A ​harmónia tébolya 8 csillagozás

Felettébb érdekes próbálkozás, különösen azok számára, akiket érdekel a zenetörténet, főleg a 18. sz. eleje. Pintérnek ez az első irodalmi kötete, és nem véletlen a témaválasztás, hiszen ő zeneesztéta. Kíváncsi lennék, hogy a regény elemei mennyiben valósak, kutatás eredményei, vagy csupán a fantázia termékei, de erről sajnos nem találtam semmit.
A történet két szálon fut. Az egyik a 18. sz. elején játszódik Koperben, ahol a dóm kórusvezetője kutatásokat folytat a tökéletes énekhang megtalálása érdekében, és közben persze képezi a fiatal énekeseket. Rátalál Matteora, akinek isten adta gyönyörű hangja van, és szinte a megszállottja lesz a fiúnak.
A másik szál napjainkban játszódik, szintén Koperben. Marco, a történész talál egy furcsa, réginek tűnő tárgyat, aminek nem tud rájönni a funkciójára, ezért elkezd nyomozni, hogy kiderítse, mi is ez a tárgy. Így indul el a nyomozása, és természetesen a két idősík a végén összefut, persze csak képletesen.

A regény, habár a Krimi ma sorozatban jelent meg, nem krimi, inkább egy ifjúsági kalandregényre hasonlít, kivéve talán a végén azt a horrorisztikus jelenetet. Amit kapunk, az egy zenetörténeti kutatás, híven a szerző hivatásához, és ebben nincs is hiba, Pintér érdekesen fejti fel a tárgy történetét, és közben bepillantást enged a korra jellemző kasztrált énekesek világába. A hiba inkább két másik dologban van. Az egyik, hogy ez tényleg nem krimi, és ez zavaró, ha kriminek adják el. Pintér már a krimi legalapvetőbb szabályát is megszegi spoiler többek között, bár ami a legjobban hiányzik, mint krimielem, az a feszültség. A karakterek sem krimiszerűek, Marcóról pl. nem tudunk meg semmi magánéleti dolgot, se egy elhagyott ex, se egy rossz szokás, egy kis vagányság, és amikor előkerül végre egy lány, akkor még csak meg sem próbál neki udvarolni.
A másik hiba az maga a szöveg. A történet teljesen a zenetörténeti kutatásra épül, hiányzik az igazi sztori, azok a színesítő elemek, amiktől megelevenedik egy szöveg. Hogyan találja meg pl. Marco az említett tárgyat?: belerúg az utcán. Ez nagyon szimpla, ennél több fantázia kell annak, aki krimit akar írni.
És a szövegen konkrétan a szöveget is értem, tele van ez a könyv suta mondatokkal, rossz párbeszédekkel, amiket utólag ki kellett volna gyomlálni. Megérte volna konzultálni egy igazi krimiíróval a szöveg írása közben, sokkal jobban is sikerülhetett volna ez a könyv. Így aztán az érdekes alaptéma és a sok háttérkutatás ellenére beteljesületlen ígéret maradt ez a regény.

„A kórus az ígéret, amelyből megszülethet az isteni tett.”

A cím tökéletes, ez valóban téboly. Egy kicsit olyan, mintha a kasztrált énekesekről szóló esszét olvasnánk, csak azért fordulatosabb, izgalmasabb. Az egyházi kórusokban nők nem énekelhettek, a „türelmetlen, könyörtelen és kíméletlen” kórusvezetőnek semmilyen áldozat nem sok.
A megszállottságig végigvitt tökéletesség keresése tragikus eredményhez vezetett.

Átverve érzem magam. De legalábbis azt hiszem, hogy valami félreértés történt. Ez nem krimi. Nem tudom pontosan megfogalmazni, mi akar lenni, talán szépirodalom, a tematikája, a cselekménye afelé mutat, de ahhoz meg nem elég jó a szöveg, tele van sutaságokkal, képzavarokkal, a párbeszédek idegesítően mesterkéltek, mintha egy sznob középiskolás próbálna valami nagyon intellektuálisat összehozni, de sem a rutinja, sem az érzékenysége nincs meg hozzá. A szereplők leginkább semmilyenek, nem összetettebbek egy papírpohárnál. A sorozat előző kötetei többet ígértek.