Újabb ​drámák 7 csillagozás

Pintér Béla: Újabb drámák

Pintér ​Béla és Társulata a 2018/19-es évadban ünnepli 20 éves fennállását, ebből az alkalomból jelenik meg a Pintér Béla-drámakötet folytatása. Szeptember 21-én az Átrium ad otthont az Újabb drámák című kötet bemutatójának, melyet a szerző az alábbi szavakkal ajánl olvasóinak:

Az első drámakötetem megjelenése óta eltelt öt évben írt munkáimat tartalmazza ez a könyv a keletkezés sorrendjében: Titkaink, BÁRKIBÁRMIKOR, Fácántánc, Szívszakadtig, Ascher Tamás Háromszéken. A szívemnek oly kedves A bajnok, mely a Fácántánc és a Szívszakadtig között született, mivel opera, értelemszerűen nem kerülhetett a kötetbe. Terveink szerint a Parasztoperához hasonlóan kiadjuk majd CD formájában. Afféle ráadásként azonban közzétesszük az Ascher Tamás Háromszéken szerzői változatát, mely jóval hosszabb, mint az előadásszöveg. A kihúzott részek a megvalósult előadásban feleslegessé váltak, ám bízom benne, hogy a verses, elbeszélő forma miatt olvasva élményszerűek, élvezhetőek. A kötet… (tovább)

Tartalomjegyzék

>!
Saxum, Budapest, 2018
320 oldal · ISBN: 9789632482705

Kedvencelte 3

Most olvassa 1

Várólistára tette 12

Kívánságlistára tette 13


Kiemelt értékelések

>!
Àdám P
Pintér Béla: Újabb drámák

Az alternatív színész, író és rendező minden darabjával a mai kor emberéhez szól, megérintett engem is. A drámákban megjelenik többek között a pedofília, a kábítószerfüggőség, a politikai aktivizmus, a testi és a lelki rokkantság vagy a korrupció. Sok meghökkentő, váratlan fordulat, keserédes humor – igazi élmény volt olvasni a kötetet.

Bár sajnos még egyetlen Pintér Béla darabot sem láttam színpadon, a drámakötetet olvasva nehéz volt nem észrevenni, hogy a darabok bővelkednek színházi technikákban. A drámaíró szívesen játszik a fénnyel, egy-egy helyszínváltást a világítás változtatásával érzékeltet. Egy karakter két színésszel való megszólaltatása technikailag még különösebbé, mondanivalóban még érzékletesebbé teszi a művet.

Egyetlen negatívumként tudom talán felhozni a számos helyen felbukkanó káromkodást. Egy alkalmas és indokolt helyen elejtett ízes szó helyénvaló nyomtatásban és színpadon is, az én ízlésem szerint egy picikét kevesebb ilyen hatásosabb lett volna. Ezért a fél csillag mínusz, viszont lehet, hogy a hat drámát egymás után olvasva tűnt csak „soknak” a szitokszó.

Addendum (2019. március 9.):
Tegnap láttam a Titkaink című darabot az Átriumban, többek között Pintér Béla, Csákányi Eszter szereplésével. Teljesen beszippantott, hiába volt ismerős a történet, a majdnem két órás darab az utolsó percig lekötött. Egyszerűen zseniális. A trágár kifejezések pedig a megfelelő helyen és időben hangzottak el, egyértelműen jár a korábban levont fél csillag. Gálvölgyi János és Koltai Róbert is a nézők között volt, azt hiszem ez sem véletlen.

3 hozzászólás
>!
Bandus78
Pintér Béla: Újabb drámák

Imádom Pintér Béla színházát…szeretem, ahogy reflektál a világ dolgaira…..olvasni is jó volt, közben megjelentek előttem az előadások képei.szerencsére majdnem minden darabját láttam….zseniális amit csinálnak…mindenkinek csak ajánlani tudom!!!!


Népszerű idézetek

>!
dtk8 P

ASCHER: És felemelem a szavam, ahol igazságtalanságot látok!
Mentse meg most ezt a kis előadást és Magyarországot!
ANDRÁS: (zokogva) A véremmel, amíg élek! Csak ha egyesül szép Magyarország!
Csak az lesz vigasztalás!
A Magyarok Istene vigyázza lépteid, Gacsner Tamás!
ASCHER: Jól van! Húzza szét azt a függyönyt, András bácsi! Jól van!
A kurva életbe! Ezt csúnyán túltoltam!
ANDRÁS: Repüljetek, függönyszárnyak!
Mutassatok utat a turulmadárnak!

285. oldal

>!
dtk8 P

ASCHER: Nem értelek, Zoli, téged,
Nem babazsúr a művészet.
A színész nem pólyás bébi,
Meg a rendező sem óvó néni.
De ha sokat kérek tőled,
Menj el autófényezőnek!
Vagy temetésekre szavalni.
A gyásznép nem fog baszogatni.
Vagy buszsofőrnek, rajztanárnak
Managernek, fejvadásznak.
Szakalosztály-vezetőnek,
Gázkészülék-szerelőnek!

309. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Székely Csaba: Bányavidék
Szűcs Mónika (szerk.): Menni vagy maradni?
Pászt Patricia (szerk.): Fiatal lengyel dráma
Székely Csaba: Idegenek és más színdarabok
Fábri Péter – Hegedűs D. Géza – Radnai Annamária (szerk.): Rivalda 2011
Bereményi Géza: Trilógia
Eörsi István: Kilenc dráma
Nádas Péter: Szirénének
Ferencz Krisztián: Az eszkimók ünnepe
Thomas Bernhard: A színházcsináló