Amikor a 25 éves Pilinszky János első verseskötete, a Trapéz és korlát 1946-ban megjelent, már mögötte voltak a legdöntőbb élmények, amelyek megalapozták egész életére szóló metafizikai és erkölcsi világképét, szorongásosságát, felelősségtudatát a világ bűneiben és részvétét mindenki szenvedései iránt. Ez a hozzáállás és a belőle következő költői témavilág ugyan a következő évtizedekben bővült, a költemények, s a hozzájuk kapcsolódó prózai és drámai műformák gazdagodtak – de végül is az 1981-ben 60 éves korában meghalt költő életműve ugyanannak a léleknek következetesen magát adó képe, viszonya önmagához és az örökkévalósághoz. Az otthoni neveltetés és a nagy humanisztikus műveltséget adó Piarista Gimnázium megerősítette és következetes világnézetté formálta az eleve lelki alkaton alapuló katolikus mindenségélményt.
Pilinszky János összes versei 220 csillagozás
Eredeti megjelenés éve: 1996
A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Magvető Klasszikusok Magvető · Osiris Klasszikusok Osiris
Enciklopédia 7
Kedvencelte 117
Most olvassa 48
Várólistára tette 98
Kívánságlistára tette 145
Kölcsönkérné 2
Kiemelt értékelések
ÉLETFOGYTIGLAN
Az ágy közös.
A párna nem.
A június Pilinszky Jánosé volt.
Rajongtam érte.
Abban a pár napban sülve-főve együtt voltunk.
Keserédes íze volt szavainak számban, mégsem bírtam letenni a kötetét, mert olyan volt mintha csak az én életemet idézte volna.
Ám a végére már nem értettük meg egymást olyan jól a költővel.
A tündérmesékről szóló versein picit hajba kaptunk. Végül jóban maradtunk, de már semmi nem lesz olyan,mint előtte volt.
Mégis ajánlom verseit.♥
Nem tudok betelni vele, mégis üressé tesz.
Hogy lehet azt mondani valamire, hogy tetszik, ha már tizenhét éves korom óta
metéli össze-vissza a lelkemet? Mégis tetszik, mert nem kerestem, de megtaláltam és nélküle aligha lennék az, aki vagyok. Annyiszor olvastam már, hogy bizonyos verseket kívülről tudok, mégis vágyom rá.
Ragyogni látni hófehér haját.
Érinteni gyógyító kezeit.
Újra felfedezni darabokra tépett,
millió részre szakadt szívét.
Letelepedni mellé és csak hallgatni.
Átérezni a csendet.
Szomjazni a magányt.
Elszorult torokkal rettegni
a koncentrációs táborok kínzásait.
Megélni a mindent elsöprő,
egyszeri és megismételhetetlen szerelmet.
Egyszerre tölt fel és ürít ki,
szakítja fel a legintenzívebben sajgó sebeket,
ás le a lelkem legmélyére,
ismeretlenül is ismer,
megnyit és bezár,
gyógyít és romba dönt.
Meztelenre vetkőztet
és mellém térdepel
a kereszt árnyékában.
Nincs még egy költő, aki olyan hatással van/volt rám, mint Ő. Témái, képei, rímei, gondolatai ezerrel zakatolnak bennem akkor is, ha nincs nyitva a kötet. Akárhol ütöm fel, hosszú órákra lebilincsel. Legszívesebben minden létező kiadásból beszereznék egy-egy példányt, hogy újra és újra más köntösben, de ugyanazt tegyem magamévá. Azt az ugyanazt, ami mégis mindig különböző bír lenni. Ha valakit, akkor Őt nem tudom kiolvasni – egyszerűen nem hagyhatom, hogy a betűk elmeneküljenek a könyvből…
Bezártam a szívembe, onnan pedig nem engedem ki.
Lelkesen bámulom és irigylem.
Ő egyszerűen soha nem volt kezdő.
Már beérkezett szerzőként robbant az irodalomba:
készen, ébren, száz éve talpon.
(Ez mondjuk pont egy Ákos-idézet,
de nem érdekel, annyira belemászott a fejembe…)
És úgy ment el, ahogy a legnagyobbak:
fáradtra tépett szárnyakkal.
Általa tanultam meg igazán,
érző és értő szívvel-lélekkel verset olvasni.
Ezt pedig soha nem feledem.
Hála, köszönet!
néha, csak úgy minden ok nélkül elkezdtek potyogni a könnyeim, miközben olvastam. nem is azért, mert szomorú, hanem mert létezik valami, ami ilyen szép és örülök, hogy rátaláltam.
Pilinszky születésének 100. évfordulójára olvastam újra a verseit.
Számomra az a legzseniálisabb a költészetében, hogy a lehető legkevesebb szóval tudja megjeleníti azt, amiről már képtelenek szólni a szavak, ahol már csak dadogni lehet.
Legyen szó életről és halálról, mindenről és semmiről, szóval bármiről.
„Az ember itt kevés a szeretetre. / Elég, ha hálás legbelül / ezért-azért; egyszóval mindenért.”
In Memoriam Magyarország By @Verdi
Belső tereim verik az ereim
Manapság nehezebb a lélek
Manapság távolabb van amit el kell hogy érjek
Manapság egyre nehezebb halni
Manapság egyre nehezebb simogatni, mint marni.
Manapság egyre nehezebb lélegezni
Manapság már nem is lehet
Manapság elég könnyű mérget enni
Természetest már nem is merek.
Végszó:
Gondolkozz, vagy Hagyj fel minden reménnyel,
Étkezz azzal, ami van: barát, szeretett, kenyérrel,
Ezek mindig lesznek, hisz amíg élsz, éhes leszel,
Mindig adj hogy érezd azt is, mikor veszel.
S ne csak azt lásd, vagy nézd, ki mit tesz el.
Azzal foglalkozz te másért, magadért mit teszel!!
Szerintem sokat elmond, ha csak annyit írok, hogy már az első néhány oldalnál arra gondoltam, ebből kell saját példány.
Van valami igazán különleges Pilinszky verseiben. Valami megfoghatatlan, nehezen elmagyarázható. Meg valami olyan, ami visszahúz, és néha-néha fellapozást, belelapozást kér.
Minél inkább belemerül az ember a költészetbe, annál inkább rájön, mennyi zseniális költője van hazánknak. Ezek közül is az egyik legnagyobb Pilinszky.
Költőknél szeretem, ha egy antológia kerül a kezembe, ha veszek verseskötetet, erre törekszem a keresésnél, és örültem, hogy a Magvető által kiadott „összes versei” még kapható volt.
Pilinszky költészete olyan mélységekig nyúlik le, hogy sokszor nehezen követ(het)i olvasója, mégis érdemes újra és újra nekifutni, inkább kétszer, vagy háromszor is elolvasni egy verset. Érlelni hagyni, időt engedni neki, mint a jó bornak. Ízlelgetni, sokáig járatni az agyat rajta. Aztán, ha ezt jól csináljuk, ez a zsenialitás felszínre tör.
Nagyon tetszettek a versei, bár az elején bevallom, furcsának tűntek. Műfordításai jól átültetettek, biztos vagyok benne, hogy az eredetivel szemben is tökéletesen megállják helyüket. Verses meséinek csak egy részét tudtam számomra érdekesnek értékelni, ez az összképből azonban nem von le semmit.
Lassan haladtam a kötettel, de csak azért, mert időt szerettem volna neki hagyni; elmerengeni, magammal, az életemmel párhuzamot kerestem bennük. Eggyé tettem, eggyé lettünk, és ez jó érzéssel töltött el.
Népszerű idézetek
Rossz voltam, de te azt mondtad, jó vagyok.
Csúf, de te gyönyörűnek találtál.
Végig hallgattad mindig, amit mondtam.
Halandóból így lettem halhatatlan.
kötetből kimaradt versek
Alvó szegek a jéghideg homokban.
Plakátmagányban ázó éjjelek.
Égve hagytad a folyosón a villanyt.
Ma ontják véremet.
Négysoros
Egy szenvedély margójára
A tengerpartot járó kisgyerek
mindíg talál a kavicsok közt egyre,
mely mindöröktől fogva az övé,
és soha senki másé nem is lenne.
Az elveszíthetetlent markolássza!
Egész szíve a tenyerében lüktet,
oly egyetlen a kezében a kő,
és vele ő is olyan egyedűl lett.
Nem szabadúl már soha többé tőle.
A víznek fordul, s messze elhajítja.
Hangot sem ad a néma szakitás,
egy egész tenger zúgja mégis vissza.
33. oldal (Magvető, 2016)
Hasonló könyvek címkék alapján
- Radnóti Miklós: Radnóti Miklós összes versei és műfordításai 97% ·
Összehasonlítás - Radnóti Miklós: Válogatott versek / Ikrek hava 98% ·
Összehasonlítás - Radnóti Miklós: Erőltetett menet 96% ·
Összehasonlítás - Radnóti Miklós: Tajtékos ég 97% ·
Összehasonlítás - József Attila: József Attila válogatott versei 94% ·
Összehasonlítás - Radnóti Miklós: Meredek út 97% ·
Összehasonlítás - Tóth Árpád: Tóth Árpád összes versei ·
Összehasonlítás - Szabó Lőrinc: Tücsökzene 92% ·
Összehasonlítás - Kosztolányi Dezső: Kosztolányi Dezső versei 92% ·
Összehasonlítás - Kosztolányi Dezső: Zsivajgó természet 92% ·
Összehasonlítás