életében is felfedezi a szocialitást: úgy véli, hogy a „,másik elme” tételezése az evolúció nyújtotta kiindulópont. Az emberi lélek abban az értelemben is társas, hogy úgy keletkezik, hogy az evolúció megoldja a filozófus számára megoldhatatlan „másik elme” kérdést. A mai naturalizmus újdonsága, hogy ezt a csecsemőkori kiinduló feltételekre is bizonyítja.
A másik naturalista újdonság, mely az etológiában és a csecsemőkutatásokban összefonódik az elsődleges elemi szocialitás doktrinájával, az a gondolat, hogy az ember sajátosan értelmező lény, aki mind az oksági értelmező modelleket, mind a szándéktulajdonítást mint praktikus hermeneuta használja. Az ember ilyen értelemben különösen jó pszichológus. s éppen ez a „pszichológus” volta teremti meg a kultúra lehetőségét.”
Mindezekből aztán sok minden következik, amelyeket a szerző az alábbi főbb fejezetcímek alatt fejt ki:
– A megismerés modelljei és a pszichológia
– Szabályok, idegrendszer és a nyelv
– Elbeszélés, emlékezet, identitás
– Információs forradalom és tudás
– Történelmi kirándulások (Ez utóbbi fejezetben többek között Polányi Mihály, Ludwig Wittgenstein és Daniel Dennett filozófiájának pszichológiai vonatkozásait elemzi.)

A kötet záró tanulmányában a szerző a pszichológiai iskolák különbözőségének egy fontos gyökerére mutat rá: a liberális, és a tekintélyközpontú konzervatív gondolkodás eltérő értékválasztására, és azok következményeire. Hogy Pléh Csaba professzor úr melyik oldalra helyezi magát, azt a záró tanulmány címe is jelzi: A demokrácia, a szabadság és a pszichológusok.

3 hozzászólás

Népszerű idézetek

vargarockzsolt>!

Az ügyes ember eljárásokat ismer, a művelt meg tényeket, hangzik nagymama klasszikus szembeállítása.

165. oldal

Pléh Csaba: A természet és a lélek A naturalista megközelités a pszichológiában

2 hozzászólás
vargarockzsolt>!

Röviden tehát a mai kísérleti pszicholingvisztika egyik fontos következtetése, hogy a nyelvek közötti eltérések egyik legfontosabb, pszicholingvisztikailag értelmezhető következménye a feldolgozási relativizmus. E tekintetben a magyar nyelvet lokálisabb feldolgozások jellemzik, mint például az angolt. Az egyetemes vonásokból kiindulva mondhatjuk azt, hogy a helyi sajátosságok, az adott nyelv jellemzői csak színezik az egyetemes, globális jellemzőket. Fordítva is eljárhatunk azonban: mondhatjuk, hogy a valóságos gyermekek olyan eljárásokat alakítanak ki, melyek saját környezetük nyelvéhez illeszkednek, s az egyetemes mozzanat ebben a “relativisztikus megoldásban” az emberi megismerés közös erőforrásaiból fakad. Ha a magyarban érvényes megoldások tartalmából indulunk ki, kiemelhetjük, hogy miközben lokális tényezők és eljárások adják a közvetlen, első javaslatokat a megértésben, a végső döntések globális megfontolásokon, a lokális javaslatok egymásra vonatkoztatásán alapulnak. Vagyis mindkét gondolatmenettel az ökológusok jelszavához jutunk: Think globally, act locally.

191. oldal

Pléh Csaba: A természet és a lélek A naturalista megközelités a pszichológiában

5 hozzászólás
vargarockzsolt>!

a) A szójelentés idegrendszeri reprezentációja megosztott jellegű. Bár Pulvermüller ezt a terminológiát nem használja, alapvetően egy konnekcionista szójelentés-felfogásról van szó, akárcsak például Andy Clarknek (1996) a mikrojegyek fogalmára építő filozofikus elemzésében.

b) Tartalomfüggő, hogy a sejtegyüttesben mely agykérgi részek vesznek részt. Nem arról van szó, hogy minden szójelentés csupán a Wernicke-területnek megfelelő temporális areában lokalizálódnék; a sejtegyüttesbe belépő agykérgi területek attól függenek, milyen életszférára utal az adott szó. A látással kapcsolatos szavak inkább aktiválnák az occipitális kérgi területeket, a mozgással kapcsolatos szavak inkább a motoros területeket és így tovább.

c) A funkciószavak többnyire inkább bal féltekei lokalizációjúak, míg a tartalmas szavak lokalizációja mindkét féltekére kiterjedne. Pulvermüller értelmezésében ezt mind a kiváltott potenciálok, mind az agyi képalkotó eljárások eredményei alátámasztják.

d) A lexikon olyan sejtegyütteseknek felel meg, amelyek egymástól távoli kérgi részeket kapcsolnak össze, míg a grammatikai mozzanatok inkább rövid távú kapcsolatokon alapulnak. Pulvermüller mindezt összekapcsolja egy olyan elképzeléssel is, amely szerint az a kettősség, amit a mai nyelvfeldolgozás legvitatottabb kérdéseit illetően Clahsen (1999) már említett felfogása mint mentális lexikon és grammatika kettősségét, Pinker (1999) pedig mint asszociatív hálózatok és szabályközpontú szerveződés kettősségét képzel el, egy egységes agykérgi modellben úgy értelmeződik, mint különböző távú, kérgen belüli kapcsolatok kettőssége.

115. oldal

Pléh Csaba: A természet és a lélek A naturalista megközelités a pszichológiában

3 hozzászólás
Papp_Bence_Gábor >!

Az ügyes ember eljárásokat ismer, a művelt meg tényeket […]

165. oldal, 2. fejezet - SZABÁLYOK, IDEGRENDSZER ÉS A NYELV (Pléh Csaba: A modularitás és a pragmatika: néhány egyszerű és bonyolult kapcsolat)

Pléh Csaba: A természet és a lélek A naturalista megközelités a pszichológiában

vargarockzsolt>!

A relativizmus és univerzalizmus vitája a mai kultúrában is újra vezető kérdéssé vált. Benne foglaltatik a globalizáció hatásával kapcsolatos vitákban, a többkultúrájúság igényével kapcsolatos állásfoglalásokban, de abban is, ahogyan a kisebbségek anyanyelvi iskoláztatásáért harcolunk. A pszichológus számára a kérdés hagyományosan azt érinti, hogy vajon a kultúrák eltérései eredményezik-e gondolkodásmódok eltéréseit, és ha igen, mennyire erőteljesek ezek. A nyelv kérdése ezen belül részkérdés, s arra vonatkozik, hogy milyen hatásai vannak a nyelv keretében adott kategória-rendszernek a megismerési folyamatokra, vajon ez a hatás a nyelv világán belül marad-e, vagy túllép azon.

167. oldal

Pléh Csaba: A természet és a lélek A naturalista megközelités a pszichológiában

3 hozzászólás
vargarockzsolt>!

Az emberi kultúrák, nyelvek mind változatok egy témára, s mind közös erőforrásokat használnak. El és fel kell ismernünk a sokféleséget. Ez megóv attól, hogy készpénznek vegyük a túl könnyen egyetemesnek hirdetett modelleket. Arra is emlékeztet, hogy az emberi változatok maguk értékek: értékek a nyelvi közösségek és kultúrák, de tanulmányozandó értékek az ember alkotta rendszerek emberi felhasználásai is, azok a megoldási módok, ahogyan a nyelvhasználók alkalmazkodnak saját nyelvi környezetükhöz. Egy témára adott változatok ezek, mögötte az emberi léthelyzet és megismerési s érzésbeli rendszer egyetemességei és variációi állnak.

A pszicholingvisztika a maga szerény eszközeivel és korlátozott ambícióival amellett áll ki tehát, hogy sem a mérlegeletlen univerzalizmusnak, sem a korlátlan relativizmusnak nincsen igaza. A kognitív erőforrások minden kultúrában egyetemesek, ebben az értelemben nincs kulturális relativizmus. (Hasonlít ez a fölfogása Geertz 1994 antropológiai nézeteihez.) Más értelemben azonban van: a nyelvek eltérően használják fel a közös erőforrásokat. Kompromisszumos itt a pszicholingvisztika álláspontja. Olyan korlátozott univerzalizmus ez, mely ironikus relativizmusként is emlegethető.

192. oldal

Pléh Csaba: A természet és a lélek A naturalista megközelités a pszichológiában

3 hozzászólás
vargarockzsolt>!

Mit tekintsünk kiinduló értéknek, az egyént-e vagy a közösséget? Az általam kedvelt pszichológiák mind egyénközpontúak. Tudnunk kell azonban, hogy számos közösségközpontú avantgárd és konzervatív pszichológia is létezik, Makarenkótól és a német közösségiség pszichológiáját meghirdető Jaenschtől kezdve Wittgensteinig. Velük szemben a liberális felhangú individualista pszichológiák azt hangsúlyozzák, hogy az érték és a mérték forrása mindig csak az egyén lehet. Csoport, család s bármi ennek fölébe állítása értékszempontból önámítás, tudományosan pedig olyan kategóriahiba, mely önálló létet tulajdonít a “néplélek”- vagy “csoportlélek”-szerű konstrukcióknak. A valóságos létező egység, hirdeti az individualisztikus felfogás, az egyén. Csoportlelkek ugyanúgy nincsenek, miként maguk a csoportok hiposztazálása is csak az egyént elnyomó gyakorlatokat megalapozó fikció. Ugyanakkor az individualista felfogások, akárcsak a politikában, lehetnek konzervatívak, s lehetnek liberálisak. Konzervatív változatukban az egyént emelik ugyan előtérbe, de az egyének helyét előre meghatározottnak tartják, s a társadalmat végül is egy megtalált és megkérdőjelezhetetlen rend világának tételezik. Olyan világnak, melyben mindenkinek megvan a maga helye, amit jó esetben a világos visszajelzések alapján megtalál. A liberális individualista felfogás viszont mozgó világban gondolkozik, s az egyén helyét is ennek megfelelően dinamikusan képzeli el.

355. oldal

Pléh Csaba: A természet és a lélek A naturalista megközelités a pszichológiában

8 hozzászólás
vargarockzsolt>!

Az egyik oldalon konzervatív világkép, mozdulatlan, vagy legalábbis az érdemeknek megfelelően elrendezett rendies társadalom és veleszületett szerveződésű elme – a másik oldalon változó világ, autonóm egyének közötti, szabadon alakuló emberi kapcsolatok és kezdetben üres elme. Ezt a szép koherenciát már a 19. században kikezdte a szabadság gondja. Az empiristák világképe s haszonelvű társadalomfilozófiájuk szakítani akar minden, az uralkodó rendet alátámasztó magasabb államérdekkel s az egyének hasznán felüli becsapó ideológiával. A piac szabadságának emberképe ez, mely azonban az egyénre visszavetítve éppenséggel determináltságot eredményez. Különösen vágyainkra és érzésvilágunkra nézve elkeserítő, ha a szigorúan mechanikus és determinisztikus világkép felől nézzük azt. Minden, amit szeretünk, csak múltbéli tapasztalataink esetlegességeiből fakad, abból, hogy hogyan jártak együtt véletlenszerűen bizonyos élmények alapvetően fontos eseményekkel (pl. az evéssel, a pénzzel stb.). Nem olyan távoli ez az emberkép, a mai behaviorista személyiségképet, de sok olvasatában a freudista felfogást is ennek az utilitarianista determinizmusnak a változataként foghatjuk fel. A 19. században az ifjú John Stuart Mill (magyarul 1980; róla lásd Győri 1995), személyesen is tragikusnak érezve ezt a dilemmát világnézete s saját boldogságkeresése között, keresett egy megoldást. A megoldás hangulati eleme a romantikus emberkép és a személyiség kultuszának előtérbe állítása, annak hirdetése, hogy a gazdagodó személyiség, ez a humboldti eszménykép önmagában érték.

A megoldás intellektuális tartalma annak hangsúlyozása, hogy a tudás és a szeretet az élet olyan területei, melyekre a haszonelvűség nem érvényes. Nem érvényes abban az értelemben, hogy ezek nem piaci javak. Tudásom növekedése nem vesz el tudást mástól (bár a hatalommá vált tudás már piaci értékű), s ugyanígy a szeretet is korlátlanul növelhető, nem része egy elosztási rendszernek. Az ember belső világára nézve olyan motivációs rendszerek alapjai ezek, amelyek nem szükségszerűen determináltak. Az autonómia és a spontaneitás, a pszichológiai szabadság területei, s persze ezzel a pedagógiai optimizmus reménykeltő ablakai is. Mill motivációs felfogásának mai utódai a pszichológiában pontosan ezt a nem szigorúan determinált világnézetet, értékrendet követik. Idesorolható a funkcionális autonómia koncepciója (Allport 1980), mely szerint cselekvéseink leválhatnak arról a kontextusról, melyben eredetileg hasznosak voltak, s önálló motiváló erővé válnak, vagy az Abraham Maslow (1954) hirdette, a hiánymotívumokon túllépő fejlődési motívumrendszerek (a személyiség önalakítása).

356-357. oldal

Pléh Csaba: A természet és a lélek A naturalista megközelités a pszichológiában

10 hozzászólás
vargarockzsolt>!

A darwini emberkép konzervatív olvasata

Az egyik felfogás a fejlődést lényegében lezártnak tartja, s a darwinizmus emberi mondanivalójából a szelekcióra helyezi a hangsúlyt. Zárt társadalmat képzel el, melyben az egyének harcolnak a (korlátozottnak feltételezett) erőforrásokért. Ebben a harcban szociáldarwini elvek érvényesülnek. Az egyének öröklött tulajdonságaik tekintetében eltérnek egymástól. A társadalom, akár a természetes kiválasztódás, a beváló változatokat preferálja s helyezi magasabb pozícióba. Innen származik a társadalom stabilitása: mindenki a képességeinek megfelelő helyen van, képességeit pedig szüleitől kapja. A releváns különbségek ráadásul kisszámúak. Az értelem egyetlen alapvető dimenzió, az intelligencia tekintetében különíti el egymástól az embereket, ahol végül is a buta áll szemben az okossal, s nem eltérő minőségek különböztetik meg egymástól az embereket.

Ez a hagyomány ma már egy évszázadot ível át, Sir Francis Galtontól kezdve a csaló Sir Cyril Burtön át a mai pszichológia hírhedett Arthur Jensenéig (aki az emberfajták öröklött intelligenciakülönbségeit hirdeti). E felfogás lényegi mozzanata a társadalom felé: az eszményi, ideális társadalom a szellem arisztokráciája, ahol az emberek szigorú társadalmi rendben, hierarchia szerint élnek, de ez a hierarchia megfelel képességeik eltéréseinek. Burt nyíltan hirdette, hogy az angol társadalom ilyen. Társadalmi mobilitásra nincs különösebb szükség, hiszen a szociális helyzet és az értelmi képességek közötti korrelációban az oki viszony nem a környezetből ered, hanem a szociális pozíció tükrözné a genetikailag meglévő eltéréseket. Stephen Gould (1999) magyarul is olvasható könyve vitriolos kritikáját mutatja be ennek a felfogásnak, mint egy szelekciós társadalmi gyakorlat torzító ideológiájának, mely a tudománnyal takarózva leplezi elnyomó gyakorlatát. Megjelenik azonban ez a koncepció a személyiségről is (lásd Pléh 1990a áttekintését). A klasszikus tipológiától kezdve Eysenckig él az a hit, hogy az emberek kisszámú alapvető, biológiailag determinált személyiségdimenzióba rendezve megismerhetőek. Ez a kisszámú dimenzió valójában ki is meríti az emberek érdekes egyéni különbségeit.

359-360. oldal

Pléh Csaba: A természet és a lélek A naturalista megközelités a pszichológiában

6 hozzászólás
vargarockzsolt>!

Merlin Donald (1993, 2001) elképzelése a reprezentációs rendszerek és kultúrák változásáról az emberré válás során

Donald általános koncepciója szerint az emberré válás tulajdonképpen három egymást követő reprezentációs rendszer kialakulásában tekintendő. A három reprezentációs rendszer lényege az eltérően szerveződő tudás. Az emberré válás három fordulatát a mimetikus kultúra, a mitikus kultúra és az elméleti kultúra megnevezéssel jelöli. Donald felfogásában a főemlősökre általában jellemző az epizodikus kultúra. Az epizodikus kultúrában az ismeretek egyedi dolgokra vonatkoznak, és tudásunk mindig kontextuális. A mimetikus kultúra Donald elképzelésében mintegy másfél millió évvel ezelőtt, a mai értelemben vett természetes nyelvet jóval megelőzve jött létre. A saját testtel való szándékos reprezentáció világát hozta létre, amely intencionális, generatív (nyitott rendszert képez), közlési szándékú, tárgyakra utal (referenciális), és belülről előhozható reprezentációkat használ. Közege vizuális és motoros. Nemcsak a kéz gesztusait, hanem a testtartás, a végtagok és az arc kitüntetett jelentőségét involválja. Kiindulópontja tulajdonképpen – ahogy azt már számos régebbi összehasonlító lélektani felfogás is elképzelte – a saját test pontos leképezése. A mimetikus kontroll két mozzanatból indul ki. A saját test leképezéséből, valamint az epizodikus rendszer kimeneteiből. Ami a dolog tartalmát illeti, ennek – és ebben az értelemben beszélhetünk Donald szerint kultúráról – számos szociális következménye is van. A fogalmak az emberek között “elosztva jelennek meg”, előtérbe kerül a szociális játékrendszer, megjelennek a szervezett “oktatási formák”, megjelenik a kommunikáción és a közös reprezentációkon keresztüli koordináció, például a közös vadászat lehetősége és a koordinációban való újítás is.

Az első váltás tehát az emberré válás során az epizodikus és a mimetikus kultúra közötti váltás. A mimetikus kultúra ugyanakkor rendkívül lassan fejlődik és változik. Donald szerint például a tűz felfedezéséhez ebben a kulturális rendszerben mintegy ötszázezer évre lett volna szükség. Ennek oka, hogy a mimetikus kultúra mindig epizodikusan lehorgonyzott, tartalmait az epizodikus ismeretek adják meg, s ennek megfelelően kontextusfüggő. A természetes nyelvhez vezető anatómiai változások a mai hangzó nyelv megjelenéséhez vezettek. A hangzó nyelv egy új kultúrát is jelent, amelyben a társadalmi változások rendkívül gyorsak. Ezt a kultúrát nevezi Donald mitikus kultúrának. A nyelv kialakulása lépcsőzetes módon ment volna végbe, de ebben a vezető mozzanat Donald számára nem a grammatika megjelenése, hanem a kognitív változások. Azok a kognitív változások, amelyek a valóságos események történetté való áttételét, tematizálását jelentik. A nyelvhez vezető legfontosabb kognitív adaptációk az ismertetőjegyes szemantika létrejötte (amely tulajdonsághalmazokként kezeli a dolgokat) és az elbeszélés segítségével való gondolati integráció. A természetes nyelvvel kialakult kultúra azért mitikus Donald szerint, mert alapvetően nem paradigmatikus vagy logikai – Bruner (1985) megkülönböztetésével –, hanem narratív, elbeszélésszerű szerveződést állít előtérbe. Ebből alakulnak ki a kultúrákat integráló mítoszok. Ez az orális kultúra azonban még nem hoz létre közvetlenül azonosítható és kezelhető külső reprezentációkat. A harmadik fordulat az elméleti kultúra, amely a külső szimbolikus tárolás eszközeinek felfedezésével jön létre. Az írással egy új külső tudástároló rendszer alakult ki. Mind az epizodikus, mind a mimetikus, mind a mitikus kultúrában a tudások igazából egy-egy ember fejében jelenhetnek meg, bár eredetüket tekintve a mitikusban már jellegzetesen megosztottak vagy, ha úgy tetszik, szociálisak. Az írással ezek tőlünk függetlenedett külső rendszerekké válnak, amelyeket majd mi használunk. Ezt a külső rendszert külső szimbolikus tárolórendszernek, KTR-nek nevezi. Ennek lényege, hogy számos fizikai dologban jelenhet meg, korlátlan, állandó és mindig hozzáférhető, egy olyan rendszerré válik – és ettől kezdve beszélhetünk szimbolikus elméleti kultúráról –, mely azután a nevelés fő irányítója lesz, amely mintegy fölöttünk, tőlünk függetlenül létezik. A gondolkodás egy új emlékezetitár-rendszert lesz képes használni. Kívülre helyezzük tudásunkat, és a munkaemlékezetbe a külsőből mindig csak annyit emelünk be, amennyire éppen szükségünk van. Az írásbeliség átalakítja az emlékezeti szerveződést is. Nem kell mindig mindennek a fejünkben lenni, olyan a kultúra a számunkra rögzített ismereteivel, mint egy nagy nyomtatott enciklopédia. Csak célzásokat kell fejben tartanunk erre a rendszerre.

233-235. oldal

Pléh Csaba: A természet és a lélek A naturalista megközelités a pszichológiában


Hasonló könyvek címkék alapján

Orvos-Tóth Noémi: Egy nárcisztikus hálójában
Földényi F. László: Melankólia
Carl Gustav Jung – Marie-Louise von Franz (szerk.): Az ember és szimbólumai
Kamarás István: Olvasatok
Orosz László Wladimir: Szivárványhídon át
Ranschburg Jenő: Rögök az úton
Ranschburg Jenő: Eltévedt gyerekek
Benedek István: Lélektől lélekig
Kamarás István: Zónák és átlépők
Heller Ágnes: Az érzelmek elmélete