„Ha valaki meglát valami földi szépet, visszaemlékezik a valódi szépre, szárnya nő, és tollát borzolva felrepülni vágyik, de tehetetlenségében csak néz a magasba, mint a madár…”
Platón műveinek kommentált összkiadása az utóbbi évtizedek klasszika-filológiai kutatásai alapján szükség szerint javítva, átdolgozva vagy teljesen új fordításban közli az egyes dialógusokat, s tartalmazza az eddig magyarul nem olvasható szövegeket is.
A következő kiadói sorozatban jelent meg: Platón összes művei Atlantisz
„Ó, kedves Pan, és ti többi istenek, akik csak itt lakoztok”, hát ki vagyok én, hogy bírálgatni merészeljem e pompázatosan dialektikus, észérvekre felépített csodás szó-építményt, amely oly cinikus és ironikus módon bizonyítja, majd ellenbizonyítja a tézist, hogy a tudatlan és szellemileg otromba földi halandó arra nem is mer gondolni sem, hogy esetleg gúnyolódnak vele! Csak szorongva merem is fölvetni, talán nem vetemedik ez a Platón ilyesmire, hogy megtréfálja a jóhiszemű, tudásra szomjas, ámultan hallgató közönségét!
Meg sem merem kérdezni, vajon tényleg megértette szegény Phaidrosz, mire kívánta mestere rávezetni? (A kabócák bizton jót röhögtek a dolgon a háttérben, és magam is kiválóan szórakoztam.) Mindenesetre nem derült ki, átlátott-e végül a lelekes ifjú tanítvány a megvitatott levélben foglalt megtévesztő látszatérveken. Ám mi, akik olvashatjuk, és boncolgathatjuk a mondanivalót, megtudhatjuk, miről ismerszik meg az igaz szerelem. És nem a férfi és férfi között formálódó nemes érzelem, amiről szó van, hanem az ezen a példán kimunkált magasabb rendű, isteni őrület, aminek véleményem szerint az LMBT-hez fikarcnyi köze sincs.
Huh, Szókratész olyanokat képes mondani az elején, hogy én pirultam bele, és megdöbbenésem egyre nőtt, ahogy haladtam a szövegben, olyan mennyiségű gúny áradt Szókratész minden megszólalásából, arról nem is beszélve, hogy bebizonyítja és megcáfolja ugyanazt a tézist, s teszi ezt olyan játszi könnyedséggel, hogy az már szinte felháborító. Tüneményes szórakozás volt minden sora.
Teljesen érdekes, hogy miként vélekedik Szókratész (Platón?) az írott és a hangzó beszédről. Meg az emlékezet-felejtés kettősségéről is. Megfontolandó. Akárhogy is, mázli, hogy volt, aki lejegyezze mégis. Mekkora királyak voltak ezek!
Bár félig muszájból olvastam, nem bántam meg ezt sem, csakúgy, mint a másik Platón művet. A nyár folyamán ráveszem magam az Állam elolvasására is valószínűleg, részben, mert mindkét szakomhoz alapmű, részben, mert érdekel.
Azt nem állítom, hogy ezt újra fogom olvasni, de minden esetre tetszett. Volt benne valami nemesség, valami nagyság. Mégiscsak tudott ez a Platón valamit ;) Bár a szőrszálhasogató érvelések továbbra sem a kedvenceim, azt azért meg kell hagyni, hogy jó filozófiai alap a görögökkel, kiváltképp Platónnal kezdeni a dolgok vizsgálatát. Remélem tényleg okultam ebből a könyvből, s nem csak a látszata van meg ;)
SZÓKRATÉSZ: […] én bizony leheveredem; te meg, amelyik helyzetet a legkényelmesebbnek tartod az olvasásra, azt válaszd – és olvass!
15. oldal (Atlantisz, 2005)
SZÓKRATÉSZ: Kedves Phaidrosz, honnan és hová?
(első mondat)
SZÓKRATÉSZ: […] ha valaki meglát valami földi szépet, visszaemlékezik a valódi szépre, szárnya nő, és tollát borzolva felrepülni vágyik, de tehetetlenségében csak néz a magasba, mint a madár, s közben nem törődik a lentiekkel, máris kész a vád, hogy rajongás fogta el – nos, éppen ez az istentől való megszállottság a legnemesebb valamennyi közül, s ez ered a legnemesebb forrásból, annak számára is, akit már magával ragadott, és annak is, aki ezután részesül belőle; s ebben a rajongásban részesülvén kapja a szépség szerelmese a szerelmes nevet.
50. oldal (Atlantisz, 2005)
SZÓKRATÉSZ: Barátom, azok a régiek ott a dódónai Zeusz-szentélyben azt hirdették, hogy egy tölgy hangjai voltak az első jósigék. Az akkori embereknek – nem lévén olyan okosak, mint ti, fiatalok – együgyűségükben elegendő volt tölgyre és sziklára hallgatni, ha egyszer azok igazat szóltak; ezzel szemben neked, úgy látszik, fontos, hogy ki az, aki beszél, s hová való. Mert nem egyedül csak azt vizsgálod, hogy valami úgy van-e, vagy másképpen.
97. oldal (Atlantisz, 2005)
SZÓKRATÉSZ: Kedves Pan, s mind a többi istenek, akik itt lakoztok, adjátok meg nekem, hogy szép legyek belül, s ami külső birtokom van, baráti összhangban legyen a belsőkkel. A bölcset tartsam gazdagnak, aranyam pedig annyi legyen, amennyit senki más nem tud magával vinni, csak a józan belátású ember!
104. oldal (Atlantisz, 2005)
SZÓKRATÉSZ: […] Aki azonban a múzsáktól reá bocsátott rajongás nélkül járul a költészet kapuihoz, abban a hitben, hogy mesterségbeli tudása folytán is alkalmas lesz költőnek, az maga is és költészete is tökéletlennek fog bizonyulni, és józan állapotban született alkotásait elhomályosítja a rajongók költészete.
39. oldal (Atlantisz, 2005)
még nem vagyok képes – a delphoi felirat értelmében – „megismerni önmagamat”, s nevetségesnek látszik előttem, hogy míg azt nem ismerem, tőlem idegen dolgokat vizsgáljak.
