Panzió 4 csillagozás

Piotr Paziński: Panzió

A ​lengyel szerző EU-díjas regénye egy szeretetotthonként működő panzióban játszódik. Idős, életük javát már leélő férfiak és nők emlékeznek kellemes és kevésbé kellemes történeteikre. mesélnek, mesélnek, mesélnek. Ha kellemesen szórakoznak is, minden tekintetben olykor mégsem annyira vidám az ő életük, hiszen a háborús évek szívszorító emlékeket is felszínre hoznak.

"– A vita a mi specialitásunk – jegyezte meg Abram úr. – Tán nem vitatkoztunk a sivatagban? Egész idő alatt folyt a vita, megállás nélkül! Ez se jó, az se jó, nem finom az étel, rossz szomszédaink vannak, a rokonaink sem olyanok, amilyennek lenniük kellene.
Akkor volt is min vitatkozni. Épp csak elkezdtük a vándorlást. De most, amikor már majdnem bevégeztük? Hogyan vitatkozhatnánk ezután? Van-e ennek még valami értelme? Lehet, hogy Abram úr zárta nálunk a menetet Leon úrral? Ők itt az utolsó vitatkozók. A történeteik tele vannak frissességgel és belső erővel, amelyet nekünk már nem tudtak átadni, mert… (tovább)

Eredeti cím: Pensjonat

Eredeti megjelenés éve: 2009

>!
Noran Libro, Budapest, 2016
208 oldal · ISBN: 9786155513688 · Fordította: Pálfalvi Lajos
>!
Kossuth, Budapest, 2016
122 oldal · ISBN: 9786155513879

Várólistára tette 10

Kívánságlistára tette 5


Kiemelt értékelések

>!
Ezüst P
Piotr Paziński: Panzió

Régi családi fényképek, ismerős és ismeretlen arcok, elmesélt és el nem mesélt, talán már soha nem megismerhető történtetek – a múltba pillantás számomra mindig a kutatás és felfedezés izgalmát jelenti. Piotr Paziński regénye hasonló izgalmakkal kecsegtetett, ezért is támadt bizodalmam iránta. Megszolgálta-e a mű a megelőlegezett bizalmat? Részben.

Lepusztult, immáron idősek otthonaként funkcionáló egykori üdülő: ide érkezik a meg nem nevezett elbeszélő (talán maga a szerző), aki gyerekként gyakorta töltötte e helyen szabadidejét a nagymama társaságában. A fiatalember régi ismerősök, üdülővendégek után kutat, ám az egykori törzsgárdából már csak néhány főt talál, azokat, akik úgy határoztak, a panzióból lett otthonban élik le hátralévő éveiket. Hősünk hamarosan kénytelen szembesülni vele, hogy mindazt, ami gyerekként örökkévalónak és állandónak tűnt (az öregek történetei, tréfái, jellegzetes megnyilvánulásai, végső soron a létezésük), menthetetlenül a múlt részévé tette az idő és az elmúlás. Lassan senki nem marad, aki elmondja, kit ábrázol ez vagy az a fekete-fehér fotó, és nem marad, aki újra elmeséljen egy-egy fontos sztorit, vagy megválaszolja az egykor fel nem tett kérdéseket.

Azt mondják, legtöbbször akkor döbbenünk rá valaminek a fontosságára, értékes voltára, amikor már elveszítettük. Az ősök történeteivel sincs ez másképp, érezteti velünk a regény. Evidenciának vesszük, hogy a mama még évtizedekig meséli majd a háborús történeteket, talán csak fél füllel hallgatjuk, mert úgy hisszük, kívülről fújjuk, ám később rádöbbenünk, hogy mégsem figyeltünk eléggé, hogy hibát követtünk el, amiért sosem vettük a fáradságot, hogy feljegyezzük, amiért nem tartottuk fontosnak, hogy kérdezzünk, és így tovább. Lényeges tehát, hogy a kérdések ideje ne „majd holnap”, hanem „még ma” legyen. Hiszen ahhoz, hogy elődeink lényének egy részét haláluk után is életben tartsuk, meg kell őriznünk az emlékeiket. A feladat a soron következő generációé, a fiataloké vagy legalábbis a fiatalabbaké. Vétek volna félvállról venni.

A témaválasztás kiváló, a mű egészét átható zsidó bölcselet pedig különlegessé és izgalmassá teszi a közölt gondolatokat. Csak a megvalósítás nem az igazi. (Holott, ezt fontos hozzátenni, Paziński alapvetően nem tűnik ügyetlen fiúnak.) A mű szövege ugyanis meglehetősen sűrű, kavargó masszához hasonlít, melyben történetek és eszmefuttatások, múlt és jelen nehezen szétválasztható tömeggé állnak össze. Ez a leírtakat kuszává, sokszor követhetetlenné, a hangsúlyokat nehezen érzékelhetővé teszi, és sajnos sokat elvesz az emléktöredékek erejéből.

>!
Noran Libro, Budapest, 2016
208 oldal · ISBN: 9786155513688 · Fordította: Pálfalvi Lajos

Népszerű idézetek

>!
Ezüst P

Mindig régebben volt jobb, így van berendezve a világ.

40. oldal

>!
Ezüst P

Meg kellett volna kérdeznem annak idején, mert most már nincs kitől. Késő. Korábban vagy túl korán volt, vagy én voltam túl fiatal. Untam magam az öregekkel. Mivel nem háborgattam őket, magukkal vitték az emlékezetüket. Nem ismer visszatéréseket az idő, gyorsan elporladnak a múlt nyomai, mint a hamu, ha széthordja a szél a láthatatlan világ négy égtája felé.

71–72. oldal

>!
Ezüst P

Ki maradt közülük életben, mert jó emberek magukhoz vették, vagy azért, mert nem volt hely a transzportban, vagy valamely más, felfoghatatlan okból, például annak köszönhetően, hogy közbenjárt érdekükben a késlekedő Teremtő, aki már nem tudta nézni tovább a mészárlást, és úgy döntött, tesz valamit, vagy az ördög követett el mulasztást, és szórakozásképpen hagyott emlékül a világnak néhány lelket?

75. oldal

>!
Ezüst P

– Mondva van, hogy azon az éjszakán, amikor Jákob elaludt Bételben, a Teremtő megengedte neki, hogy lássa a világ történetét, elejétől a végéig. Gondoljon bele: az egész történelem, egy éjszaka alatt! Nem túl sok ez egyetlen embernek, legyen akár a tizenkét törzs ősatyja is? Ezért amikor fölébredt, állítólag csak ennyit kiáltott: Micsoda szörnyű hely!

194–195. oldal

>!
Ezüst P

– De hisz maga nem olyan idős, hogy emlékezhetne – jegyezte meg Mala néni éleselméjűen.
Megremegtem. A főnök haragos és bizalmatlan lett.
– Történetet mesélek magának, de mindig talál benne valami kivetnivalót. Arról is mesélnek eleget, hogy átkelt a nép a Vörös-tengeren, pedig senki se látta, hogy volt.

132. oldal

>!
Ezüst P

Mi, zsidók, mindig vitatkozunk a Teremtővel, sőt még a létezését is kétségbe vonjuk. Nyakas népség vagyunk, nem tágítunk, de ő is, ott a hegyen, der oberstejr, ribojnó sel ojlóm, kemény kézzel bánik velünk. Jó néhányszor megvesszőzött minket a bűneinkért. Kicserzette a bőrünket, de úgy, hogy máris írhatnák rá a mi szent Tóránk szavait.

196. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Emiliosz Szolomu: Egy hűtlenség naplója
Afonso Cruz: Kokoschka babája
Horváth Viktor: Török tükör
Tiit Aleksejev: A zarándokút
Szécsi Noémi: Kommunista Monte Cristo
Lidija Dimkovszka: Tartalék élet
Pavol Rankov: Szeptember elsején (vagy máskor)
Marica Bodrožić: Cseresznyefa asztal
Uglješa Šajtinac: Szerény ajándékok
Emmanuelle Pagano: Holdszivárvány