Pilinszky János írásai olvashatók az Osiris Klasszikusok sorozat 1999-ben kiadott kötetében.
Publicisztikai írások 7 csillagozás
Eredeti megjelenés éve: 1999
A következő kiadói sorozatban jelent meg: Osiris Klasszikusok Osiris
Enciklopédia 9
Kedvencelte 2
Most olvassa 1
Várólistára tette 6
Kívánságlistára tette 8
Kiemelt értékelések
A könyv minden írását elolvasva megállapítható, hogy egy-két kivételtől eltekintve nincs üresjárata ennek az embernek. Nála az írás minden szava etikai kérdés, Isten létével való együttmozgás. Pilinszky, akár a verseiben, itt, publicisztikáiban, esszéiben is ragyog. A szellem, és egy kiveszőben lévő humanizmus himnuszait találhatjuk a kötetben. Minden írása kincs és vigasztalás. Megtudhatjuk belőle, hogy Pilinszky nem csak költőnek a legnagyobb, de publicisztikája is Istenhez közeli, metafizikai magasságokba repíti olvasóját. Felemel, minden sora felemel!
Népszerű idézetek
„Isten… nagyon szerettem…” – voltak (Tolsztoj) utolsó szavai, s e nagy lélek hatalmas sóhajára különös és jellemző visszhang a sírjára tett egyik koszorú szalagjának felirata: „Fogadom, hogy többé nem dohányzom.” A Háború és béke szerzőjének ezt az ígéretet egy falusi kisfiú tette, kit népiskolájában valaha tanított. S e gyermekes fogadalom talán boldogítóbban és megváltóbb erővel jellemzi a tragikus óriást minden más jellemzésnél. Valóban nagyon szerethetett.
Mire is várakozunk ádvent idején? Jézus születésére, arra, hogy a teremtett világban maga a teremtő Isten is testet öltsön. Arra várakozunk, ami már réges-régen megtörtént.
Ez a magatartás, ez a várakozás nem új. A felületen az ember köznapi életét mindenkor könyörtelenül meghatározza az idő három – múlt, jelen és jövő – látszatra összebékíthetetlen fázisa. A felületen igen. De nem a mélyben. Ott, a mélyben mindig is tudta az emberiség, hogy tér és idő mechanikus határait képes elmosni a minőség, a jóság, a szépség és igazság ereje. Elég, ha a nagy drámákra vagy a nagy zeneművekre gondolunk, melyek titokzatos módon attól nagyok, hogy többek közt alkalmat adnak arra is, hogy a jövőre emlékezzünk és a múltra várakozzunk.
A minőség ideje időtlen. Amikor Bach passióját hallgatjuk: honnét szól ez a zene? A múltból? A jelenből? A jövőből? Egy bizonyos: mérhetetlenül több, mint kegyeletes megemlékezés és sokkalta több, mint reménykedő utópia. Egyszerre szól mindenfelől.
Az ádventi várakozás lényege szerint: várakozás arra Aki van; ahogy a szeretet misztériuma sem egyéb, mint vágyakozás az után, aki van, aki a miénk. Persze, erről a várakozásról és erről a vágyódáról csak dadogva tudunk beszélni. Annál is inkább, mivel Isten valóban megtestesült közöttünk, vállalva a lét minden súlyát és megosztottságát. És mégis, túl idő és tér vastörvényén, melynek – megszületvén Betlehemben – maga a teremtő Isten is készséggel és véghetetlen önátadással vetette alá magát. Ádvent idején mi arra várakozunk és az után vágyódhatunk: ami megtörtént és akit kétezer esztendeje jól-rosszul a kezünk között tartunk Vágyódunk utána és várakozunk rá, azzal, hogy Isten beleszületett az időbe, módunkban áll kiemelkedni az időből.
Az ádventi várakozás hasonlít a megemlékezéshez, de valóban mindennél távolabb áll tőle. Valódi várakozás. Pontosan úgy, ahogy a szeretet mindennél valóságosabban vágyakozik az után, akit magához ölel és örök újszülöttként a karjai között tart.
A várakozás szentsége
[…] ne keseredjünk el, ha szavunk bárkinél is süket fülekre talál. Különös dolog a lélek, s az emberi lélek csendje. Sokszor esztendők is eltelhetnek, míg ez vagy az az elvetett mag megfogan benne.[…] ne higgyük, hogy tetteinknek és szavainknak hatása tüstént és várakozásunknak megfelelően jelentkezik. Bűneinknél ez még nem is volna baj, de sajnos, fokozottan így van ez a jó cselekedetek esetében. De ami késik, nem múlik. S akinek van türelme a jóságra, az meg is fogja érni, s föl is fogja ismerni gyümölcsét.
Hiábavaló volt?
Minden víz, eső és sírás tékozló fia a tengernek.
Hullámokra osztott végtelenével egyszerre viseli a pillanat és az örökkévalóság szépségét, terhét, harmóniáját, meghasonlottságát, bánatát, örömét. Persze, sírunk mi is, és amikor sírunk, a pillanat és a végtelen kicsap arcunkon. Szemünk legfőbb szépsége talán nem is az, hogy látunk vele, hanem hogy általa adatott meg kinek-kinek a sírás irgalma, kegyelme.
Egy lírikus naplójából (Új Ember, 1973. február 25.)
Említett könyvek
- Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: A Karamazov testvérek
- Jean-Paul Sartre: Férfikor
- Thomas Mann: A varázshegy
Hasonló könyvek címkék alapján
- Esterházy Péter: Az elefántcsonttoronyból 93% ·
Összehasonlítás - Kosztolányi Dezső: Sötét bújócska ·
Összehasonlítás - Jókai Anna: Perc-emberkék dáridója ·
Összehasonlítás - Tamási Áron: Gondolat és árvaság ·
Összehasonlítás - Faludy György: Jegyzetek a kor margójára 98% ·
Összehasonlítás - Kosztolányi Dezső: Alakok 91% ·
Összehasonlítás - Kertész Imre: A száműzött nyelv 91% ·
Összehasonlítás - Babits Mihály: Az írástudók árulása ·
Összehasonlítás - Ady Endre: Ady Endre összes prózai művei ·
Összehasonlítás - Szentkuthy Miklós: Az egyetlen metafora felé ·
Összehasonlítás