Az ​állam 95 csillagozás

Platón: Az állam Platón: Az állam Platón: Az állam Platón: Az állam

Platón ​nevét és alkotását hosszú évszázadok őrizték meg, gondolatai korunk számára is érdekesek. E kötet teljes terjedelmében mutatja be Az állam című művét, melyet kitüntetett hely illet meg a Platón-dialógusok között, ezt a rangot tartalmának sokrétűsége, összefoglaló jellege és művészi színvonala egyaránt biztosítja. A többi műtől eltérően majdnem teljes filozófiai rendszer, amelyen belül a főhely Platón állam-, illetve társadalomtanát illeti meg. Platón az athéni demokrácia fénykora, Periklész uralkodása után élt, a hanyatló görög társadalmi berendekedés láttán írta művét. Kiindulópontja és alapkérdése: mi az igazságosság, hogyan valósul meg ez az egyes ember és az állam életében, mi az erény, hogyan nevelhető az ember, a társadalom kívánalma és az egyén hajlama hogyan egyeznek és különböznek? Szókratész és beszélgetőtársai egy ideális, a társadalmi igazság eszményét leginkább megvalósító államforma utópisztikus képét építik fel. A mű gondolatrendszere s a kérdések a platóni… (tovább)

Állam címmel is megjelent.

Eredeti cím: Politeia

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Politikai gondolkodók, Gondolkodók

>!
Cartaphilus, Budapest, 2008
466 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632660295 · Fordította: Jánosy István
>!
Lazi, Szeged, 2001
388 oldal · keménytáblás · ISBN: 9639227765 · Fordította: Jánosy István
>!
Gondolat, Budapest, 1988
452 oldal · ISBN: 9632827201 · Fordította: Jánosy István

2 további kiadás


Enciklopédia 24

Szereplők népszerűség szerint

Szókratész


Kedvencelte 9

Most olvassa 18

Várólistára tette 51

Kívánságlistára tette 23


Kiemelt értékelések

>!
jeno
Platón: Az állam

SZÓKRATÉSZ: Meg tudod-e mondani, miért három és fél csillaggal értékeltem ezt az értekezést?
GLAUKÓN: Nem hiszem, erre nem tudok válaszolni.
SZÓKRATÉSZ: Akarod-e hogy megértessem veled?
GLAUKÓN: Legalább annyira akarom, mint elkerülni a Hádész bugyrait.
SZÓKRATÉSZ: Ide figyelj! Azon nincs mit vitatkoznunk, hogy a Moly.hu a világ legjöbb könyves oldala. Olyannyira tény ez, mint az, hogy a háromszögnek három oldala van. Ezt még Pitagórasz sem tagadta.
GLAUKÓN: Zeuszra mondom, igazad van.
SZÓKRATÉSZ: Három csillagot nem arra adnál-e- amelyet nem bántad meg, hogy elolvastad, de sokkal többet nem adott értelmednek a sorok befogadása?
GLAUKÓN: Igaz ez.
SZÓKRATÉSZ: Négy csillagot viszont arra a könyvre adsz, amelyet legalább egyszer szeretnél még elolvasni, mielőtt testedet a sírba helyezik. Nemde?
GLAUKÓN: Jól látod.
SZÓKRATÉSZ: Egyet értesz-e hát a három és fél csillaggal?
GLAUKÓN: Zeuszra mondom, egyetértek.
SZÓKRATÉSZ: Akkor ezt meg is beszéltük egymással.

11 hozzászólás
>!
vighagika
Platón: Az állam

Atyaég…
Ha nem kötelező, akkor 1000%, hogy nem olvasom el. Azt a két és fél csillagot azért kapta, mert egyébként vannak benne értékelhető azt már nem mondom, hogy élvezhető pillanatok. Viszont számomra még mindig érthetetlen, hogyan lehet bármin, de tényleg akármin gondolkodni, és aztán szörnyen hosszú körmondatokkal körülírni.

4 hozzászólás
>!
marschlako P
Platón: Az állam

Érdekes volt elolvasni egy régen élt nagy gondolkodó egyik leghíresebb könyvét, különösen utótörténete ismeretében. Mert az kétségtelen, hogy Platón sok gondolkodóra volt nagy hatással, de talán az ókori kereszténységen keresztül ért el legmesszebbre a „keze” (ami nem feltétlenül volt minden esetben pozitív, bár a test és a lélek szigorú szembeállítása inkább volt betudható újplatonikus* követőinek, mintsem közvetlenül magának Platónnak). Számomra Platón mindeneket magához vonzó Érosza mindig is vonzóbb volt, mint Arisztotelész (és Szent Tamás) mozdulatlan mozgatója, nem véletlen, hogy az egyházatyákra is jelentős hatással volt Platón munkássága: Szent Ágoston Isten államáról írt köteteiben is sok platóni gondolat felbukkan (hogy ne csak pozitívat említsek, pl. a massa damnata). A híres barlang-hasonlatot is sokat idézik, de más részeknél is felmerült bennem a gondolat, hogy na, ezért szerették annyira Platónt az egyházatyák**. Talán nem kalandoztam túl messzire, ugyanis Az állam utolsó részében Platón a lélek halhatatlanságáról is ír (bár számomra meglehetősen fura okfejtéssel próbál érvelni mellette, ami viszont eltörpül a püthagoreus számmisztikát idéző bizonyításához képest, ahol azt látja be, hogy "a király 729-szer kellemesebben él, a türannosz viszont a királyhoz képest ugyanennyiszer nyomorultabbul").

Platón az ideális állam megtalálásához az igazságosság (és az igazságtalanság) fogalmán keresztül jut el – igencsak hosszasan, számtalan kitérővel, miközben hosszabb-rövidebb terjedelemben érinti a művészetek, a pedagógia és az erkölcs kérdéskörét is.

Az idea-tan atyjáról jól tudjuk, hogy nem állt erősen a realitások talaján, s bár az általa elgondolt ideális társadalomban is vannak „érdekes” momentumokspoiler, de ezektől eltekintve azt hiszem mindannyian szívesen élnénk egy ilyen ideális világban, ahol a vezetőket (akik a filozófusok közül kerülnének ki – ma talán tudósokat említenénk helyettük) nem egyéni érdekeik hajtják, mivel az nem lehet jó vezető, aki akarja a hatalmat – sőt, ezt a fáradságos küldetést rájuk is kell erőltetni –, elsősorban a rájuk bízottak előrehaladása mozgatja őket.*** Az is egyből látszik azonban, hogy sajnos az ideális társadalom nem megvalósítható, az emberi természet, mely az évezredek során egy jottányit sem változott, erre, úgy tűnik, alkalmatlan. Platón gondolatait olvasva a demokráciáról, a zsarnokságról, és a pénz uralmáról be kell látnunk, hogy bár az elmúlt közel két és fél ezer évben a tudomány és a technológia rengeteget fejlődött, az ember ugyanakkor semmit sem. Van/volt néhány lelkes idealista (Jézus, Assisi Szent Ferenc, Gandhi, …), de ideáikat legtöbbször maguk a követőik döntik romba.

Vagyis semmi új nincs a nap alatt, amint C. S. Lewis is írja: https://moly.hu/idezetek/719036

Platón egyébként a(z akkor már hanyatló athéni) demokráciát sem tartotta ideálisnak, mert ez érett embereket kívánna: kevesen hajlandóak az orruknál tovább látni, s így kevesek könnyen elnyomhatják a többséget. Egyáltalán em mindegy, hogy ki vezeti a népet. Ha a filozófusok vezetnék, akiket kényszeríteni kell az uralkodásra, akkor jobb sorunk lehetne, mivel ők inkább foglalkoznának a rábízottakkal, mint a saját javukkal. Ugye megmosolyogtató gondolat?

„Ennélfogva a legjobbak nem kívánnak pénzért uralkodni, sem megbecsülésért, sem az uralkodásból nyilvánosan fizetséget húzva zsoldosnak minősülni, sem tolvajoknak, az uralomból titkon hasznot orozva. És becsvágyból sem kívánnak uralkodni, nem lévén becsvágyók. Kényszeríteni kell őket és büntetni, hogy uralkodni akarjanak. Ennélfogva rútságnak minősül, ha valaki önként kapdos az uralom után és nem várja meg a kényszert.”

A szegénység és a gazdagság ugyanolyan rossz, mert – ugyan más-más okból – de mindkettő eltereli az ember figyelmét arról, ami fontos. A fogyasztói társadalom, a korrupció, a zsarnokság vagy a populizmus nem mai találmány, s noha abban mindenki egyetért, hogy egy hajó kormányosának nem érdemes a leggazdagabbat megválasztani, hanem sokkal inkább a legrátermettebbet – legalábbis ha azt szeretnénk, hogy a hajó célba érjen –, erről a nyilvánvaló tényről azonban hajlamosak vagyunk megfeledkezni, ha a társadalom elkormányzásáról van szó.

"SZÓKRATÉSZ: Vajon a demokráciát is nem éppen annak túlhajszolása bomlasztja fel, amit épp a legfőbb jónak ítél?
ADEIMANTOSZ: Szerinted mit ítél ennek?
SZÓKRATÉSZ: A szabadságot. Hisz a demokratikus államban egyebet sem hallasz, csak hogy ez a legszebb a világon, és csak szabad államban érdemes élnie az igazi szabad természetnek.
ADEIMANTOSZ: Valóban unos-untig ezt beszélik.
SZÓKRATÉSZ: Nos – mint az előbb akartam mondani – nem épp a szabadságban való telhetetlenség és a többi értékek elhanyagolása változtatja át ezt az államot és készteti a türannisz kívánására?
ADEIMANTOSZ: Hogyan?
SZÓKRATÉSZ: Mikor a demokrácia megszomjazik a szabadságra, és véletlenül rossz bortöltögetők jutnak uralomra benne, és a kelleténél több tiszta bortól megrészegül, ilyenkor a vezetőket, akik nem hízelegnek neki és nem engedik teljesen szabadjára, megfenyíti, ártóknak és oligarcháknak vádolja."

Platón az utolsó szakaszban a lélek halhatatlanságáról elmélkedik, s a könyvet egy, a reinkarnációról szóló, hosszabb, egybefüggő – kivételesen nem párbeszédes – történettel, vagy inkább példázattal zárja.

„Véletlenül utoljára került sor Odüsszeuszra. Ez előbbi vergődéseire emlékezve, tudni sem akart dicsőségvágyról, sokáig csak kóválygott, mivel egy közügyektől tartózkodó magánember életét kereste; nagy üggyel-bajjal meg is találta: ott hevert másoktól megvetetten, és amikor megpillantotta, azt mondta, hogy ha az első sorszámot kapta volna, akkor is ugyanígy cselekedett volna, és örül a választásának.”

* A középplatonikus filozófusok még közelebb álltak Platón eredeti gondolataihoz, patrológia szemináriumon nekem is volt szerencsém olvasni és fordítani egy-két rövidebb művet tőlük.
** Hogy aztán a skolasztika (és Aquinói Szent Tamás) teljesen letaszítsa a trónról, s Arisztotelészt emelje piedesztálra. Érthető, a teológiai fogalmak szabatos meghatározásához, a logikai érvelésekhez, szillogizmusokhoz sokkal jobban passzolt az arisztoteliánus logika, de a lelkiségi irodalomban, a misztikában tovább éltek a platóni gyökerek.
***Ez aspoiler gondolat mostanában több helyen is előbukkant olvasmányaimban, legmarkánsabban talán Robert Silverberg Majipoor trilógiájában.

>!
MrClee I
Platón: Az állam

Vegyes érzéseim támadtak ezzel a könyvvel kapcsolatban. Egyrészt voltak részek, amik nagyon tetszettek, bólogattam, hogy igen ez így van, igazad van Szókratész. Ezeket a részeket ajánlanám kötelező olvasmányoknak, ha már az ókorból is fel akarunk adni valamit a kis lurkóknak. Az Antigonénál befogadhatóbb, véleményem szerint.
Na de nem minden rész volt ilyen hibátlan, néha alig vártam, hogy témát váltson, főleg a közepe felé, ahol eléggé ráuntam. Ezek már kissé elavultak. De, ahogy a jó régi könyveknél lenni szokott, bizonyos részei ennek is naprakészek, a ma emberének is mutathat utat, vagy inkább mutathat újat mind a társadalomban való helytállásban, mind a magánéletben.

28 hozzászólás
>!
Belle_Maundrell 
Platón: Az állam

Őőő… nekem ehhez nem elég magasröptűek a gondolataim. Vagy csak a Vér éneke felé kalandoztak, mert egyszerre olvastam őket, és valahogy sokkal jobban érdekelt. A kedvenc részem az volt, amikor felmerült, hogy bedobják-e a nőket a közösbe. O.o

1 hozzászólás
>!
Kovács_Heni
Platón: Az állam

Az egyik kedvencem Platóntól, mondhatni ezzel szerettem meg a „stílusát”, azaz a dialógusokban történő kérdezz-felelek típusú érvelést, néha egyenesen megmosolyogtatott, ahogy újra és újra bekavarta az ellenfeleit, addig boncolgatva a szavak jelentését, amíg úgy nem jött ki a dolog, hogy neki legyen igaza. Néha vissza kellett olvasnom, hogy megint felvegyem a beszélgetés fonalát, mert képes volt a világ másik feléig kibontani egy fogalmat, és nem mindig sikerült követnem a mondanivalóját, de ez igencsak nagy dolog egy olyan embertől, aki a maihoz képest információszegény környezetben élt.

Ahol tévedett – szerény véleményem szerint – az a saját véleményének kötelezővé tétele volt. Úgy értem, gyakran kérdezett rá fogalmak jelentésére, pl. mi az igazság, és akármiképpen is fogalmazta meg, a beszélgetőpartnere úgyis egyetértett benne. Az én véleményem meg valami teljesen más volt adott fogalmat illetően, és persze, megértem, hogy a saját filozófiai könyvében nem fog ellent mondani saját magának, de a valóságban ezek a dialógusok nem így zajlanának. Főleg azért, mert ha már az elején nem egyezik meg két ember véleménye, akkor el sem jutnak az Államban felvázolt következtetésekig.

De, ez csak egy apróság, a könyv értékéből semmit nem von le :)

>!
gabriellaeld IP
Platón: Az állam

Nos levizsgáztam belőle, bár nem volt egy könnyű falat, ellenben lehetett volna sokkal rosszabb is (gondolta magában a lány, majd a tűzre vetette a Tiszta ész kritikáját meg a Lét és időt). Nem vagyok egy filozófus típus, de Platónnál legalább érthető volt, mégis hova szeretne kilyukadni, mi a célja, hogyan képzeli el és ezek viszonylag érthető leírások voltak (néhol full meseszerűek). Egy szóval nem könnyű, de emészthető és van nála sokkal rosszabb is tényleg. Másfelől, ha azt nézem, hogy mi még alig tartottunk valahol ebben az időben ő, pedig már ilyen műveket írt az azért őrület. :D

2 hozzászólás
>!
zsebibaba007
Platón: Az állam

Nem fekszik nekem ez a filozófia, és csak szenvedtem Platónnal. Minden bajom volt olvasás közben és folyamatosan elkalandoztam. Lehet, hogy kiemelkedő mű a maga műfajában, de nekem nem tetszett. Viszont annak nagyon örülök, hogy végre végeztem vele. Most jöhet Arisztotelész :'DDDD

>!
Gabriella_Balkó
Platón: Az állam

Nem volt ez olyan unalmas, mint amire számítottam. De azért valamilyen szinten mégis. Nekem sok volt ez a sok gondolkozás, filozofálás. :) Voltak benne azért érdekes részek, ahogy felépítették az államot, mondjuk a nök és gyerekek mint közös tulajdon egy kicsit ellentétes érzéseket keltettek bennem. De vannak benne értékelhető és elgondolkodtató kijelentések.
A formája is érdekes, tulajdonképpen egy párbeszéd 2 filozófus között, ami néha nagyon szórakoztató volt, főleg, mikor Glaukón csak úgy válaszolgatott, hogy „Igazad van.”, „Úgy látszik.” "Zeuszra, valóban." :D
Szerencsére azért a rövidített változatot olvastam.

>!
Gondolat, Budapest, 1968
286 oldal · Fordította: Jánosy István
>!
Horváth_Evelyn
Platón: Az állam

Minden bizonnyal bunkó vagyok, de untam. Túlbeszélt. Kicsit olyanamilyen. Pár részt leszámítva (azt a pár részt, amit illik ismerni, ha előkerül a szöveg) nagyon vontatott, és hát nem volt egy élmény. Sajnálom, mert szeretni akartam. És az elején ez sikerülni látszott.


Népszerű idézetek

>!
Sli SP

SZÓKRATÉSZ: Ezután a mi filozófustermészetünket – olyan szempontból, hogy nevelődött-e vagy sem – vesd össze a következő élménnyel. Képzelj el egy föld alatti, barlangszerű szálláson – amelynek bejárata a fény felé tárul, és olyan tág, mint a barlang – embereket, gyerekségüktől fogva lábuknál és nyakuknál megbéklyózva, hogy egy helyen kell ülniük, és csak előre nézhetnek; fejüket a béklyóktól nem tekerhetik körbe: a hátuk mögül, föntről, lobogó tűz világít; e tűz és a béklyózottak között fent út vezet, ennek hosszában alacsony fal épült, mint amilyen a közönség és a bűvészek között lévő kerítés, mikor az utóbbiak csodákat mutogatnak.
GLAUKÓN: Elképzeltem.
SZÓKRATÉSZ: Majd azt is, hogy a kis fal mentén mindenféle holmit hurcolnak úgy, hogy a fal fölé magasuljanak: emberszobrokat, állatok kő és fa képmásait, és amint valószínű, a holmikat hurcolók egy része beszél, a másik meg hallgat.
GLAUKÓN: Titokzatos képről, titokzatos rabokról szólasz!
SZÓKRATÉSZ: Ezek hozzánk hasonlók. Mit gondolsz, az ilyenek önmagukból és egymásból látnak-e valami mást, mint az árnyakat, amelyeket a tűz a barlang szemközti falára vetít?
GLAUKÓN: Hogy is látnának mást, ha fejüket egy életen át mereven kell tartaniuk?
SZÓKRATÉSZ: És mit látnak a mögöttük tovahurcolt holmikból, nem ugyanezt?
GLAUKÓN: De igen.
SZÓKRATÉSZ: És ha társalogni tudnának egymással, mit gondolsz, nem azt neveznék valóságnak, amit látnak?
GLAUKÓN: Szükségképpen.
SZÓKRATÉSZ: És ha börtönük szemközti fala visszhangoznék, és a mögöttük járók egyike megszólalna, mi mást hihetnének, mint hogy az elvonuló árny beszél?
GLAUKÓN: Zeuszra! Mi mást?
SZÓKRATÉSZ: Egyáltalán nem is sejthetik, hogy más is lehet igaz, mint ama holmiknak összképe.
GLAUKÓN: Szükségképpen nem.
SZÓKRATÉSZ: Most azt képzeld el, milyen is lenne béklyóból oldoztatásuk és oktalanságból gyógyulásuk, ha véletlenül természetes állapotba jutnának. Ha valamelyiküket föloldoznák és kényszerítenék, hogy álljon föl, tekergesse a nyakát, lépkedjen, pillantson a fénybe, mindezt kínlódva tenné, és a nagy sugárzástól képtelen volna észrevenni, aminek az árnyképét látta; mit gondolsz, mit szólna, ha valaki azt mondaná neki: előbb csak üres semmiségeket látott, most viszont sokkal helyesebben lát, mert közelebb került a valósághoz, és igazibb lét felé fordult, és rámutatva az úton járókra, kényszerítené őt, hogy feleljen a kérdésre: mi az? Szerinted nem volna zavarban, és nem azt hinné, hogy amit előbb látott, sokkal igazabb valóság, mint amit most mutatnak neki?
GLAUKÓN: Sokkal igazabbnak hinné.
SZÓKRATÉSZ: És ha valaki kényszerítené, hogy a fénybe pillantson, ugye megfájdulna a szeme, és menekülve fordulna el afelé, amit látni képes, és azt valósabbnak vélné a neki mutatottaknál?
GLAUKÓN: Igen.
SZÓKRATÉSZ: És ha valaki erőnek erejével fölvonszolná a szirtes meredélyen, és nem bocsátaná el, míg ki nem vezette a napvilágra, vajon nem kínlódnék szegény, nem zsémbelődnék, hogy miért húzzák-nyúzzák, és mikor kijutna a fényre, a nagy sugárzástól káprázó szeme látna-e valamit is abból, amit igazi világnak tekintünk?
GLAUKÓN: Nem. Rögtön nem.
SZÓKRATÉSZ: Gondolom, előbb hozzá kellene edződnie, hogy a fentieket láthassa. Először csak az árnyképeket látná, aztán emberek és más dolgok vízi tükörképét, később magukat a dolgokat; aztán már könnyebben szemlélhetné a csillagokat és az eget, persze csak éjjel, amikor a csillag és a Hold fényét pillantaná meg, mintha nappal nézné a Napot és annak fényét.
GLAUKÓN: Miért ne?
SZÓKRATÉSZ: Gondolom, legvégül megláthatná, és szemlélhetné a Napot, de nem a tükörképét a vízben, sem egyéb közegben tükröződő mását, hanem önmagát a Napot, eredeti helyén és mivoltában.
GLAUKÓN: Szükségképpen.
SZÓKRATÉSZ: Azután azt következtetné felőle, hogy ő teremti az évszakokat, az éveket, ő kormányoz mindent a látható térben, és mindennek, amit látott, valamiképp ő az oka.
GLAUKÓN: Világos, hogy amazok után erre kell rájönnie.
SZÓKRATÉSZ: És ha visszaidézi első szállását és ottani bölcsességét, rabtársait, mit gondolsz, változása nyomán boldognak érzi-e magát, volt társait meg nyomorultaknak?
GLAUKÓN: Nagyon is.
SZÓKRATÉSZ: És ha közös barlangéletükben kitüntették és megdicsérték, megajándékozták azt, aki a falon elfutó árnyakat a legélesebben megfigyelte, és megjegyezte: melyek jönnek előbb, később, egyszerre – és ebből a legügyesebben megjósolta, mi lesz, ki jön majd; mit gondolsz, szabad emberünk még mindig a régi után sóvárog majd, és irigyli a barlangbéli kitüntetetteket és nagyurakat, avagy inkább Homérosszal ért egyet, és hevesen szól:

Napszámban szívesebben túrnám másnak a földjét,
egy nyomorultét is,

s bármit inkább elszenvedne, mint hogy azok hitét higgye, és úgy éljen?
GLAUKÓN: Azt hiszem, mindent inkább elszenvedne, csak ne éljen úgy!
SZÓKRATÉSZ: Tűnődj ezen is! Ha emberünk ismét lemenne, és visszaülne régi helyére, a nagy napsugárról jövet, nem vakulna belé a szeme?
GLAUKÓN: De nagyon is.
SZÓKRATÉSZ: És ha ismét amaz árnyak böngészésében kellene versengenie az ottani örökös rabokkal, és vakoskodnék csak, míg a szeme meg nem szokná a sötétet – és ez az idő, míg megszokná, nem is volna rövid –, hát nem kacagnák ki, nem mondanák-e róla: úgy kell neki, miért ment fel, íme szeme világát vesztve jött vissza, hát lám, nem éri meg a felmenetel! És ha valaki eztán megpróbálná béklyóikat megoldani, és felvezetni őket, azt, ha nyakon csíphetnék és megölhetnék – vajon nem ölnék-e meg?
GLAUKÓN: De igen!
SZÓKRATÉSZ: Ezt a képet, Glaukón, egészében alkalmazd előbbi eszmecserénkre. A szemünk elé táruló világot hasonlítsd a börtönszálláshoz, a benne égő tűz fényét a Nap sugarához, és ha a feljutást és a fenti dolgok szemléletét azonosítod azzal, ahogy a lélek felszáll a gondolat világába, nem jársz messze az én elképzelésemtől – ha már hallani óhajtod. De isten tudja, igaz-e. Én azonban így látom: a megismerhető dolgok közül a legvégső a jó ideája, ami azonban nagyon nehezen pillantható meg, de ha megláttuk, azt kell következtetnünk róla, hogy mindnyájunk számára ő minden helyességnek és szépségnek az oka; ő szüli a látható világban a fényt és a fény Urát; a gondolat világában pedig mint Úr osztja az igazságot és az észt; és őt kell szemlélnie annak, aki a magán- és közéletben okosan akar cselekedni.

264-268. oldal, Hetedik könyv (Cartaphilus, 2008)

Kapcsolódó szócikkek: filozófus · Homérosz · idea · Szókratész · valóság
1 hozzászólás
>!
Sli SP

SZÓKRATÉSZ: Most ezt vizsgáld meg! A léleknek is van valami rendeltetése, amit semmi mással nem végeztethetsz? Ilyen például a gondoskodás, irányítás, tanácsadás és mind a többi efféle. Vajon mindezt valami másnak tulajdoníthatnánk és nem a léleknek? És mondhatnánk-e, hogy ez csak az ő rendeltetése?
THRASZÜMAKHOSZ: Csak az övé.
SZÓKRATÉSZ: És az élet? Mondhatjuk azt a lélek rendeltetésének?
THRASZÜMAKHOSZ: Mindennél inkább.
SZÓKRATÉSZ: És a léleknek is van valami erénye?
THRASZÜMAKHOSZ: Persze hogy van.
SZÓKRATÉSZ: No és, ó, Thraszümakhosz! A saját erényétől megfosztott lélek vajon jól tölti be a dolgát?
THRASZÜMAKHOSZ: Ez képtelenség.
SZÓKRATÉSZ: Akkor a gonosz lélek szükségképpen rosszul irányít és gondoskodik, viszont a jó lélek mindezt jól cselekszi?
THRASZÜMAKHOSZ: Szükségképpen.
SZÓKRATÉSZ: És egyetértettünk abban, hogy a lélek erénye az igazságosság, gyarlósága pedig az igazságtalanság.

46. oldal, Első könyv (Cartaphilus, 2008)

>!
Sli SP

SZÓKRATÉSZ: (…) Pedig ez az igazság: amelyik államban az uralomra hivatottak a legkevésbé kapnak az uralmon, szükségképpen ott élnek az emberek a legszebben, legbékésebben, míg másutt, ellenkező lelkületű vezérek alatt ellenkezőképpen.

272. oldal, Hetedik könyv (Cartaphilus, 2008)

Kapcsolódó szócikkek: Szókratész · vezető
>!
ArkagyijSztavrogin

SZÓKRATÉSZ: Úgy látszik, az igazságtalanságnak éppen az a lényege, hogy akiben csak föltámad, államban, fajban, seregben vagy bármi másban, azt először is képtelenné teszi a célszerű cselekvésre, meghasonlást támasztva benne, úgyhogy ellenségévé lesz önmagának és mindenféle ellenfelének, sőt még az igazságosnak is? Nem így van?

37. oldal

1 hozzászólás
>!
MrClee I

Az értelmes ember sem könnyen tűri az öregséget, ha szegény, ám az értelmetlen még nagy vagyonnal sem tud mit kezdeni magával.

8. oldal

>!
MrClee I

Mi a nevelés? Vajon kitalálhatnánk jobbat a nagyon régóta kipróbált nevelésnél? A testet képezi a testedzés, a lelket a zene.

66. oldal

>!
Sli SP

SZÓKRATÉSZ: Nem állíthatjuk-e, ó, Adeimantosz, a legszebb alkatú lélekről is, hogy rossz neveléstől különösen gonosszá lesz? Vagy azt hiszed, nagy gaztettekre és végső gonoszságra a silány lélek vetemedik, nem pedig a rossz neveléstől megrontott nemes lélek? Hiszen gyenge természettől nem telik ki sem nagy jóság, sem nagy gonoszság.

234. oldal, Hatodik könyv (Cartaphilus, 2008)

>!
Sli SP

SZÓKRATÉSZ: Mindennél többre kell becsülnünk az igazságot.

93. oldal, Harmadik könyv (Cartaphilus, 2008)

Kapcsolódó szócikkek: igazság · Szókratész
>!
sigmundsfreund 

SZÓKRATÉSZ: Vajon egyáltalán lehet-e valamit úgy megvalósítani, ahogy elgondoltuk? Nem az-e a természet rendje, hogy a gyakorlatban mindig kevesebb az igazság, mint az elgondolásban, még ha ezt nem is látjuk be?

>!
marschlako P

Siralmas látvány volt, egyben mulatságos és csodálatos is, hogy a legtöbb, puszta megszokásból, az előbbi életét választotta.

Mi vár az igazságosra a túlvilágon?

1 hozzászólás

Említett könyvek


Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Xenophón: Xenophón filozófiai és egyéb írásai
Xenophón: Emlékeim Szókratészról
Thuküdidész: A peloponnészoszi háború
Diogenész Laertiosz: A filozófiában jeleskedők élete és nézetei 1-2.
Plutarkhosz: Párhuzamos életrajzok
Arisztophanész: Nőuralom
Arisztophanész: Arisztophanész két komédiája
Xenophón: Xenophón történeti munkái
Aristophanes: Aristophanes összes vígjátékai
Arisztophanész: Lüszisztraté