A ​szivarhajó utolsó útja 76% 94 csillagozás

Most egy kicsit megint szembe megyek az itteni értékelésekkel: egy remek alternatív történelmi regényt olvashattam, annyira, hogy félre is tettem minden mást, hogy ezt befejezzem. Ha a fanyalgásnak az az oka, hogy nem igazi steampunk, abban van némi igazság, de nem is akartam gőzfelhőbe burkolózó farkasfogas járművekről olvasni. Ellenben tele a könyv különböző easter eggekkel, és én, aki a dualizmus történetében amúgy szakmai értelemben nem vagyok különösebben jártas, felfedeztem őket, és jókat mosolyogtam rajtuk olvasás közben. (Mondtam már, hogy a Nagykörutat lecserélném a Sarlóra? Kíváncsi vagyok, hogy a brit legénybúcsús bandák mit művelnének manapság a partjain).
Mert hát kinek a szívét ne dobogtatná meg, ha a forradalom nem Világossal és Araddal, hanem a második Schwechattal és Győrrel végződik? Az enyémet biztos.
A történet sem különösebben bonyolult, a fordulatok egy részét azért lehetett előre sejteni, és valóban nem egy ifjúsági darab, azért elhullnak benne olyan emberek is, akiknek belelátunk a fejébe.
Hibáktól azért nem mentes a kötet. Egy-két ponton találtam anakronizmust (ezeket külön nem gyűjtöttem ki), de nem, nem a golyószóró az, mint arra alább valaki rámutatott. A szöveget át lehetne fésülni, és egy-két jelenet is cserélődhetne, (az utcán történő szülést, majd kényelmesen továbbállást feltételezem, hogy ma már a szerzőpáros is átgondolná).

A folytatáshoz meg hajrá, ha valaha is megszületik, én benevezek rá.

A szerzők rövid “életrajzát” átfutva – majd még egyszer elolvasva, mert azt hittem, rosszul látok – hamar kiderült, hogy a srácoknak nincs ki az összes kereke. Ez pedig az alternatív történelemben többnyire jó előjel. A könyv maga steampunk light-nak minősíthető, legalábbis amíg nem sikerül behoznom a köztudatba a „steam opera” kifejezést :) Azaz könnyű, kalandos olvasmány a gőzpánk elemeivel, amelyet azonban nem kell nagyon komolyan venni.
Fölösleges lenne vitatni, hogy mind a történet, mind a karakterek klisék hosszú sorából épülnek fel. Én speciel úgy éreztem, hogy ez önmagában is egy kísérlet lehetett – az amerikai sablonok átültetése a magyar történelemre. Ha ezt elfogadjuk, akkor az eredmény egy szórakoztató, lövöldözős, háztetőről ugrálós, léghajóval lezuhanós kis sztori. Ráadásul még egy kis alternatív történelmi politikát is mer tálalni, amellyel már-már kilép a “light” kategóriából (sok ilyen könyv ugyanis tesz rá, hogyan változtatják meg a világ történelmét az új, a korszakba nem illő találmányok). A világ bemutatásában alapvetően optimista, de szerencsére nem kritikátlanul ábrázolja a változásokat.

Igaz, a könyv elejét kissé túlfogalmazták (egy-egy körmondatnak vissza kellett mennem az elejére, hogy összeálljon), míg a vége felé épp az ellenkezőleg, a kifáradás jeleit mutatták (“A betolakodó keresztülhúzta számításait, és Árny nem szerette, ha keresztülhúzzák a számításait.”) De mindezzel együtt is tudok olyan amerikai gőzös sztorikat mondani, amelyekre szivarhajóhosszal ráver spoiler.
Végül a találmányokról: a géppuska használata nem új gondolat, mintha már a Vadiúj Vadnyugatban is irtották volna golyószóróval az északiakat, és a magyar Kosztka Károly IRL is foglalkozott hasonló találmánnyal. A léghajóra, mint klisére nyilván nem kell szót sem vesztegetnem. A repülőgépeket már egy kicsit stílustörőnek érzem. Különösen, mert a magyar Asbóth Oszkár konstruálta a világ első kísérleti helikoptereit – igaz, a valóságban csak húsz évvel később, és nem is működtek túl jól, de ezt mégis érdekesebb lett volna felhasználni. A telefon viszont tényleg zavart: a történet egyes részei szabályosan azt sugallták, hogy Belgrádban 1888-ban minden sarkon találni egy készüléket. Szerintem könnyebben elfogadható lett volna, ha ebben a világban nem a Bell-féle, hanem a Reiss-féle modell terjed el, amelyet egy porosz úriember már a 60-as évek elején kikísérletezett. Egyszóval érdemes lett volna egy-két mondatot vesztegetni arra, hogy az egyes ketyerék honnan és mikor tűntek fel ebben a történelemben, és az egész mindjárt meggyőzőbbé válna.

Nem az én stílusom ez a könyv. Lehet, hogy ez a történelmi időszak nem fog meg, vagy esetleg a politikai-parlamenti részek. Általában véve végig izgalmas, kalandos volt, egy-két unalmas részt leszámítva. De ilyesmit jobb szeretek filmen nézni. Lehet lényegtelen, de az tűnt fel még, hogy sok volt benne a bagózás, állandóan a cigiért nyúltak, még amikor rosszul voltak akkor is. :) Meg volt szőke, fekete, és vörös csinos, határozott nő. (hol a barna? ;))
Végül a hangulat. Az jó volt, a város és tájleírások nekem teljesen hozták a korszellemet.
Köszönöm @Khadris-nak az utazókönyvet, és lehetőséget.

Alexander Bach könyökvédős hivatalnok maradhatott, nem lett rá szükség, mert győzött ’48 tavasza, nem csak nálunk: Bécsbe is exportáltuk a forradalmat és némi utóvédharcok árán de megvalósult Kossuth utópiája, a Dunai Konföderáció, egy államszövetség a Fekete-erdőtől a Fekete tengerig: Bajorországtól Havasalföldig, Lengyelországtól Szerbiáig, egy terítékre kerülhetett végre a bajor sör a szerb ajvárral.

Az öreg Kossuth nem Torinóban remetéskedik, hanem Karlsbadban héderezik, utópiájából alkotmány lesz, és helyette Ferencjóska él emigrációban, és Petőfitől van az új himnusz (akinek a sírja persze idehaza van) és Egyiptom a magyar gyarmat! (Itt már azért érezzük, hogy szerzőink bedobták a gyeplőt – hadd szóljon, nincs eléggé vad ötlet.) Nem tökéletes még a világ, pl. hogy a Balkánon a maffia őrzi a határokat, nem az állambácsi, és hogy nacionalista, anarchista szeparatisták zavarognak, de hát erre tartjuk Kossuth Csabáékat (igen! az unoka!), aki James Bondot játszik seregnyi csinos, csalfa kémnő forgatagában és persze világot ment, legalábbis Konföderációt (Európa nagyhatalmát, melynek csak az árnyékában napozhat Francföld és Germánia, ó Hoitsy Pál, ha megérted vón' ezt!)

Csakhogy. A felvázolt skiccek mögött nem eléggé kiérlelt, humorosnak szánt történelmi analógiák bújnak meg, pl. a Csokonay cigaretta (hogy miért y-os a márkanév, azon a szerzők – önironikusan? – maguk is eltöprengenek egy zárójelben, íme egy posztmodern féreglyuk). Vagy ott van a végén 'Batthyány Luis' miniszterelnök Teleki Páléhoz erősen hasonlító öngyilkossága. Telis-tele a regény Verne- és avítt kémregényekből vett közh toposzokkal. A szerzőpáros tinikorában írt kalandregénye igazi zsenge. Verne mellett James Bondhoz hasonlítja a regényt a fülszöveg (aki olvasott Fleminget, tudhatná: ez nem éppen bók), joggal, mert a dramaturgia kimerül abban, hogy a szupernő(k) által mindig kisegített szuperhősünk mindig megmenekül, és amilyen gonosz a Főgonosz, oly kudarcos is olyankor, amikor Csaba királyfi Kossuth Csaba életére tör. Voldemortunk jelen esetben egy sokáig titokzatos, másik szerepében persze már korábban is színre lépő anarchista, egy elegáns, sétapálcás úr, egy sármőr Dr. Genya, akinek nem is derülnek ki tulajdonképpeni szándékai, talán csak káoszt kíván szítani ebben a derék, utópikus államban. Gonosznak is pedáns, ez lesz a veszte, míg hősünk folyton improvizál – akárcsak íróink, akik elmondásuk szerint jól szórakoztak írás közben, pedig mi olvasók sokkal jobban jártunk volna, ha alkotás közben nem a csapongó ficsúrra, hanem gonosz hősükre jellemző pedantériával járnak el.
Érthetetlen, miért kerül néha szóba, hogy ne volna ifjúsági mű. Mint alternatív történelmi regény, alapötlete, a kelléktára pazar, de hiányosságai is számosak és nézőpontja, naivitása is inkább ebbe a súlycsoportba tereli. De tulajdonképpen mindegy is.
(még 2012-ből)

Az értékeléseket olvasva kiderült, hogy itt valami a kiadó és az olvasó között félrement félúton. Én konkrétan egy olyan könyvet vártam, ahol magyar helyszíneken steampunoskodnak az ember, miközben van egy kaland, lehetőleg a szivarhajón. Igen, számítottam kalandra, gőzre, magyarokra, gőzre, belevaló emberekre, gőzre, imádnivalóan vad és szelídíthetetlen karakterekre, és hogy az egérlyukban is folyni fog a gőz.
Ehhez képest inkább politikai csatározás volt, ami a maga nemében jó volt, csak hát ami engem nőként biztosan nem fog érdekelni, az a politika (bár biztos vannak lányok, akiket ez megfog). Valahogy a történt se azt nyújtotta, amit én alapvetően szívesen olvasnék (szerintem amúgy annak a célközönségnek, akinek szólna, tökéletes, de nekem akkor sem csúszott sajnos).
Érdekes, hogy sokan mondták, a nyelvezete nem tetszett, nekem mégis az volt az egyik pozitívum a könyvben. Olyan szép volt, kellemes, nem is tudom milyen.
Az egyetlen, igazi, borzalmas nagy csalódásom az volt, hogy a borító gyönyörű dombornyomásos (hát látott már valaki ennél szebb steampunk borítót? Magyarul kiadott kötetek között mindent visz ez) ellenben a másik oldalán van a térkép is, így a dombornyomás egy picit rontja a térkép élvezeti értékét (aminek viszont nagyon örülök, mert kevesebb magyar könyvbe kerül ilyen alternatív térkép, mint kellene).
Lényeg a lényeg, hogy nem én voltam a célközönség, de remélem, azért megtalálja azt is :)

Amikor anno megnéztem az Abraham Lincoln, vampire hunter című filmet, rögtön az jutott eszembe, hogy vajon nálunk lesz-e ilyen valaha: tudniillik, hogy a legnyagobb szeretettel és tisztelettel vagány akcióhőst csinálunk kedvenc történelmi alakjainkból. Akkor egy kedves barátom azt mondta, hogy nálunk ez lehetetlen, mert egyrészt nincs meg az a hazafias tisztelet itthon, ami egy ilyen projekt alapjának kell, hogy legyen, másrészt a magyaroknak nincs humorérzékük az ilyen témában. Beláttam, hogy valóban, ez jogos, és le is mondtam a lehetőségről.
Aztán elolvastam ezt a regényt, és rá kellett jönnöm, hogy tévedtem. A Pintér testvérek (?) alternatív-történelmi regénye ugyanis halál laza, vagány, pofátlan és mégis szeretni való írás, amin abszolút átjön, hogy a két srác imádja az egész századeleji hangulatot. :)
Személyes kedvencem Petar volt, az enyhén pszichotikus szerb csempész, akinek egy véres húsvágó bárd a szerencsehozó talizmánja. :)
De a női vonal is nagyon erős: Reményik Teodóra, a minden hájjal megkent újságírónő és Ana Pejnovic, a szerb maffiafőnök lánya azonnal belopták magukat a szívembe a talpraesettségükkel, pofátlanságukkal és leleményességükkel. Mondjuk amikor Ana egy frissen lőtt vállsebbel beugrott a Dunába, akkor a bennem élő ÁNTSZ ellenőr felsikoltott, hogy „Ne! El se tudod képzelni, mennyi baci van abban a löttyben!!!”
Kossuth Csaba, a regény főhőse ezek mellett a karakterek mellett egy kicsit eltörpül, mert bár ő is halál laza, de ezek nélkül a karakterek nélkül sehova sem jutna a kackiás bajszával.
Aki szuperrealisztikus dolgokra vágyik, az csalódni fog. a könyv hátulján levő James Bond összehasonlítás ugyanis teljesen jogos: a sztori lényege, hogy hanyag eleganciával, a valóságtól elrugaszkodva üssük-vágjuk az ellenfelet. Szóval én inkább kosztümös akcióregénynek nevezném.
Ha ez a gondolat felcsigázott, akkor bátran tudom ajánlani, ha viszont a századeleji valóságról akarsz többet tudni, akkor semmiképp sem neked való könyv.

Kellemes kalandregény. Olyan alternatívtörténelmis, steampunkos Dumas. Árnyalt karakterek és mély indítékok nem nagyon vannak benne, viszont kaland, verekedés, intrika és szép nők annál bővebben. Izgulni nem nagyon tudtam a szereplőkért, mert egyértelmű volt a heppiend, azonban kikapcsolódásnak tökéletesen jó volt, aminél többre most nem is volt szükségem.
(A Dunai Konföderáció háttérként való használata szerintem zseniális ötlet, és minden részletről süt, hogy az írók szeretik a kort és a kitalált világot)

Olyan amilyet vártam, egy alternatív történelmi-ifjúsági regénytől. Kevés pátosz, ami van az is humorral, inkább az ötletekben, lehetőségekben és a kor hangulatában lubickolunk, élvezkedünk. Sok a hiba benne, kismillió csúsztatás, na és?! A steampunk és clockwork fanatikusokat ilyen könyvekkel kell kiszolgálni! Guy Ritchie Sherlock Holmes filmjei jutottak eszembe sokszor. Maszkos,szuperhősös pofozkodó történet a füstös gőzkorból.
Ilyen kell!

Verne és James Bond? Marketingszöveg, egyikhez sincs túl sok köze. Persze, 19. század vége, léghajó, bizonyos szempontból szokatlanul fejlett technológia, köpenyes főgonosz, lövöldözés, menekülés és akrobatikus üldözések, de azért ennél több ez a regény. A szerzőpáros átgondolta és létrehozta Kossuth álmát, a Dunai Konföderációt – sajnos csak papíron, de attól még izgalmas és élő környezetet alkottak meg, ami megfelelő háttér egy ehhez hasonló kalandregénynek, viszont gondolkodásra is késztet. És nem mellesleg a regény világában létezik Reitter Ferenc és szerény személyem egyik nagy álma: hajózható csatorna a budapesti Nagykörút helyén. Mi kell ennél több?

–
Bővebben a blogon: http://kultnaplo.blogspot.hu/2012/10/pinter-bence-pinte…

Tudom, hogy Verne művei az ifjúsági részlegben vannak sok könyvtárban (ha már Verne meets James Bond), de az én szubjektív fogalmaim szerint ez inkább egy 16+-os könyv, semmint ifjúsági. Ez eléggé mellékes a regény megítélése szempontjából, de a kiadó ifjúságinak írja, és nem értem, miért. Inkább steampunk/alternatív történelmi thriller ez, amely talán a megrögzött történelmi regény fanoknak nem eléggé részletgazdag (meg ugye eleve alternatív), és lehet, hogy ezért nem akarták így pozícionálni? Na mindegy, lényeg az, hogy pörgős, szórakoztató regény egy olyan világban, ahol a ’48-49-es szabadságharcot mi nyertük, és ahol 1888 táján már szinte mindennaposak a repülőgépek, a telefon, vagy épp a léghajó, amit ugye itt szivarhajónak hívnak.
Szóval az, hogy izgalmas és fordulatos a cselekmény, jó. És nagy vonalakban jók ezek a másféle történelmi alapok is, bár biztos van, amibe bele lehetne kötni, de inkább zavart, hogy a főszereplők nem annyira emlékezetesek, mint jól esne. Nem várok el mély jellemábrázolást egy ilyen regénytől, de Kossuth Csaba és társai valahogy olyanok, mint valami hollywoodi akciófilm hősei (kidolgozott háttér ide vagy oda), és azért az Agavénál jelent már meg olyan regény magyar szerző tollából, nem is egy, ahol a főszereplők tényleg emlékezetesek.
Mindenesetre ez egy biztató, szép reményekre is jogosító sorozatnyitás, kíváncsian várom a folytatást! Bővebben: http://www.ekultura.hu/olvasnivalo/ajanlok/cikk/2012-10…