Szókratész (Kr.e.470-Kr.e.399) a görög filozófia nagy korszakának vezéralakja. Elsősorban a megismerés lehetőségét és feltételeit vizsgálta. Ismerőst, ismeretlent megszólított és mintha maga kérne felvilágosítást, sajátos módon kérdezve igyekezett a dolgok mélyére hatolni. A kérdések és válaszok során fokozatosan derült fény a valamit tudni vélő megkérdezett tudatlanságára, miközben Szókratész magáról azt állította: nem tud semmit, kivéve azt az egyet, hogy semmit sem tud. A politikától távol tartotta magát, az ifjak s polgártársai erkölcsi nemesítésének szentelte életét. Egy emberöltőn át tanította az athéniakat, amikor Kr.e. 399-ben bevádolták a város elöljáróinál az ifjúság megrontásáért és istentagadásért, fejére halálbüntetést kérve. Miért ítélte halálra a világ egyik legjobban működő demokráciája a világ egyik legtisztábban gondolkodó elméjét? – A kérdés máig megválaszolatlan. Maga Szókratész soha nem írt semmit, gondolatait tanítványai örökítették meg, köztük a legkiválóbb,… (tovább)
Szókratész védőbeszéde 72 csillagozás

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Irodalmi Fülbevaló · Officina Könyvtár Officina
Enciklopédia 20
Szereplők népszerűség szerint
Helyszínek népszerűség szerint
Kedvencelte 9
Most olvassa 3
Várólistára tette 26
Kívánságlistára tette 21
Kölcsönkérné 1

Kiemelt értékelések


Hát ezt havonta meg fogom hallgatni, illetve olvasni, van benne egy két olyan dolog amivel lehet élni, minden szituációban. Nagyon jó, és okos, intő, és tanító szöveg.
Köszönjük Platón, és Sajnálom Szókratész.


Eleve nem semmi meggyőződésből vállalni a halált, de ő még azt is megindokolja, miért dönt helyesen, miközben neki is csak sejtései vannak arról, mi következik azután, hogy távozik a földi életből.
Bár (az én korosztályomból különösen) sokan nem mernek szembesülni az elmúlással, érdemes odafigyelni a különböző kultúrák erről vallott nézeteire, valamint keresni azokat az elméleteket (vallásoktól és filozófiai irányzatoktól független gondolatokat is), amelyek segítenek eloszlatni a bizonytalanságot.


„Én halni indulok, ti élni: de hogy kettőnk közül melyik megy jobb sors elé, az mindenki előtt rejtve van, kivéve az istent.”
Nagyon is elgondolkodtató, a sorok között megbújó igazságok a mai napig aktuálisak és érvényesek.
Külön élmény volt egy majd 70 éves kiadásban olvasni. A régi könyv illata, az idő és a mulandóság illata. Másodszori olvasás volt, de nem az utolsó.


Gyakrabban kellene ezeket a régi-régi bölcseket elővennem – olyan örökérvényű igazságokat mondtak ki, amelyek a mai napig érvényesek. Ezekhez a művekhez egyébként „fel kell nőni”, eléggé éretté válni a megértésükre. Boldogult ifjúkoromban, még a múlt században elsőéves egyetemistaként filozófia vizsgára el kellett olvasni. Akkor nem sokat mondott, nem igazán értettem. Most, pár évtizeddel később bizony rájöttem, mennyi értékes gondolat rejlik ebben a rövidke szövegben.
A dialógus Szókratész perét mutatja be: a vádolók álláspontját, és Szókratész vádakra adott válaszait.
A bírák azt állítják Szókratészról, hogy szónok. Szókratész kimutatja, hogy a szónok erénye az igazmondás, a bíráké a beszédmodor.
Szókratész vádlója, Melétosz a következő okirattal vádolja Szókratészt: „Vétkezik Szókratész és áthágja a törvényt, mert földalatti dolgokat és égi jelenségeket kutat, a silány ügyet jónak tünteti fel, és másokat is erre tanít”. Továbbá, második vádirat: „Vétkezik Szókratész, mert megrontja az ifjakat és nem hisz azokban az istenekben amiben a város, hanem új daimonok működésében”.
Az első vádra, Szókratész a következőket válaszolja: a bölcsesség legfőképp abban van, hogy tudom, hogy nem tudok. Aki jó valamilyen mesterségben, az nem jelenti azt, (bár ő magáról azt hiszi), hogy bölcs: „Úgy látszik hát, hogy én ezzel a kicsiséggel mégiscsak bölcsebb vagyok nála, hogy amit nem tudok, arról nem is vélem, hogy tudom”.
A második vád kapcsán Szókratész kimutatja az ellentmondást, miszerint nem hisz az istenekben, de hisz a daimonokban: a daimonok az istenek gyermekei.
Szókratész rámutat arra, hogy egész életében csak az emberek javát kereste, kerülve minden vagyon- és hírnévszerzést. Felszólítja az embereket, mint eddig is tette, hogy „Ejnye, te legderekabb ember, athéni polgár vagy, a bölcsességben és hatalomban legnagyobb város polgára; nem szégyelled magad hát, hogy mindig csak a vagyonod lehető legnagyobb gyarapítására van gondod, meg a hírnevedre, megbecsültetésedre, de a belátásról, az igazságról és arról, hogy lelkedet a lehető legjobbá tedd, nem is gondoskodol, nem is gondolkodol?”.
Ez a mű legfontosabb mondanivalója. Az ember érje be annyival, amennyi megélhetéséhez elég, és fordítsa fennmaradó idejét saját maga és a közösség tökéletesedésére. Ezt az üzenetet mondja ki a mű, sajnos kis eredménnyel.


Platón kétségkívül nagy tisztelője volt Szókratésznek, de hogy a barátja nem volt, az biztos, mert a beszédét elmondó filozófust sikerült olyan pökhendi, önhitt fickónak beállítania, hogy nagy gondolkodó ide vagy oda, a beszéd alapján nem csodálkozom, hogy kedvezőtlen ítélet született.
Szerencsére a stílus meg a tartalom két különböző dolog.


Meglepően könnyű volt olvasni, főleg a bölcsességgel kapcsolatos gondolat volt érdekes („akkor vagy bölcs ha tudod hogy nem vagy bölcs”). Szomorú bár nem meglepő hogy azoknak akiknek szánta, nem értették meg elegen az érveket, de ha jobban belegondolunk így röpke pár ezer év múltán nem Melétosz nevére emlékszünk, a perben győztesre, hanem a legyőzöttre, Szókratészra, még akkor is ha lehet már nem is igazán tudjuk hol és miért hallottunk róla.
„Én halni indulok, ti élni; de kettőnk közül melyik megy jobb sors elé, az mindenki előtt rejtve van, kivéve az istent.”


Imádtam!! Tudom, kissé fura ezt írni egy több, mint 2000 éves műről, de akkor is ez az első szó, ami eszembe jutott, bár nyilván halmozottan stimulált, hiszen egyszerre olvastam és hallgattam Haumann Péter előadásában. Aki teheti, az olvassa el egyszer így. Nem fogja megbánni.
Ilyen védőbeszéd után egyértelműnek kellett volna lennie a felmentésnek. Ha az a volna ott nem volna…
Népszerű idézetek




[…] számot vetettem magammal, s úgy találtam, hogy ennél az embernél bizony bölcsebb vagyok. Mert valószínű ugyan, hogy egyikünk sem tud semmi szépet és jót, csakhogy ő azt véli, hogy tud, noha nem tud, én viszont, mint ahogy nem tudok, nem is vélem azt, hogy tudok. Úgy látszik hát, hogy én evvel a kicsiséggel mégiscsak bölcsebb vagyok nála, hogy amit nem tudok, arról nem is vélem, hogy tudom.
VI.




Ne haragudjatok rám, ha kimondom az igazat: nem is lehetséges, hogy biztonságban maradhasson bármely ember, aki akár veletek, akár bármilyen más sokassággal nemesen szembeszáll, és megakadályozza azt a sok igazságtalanságot és törvénytelenséget, ami a városban történik – arra van szükség, hogy az igazságért valóban harcoló ember, ha legalább rövid időre biztonságban akar maradni, magánéletet és ne államférfiúi életet éljen.
XIX.




Mert ha valaki fél a haláltól, férfiak, az sem tesz mást, mint hogy bölcsnek tartja magát, mikor pedig nem az: mert ez is csak annyi, hogy azt hiszi, tudja, amit nem tud. Hiszen senki sem tud a halálról semmit, még azt sem, hogy nem éppen a legnagyobb jótétemény-e mindenekelőtt az ember számára – és mégis úgy félnek tőle, mintha bizonyosan tudnák, hogy a legnagyobb baj. Hogyne volna hát ez tudatlanság, méghozzá a legszégyenletesebb: azt hinni, hogy tudjuk, amit nem tudunk?
22-23. oldal, Szókratész védőbeszéde (Európa, 1957)




Az államférfiak után a költőket kerestem föl, a tragédia- és dithyrambus-költőket meg a többieket, hogy ott tettenérhessem magam, mennyivel tudatlanabb vagyok náluk. Elővettem tehát azokat a költeményeiket, amelyekre, úgy láttam, a legtöbb gondot fordították és apróra kikérdeztem őket, hogyan értették, amit mondtak, hogy egyszersmind tanuljak is tőlük valamit. Szégyellem megmondani nektek, férfiak, az igazat; de mégis ki kell mondanom. Úgyszólván mindenki, aki jelen volt, náluk okosabban tudott hozzászólni ahhoz, amit ők maguk szereztek. Egyszóval megtudtam a költőkről is, hogy nem bölcsesség folytán költik, amit költenek, hanem valami természeti adottságnál fogva, bizonyos ihletettségben, mint a jövendőmondók és jósok; mert ezek is sok szépet beszélnek, de semmit sem tudnak arról, amiről beszélnek. Valami ehhez hasonló történik, úgy láttam, a költőkkel is. Ugyanakkor azt is észrevettem, hogy ők költészetük miatt azt képzelik: más dolgokban is ők a legbölcsebbek, amelyekben pedig nem azok.
13. oldal, Szókratész védőbeszéde (Európa, 1957)




Mindennek bizonyára így kellett történnie, és hiszem, hogy helyesen van így.
Ezt a könyvet itt említik
Hasonló könyvek címkék alapján
- Arisztophanész: Nőuralom ·
Összehasonlítás - Theophrasztosz: Jellemrajzok ·
Összehasonlítás - Aristophanes: Aristophanes összes vígjátékai ·
Összehasonlítás - Demosthenes: Demosthenes beszédei I-II. ·
Összehasonlítás - Diogenész Laertiosz: A filozófiában jeleskedők élete és nézetei 1-2. ·
Összehasonlítás - Xenophón: Kürosz nevelkedése / Anabázis 83% ·
Összehasonlítás - Arisztotelész – Pseudo-Xenophon: Az athéni állam ·
Összehasonlítás - Sarkady János (szerk.): A demokrácia bölcsője ·
Összehasonlítás - Plutarkhosz: Nagy Sándor és Iulius Caesar 86% ·
Összehasonlítás - Kritiasz – Xenophón: A Lakedaimoniak állama / A Lakedaimoniak állama ·
Összehasonlítás