Az ​isteni Diego Maradona 2 csillagozás

Pincési László: Az isteni Diego Maradona

„„Ha ​meghalok és újjászületek, ismét focista és Diego Armando Maradona akarok lenni. Olyan játékos vagyok, aki örömet nyújtott az embereknek, és ez nekem bőven elég.” (Diego Maradona)

Nincs ember a Földön, aki ne ismerné Diego Armando Maradonát, a 2020. november 25-én, 60 évesen elhunyt világklasszis labdarúgót. Abban szinte mindenki egyetért, hogy ő volt korszakának legjobb futballistája, de tegyük hozzá, hogy egyúttal a legmegosztóbb is. Aktív pályafutása alatt egyesek istenítették, mások gyűlölték, kikiáltották zseninek és csalónak is, edzőként pedig voltak, akik felnéztek rá, mások kuruzslónak tartották. Egy biztos, a már 15 évesen profivá lett Diego Maradona rendkívüli életében megjárta a mennyet és a poklot, átélte a dicsőséget és a bukást.
Pincési Lászlónak, a 24.hu újságírójának tollából most 60 lélegzetelállító Maradona-történeten keresztül vezetjük végig a Kedves Olvasót az argentin zseni pályán és pályán kívül életén. A könyvből – többek között – kiderül,… (tovább)

>!
306 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786158158480

Most olvassa 1

Várólistára tette 1

Kívánságlistára tette 3


Hasonló könyvek címkék alapján

Patrick Fort – Jean Philippe: Zidane
Fencsik Tamás – Ganxsta Zolee: Döglégy a világ körül
David Beckham: Futball, család, hírnév
Hámori Tibor: Puskás
Luca Caioli – Cyril Collot: Antoine Griezmann
Andy West: Lionel Messi és az Élet Művészete
Fűrész Attila – Privacsek András: Lipcsei
Dárdai Pál – Pietsch Tibor: Dárdai
Bodnár Zalán: Kocsis Sándor
Arnaud Hermant: Mbappé, a fenomén