Atlasz ​bírja 37 csillagozás

Pion István: Atlasz bírja

Van benne slam poetry? Igen, van – és először szerepel a műfaj verseskötetben, köszönhetően annak, hogy a nagyközönség Pion István nevét az első országos Slam Poetry Bajnokságon tanulta meg. De a szerző bemutatkozó kötete ennél jóval több: tízévnyi felkészülés eredménye. A versek legtöbbje először az országos irodalmi folyóiratokban jelent meg, és aztán állt össze könyvvé. Központi témája a család, a közvetlen ősök történetének meséje, a rájuk való emlékezés lehetősége: mi marad belőlük haláluk után, s mi lesz azokkal, akik a helyükre lépnek. Ráadásul nem hiányzik a kötetből sem a politika, sem a szerelem. De hogy mindezek terhét ki lehet-e bírni, arra Atlasz, ez a görög erőművész ad választ.

>!
Helikon, Budapest, 2013
88 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632273709

Kedvencelte 2

Most olvassa 4

Várólistára tette 10

Kívánságlistára tette 21

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

>!
Biedermann_Izabella P
Pion István: Atlasz bírja

Vékonyka, békés magántörténelem kevés örömmel, egykori élőkkel, most halottakkal, kutyával, éhen holt ikrekkel. Tetszett, mint egy völgyben pihenő tó alkonyati felszíne a keresőben.
Azon gondolkodtam, hogy aki jól tud emlékezni, az valószínűleg szépen tud szeretni is, de ez azért nem biztos, majd még olvasnom kell a szerzőtől mást is.

>!
janetonic P
Pion István: Atlasz bírja

Elsőként a kihagyhatatlan slam poetry kört tudnám le: többször nekifutottam, de nem ragadott meg a műfaj, be kell látnom, hogy nem igazán tudok mit kezdeni vele. Pion Istvánra tehát nem emiatt lettem kíváncsi, inkább mert olykor-olykor felbukkant a Hévíz folyóirat köreiben, és mindig szimpatikus volt. A kötet szempontjából nem tudom, hogy ez előny-e vagy hátrány, mindenesetre a verseket önmagukban, slam poetry ingerek nélkül tudtam olvasni.

Vegyesek az érzéseim, nem egy igazán magával ragadó kötet. Biztosan van közte olyan vers is, ami olvasva gyengébb, élőben előadva pedig sokkal erősebb. A kötet eleje és a vége markánsabbnak tűnt, a közepén inkább csak átsodródtam, kevés maradt meg belőle. Egy verset biztosan magammal viszek belőle (Téli játék), mert nagyon szerettem. spoiler

A végén a családtörténeti vers (Téged tanuljalak) talán a legerősebb, ezen érződik a hosszas formálás, csiszolás. Szerettem ezt is nagyon.

Összességében nem annyira maradandó élmény, de a szerző iránti kíváncsiságom megmaradt, és ez sem kevés.

11 hozzászólás
>!
madárka
Pion István: Atlasz bírja

kap egy fél csillagot azért, mert vannak benne jó mondatok.
egy másik felet, amiért jól használja az intertextualitásokat.
a harmadik fél csillag azért jár, mert volt 1-2 szöveg, ami megfogott.
a negyedik fél csillagot pedig azért kapja, mert látok benne fantáziát.

de ez így, egészében…nekem még kevés.

>!
jeges_varga
Pion István: Atlasz bírja

Múltsoroló

Érdemes-e ma kiadni verseskötetet, ha nem Ady, Kosztolányi, József Attila vagy a többi ismert magyar költő nevével ajánlják elolvasásra? A poroszos iskolarendszer belénk nevelte, hogy a nagy klasszikusokról mindig elismerő fejbólintással emlékezzünk meg, de igazán először a nyugatosokat értettük meg. A twitter és a közösségi portálok korában felnövő generációknak azonban már Babits, Pilinszky, Szabó Lőrinc sem adhat mindenre megfelelő választ. Vagány, lendületes, friss hangokra van szükség, amitől a fiatalok körében is menő lesz a verselés. Amiért mondjuk Költészet napján megtelik a Corvintető.

Pion István főképp az új költészeti divat, a slam poetry kapcsán lehet ismerős az olvasók körében, népszerűsége elsősorban a Trafóban, a Mika Tivadarban, a Kolorban, a Corvintetőn és sok más helyütt elhangzott előadásoknak köszönhető. Költői pályája azonban jóval a slam térnyerése előtt indult útnak. De csak az elmúlt évben jelent meg az első könyve a Helikon Kiadónál. Az Atlasz bírja című verseskötetben tíz év munkája van. Ahogyan maga Pion mondja egy vele készült interjúban: „Tíz éve veszem komolyan a költészetet”. Az egy emberélet szempontjából sem elhanyagolható évtizednyi idő azt sugallja, hogy ezek a versek nem a pillanat hevében születtek meg, inkább hosszan tartó érlelés eredményei. De persze azt is mutatja, hogy a szárnyát bontogató lírikusnak ma irtó nehéz önálló kötettel megjelenni.

A kötet központi alakja a görög mitológiából ismert titánok leszármazottja, Atlasz, aki részt vett az olümposzi istenek elleni lázadásban, ezért Zeusz örök időkre arra kárhoztatta, hogy a vállain tartsa az égboltot. Pion szerint Atlaszhoz hasonlóan mi is cipeljük a sorsunkat. Mindazt, amit nemzedékekkel ezelőtt felmenőink pakoltak ránk, és mindazt, amit mi veszünk magunkra életünk során. A terhet nem tehetjük le egy percre sem. Bírni kell, ahogyan „bírja odakint a fagyos tundra / forró sivatagában Bear Grylls”. Ahogyan bírja Atlasz is.

Pion nem akar beleragadni a múltba, csak szeretne tisztán látni, mit hagytak nekünk a szülők és nagyszülők. Felsorol születést és halált, örömöt és magányt, és a régi emlékekre építi önismereti tréningjét. Magánmitológiájában ugyanakkor felsejlik egy nemzedék hagyatéka is. Mert a Tévémacival együtt mostunk mi is fogat, és ugyan ott sem voltunk, de génjeinkbe kitörölhetetlenül beleégett ’45, ’56 vagy ’68 öröksége is. A rendszerváltásnak gyerekfejjel már mi is részesei lehettünk, bár hozzátenni nemigen tudtunk. Szeretjük vagy nem, együtt kell élnünk mindezzel, mint a horkolással, a lábszaggal, a csoszogással egy kollégiumi szobában.

A kötet nyitó versének (A szegycsont felett) ars poeticaként is felfogható központi motívumát Pion Saint-Exupery A kis herceg című regényéből ismert kalap metaforából bontja ki. Pion érteni akarja, mi zajlik az elefántot bekebelező óriáskígyó testében. Miből áll az ember, aki ő maga. Az értés módszere pedig maga az írás, a Nap, a Hold, a mindenség megszemélyesítése. Mint szubatomi részecske, lebomlani a másodperc tízmilliárdod része alatt, „…vagy lenyelni, mint a kígyó, egészben, / hadd rajzolódjon ki testemből a táj, / legalább egyszer jóllakni, / mert betelni vele nem lehet”.

Az Atlasz bírja négy nagyobb egységre osztható. Az első rész a pozicionálásé. Pion pillanatfelvételeket mutat fel a múltból. Látjuk a nagyszülők letkési házát, mert az íróasztal pont szemben van vele. Emlékszik a fiúkollégium intimitásölő hálótermére, a balatonvilágosi téeszüdülő falán a pálmafákra, a távozó orosz katonáktól vásárolt hintára, amely a körtefa vastag ágába vájt köröket, a kopasz prefektusra, „aki négyszer kerülte meg állandó mászkálásával a földet”, no meg a Tévémacira és kis piros barátjára (Valérka). A szív folyamatosan lenyomatokat rajzol a testben. Pion kifejezően ragadja meg az emberre ható impressziókat, melyek elsőre mellékesnek tűnnek, mégis rendre újraszínezik a múltat.

Pion költészetében meglepően hangsúlyos a halál tematikája, s ezt az ősök sorsa hívta elő. A Gyere elő ciklus négy monológja szakadatlan gondolatfolyam: találkozás a halállal. Érdeklődéssel figyeli, undorodva gyűlöli, közönnyel szemléli, az élethez méri. A szövegek látszólag a semmiből indulnak és a semmibe tartanak. Csak a vég(ük) örök.

A következő verscsokor elején eljátszik a pion szó jelentésével. Az ember szempontjából esősorban családnév, de közös neve az 1947-ben felfedezett három szubatomi részecskének is. Van tehát belőle pozitív, negatív és semleges. Sokoldalú létező. Az Ó versei egyik fele hiányról, elhagyatottságról, viaskodásról, útkeresésről, a minek-éjszakákról és a hiába-hajnalokról beszélnek. A legsikerültebb ezek közül talán a Siránkozó, a viharvert szerető nyomorát, az újjászületés előtti zéró-állapotot rögzíti. A sötétség sehogy sem múlik, „…de majd érkezik a reggel napfény, / csak addig mi jön még, / hozhatná valaki menetrend szerint, / a hathúszassal mondjuk, / a megszokás kedvéért, / hogy amíg változik, / addig minden állandó maradjon”.

S ebben a részben kapnak helyet a slam poetry szövegek is, nyomtatásban elsőként a magyar irodalomban. Pion megjelöli, először mikor és hol voltak hallhatók, a slam ugyanis főként szóban és leginkább élőben hatásos. Költészet, rap, színház, stand up comedy külön-külön és egyszerre. Pion költeményeire ugyanakkor általánosságban is illik a köznapias hangzás. Társalkodva elmondott költészet az övé. Hogy a slam irodalom-e, s leírva hosszú távon életképes-e, most talán még eldönthetetlen. De Pion írásai olvasva is hatnak, nyomtatásban slamből verssé lettek. Aki egyszer már hallotta előadását, agyába vésődik szuggesztív stílusa, hol lassuló, hol gyorsuló ritmusa, s az olvasás során rááll erre maga is.

Az Atlasz szövegek szemtelen képzettársításai ugyanakkor kissé megtörik a kötet egysé-gességét, érződik rajtuk, hogy helyük a kötetben egy utólagos koncepció következménye. De ennyi következetlenség talán elnézhető egy első kötetes szerzőtől.

Az utolsó fejezet mindössze két versből áll. A maratoni hosszúságú Téged tanuljalak gyakorlatilag újranézeti a korábbi versekből ismert fotográfiákat, összegezi, kiteljesíti a családi krónikát. Az egyes szám második személyben megszólított költői én monoton sorolja fel, amit látott, amit hallott a holtakról, felcímkézi a megfagyott időt. Szinte prózaszerű a költemény, így a vers alcíme, családregény, akár műfaji meghatározás is lehetne. Az elbeszélő változó érzelmi felindultsága viszont éppen a szöveg líraiságát erősíti, intim vallomássá transzformálja.

A családi traumák listázása a kármentesítést szolgálja. Pion nem a veszteségeit temeti, látni akarja, mi maradt a szegycsont felett. Egy bombatölcsér a szív helyén? Egy kifosztott kamra maradéka? S mire jó az összegzés? Végérvényesen lezár, vagy talán új utakat nyit meg? A gyermek végül felnőtté érhet, önképe teljessé válhat: „És látod, / hiába esett hónapokig az eső, / hiába áradtak a folyók, / hiszen évek teltek el, / és talán így lett végül nyár megint, / mert voltak, / akiket arra használtam, / hogy téged tanuljalak meg igazán szeretni.”

Az Atlasz bírja határozott tematikája és okos szerkesztése következtében kifejezetten erős pályaindító. De vajon megőrzi-e Pion lírája később is az intimitását, vagy inkább a népszerűbb, aktuálisabb és ezért talán távolságtartóbb slam poetry felé fordul? Atlasz talán megbirkózik ezzel is.

Visszatérve az elejére. Senkit ne riasszon el a Simon, Sirokai, Pion hármas verseit kísérő profi marketing munka, mert nem üres doboz, amit számunkra kinyitottak. S tessék örülni, hogy végre valódi esemény lett a Költészet napja.

>!
Juci P
Pion István: Atlasz bírja

Néhol megcsillan valami, főleg a slames költeményekben meg a végén a családtörténetét összefoglaló hosszúversben, de azért összességében nem vagyok lenyűgözve. Ha már a formákat hátrahagyjuk, legalább tartalom legyen benne.

1 hozzászólás
>!
Széni
Pion István: Atlasz bírja

hát ez kínos csalódás nekem. de nem zárom ki a lehetõségét annak, hogy ha az összes írást tõle hallanám, nem tetszene jobban.

>!
Dorothy_Gray
Pion István: Atlasz bírja

Simon Marcit és Závadat Ptetit nagyon bírom, de Pionnal sajnos nem tudok mit kezdeni. Nem veszi be a gyomrom. Nem rossz, de nekem olyan semmilyen inkább. Élettelen.

>!
Kerkó_Viki
Pion István: Atlasz bírja

Élőben jobb szokott lenni, bár néhány versnél szinte hallottam, ahogy ezt a szerző a maga szuggesztív módján előadná. Olyankor jó volt.

>!
Ergo
Pion István: Atlasz bírja

Mikor is találkoztam először Pion István verseivel? Nem tudom, de úgy 2010. körül volt. A Dokk.hu internetes oldalon. Aztán a Bijou együttes megzenésítette az egyiket, na ez volt az a pillanat, amikor azt mondtam, ezt az embert figyelni fogom. És végre megjelent szinte egy időben három slammer verseskötete. Az egyik belőlük Pioné volt. A versei nem egyszerűek, sokszor el kell olvasni őket, s mindig más és más részét értjük meg hirtelen. A címadó vers egy komplex vers, tele zenével. Külön öröm, hogy a szerző tolmácsolásában a Youtube oldalán is meghallgatható, a klipben a háttérben Szlávy Eszter remek rúdtáncával. Pion István az új generáció egyik kiemelkedő alkotója, aki nemcsak gyönyörű képekkel örvendeztetett meg verseiben, hanem egy korrajzzal is. Sokszor kell olvasni őket, mert minden olvasás egy új élményt jelent.


Népszerű idézetek

>!
h_fanny

hiszen aki halott, tudja, milyen a temetésre vá-
rakozni, lecsukott szemmel, kifestett arccal, ösz-
szekulcsolt ujjakkal és összekötözött bokákkal
imádkozni – dallamos rögkoppanásért, szebb osz-
lásért, feltámadásért, az idők kezdetéig –, viszont
el sem tudja képzelni, milyen lehet az élet, mi le-
het a születés után, amikor az anya először szop-
tatja a csecsemőt – mint őt Isten, amikor meghalt

Monológ IV.

>!
believe P

Atlasz bírja, ne aggódj, nélküled is

49. oldal (Nyugtató)

>!
madárka

Tévémaci meghalt

én már nem lehettem úttörő és
az iskolában nem tanultam oroszul.
az óvodában pedig nem kellett
pajtásnak szólítanom a Petikét,
de a Tévémacival még én is
mostam együtt fogat,
ahogy a kis piros barátja,
akinek a nevére nem emlékszem.
ha volt neki olyanja, egyáltalán,

én már Kennel játszottam,
az asztal alatt dugásra
kényszerítettem Barbie-val.
és úgy tanultam németül,
hogy utáltam a németet,
közben meg oroszul is
tanultam számolni
a nővéremtől, és felvettem
a piros nyakkendőjét,
mert mindkettőt irigyeltem tőle,

aztán szegény Tévémaci
meghalt, a barátjával nem
tudom, mi lett, mert akkor
ő is eltűnt a képernyőről,
közben megszerettem
a németet, de most már nehéz
tanulni ezt is. oroszul még
el tudok számolni tízig.
a gimnáziumban pedig
cserkész akartam lenni,
de nem lettem, és szerintem
a pajtás elég ciki megszólítás,
én mindenkit a nevén hívok.

20-21. oldal (Helikon, 2013)

>!
madárka

közönyt
köhögtem fel a tüdőmből…

26. oldal (Helikon, 2013)

>!
cadaverine

Anyám tüdején nőni kezdett a szeretet,
daganat vagy betokosodott gyulladás,
az mindegy, de nőtt,
nyújtózkodott, elkényelmesedett,

először csak apró rügyek jelentek meg rajta,
majd elburjánzott, lomb lett,
korona,
és úgy fénylett a PET-CT-n,
mint legnagyobb királyaink alatt soha.

52. oldal, Felvirágzó

>!
encsy_eszter

Múlató

a sötét leginkább hiány,
nem tölti ki senki semmi,
a levegőnek nincs szíve színe,
én is kevés vagyok bele,
én is kevés vagyok bele,

valójában nem is próbálkozom,
hiszen magam engedtem le a redőnyt,
zártam ki a fényt,
hogy aztán ebből legyen pirkadat,
csak a kakas ne kukorékoljon,
Uram, ha lehet,

ne legyen piaci forgatag sem,
amiben kofák kínálnak kosárból
női fejeket, persze kilóra,
nem, nem is intim testrészeket,
alig fogyna belőlük úgy is valami,
túl olcsók,
túltelített a piac,
mint a szoba a sötéttel,

de majd érkezik a reggel napfény,
csak addig mi jön még,
hozhatná valaki menetrend szerint,
a hathúszassal mondjuk,
a megszokás kedvéért,
hogy amíg változik,
addig minden állandó maradjon

>!
Euthümia

de majd érkezik a reggel napfény,
csak addig mi jön még,
hozhatná valaki menetrend szerint,
a hathúszassal mondjuk,
a megszokás kedvéért,
hogy amíg változik,
addig minden állandó maradjon

Múlató

>!
cadaverine

Mert kifordultam önmagamból,
a beleim vannak kint, a bőröm bent,
és láthatnád, ahogy dobog a szívem,
egyenletesen, hiszen semmi sem zavarja,
semmi sem izgatja fel, semmi sem szomorítja,
és nem is örül, nem is repes

>!
janetonic P

végül az idők során
vonzáskörzetünk úgy kiterjedt,
mint a legnagyobb birodalmak területe
hódításaik csúcsán,
s halálunk is annyi van,
amennyien elestek az összes eddigi háborúban,
és sebezhetők vagyunk az összeomlásig

79. oldal, Téged tanuljalak

>!
P_Janka

mert apámról tudok a legkevesebbet,
hiszen ő az én apám,

72. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Laboda Róbert: Túlzások
Fodor Ákos: Buddha Weimarban
Fodor Ákos: Addig is
Fodor Ákos: Képtelenkönyv
Fodor Ákos: Dél után
Fodor Ákos: Akupunktura
Fodor Ákos: Gonghangok
Fodor Ákos: Lehet
Fodor Ákos: Szó-Tár
Petri György: Petri György munkái I. – Összegyűjtött versek