Amikor a 25 éves Pilinszky János első verseskötete, a Trapéz és korlát 1946-ban megjelent, már mögötte voltak a legdöntőbb élmények, amelyek megalapozták egész életére szóló metafizikai és erkölcsi világképét, szorongásosságát, felelősségtudatát a világ bűneiben és részvétét mindenki szenvedései iránt. Ez a hozzáállás és a belőle következő költői témavilág ugyan a következő évtizedekben bővült, a költemények, s a hozzájuk kapcsolódó prózai és drámai műformák gazdagodtak – de végül is az 1981-ben 60 éves korában meghalt költő életműve ugyanannak a léleknek következetesen magát adó képe, viszonya önmagához és az örökkévalósághoz. Az otthoni neveltetés és a nagy humanisztikus műveltséget adó Piarista Gimnázium megerősítette és következetes világnézetté formálta az eleve lelki alkaton alapuló katolikus mindenségélményt.
Pilinszky János összes versei 159 csillagozás
Eredeti megjelenés éve: 1996
A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Magvető Klasszikusok, Osiris Klasszikusok
Enciklopédia 5
Kedvencelte 99
Most olvassa 28
Várólistára tette 57
Kívánságlistára tette 89
Kölcsönkérné 1
Kiemelt értékelések
néha, csak úgy minden ok nélkül elkezdtek potyogni a könnyeim, miközben olvastam. nem is azért, mert szomorú, hanem mert létezik valami, ami ilyen szép és örülök, hogy rátaláltam.
In Memoriam Magyarország By @Verdi
Belső tereim verik az ereim
Manapság nehezebb a lélek
Manapság távolabb van amit el kell hogy érjek
Manapság egyre nehezebb halni
Manapság egyre nehezebb simogatni, mint marni.
Manapság egyre nehezebb lélegezni
Manapság már nem is lehet
Manapság elég könnyű mérget enni
Természetest már nem is merek.
Végszó:
Gondolkozz, vagy Hagyj fel minden reménnyel,
Étkezz azzal, ami van: barát, szeretett, kenyérrel,
Ezek mindig lesznek, hisz amíg élsz, éhes leszel,
Mindig adj hogy érezd azt is, mikor veszel.
S ne csak azt lásd, vagy nézd, ki mit tesz el.
Azzal foglalkozz te másért, magadért mit teszel!!
”Nem gondoltak a rózsakertre,
és elkövették, amit nem szabad.
Ezentúl üldözöttek lesznek
és magányosak, mint egy lepkegyűjtő.
Üveg alá kerűlnek valahányan.
Üveg alatt, tűhegyre szúrva
ragyog, ragyog a lepketábor.
Önök ragyognak, uraim.
Félek. Kérem a köpenyem.”
én a bohóc vagyok, aki örökké csak sírni tud.
az optimista, aki mindig a rosszabbat várja.
az anarchista, aki csak a békéről prédikál.
szeretem pilinszkyt, mert boldogan vagyok szomorú.
Már középiskolás koromban „hozzámragadt” Pilinszky talán legismertebb verse, a Négysoros.
Ki sem merem mondani, hány éve ennek…
"Alvó szegek a jéghideg homokban.
Plakátmagányban ázó éjjelek.
Égve hagytad a folyosón a villanyt.
Ma ontják véremet."
Újként ismertem meg az Agonia christiana-t, rögtön bele is szerettem:
"Szellőivel, folyóival
oly messze még a virradat!
Felöltöm ingem és ruhám.
Begombolom halálomat."
S hogy egy nagyobb lélegzetű verset is megemlítsek, amit sajnos szintén nem ismertem eddig, az az Aranymadár.
Említettem már többször, hogy nem szeretem, ha pozitív dologra jelzőként negatív kerül, pl. borzasztóan szeretem, de most nekem is egy ilyet kell használnom: az aranymadár siralmasan szép volt számomra.
Többször, sokszor kell még a kezembe venni a kötetet, hiszen majd' minden sorát újra és újra kell élni.
mindig, mindenhol, örökké. szívem megremeg, ha megtehetném és mégse teszem, olyankor végeérhetetlen zokogok veled, ő pedig remeg,
fölébred, fölriad, rágyújt, beszél, hozzánk szól, senkihez, és elhagyatanak akkor mindenek, én pedig ilyenkor ágyba bújba félek.
Azt hiszem, hogy szeretlek.
Akkor azt mondjuk: szeretlek.
Azt mondjuk: nagyon szeretlek.
Micsoda csönd, ha itt vagy.
Csak most az egyszer szólhatnék veled.
Kikönyöklök a szeles csillagokra.
Eddigi létem legkatartikusabb olvasásélménye. Legalább annyi, ha nem több verset, részletet húzogattam alá, jelölgettem szívvel, címkéztem meg, mint a József Attila összesemben. Ezt a könyvet n(s)em teszem messzire, állandó társam lesz: mindennapjaimban, szerelmemben, szenvedésemben, életemben…
És köszönet Szabó Balázsnak az összes megzenésített versért, sok Pilinszky vers nekem már örökre az ő hangján keresztül szólal meg.
Órákig tudnék beszélni a Pilinszkyben rejlő költői zsenialitásról, miközben hevesen gesztikulálnék, de nem teszem; mert aki kicsit is bele tudja magát élni a költeményeibe, az úgyis érti, hogy miről beszélek. A róla elnevezett általános iskolába jártam, így körülbelül harmadikos koromtól kezdve szavaltam minden évben a verseit. Kötődik hozzá egy negatív élményem, ugyanis egyik évben a Halak a hálóban c. versét választottam, és sokan bíráltak, hogy nem azt kellett volna. Visszatekintve valóban nem. Hihetetlen, hogy most, amikor újra találkoztam vele, 19 éves fejjel – bele sem merek gondolni, hogy mit fog nyújtani 50 év múlva –, egyszerre minden értelmet nyert, megértettem, hogy mi az üzenete azoknak a költeményeknek, amiket 12 évesen szavaltam, öntudatlanul, énekelve, nulla élettapasztalattal. Fel kell hozzá nőni, az tény. És az is, hogy kell hozzá egy bizonyos életfilozófia, és egy kis kiábrándultság érzés. De Pilinszkynek valahol mélyen igaza van. Hiszen a világnak mindegy, hogy mi hogy élünk, hogy meghalunk, vagy éljük a porszemnyi és számunkra mégis olyan jelentőségteljes életünket. Az élet megy tovább. Sokszor eszembe jut Pilinszky kapcsán Kosztolányi Hajnali részegség című verse.
Az egyszer bizonyos, hogy – véleményem szerint – a magyar irodalom egyik legjelentősebb költője. A könyvespolcomat nézve sokszor eszembe jut, hogy nézzétek csak azt a vékonyka kis kötetet, ami ott árválkodik Vörösmarty mellett. És mégis. Szűkszavú, esszenciális és zseniális. Képes négy sorba belesűríteni az életet.
Népszerű idézetek
Rossz voltam, de te azt mondtad, jó vagyok.
Csúf, de te gyönyörűnek találtál.
Végig hallgattad mindig, amit mondtam.
Halandóból így lettem halhatatlan.
kötetből kimaradt versek
Alvó szegek a jéghideg homokban.
Plakátmagányban ázó éjjelek.
Égve hagytad a folyosón a villanyt.
Ma ontják véremet.
Négysoros
Napokra elfeledtelek,
döbbentem rá egy este,
üres zsebemben álmosan
cigarettát keresve.
Talán mohó idegzetem
falánk bozótja nyelt el?
Lehet, hogy megfojtottalak
a puszta két kezemmel.
Miféle földalatti harc (részlet)
Még ki lehet nyitni.
És be lehet zárni.
Még föl lehet kötni.
És le lehet vágni.
Még meg lehet szülni.
És el lehet ásni.
Infinitívusz
Azt hiszem, hogy szeretlek;
lehúnyt szemmel sírok azon, hogy élsz.
De láthatod, az istenek,
a por, meg az idő
mégis oly súlyos buckákat emel
közéd-közém,
hogy olykor elfog a
szeretet tériszonya és
kicsinyes aggodalma.
A tengerpartot járó kisgyerek
mindíg talál a kavicsok közt egyre,
mely mindöröktől fogva az övé,
és soha senki másé nem is lenne.
Az elveszíthetetlent markolássza!
Egész szíve a tenyerében lüktet,
oly egyetlen a kezében a kő,
és vele ő is olyan egyedűl lett.
Nem szabadúl már soha többé tőle.
A víznek fordul, s messze elhajítja.
Hangot sem ad a néma szakitás,
egy egész tenger zúgja mégis vissza.
Egy szenvedély margójára
Én nem kivántam megszületni,
a semmi szült és szoptatott,
szeress sötéten és kegyetlen,
mint halottját az itthagyott.
Hasonló könyvek címkék alapján
- Radnóti Miklós: Radnóti Miklós összes versei és műfordításai 97% · Összehasonlítás
- Romhányi József: Szamárfül 97% · Összehasonlítás
- József Attila: József Attila összes versei 97% · Összehasonlítás
- Kosztolányi Dezső: Kosztolányi Dezső összes versei 96% · Összehasonlítás
- Ady Endre: Ady Endre összes versei 95% · Összehasonlítás
- Fodor Ákos: Addig is 96% · Összehasonlítás
- Fodor Ákos: Képtelenkönyv 95% · Összehasonlítás
- Fodor Ákos: Dél után 94% · Összehasonlítás
- Gazdag Erzsi: Mesebolt 95% · Összehasonlítás
- Szabó Lőrinc: A huszonhatodik év 96% · Összehasonlítás